A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa
2/2022. Jogegységi határozat (Jpe.III.60.011/2022/15. szám)
a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek esetében az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelősségének fennállása miatt kártérítésként fizetendő felnevelési költségről
A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa – a Kúria Polgári Kollégiumának kúriai bíró tagjaival kiegészülve – a Kúria P.III. számú tanácsának előzetes döntéshozatali indítványa alapján a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek esetében az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelősségének fennállása miatt kártérítésként fizetendő felnevelési költség tárgyában meghozta a következő
jogegységi határozatot:
Amennyiben az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége megállapítható amiatt, hogy a terhesgondozás során elmaradt, vagy hibás orvosi tájékoztatás következtében az anya nem élhetett a terhességmegszakítás jogszabály által biztosított jogával, a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek esetében a szülők kártérítésként az egészségkárosodással kapcsolatban felmerült többlet-felnevelési költségre és nem a gyermek teljes felnevelési költségére tarthatnak igényt
Indokolás
I.
[1] A Kúria előtt Pfv.III.20.447/2021. számon kártérítés megfizetése tárgyában folyamatban lévő eljárásban az eljáró tanács (a továbbiakban: indítványozó tanács) a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés b) pontja és a 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján előzetes döntéshozatali indítványt terjesztett elő a jogegység érdekében, mert el kíván térni a Kúria Pfv.III.20.069/2015/3. számú (megjelent: EBH 2015.P.11. számon is), a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától (a továbbiakban: EBH).
[2] Az indítványozó tanács az egységes joggyakorlat biztosítása érdekében annak a kérdésnek a megválaszolását kérte, hogy a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek esetében, amennyiben az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége megállapítható amiatt, hogy a terhesgondozás során elmaradt, vagy hibás orvosi tájékoztatás következtében az anya nem élhetett a terhességmegszakítás jogszabály által biztosított jogával, a szülők kártérítésként igényt tarthatnak-e a gyermek teljes felnevelési költségére (azaz az ún. alap- és az egészségkárosodásból eredő többlet-felnevelési költségre), vagy az egészségügyi szolgáltató kártérítésként csak az egészségkárosodással kapcsolatban felmerült többletköltség megfizetésére köteles.
[3] Az indítványozó tanács az előtte folyamatban lévő eljárást a Bszi. 32. § (2) bekezdése értelmében a jogegységi eljárás befejezéséig felfüggesztette.
II.
[4] A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Mvtv.) az ott szabályozott esetekben lehetővé teszi a terhesség művi úton történő megszakítását. Az Mvtv. 6. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a terhesség a 12. hetéig szakítható meg, ha a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved; míg a (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a terhesség a 20. hetéig – a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén 24. hetéig – szakítható meg, ha a magzat genetikai, teratológiai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri. Sem az Mvtv., sem más jogszabály a genetikai, teratológiai (vagyis genetikai eredetű vagy környezeti) magzati ártalom fogalmát nem határozza meg. A gyakorlatban leggyakrabban előforduló ilyen ártalom a Down-szindróma, illetve számos esetben előfordul végtaghiány vagy károsodott végtag.
[5] A genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek esetében az egészségügyi szolgáltató felelőssége értelemszerűen nem a károsodás kialakulásáért állapítható meg. Az egészségügyi szolgáltatót kártérítési felelősség abban az esetben terheli, ha neki felróható okból nem ismerte fel a fejlődési rendellenességet, és/vagy erről, illetve erre tekintettel a terhességmegszakítás lehetőségéről nem tájékoztatta a várandóst.
[6] A bírói gyakorlat egységes a felelősség megállapíthatóságának kérdésében: a rendellenesség fel nem ismerése vagy a nem megfelelő tájékoztatás miatt a szülők nem dönthettek a terhességmegszakításról, ennélfogva sérült az anya hatályos jog szerinti önrendelkezési és mindkét szülő családtervezéshez való joga, amelynek következménye, hogy az egészségügyi intézmény felel az ebből eredő hátrányokért. Eltérő ugyanakkor a joggyakorlat a megtérítendő vagyoni károk körében, vagyis, hogy az egészségügyi szolgáltatót kártérítési felelősségére tekintettel terheli-e a gyermek felnevelésével kapcsolatos összes költség, vagy csak az egészségkárosodásból eredő ún. többletköltségeket köteles megtéríteni.
III.
[7] Az EBH-ban az eljáró tanács a genetikai rendellenességgel született gyermek esetében érvényesített kárigény tekintetében úgy foglalt állást, hogy a fogyatékossággal összefüggő többletköltség és az egészséges gyermek felnevelési költségei nem választhatók szét. Az eljáró tanács a teljes felnevelési költség megtérítésének kötelezettségére vonatkozó álláspontját azzal indokolta, hogy miután a fogyatékosságért az orvost semmilyen felelősség nem terheli, a fogyatékossággal együtt járó többletköltség alapja sem lehet más, mint az önrendelkezési jog gyakorlásának meghiúsulása. A szülők személyiségi jogát sértő orvosi magatartás a magzati károsodás felismerését meghiúsító, felróható orvosi mulasztás és a terhességmegszakítás lehetőségére vonatkozó tájékoztatás elmaradása. A károkozó magatartás következtében az anya nem gyakorolhatta önrendelkezési jogát, és emiatt súlyosan károsodott gyermeke született, akinek születésével, létével okszerűen összefügg a felnevelési költség. Az önrendelkezési jog megsértésének következménye, hogy felmerülnek a gyermek felnevelési költségei, amelyek az orvosi hiba hiányában nem merültek volna fel, mert megfelelő tájékoztatás esetén az anya a törvényben biztosított jogával élve dönthetett volna a terhességmegszakításról. Ennek hiányában a kártérítés alapjául szolgáló magatartás következtében, a gyermek születésével okozatosan merülnek fel a felnevelésével kapcsolatos valamennyi, már bekövetkezett és a jövőben felmerülő költségek, kiadások, amelyek az anya, illetőleg a szülők vagyonában más által okozott olyan vagyoni hátrányok, amelyek vagyoni kárként érvényesíthetők. Az orvosi mulasztással okozati összefüggésben álló vagyoni kár nem csupán a fogyatékossággal összefüggő többletköltséget foglalja magába, a kárként felmerülő költségek szétválasztásának nincs jogi alapja. Valamennyi, a gyermek megszületésével kapcsolatban felmerülő felnevelési költség olyan kárnak minősül, amelyeket a károkozó térít meg, és nem lehet kár csak a fogyatékosságból eredő többletkiadás. A kár esetében viszonyítási alap a személy vagyonának korábbi állapota, de lehet olyan előnyösebb állapot, amelynek lehetőségétől a károkozó magatartás fosztotta meg a személyt, illetőleg annak vagyonát. A kár fogalmába ez utóbbi helyzet is beletartozik. Az adott esetben a szülők a családjukban a terveik, elhatározásaik ellenére arra kényszerülnek, hogy egészségében károsodott gyermeket neveljenek fel annak minden költségével. Káruk tehát nem lehet más, mint a felnevelés teljes költsége, hiszen ezt okozta a jogellenes magatartás.
[8] Ellentétes álláspontot képviselt a Kúria a korábbi, Pfv.III.20.800/2013/7. számú, a Bírósági Határozatok Gyűjteményében ugyancsak közzétett határozatában, amelyben a genetikai eredetű fejlődési rendellenességgel született gyermek léte miatt érvényesített kárigény kapcsán – annak rögzítése mellett, hogy az emberi élet nem tekinthető kárnak – az Alkotmányra és Magyarország Alaptörvényére hivatkozással tévesnek tartotta azt a megközelítést, hogy a szülők viszonylatában a vagyoni kár a gyermek nélküli és a fogyatékos gyermek által meghatározott életkörülmények alapján határozandó meg. Az adott perben a felek nyilatkozatait is értékelve azt a következtetést vonta le, hogy a – kár meghatározásához – viszonyítási alap az az állapot, amelyben a szülőknek egészséges gyermeke született volna ahhoz képest, hogy első gyermekük genetikai ártalommal született. Kifejtette, hogy nem a „nemlét” és a „fogyatékos lét” anyagi vonatkozásai közötti különbség határozhatja meg a vagyoni károkat, hanem a szülők által is kívánt „egészséges gyermekhez” képest a fogyatékosságból eredő többletköltségek.
[9] Az indítványozó tanács javasolta, hogy a Jogegységi Panasz Tanács a joggyakorlat számára tekintse irányadónak a Kúria Pfv.III.20.800/2013/7. számú határozatát. Az indítványozó tanács álláspontja – az EBH-tól eltérően – az, hogy az egészségügyi szolgáltató a kártérítési felelősségének fennállása esetén, a genetikai, teratológiai ártalom folytán egészségkárosodottan született gyermek szülei részére kizárólag a gyermek egészségkárosodásából eredő többletköltségeket köteles kártérítésként megfizetni. Az indítványban kifejtettek szerint a többletköltségek megtérítésére irányuló álláspont is a teljes kártérítés elvén alapul, az eltérő állásponthoz képest a különbség az, hogy mi tartozik a kár fogalmába. A kár meghatározásakor a káreseményt megelőző állapotból kell kiindulni, azt kell összehasonlítani a káresemény utáni állapottal. A kártérítés rendeltetése szerint valamely állapotnak a károsultra nézve hátrányos megváltozását értékeli, az ahhoz kapcsolódó vagyoni és nem vagyoni hátrányokat orvosolja. Jelen esetben a kárt megelőző állapot a család életében az volt, hogy a szülők gyermeket terveztek, és mint minden reménybeli szülő egészséges gyermek megszületését várták, ehhez képest egészségkárosodással született meg a tervezett, vállalt gyermekük, így az őket ért hátrány abból adódik, hogy a fogyatékosan megszületett gyermek miatt megnehezült az életük, tehát kárként az önként vállalt gyermek alapfelneveléséből eredő kiadásokon felüli, a gyermek egészségkárosodásából eredő többletköltségek jelentkeznek.
IV.
[10] A legfőbb ügyész a Bszi. 37. § (2) bekezdése alapján tett nyilatkozatában úgy foglalt állást, hogy a genetikai, teratológiai ártalommal született gyermek léte önmagában, a polgári jogi megítélés szempontjából nem értelmezhető kárként. A szülőknek a fogyatékkal született gyermek léte miatt megnehezült élete jelenti a polgári jogi értelemben bekövetkezett kárt, amelynek megtérítésére az egészségügyi intézmény a felróható mulasztása miatt, azzal okozati összefüggésben köteles. E kárfogalomba nem tartozik bele a gyermek felnevelésével kapcsolatos összes költség, így az egészségügyi szolgáltatóval szemben az alap-felnevelési költségek vagyoni kárként nem igényelhetők.
[11] A Bszi. 37. § (3) bekezdése alapján a Jogegységi Panasz Tanács elnöke által megküldött előzetes döntéshozatali indítványra a felülvizsgálati eljárásban részt vevő felek is nyilatkozatot tettek.
[12] A felperes magánszemélyek nyilatkozatukban arra tettek indítványt, hogy a Jogegységi Panasz Tanács hozzon határozathozatalt mellőző végzést vagy szüntesse meg az eljárást arra tekintettel, hogy nem indokolt eltérni az előzetes döntéshozatali indítványban megjelölt határozattól, így jogegységi határozat hozatala sem indokolt. Határozathozatal esetén kérték az EBH-ban foglaltakat irányadónak tekinteni a joggyakorlat számára. Érvelésük lényege szerint a teljes kártérítés elve alapján nem tehető különbség a gyermek létéből és a gyermek egészségkárosodásából eredő károk között. A viszonyítási alap az lehet, hogy ha az anya a megfelelő tájékoztatás alapján gyakorolja önrendelkezési jogát, és megszakítja a terhességet, úgy a gyermekneveléssel járó költségek egyáltalán nem merülnek fel.
[13] Az alperes egészségügyi intézmény – egyetértve az indítványt előterjesztő tanács javaslatával – nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy amennyiben az egészséges gyermek születése esetén az anya önrendelkezési jogának sérelme nem alapozza meg a gyermek felnevelésének teljes költségeit, úgy az a fogyatékos gyermek születése esetén sem lehet megalapozott. A fogyatékos gyermek megszületése a diszkrimináció tilalmára és az emberi méltóság alapjogi jellegére tekintettel érték, ezért az anya önrendelkezési jogának sérelme nem ad okot a teljes felnevelési költség kárként való érvényesítésére. Miután a szülők önrendelkezési jogukkal élve döntést hoztak a gyermekvállalásról, viszonyítási alap az az állapot, amelyben a szülőknek egészséges gyermeke született volna ahhoz képest, hogy gyermekük genetikai ártalommal született.
V.
[14] A Jogegységi Panasz Tanács a kérdés társadalmi jelentőségére tekintettel a Bszi. 35. §-a alapján a Kúria Polgári Kollégiumának kúriai bíró tagjaival kiegészülve hozta meg határozatát.
[15] A születéssel kapcsolatos kártérítési kereseteket a szakirodalom többnyire három csoportba sorolja: a wrongful life (károsodott élet) kereset a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek saját jogán érvényesített kárigényét jelenti az egészségügyi szolgáltatóval szemben; a wrongful conception/pregnancy (nem kívánt fogamzás) kereset a szülőknek az egészséges, de nem kívánt gyermek születésére alapított kártérítési igénye; wrongful birth (nem kívánt születés) kereset a fogyatékkal (genetikai, teratológiai ártalommal) született és a fogyatékossággal nem kívánt gyermek szüleinek kárigénye.
[16] A jogegységi eljárás tárgyát ez utóbbi eset (wrongful birth), a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek szüleinek az egészségügyi szolgáltatóval szemben érvényesített kártérítési igénye képezi.
[17] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:518. §-a értelmében a törvény tiltja a jogellenes károkozást. A Ptk. 6:519. §-a szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól a károkozó, ha bizonyítja, hogy magatartása nem volt felróható. A Ptk. 6:540. § (1) bekezdése alapján, ha az alkalmazott a foglalkoztatására irányuló jogviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a károsulttal szemben a munkáltató a felelős.
[18] Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 77. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy minden beteget – az ellátás igénybevételének jogcímére tekintet nélkül – az ellátásában résztvevőktől elvárható gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával kell ellátni.
[19] A genetikai, teratológiai ártalom következtében fogyatékossággal született gyermeknek az egészségügyi szolgáltatóval szembeni saját jogú kártérítési igényéről szóló 1/2008. Polgári jogegységi határozat (a továbbiakban: 1/2008. PJE) elsődlegesen a sérült gyermek viszonylatában (wrongful life) fogalmazta meg a Legfelsőbb Bíróságnak a bírósági jogalkalmazás egységes biztosítása érdekében kifejtett álláspontját, azonban a szülőket megillető kártérítési igény tekintetében is meghatározó megállapításokat tett.
[20] Az 1/2008. PJE – az egységes bírói gyakorlatra utalva – rögzíti, hogy a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek esetében az orvos jogellenes, felróható magatartása abban áll, hogy a szülőket nem tájékoztatta arról, hogy valószínűsíthetően fogyatékos gyermekük fog születni, és így megfosztotta őket a családtervezési joguk gyakorlásától, attól, hogy ők dönthessenek a fogyatékos gyermek megszületéséről vagy a terhesség, még lehetséges időben történő megszakításáról. A döntés lehetőségének elmaradásával az anya önrendelkezési joga és mindkét szülő családtervezéshez fűződő joga sérül. A szülőknek a fogyatékosan megszületett gyermek léte miatt megnehezült élete jelenti polgári jogi értelemben azt a – vagyoni és nem vagyoni – kárt, amely – pénzben kifejezve – az orvosi mulasztás folytán az egészségügyi intézményre áthárítható.
[21] A kártérítés további eleme, a kár bekövetkezése tekintetében ugyancsak az 1/2008. PJE ad iránymutatást a joggyakorlat számára, amely szerint a kár fogalma egy, a korábbihoz képest hátrányosan megváltozott állapotot jelent, melyet másnak a jogellenes magatartása idézett elő. A kár megállapítása mindig viszonyítás: kell, hogy legyen a sérelmezett magatartást megelőzően egy sértetlen vagy mindenképpen előnyösebb állapot vagy legalábbis annak megvalósítható lehetősége. A viszonyítási alap értelemszerűen mindig csak ugyanannak a személynek vagy vagyontárgynak a korábbi állapota lehet, vagy olyan előnyösebb állapota, amelynek elérhetőségétől a károkozó jogellenes magatartása fosztotta meg. A genetikai, teratológiai ártalom következtében fogyatékos gyermek esetében semmilyen esély nem volt arra, hogy ép emberként élje az életét, így fogyatékos állapota nem mérhető egy korábbi ép állapothoz (vagy annak lehetőségéhez), legfeljebb a „nemléthez”. Ez utóbbinak „előnyösebb állapotként” való értelmezése azonban nyilvánvalóan a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjébe ütközne.
[22] Az orvos (egészségügyi szolgáltató) felróható magatartásával összefüggésben a genetikai ártalommal született gyermek esetében a szülők által érvényesíthető vagyoni kártérítés tekintetében kulcskérdés a kár fogalmának meghatározása, a károkozó ugyanis csak a jogellenes, felróható magatartással összefüggésben okozott kár megtérítésére köteles. Az, hogy az adott esetben mi vonható a kár fogalmi körébe, a gyermek létével kapcsolatos teljes, ún. alap-felnevelési költség vagy csak az egészségkárosodásból eredő többlet-felnevelési költség, az „előnyös állapothoz” való viszonyítás eredményeként határozható meg.
[23] Az EBH-ban az eljáró tanács a kár meghatározása során a viszonyítási alap körében azt értékelte, hogy lehet olyan előnyösebb állapot, amelynek lehetőségétől a károkozó magatartás fosztotta meg a személyt, illetőleg a vagyonát; az adott esetben a szülők a családjukban a terveik, elhatározásaik ellenére arra kényszerülnek, hogy egészségében károsodott gyermeket neveljenek fel, annak minden költségével, így káruk nem lehet más, mint a felnevelés teljes költsége. A Kúria Pfv.III.20.800/2013/7. számú korábbi határozatában kifejtett – az indítványban elfogadni javasolt – álláspont szerint a kár meghatározása szempontjából a viszonyítási alapnak az az állapot tekinthető, amelyben a szülőknek egészséges gyermeke született volna, ahhoz képest, hogy gyermekük genetikai ártalommal született.
[24] Mindkét álláspont – a kártérítés alapelveiből kiindulva – a teljes kártérítés elvén alapul, a különbség az, hogy melyik nézet szerint mi tartozik a kár fogalmába. A kár fogalmának meghatározása tekintetében az ismertetett két álláspont közötti különbség a viszonyítási alap eltérő megítéléséből ered. A viszonyítási alap kiindulópontjának, a károkozás nélküli előnyösebb állapotnak a meghatározásához az Alaptörvényben és az Alkotmánybíróság határozataiban megfogalmazott alapvető erkölcsi és jogelvek adnak iránymutatást.
[25] Magyarország Alaptörvényének II. cikke rögzíti, hogy az emberi méltóság sérthetetlen; minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.
[26] Az Alkotmánybíróság 23/1990. (X. 31.) AB határozata szerint az élethez és az emberi méltósághoz való jog minden embernek veleszületett, sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető joga. A Magyar Államnak az élethez és az emberi méltósághoz való jog tekintetében is elsőrendű kötelessége, hogy ezeket tiszteletben tartsa és védelmezze. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát az Alaptörvény hatálybalépését követően megerősítette (24/2014. (VII. 22.) AB határozat, Indokolás [131]; legutóbb: 32/2021. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [39]), ezért a Kúria változatlanul irányadónak tekintette.
[27] Az Alkotmánybíróság a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában az államnak az élethez való jogból folyó általános védelmi kötelezettsége kapcsán rögzítette, hogy az kiterjed általában az emberi élet és létfeltételei védelmére, „az emberi élet” általában – következésképpen az emberi élet mint érték – a védelem tárgya. […] A „személy” emberi minőségét kifejezi: az élethez és az emberi méltósághoz való jog. […] Az egyenlő méltósághoz való jog az élethez való joggal egységben azt biztosítja, hogy ne lehessen emberi életek értéke között jogilag különbséget tenni. Emberi méltósága és élete mindenkinek érinthetetlen, aki ember, függetlenül fizikai és szellemi fejlettségétől, illetve állapotától […]. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát az Alaptörvény hatálybalépését követően megerősítette (21/2013. (VII. 19.) AB határozat, Indokolás [63]; 3296/2021. (VII. 22.) AB határozat, Indokolás [63]; legutóbb 3193/2022. (IV. 29.) AB határozat, Indokolás [23]), ezért a Kúria változatlanul irányadónak tekintette.
[28] A fent ismertetett alkotmányos alapelvekre is tekintettel a Kúria változatlanul fenntartja az 1/2008. PJE határozat megállapítását, mely szerint a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodott gyermek létéhez képest a „nemlét” előnyösebb állapotként való értelmezése nyilvánvalóan Magyarország alkotmányos rendjébe ütközne, és nem állna összhangban az Alaptörvény idézett rendelkezéseivel, illetve az Alkotmánybíróság hivatkozott határozataival. Az Alaptörvény II. cikke értelmében az emberi méltóság sérthetetlen. Ez minden megszületett személyre egyaránt vonatkozik egészségi állapotára, képességeire és más személyes tulajdonságaira tekintet nélkül.
[29] A bírói gyakorlat több eseti döntésben és állásfoglalásban adott iránymutatása szerint az egészséges gyermek megszületése jogi értelemben kárnak nem minősíthető, az eredménytelen terhességmegszakítás ellenére kihordott egészséges gyermek megszületése nem alapoz meg kárigényt (wrongful conception/pregnancy kereset) (Legfelsőbb Bíróság Pf.III.26.339/2001., megjelent EBH 2003.941. számon), a természettől fogva fogyatékos ember léte nem tekinthető olyan kárnak, ami a polgári jog szabályai szerint megtéríthető (1/2008. PJE határozat V.2. pont).
[30] A kártérítés – rendeltetése szerint – valamely állapotnak a károsultra nézve hátrányos megváltozását értékeli, az ahhoz kapcsolódó vagyoni és nemvagyoni hátrányokat orvosolja. A kár meghatározásakor – a helyes jogdogmatikai megközelítés szerint – a káreseményt megelőző állapotból kell tehát kiindulni, azt kell összehasonlítani a káresemény utáni állapottal.
[31] Az adott esetben a kárt megelőző állapot a család életében az volt, hogy a szülők gyermeket terveztek, és nyilvánvalóan egészséges gyermek megszületését várták, ehhez képest egészségkárosodással született meg a tervezett (vállalt) gyermekük. Ebből eredően a szülőket ért hátrány a fogyatékosan megszületett gyermek miatt megnehezült életük, amely pszichés és anyagi következményeket von maga után. A bekövetkezett káruk tehát az egészséges gyermek vállalásához képest előállt hátrányokhoz igazodik. Ezért a kár fogalmának meghatározása alapjául szolgáló viszonyítási alap kiindulópontja csakis az lehet, hogy a szülők eleve gyermek vállalásáról döntöttek, szándékuk egészséges gyermek felnevelésére irányult, annak minden költségével. A kár fogalmának körében tehát a viszonyítási alapként meghatározható előnyösebb állapot az egészséges gyermek születése és felnevelési költsége. Ebből következően a szülők vagyoni káraként az önként vállalt gyermek alap-felneveléséből eredő kiadásokon felül felmerült, a gyermek egészségkárosodásából eredő többletköltségek jelentkeznek.
[32] Az EBH-ban kifejtett álláspont azáltal, hogy a viszonyítási alap tekintetében az előnyösebb állapotot annak lehetőségében határozta meg, amelytől a károkozó magatartás fosztotta meg a személyt, illetőleg vagyonát, a károkozást megelőző előnyösebb állapotnak valójában a gyermek „nemlétét” tekinti. Ez a nézet tartalmilag ugyanis azt foglalja magában, hogy ha a károkozó magatartás hiányában az anya – élve az önrendelkezési jogával – a terhesség-megszakítás mellett dönt, a fogyatékos gyermek nem születik meg, azaz a gyermek „nemléte” az az előnyösebb állapot, amelyhez viszonyítva a szülők akaratuk ellenére kényszerülnek egészségben károsodott gyermek felnevelésére, annak minden költségével.
[33] Az emberi élet alkotmányos érték, amely semmilyen körülmények között nem értelmezhető polgári jogi értelemben vett kárként, a jog által védendő érték tekintetében az egészséges és fogyatékos lét között nem tehető megkülönböztetés. Ez a megkülönböztetés a minden megszületett személyre egyenlően vonatkozó sérthetetlen emberi méltóság tiszteletben tartásának alkotmányos parancsába ütközne. A genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodott gyermek létéhez képest a „nemlét” előnyösebb állapotként nem értelmezhető sem a gyermek (ahogyan ezt az 1/2008. PJE határozat rögzíti), sem a szülők szempontjából. Ebből következően nem fogható fel kárként az élettel (létfenntartással) kapcsolatos költség. Ezért kizárólag a tervezett egészséges gyermek és a genetikai, teratológiai ártalommal megszületett gyermek felnevelési költségei közötti különbözet ítélhető meg kárként, mert csak így érhető el, hogy kizárólag a gyermek egészségében károsodott állapotát és ne a puszta létét tekintsük kárnak.
[34] Más oldalról a szülőknek a fogyatékosan megszületett gyermek léte miatt megnehezült élete jelenti polgári jogi értelemben azt a – vagyoni és nem vagyoni – kárt, amelynek megtérítésére az egészségügyi szolgáltató köteles. Az ítélkezési gyakorlat szerint a terhességmegszakítás ellenére megszületett egészséges gyermek esetében (wrongful conception/pregnancy) az, hogy a szülő életvitele – értelemszerűen – más lenne gyermek nélkül, mint egy gyermekkel a családban, az életminőség hátrányos megváltozását nem jelenti, így kártérítés alapja sem lehet (Pf.III.26.339/2001, megjelent: EBH 2003.941.). Ebből következően a „megnehezült élet” fogalma nem jelentheti – általában – a szülők által vállalt gyermek megszületéséből eredő életvitelváltozást, hanem kizárólag az egészségkárosodással összefüggésben keletkezett többletterheket.
[35] Mindebből az is következik, hogy nem tartozhatnak bele a kárfogalomba a gyermek létéből eredő költségek, vagyis az ún. alap-felnevelési költségek, kizárólag az egészségkárosodással összefüggésben felmerült többletköltségek. Ezért a fejlődési rendellenességgel született gyermek felnevelésével kapcsolatban a szülők vagyoni kárként a tervezett egészséges és a ténylegesen megszületett egészségkárosodott gyermek magasabb felnevelési költsége közötti különbözetet érvényesíthetik. Ennél fogva az egészségügyi szolgáltató felelősségi körébe is csupán azok a többletterhek, gondozási, nevelési és tartási többletköltségek tartoznak, amelyek a tervezett és/vagy vállalt, de a természetnél fogva fogyatékosan született gyermek tartásának különbözeteként jelentkeznek. Ha a bíróság a kártérítést nem szűkíti le a többletkiadásokra, az ellentétben áll azzal az általános jogelvvel, hogy a gyermek léte semmilyen körülmények között nem tekinthető kárnak.
[36] Mindezeket figyelembe véve a Kúria úgy foglalt állást, hogy miután a genetikai, teratológiai ártalommal született gyermek léte önmagában kárként nem értelmezhető, a vagyoni kár fogalmába nem tartozhat bele a gyermek felnevelésével kapcsolatos összes költség, kizárólag az egészségkárosodásból eredően felmerült többletköltség. Erre tekintettel nem vonható az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége körébe az ún. alap-felnevelési költség megtérítése.
[37] A kifejtettekre figyelemmel indokolt a Kúria Pfv.III.20.069/2015/3. számú (EBH 2015.P.11. számon megjelent) határozatától való eltérés. A Kúria előzőekben kifejtettekkel eltérő tartalmú határozatai a továbbiakban nem hivatkozhatók kötelező erejű határozatként.
VI.
[38] A kifejtett indokokra figyelemmel a Kúria a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, 25. §-a, valamint a 40. § (1) és (2) bekezdése alapján a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítása [Magyarország Alaptörvénye 25. cikk (3) bekezdés] érdekében, a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
[39] A Jogegységi Panasz Tanács a határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdése szerint a Magyar Közlönyben, a BHGY-ben, a bíróságok központi internetes honlapján és a Kúria honlapján közzéteszi. A jogegységi határozat a bíróságokra a Magyar Közlönyben történő közzététel időpontjától kötelező.
Budapest, 2022. július 4.
Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke, Dr. Kovács Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Dr. Patyi András s.k. bíró, Dr. Balogh Zsolt Péter s.k. bíró, Dr. Bartal Géza s.k. bíró, Dr. Bartkó Levente s.k. bíró, Dr. Csák Zsolt s.k. bíró, Dr. Darák Péter s.k. bíró, Dr. Domonyai Alexa s.k. bíró, Dr. Döme Attila s.k. bíró, Dr. Dzsula Marianna s.k. bíró, Dr. Farkas Attila s.k. bíró, Dr. Fekete Ildikó s.k. bíró, Dr. Harter Mária s.k. bíró, Dr. Hajdu Edit s.k. bíró, Dr. Hajnal Péter s.k. bíró, Dr. Kovács András s.k. bíró, Dr. Sperka Kálmán s.k. bíró, Böszörményiné dr. Kovács Katalin s.k. bíró, Dr. Cseh Attila s.k. bíró, Dr. Csesznok Judit Anna s.k. bíró, Dr. Csőke Andrea s.k. bíró, Dr. Farkas Antónia s.k. bíró, Dr. Gáspár Mónika s.k. bíró, Dr. Gyarmathy Judit s.k. bíró, Dr. Kiss Gábor s.k. bíró, Dr. Kocsis Ottilia s.k. bíró, Dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna s.k. bíró, Dr. Madarász Anna s.k. bíró, Dr. Magosi Szilvia s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró, Dr. Mocsár Attila Zsolt s.k. bíró, Nyírőné dr. Kiss Ildikó s.k. bíró, Dr. Parlagi Mátyás s.k. bíró, Dr. Pataki Árpád s.k. bíró, Dr. Puskás Péter s.k. bíró, Salamonné dr. Piltz Judit s.k. bíró, Dr. Simonné dr. Gombos Katalin s.k. bíró, Dr. Stark Marianna s.k. bíró, Dr. Suba Ildikó s.k. bíró, Dr. Szabó Klára s.k. bíró, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. bíró, Dr. Tibold Ágnes s.k. bíró, Dr. Varga Edit s.k. bíró, Dr. Zumbók Péter s.k. bíró
Dr. Döme Attila bíró többségi határozattól eltérő álláspontja
[40] A Kúria Jpe.III.60.011/2022/15. számú ügyben hozott 2/2022. Jogegységi határozatával (a továbbiakban: határozat) a jelenlegi jogszabályi környezet mellett nem tudok egyetérteni. Véleményem szerint a Kúriának az EBH 2015. P.11. szám alatt közzétett Pfv.III.20.069/2015/3. számú határozatától való eltérésre nincs kellő jogi alap.
[41] A határozat indokolása szerint a felvetett kérdés megválaszolásának kulcsa a kár mibenlétének meghatározása, ennek során pedig abból kell kiindulni, hogy a szülők eleve gyermek vállalásáról döntöttek, szándékuk gyermek felnevelésére irányult annak minden költségével, amiből következően a szülők vagyoni káraként az önként vállalt alap-felnevelésből eredő kiadásokon felül felmerült – a gyermek egészségkárosodásából eredő – többletköltségek jelentkeznek.
[42] Véleményem szerint annak nincs jelentősége, hogy a terhesgondozás megkezdése előtt szándékolt volt-e a szülők részéről a gyermeknemzés, vagy csak eshetőlegesen terjedt ki arra a tudatuk, ugyanis akár tervezett, akár spontán terhességről van szó, megszakításának orvosi és jogi feltételei azonosak. A gondolkodás kiindulópontja mind a történeti folyamatot tekintve, mind logikailag az a pont kell legyen, amikor a szülők felvilágosítást kell(ett volna) kapjanak arról, hogy fennállnak a terhességmegszakítás jogilag elismert egészségügyi feltételei. Ez az a pont, amikor a szülők tudatosan átgondolhatják, hogy kívánják-e a terhesség folytatását vagy sem. Ez az a szituációs helyzet, amelyben sérülhet a megszakítható terhességet viselő gravida önrendelkezési joga és a szülők családtervezési joga (egy esetleges korábbi családtervezéshez képest az „újratervezési” joga).
[43] A vizsgált esetekben a szülők állítják, hogy a megfelelő orvosi tájékoztatás ismeretében ők a terhességmegszakítás mellett döntöttek volna. Ez az ő lelkiismeretükre tartozó kérdés, ennek egyértelműen ellentmondó peradatok hiányában sem a kétségbevonására, sem a morális megkérdőjelezésére nem jogosult a bíróság. A szülők azt a meghiúsított akaratukat nyilvánítják ki, hogy ők nem kívánták volna ezt a gyermeket (nem egy gyermeket) felnevelni, nem kívánták vállalni ennek a gyermeknek a felnevelésével járó költségeket, most azonban, az egészségügyi szolgáltató mulasztása folytán mégis erre kényszerülnek. Ezért nem tudok egyetérteni a határozatnak azzal az indokával, hogy a szülők kára az egészséges gyermek vállalásához képest előállt hátrányokhoz igazodna. Az ő káruk a megfogant gyermek nemvállalásához igazodik.
[44] A határozat indokolása szerint erre a nemvállalásra a szülők azért nem alapíthatják a gyermek alapfelnevelési költségeiben jelentkező kárigényüket, mert az emberi élet alkotmányos érték, ami nem értelmezhető polgári jogi értelemben vett kárként, és ebből következően nem fogható fel kárként az élet fenntartásával kapcsolatos költség sem. Nem vitatható, hogy az emberi élet alkotmányos érték és jogi értelemben vett kárnak nem tekinthető. Ugyanakkor a törvény – alkotmányosan – megengedi, hogy bizonyos körülmények között a gravida a magzati élet kioltása, a gyermek nemléte mellett dönthessen. E döntési jogtól való megfosztottság jogsérelemként való elismerésének megtagadása a törvény által biztosított jog érvényesülését esetlegessé, megsértését adekvát jogkövetkezmény nélkülivé, az anyai önrendelkezési jogot biztosító törvényt pedig lex imperfectává tenné, adott esetben a terhességmegszakításról való döntést az orvos – világnézete által meghatározott – rendelkezési hatalmába tolná. Olyan indokkal, amely magának a törvénynek az Alaptörvénnyel való összeegyeztethetőségét kérdőjelezi meg. Az alkotmányos dilemma fel sem merül, ha – amint az egyébként a védett jogtárgyak különbözőségéből adódik – világos különbséget teszünk a jogtárgyak eltérő jogi természete és eltérő ténybeli alapja között.
[45] A határozat indokolása nagymértékben támaszkodik az 1/2008. Polgári jogegységi határozat megállapításaira, kiemelve, hogy a szülőket megillető kártérítési igény tekintetében is meghatározó megállapításokat tett. Ezeket a határozat [20] bekezdése foglalja össze a következőképpen: „a genetikai, teratológiai ártalom következtében egészségkárosodottan született gyermek esetében az orvos jogellenes, felróható magatartása abban áll, hogy a szülőket nem tájékoztatta arról, hogy valószínűsíthetően fogyatékos gyermekük fog születni, és így megfosztotta őket a családtervezési joguk gyakorlásától, attól, hogy ők dönthessenek a fogyatékos gyermek megszületéséről vagy a terhesség, még lehetséges időben történő megszakításáról. A döntés lehetőségének elmaradásával az anya önrendelkezési joga és mindkét szülő családtervezéshez fűződő joga sérül. A szülőknek a fogyatékosan megszületett gyermek léte miatt megnehezült élete jelenti polgári jogi értelemben azt a – vagyoni és nem vagyoni – kárt, amely – pénzben kifejezve – az orvosi mulasztás folytán az egészségügyi intézményre áthárítható”. Ennek a Polgári jogegységi határozatnak azonban vannak további lényeges megállapításai is: 1) egyazon jogellenes magatartás nem szükségképpen vált ki azonos jogkövetkezményeket különböző személyekkel szemben (a felelősség fennállása, annak alakzata, feltételei is különbözhetnek); 2) az egészséges élveszületés, illetve a fogyatékos világrajövetel közötti életminőség-különbség nem vezethető vissza az orvosi mulasztásra (1/2008. Polgári jogegységi határozat V.3. pont első bekezdés).
[46] Az 1/2008. Polgári jogegységi határozat tehát a szülők jogilag elismerhető hátrányát a gyermek léte miatt megnehezült életeként, nem pedig a gyermek egészségkárosodott állapota folytán megnehezült életeként határozta meg. A hátrány nem a gyermek léte, hanem a szülők megnehezült élete, amire nézve pedig az egészséges élveszületés, illetve a fogyatékos világrajövetel közötti életminőség-különbség nem vezethető vissza az orvosi mulasztásra. Vagyis a felelősség vizsgálatánál ez a kérdés irreleváns, a fogyatékossággal összefüggő többletköltség és az egészséges gyermek felnevelési költségei nem választhatók szét, ami az EBH 2015. P.11. számú eseti döntés lényeges megállapítása. Ezért is helyes az EBH 2015. P.11. számú elvi döntésnek az az indoka, hogy „a jogvita eldöntése nem a lét és a nemlét szétválasztásán alapul” ([18] bekezdés).
[47] Az nem vitatott, hogy a szülők vagyoni és nem vagyoni jellegű igényeinek elbírálása során mérlegelési szempont nem lehet a gyermek léte, mert az – a határozat indokolásában helyesen kifejtettek szerint – Magyarország alkotmányos rendjébe ütközne. A sérelemdíj iránti igény alapja valójában az a körülmény, hogy a szülők vélelmezett nemvállalásuk ellenére mégis kénytelenek viselni a gyermekvállalással járó terheket, méghozzá a gyermek állapotához igazodóan az átlagot meghaladó mértékben. Azt nem sérelmezhetik, hogy ember jött a világra, de azt igen, hogy ennek terheit önkéntes vállalásuk hiányában is nekik kell viselniük. Igényük jogi alapja pusztán csak az, hogy ha az alperesnek felróható okból kell az adott gyermeket felnevelniük, ennek költségeit is viselje az alperes. Nem kérdőjelezik meg a gyermek létjogosultságát és nem tüntetik fel a nemlétét előnyösebb állapotként, olyannyira, hogy a nevelésével járó fizikai pszichikai terheket is vállalják, nem testálják át másra.
[48] Amíg az élő ember nem tudja fenntartani anyagilag az életét, azt másnak kell vállalnia helyette. Ezek általában a szülők. De a szülők dönthetnek úgy is, hogy ezeket a költségeket nem „kívánják” vállalni (arra nem képesek), és igénybe veszik vagy a nagyszülőket vagy az állami ellátórendszert, amelytől részlegesen nevelőszülők is magukra vállalhatják a gyermeknevelés terheit (értelemszerűen annak remélt javaival, örömeivel együtt). De ez minden esetben döntésen alapul (állami kötelezettségvállalás esetén az állam döntésén). A vizsgált esetekben azonban milyen alapon kötelezzük a szülőket e költségek részbeni viselésére, miközben ők ezt – állításuk szerint – törvényes módon nem kívánták volna vállalni?
[49] A megválaszolandó jogkérdés az, hogy kinek kell viselnie a teljes méltósággal rendelkező, de egészségében sorsszerűen károsodott ember létfenntartásával, gondozásával, ápolásával felmerülő költségeket. A jogvitában nem az vizsgálandó, hogy keletkezhetnek-e ilyen költségek, még csak nem is az, hogy jobb lenne-e, ha nem keletkeznének, ugyanis senki nem vonja kétségbe a megszületett ember élethez való jogát, abból pedig automatikusan következik, hogy létfenntartásának kell, hogy legyenek anyagi alapjai. Az eldöntendő jogkérdés mindössze az: kinek a kötelessége ezeknek az anyagi alapoknak a megteremtése, viselése? Ebben a kérdésben és bármilyen értelmű megválaszolásában burkoltan sincs benne az, hogy a nemlétezés előnyösebb állapot lehet a létezéssel szemben. Ez nem is vizsgálandó, nem is vizsgálható.
[50] A védett jogtárgyban való ekkénti különbségtétel teszi lehetővé annak az ellentmondásnak az elkerülhetőségét, hogy bár törvény biztosítja a szülőknek a gyermek nemlétének választhatóságát, a bíróság azonban ennek meghiúsítását mégse ismerje el sérelemként. Ha ez a különbség – amely teljes mértékben összhangban van az 1/2008. Polgári jogegységi határozattal – világosan áll előttünk, nem ütközünk közrendi, alaptörvényi korlátba.
[51] A következő analóg példa világíthatja meg, miért lehet, sőt miért kell elválasztani a költségigény ténybeli alapját a születés tényétől. Ha a gyermek nem sorsszerűen, hanem az egészségügyi szolgáltató valamely felróható magatartása következtében születik egészségkárosodottan, vagy szenved el a csecsemőgondozás során valamilyen egészségkárosodást, a gyermek kompenzálandó hátránya az egészségkárosodás. De a szülőké nem az. Az ő egészségük nem károsodott. Az ő kompenzálandó hátrányuk az, hogy a gyermekük egészségkárosodásához vezető károkozó magatartás folytán az életük másként alakul, mint a károkozó magatartás nélkül, kénytelenek viselni az ebből eredő fizikai, pszichikai és anyagi hátrányokat. A károkozó magatartás mindkét jogsérelem esetében egy és ugyanaz. A következménye azonban más a gyermekre és más a szülőkre nézve. Más a joghátrány és más a ténybeli alapja is. A szülők igényének ténybeli alapjához hozzátartozik ugyan a gyermek egészségkárosodása is, de csak történeti tényként és nem törvényi tényállási elemként, mert a kár mint törvényi tényállási elem az ő esetükben nem az egészségkárosodás. Hasonlóképpen: a határozattal érintett esetekben sem a gyermek léte a szülők – vagyoni – kára. A választóvonal a törvényi tényállási elemek és az azokon kívül eső egyéb történeti tényállási elemek között van. A gyermek létezése nem törvényi tényállási elem, mert nem az a kár, nem is annak kompenzálását kérik a szülők.
[52] A létfenntartáshoz szükséges ellátás az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlatában sem tartalmi eleme az élethez és az emberi méltósághoz való jognak. Az Alkotmánybíróság maga is elkülönítette az ember személyét és a létfenntartásával felmerülő költségeket, ezeknek harmadik személy vagy az állam általi biztosítása nem érinti az ember emberi státuszát. „Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint […] a gyermek joga arra, hogy családja, az állam és a társadalom részéről védelmet és gondoskodást kapjon […] nem áll értékelhető összefüggésben az abortusz és feltételei alkotmányosságának problémájával” [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, 3. f)]. „Bár minden alapvető jog végső eredője az emberi méltóság és az élet védelme, a II. cikk védelmi köre nem terjed ki az általános törvények keretei között biztosított ellátáshoz való jogra. […] Az emberi méltóságból, az élethez való jogból az egyénnek állammal szembeni igénye van az élethez szükséges, alapvető feltételek biztosítására.” (3087/2022. (III. 10.) AB határozat, [59]).
[53] Alapvető jogelv, hogy mindenki viseli magatartásának következményeit. Amennyiben ezek a következmények másnál jelentkeznek és hátrányosak, akkor is az azokat előidézőnek kell viselnie őket, ha pedig ez nem lehetséges, kompenzációt kell adnia az elviselésükért. Ha kizárólag neki felróhatóan merülnek fel, kizárólag neki kell viselnie/kompenzálnia őket. Az a körülmény, hogy a szülők gyermeket nemzettek, olyan történeti előzménye csupán a jogvitának, amely jogilag irreleváns, hiszen még ezt követően is lett volna lehetőségük a biológiai következmények elhárítására, ha az egészségügyi szolgáltató ezt nem hiúsítja meg felróhatóan.
[54] A határozat indokolása szerint a szülők azért nem tarthatnak igényt a károkozóval szemben a genetikailag, teratológiailag károsodott gyermek teljes felnevelési költségére, „mert csak így érhető el, hogy kizárólag a gyermek egészségében károsodott állapotát és ne a puszta létét tekintsük kárnak” ([33] bekezdés). Nem világos, miből fakadhat ez a célkitűzés. Ha pusztán abból, hogy az emberi élet érték, akkor az a kérdés merül fel, vajon az egészségkárosodott élet már kár? A kárt jogi fogalomként használjuk: kell hozzá rendelnünk károkozót, jogellenes (és felróható) magatartást, okozati összefüggést. Az egészségkárosodás tekintetében ilyen jogi tényeket nem találunk. Akkor mi az a jogi értelemben vett kár, amelynek megtérítésére az egészségkárosodás folytán felmerülő többletköltségek erejéig azért az alperest kötelezzük, mert ő okozta azt? A határozat indokolásának [35] bekezdése szerint, ha „a bíróság a kártérítést nem szűkíti le a többletkiadásokra, az ellentétben áll azzal az általános jogelvvel, hogy a gyermek léte semmilyen körülmények között nem tekinthető kárnak”. Ha a gyermek létéből eredő költségek az ún. alapfelnevelési költségekkel azonosíthatók, felmerül a kérdés, hogy a sorszszerűen egészségkárosodással született gyermek létfenntartásának ún. többletköltségei miből erednek. Van egy olyan károkozó magatartás alperesi oldalon, ami független az ő lététől? A gyermeki „lét” fogalma valóban csak az alapfelnevelési költséggel fémjelzett egészséges gyermek létezésével azonosítható? Nem tartozik bele a fogyatékos gyermek léte is? Annak kimondása, hogy a szülők életének megnehezültségét nem a gyermek léte, hanem a fogyatékossága okozza ([33] bekezdés), azt jelenti, hogy az egészséges lét nem kár, de a fogyatékos lét kár. A fogyatékos lét, nem pedig az egészség megkárosítása. Véleményem szerint a fogyatékos lét kárrá minősítése sem fér össze az Alaptörvénynek a határozat indokolásában felhívott rendelkezéseivel.
[55] A többletköltségeknek nincs egy, az alapköltségektől elkülönülő önálló kár-oka. Az egészségében súlyosan károsodott, súlyosan fogyatékos ember esetében fogalmilag is pontatlan felnevelési költségekről beszélni, hiszen ő soha nem lesz felnevelve, nagykorúságának elérését követően sem lesz képes önálló életre. Az ő esetében születése pillanatától létfenntartási költségekről van szó, amelyeken belül nincsenek alapra és többletre elkülöníthető részek. Az 1/2008. Polgári jogegységi határozat rögzítette, hogy az egészséges élveszületés, illetve a fogyatékos világrajövetel közötti életminőség-különbség nem vezethető vissza az orvosi mulasztásra. A határozat – eredményét tekintve – pont ezt a különbségtételt teszi meg.
[56] A szülők vagyoni kárigényének a gyermek létezésétől való elválaszthatatlanságát valló felfogások (Hámori Antal, Navratyil Zoltán) a szülők vagyoni igényének érvényesíthetőségét a gyermek egészségkárosodásához kapcsolódó többletköltségekre is kiterjedően utasítják el, egyszerűen arra utalva, hogy az ember élve születése akkor sem kár, ha fogyatékos, szükségletei nem választhatók el a létezésétől, és az anyai önrendelkezéshez való jog megsértése miatt a szülőknek csak a jogsértés megállapítására és legfeljebb megfelelő elégtétel adására (objektív személyiségvédelmi jogkövetkezmények alkalmazására) lehet igénye. E felfogás szerint a fogyatékos gyermek felneveléséhez az államnak támogatást kell nyújtania, nem kártérítést.
[57] Ha jogösszehasonlító kitekintést teszünk, akkor is azt tapasztalhatjuk, hogy a különböző országok bírói gyakorlata túlnyomó többségben nem lát alkotmányos problémát az ún. wrongful birth esetekben. A genetikai-teratológiai ártalommal érintett gyermekek megszületésével kapcsolatban felmerült vagyoni kárigényeknek az „alapköltségekre” is kiterjedően helyt adnak Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Spanyolországban, Norvégiában, Görögországban (BENKE József: ’Gyermekkár’. Összehasonlítójogi szemelvények a születés mint kár-ok témaköréből, Iustum Aequum Salutare, 2020/2, 21.).
[58] A Német Szövetségi Legfelsőbb Bíróság (Bundesgerichtshof, BGH) – amelynek gyakorlata az utóbbi több mint harminc évben töretlen – szerint a gyermek létezése ugyan nem kár, de eltartásának kötelezettsége anyagi megterhelést jelent, a tartási költségek vagyoni kárként való elfogadása pedig nem hat ki negatívan a gyermek létezésére és személyiségére. A BGH kifejezetten kettéválasztja a gyermek életét mint értéket és felnevelésének költségeit mint kárt [Trennungslehre, BGHZ 124, 128 = Neue Juristische Wochenschrift (NJW) 1994, 788.; HERPAI Annamária: Újabb jelenségek a születéssel kapcsolatos kártérítési igények körében, Magyar Jog, 2005/11; NAVRATYIL Zoltán: Keresztülhúzott családtervezés: a gyermek mint kár, Jogtudományi Közlöny, 2009/7–8]. A költségek elválaszthatóságát viszont tagadja az egészséges és a fogyatékos személy közötti különbségtétel alkotmányellenessége miatt (Existenzsicherung, BGHZ uo.). Elismeri ugyan a jogos igények korlátozottságát, de nem az alapfelnevelési és többletköltségek elválasztásával, hanem átalányösszeg meghatározásával. Álláspontja szerint a gyermek felnevelési költségei meghatározása során a bíróságnak olyan érdekmérlegelést kell alkalmaznia, amely a gyermek alapvető szükségleteit tartja szem előtt, mert csak így zárható ki a károkozó kötelmen túli marasztalása. Véleményem szerint ezt a szempontot kellene érvényesíteniük ítélkezésük során a magyar bíróságoknak is, ami természetesen nem érinti a gyermek egészségkárosodásából fakadó költségek egyediesítését.
[59] A Német Szövetségi Alkotmánybíróság (Bundesverfassungsgericht, BVerfG) gyakorlatában megfogalmazódott ezzel ellentétes álláspont is, azonban a BGH-val ellentétben a BVerfG döntései nem mutatnak egységet. A BVerfG 1993-ban minden további indokolás nélkül leszögezte, hogy sem a gyermek létezését, sem pedig tartási költségeit nem lehet kárként értékelni, és ez vonatkozik a gyermek fogyatékossága miatt felmerülő többletköltségekre is (BVerfGE 88, 203 = NJW 1993, 1751.). 1997-ben viszont már – egy alkotmányjogi panaszt elutasító határozatában – helyeslően nyilatkozott a BGH gyakorlatáról (BVerfGE 96, 375 = NJW 1998, 519.).
[60] Az osztrák Legfelsőbb Bíróság (der Oberste Gerichtshof, OGH) aszerint ítél meg teljes vagy részleges költséget, hogy mennyire súlyos megterhelést jelent a gyermek állapota a szülei számára. Rendkívüli megterhelés esetén a teljes létfenntartási költséget megítéli.
[61] A holland Legfelsőbb Bíróság (Hoge Raad) a vonatkozó első, 1997-es döntésében kiemelte: az, hogy a gyermek születéséhez kárkövetkezményt kapcsolunk, nem jelenti, hogy magában a gyermekszületésben látnánk a kárt. Arról van szó csupán, hogy a szülők a felróható orvosi mulasztás követeztében megtérítendő vagyoni hátrányt szenvednek el. A gyermek 18 éves koráig átlagosan felmerülő költségeket találta megtérítendőknek (HERPAI i. m.). A 2005-ös ún. Kelly ügyben leszögezte: az anya az önrendelkezési jogának sérelme miatt fizetendő kártérítésnek olyan helyzetbe kell hoznia a szülőket, mintha a hiba nem merült volna fel, tehát nem kellene számolniuk Kelly gondozásának és nevelésének költségeivel. Szükségesnek látta leszögezni azt is, hogy ítélete még implicite sem tartalmaz megállapítást a gyermek életének értéktelenségéről, nem jelenti azt, hogy Kelly szülei szenvedésének forrása lenne (ECLI:NL:HR:2005:AR5213 18-03-2005; CZINE Alíz: A születéssel kapcsolatos kártérítési igények megítélése – azaz lehet-e kár az emberi élet, Themis, 2014/2).
[62] Az olasz Semmítőszék (Corte Suprema di Cassazione) egy 2019. június 25-én nyilvánosságra hozott ítéletében a szülők wrongful birth típusú kártérítési igényét teljességében alaposnak találta (n. 16892/19; Benke i.m. 18.).
[63] A francia Cour de cassation a 2000-ben hozott híres Perruche-ítéletében egyenesen a gyermeknek ítélt meg mindennemű kárigényt. Az ítélet olyan heves visszhangot váltott ki, hogy a törvényhozó szükségesnek látta jogalkotással rendezni a kérdést azzal, hogy a gyermeknek semmiféle kárigénye nem lehet, a szülőknek pedig a beteg gyermek születése okán akkor van kártérítési igényük, ha az orvos a betegséget a terhesség ideje alatt nem fedezte fel, és ezért a mulasztásért nagyfokú gondatlanság terheli (HERPAI i. m.; CZINE i. m.).
[64] A határozat által elfoglalt állásponttal a brit joggyakorlat összevethető, de az is csak eredményében. A McFarlane v. Tayside alth Board ügyben a House of Lords nem ítélte meg a gyermek felnevelésének költségeit, de leszögezték, hogy döntésük alapja nem a közrend védelme, ehelyett a londoni polgár ítélőképességére hivatkoztak. A Rand v. East Dorset Health Authority ügyben (2000) a Court of Appeal a gyermek felnevelési költségei közül azokat ítélte meg a szülőknek, amelyek a gyermek sérült voltához kapcsolódnak. Hasonló döntés született a Hardman v. Amin és a Lee v. Taunton and Sommerset NHS Trust ügyekben. A döntések lényegi indoka, hogyha a londoni polgárokat megkérdeznék, többségében az lenne a véleményük, hogy az ilyen gyermek megszületése valójában nem áldás, és ezért a szülők bizonyos fokú – a gyermek fogyatékosságához igazodó – kompenzációja igazságos (SZEIDL Ágnes: A kártérítési felelősség megállapításának változásai gondatlan károkozás esetén az orvosi műhibaperekben a brit jogban, Iustum, Aequum, Salutare, 2008/4). Ezek a döntések sem alkotmányos szempontokon, de még csak nem is jogi érveken nyugszanak. Alapjuk egy vindikált osztó igazságosság és egy vélelmezett laikus jogérzet. Az aequity ítélkezés példái. Ilyen méltányossági ítélkezésre viszont a magyar bíróságnak nincs felhatalmazása, az írott jog talajáról nem rugaszkodhat el, és e tekintetben a teljes kártérítés elve szigorú kötöttséget jelent. A régi Ptk. 339. § (2) bekezdése és a Ptk. 6:522. § (4) bekezdése lehetővé teszik ugyan, hogy a bíróság különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a kártérítés mértékét a teljes kárnál alacsonyabb összegben határozza meg, ezek a rendelkezések azonban minden esetben az egyedi körülmények rendkívüli/különös méltánylást érdemlő körülményei alapján teszik lehetővé a kárért felelős személy felelősség alóli részbeni mentesítését; az ügyek meghatározott csoportjára alkalmazandó generális felhatalmazást nem adnak.
[65] A bírói gyakorlat nem ritkán találkozik olyan esetekkel, amikor a szülői igényérvényesítésről világlik a visszaélésszerűség, mint enyhébb Down-szindrómás esetek, vagy „csupán” egy végtag hiánya, esetleg csak valamilyen mértékű károsodása, amelyek orvosilag utólag akár még korrigálhatók is valamilyen mértékben, vagyis olyan esetek, amikor a szülők magatartásából, személyiségéből is alaposan valószínűsíthető, hogy ennek az ártalomnak az ismeretében valójában nem döntöttek volna a terhesség-megszakítás mellett, de a perben családjuk anyagi helyzetének javítása érdekében mégis ezt állítják. Természetesnek tartom, hogy ilyenkor a bírói igazság-szolgáltatásra való törekvés nem akarja elismerni a visszaélésszerűnek sejtett igények érvényesíthetőségét. (Vannak esetek, amikor a szülők nem is igénylik az ún. alap-felnevelési költségeket.) Ismertek már olyan törvénymódosítási javaslatok, amelyek e probléma kiküszöbölését célozzák (BENKE József: A természettől adott károsodással születés és a szülők vagyoni kompenzációja a formálódó hazai felsőbírósági gyakorlatban, Magyar Jog, 2022/1).
[66] Az Mvtv. terhességmegszakítás orvosi indikációiról szóló 6. §-a a törvény 1992-es meghozatala óta változatlan. Azóta 30 év telt el, az orvostudomány diagnosztikai téren is rengeteget fejlődött. Amennyiben ennek eredményei a terhesség-megszakítás orvosi feltételeinek jogi pontosításával az indikációt képesek lennének a súlyos ártalomra, illetve az élettel nehezen összeegyeztethető rendellenességre szűkíteni, a probléma megoldható lenne. Véleményem szerint azonban az EBH 2015.P.11. számú elvi döntésben kifejezett bírói gyakorlattól eltérő jogértelmezéssel nem oldható meg, mert az komoly jogrendszerbeli inkoherenciához, jogdogmatikai következetlenséghez és valós igények érvényesíthetetlenségéhez vezet.
Budapest, 2022. július 4.
Dr. Döme Attila s.k.
bíró
[67] A többségi határozattól eltérő állásponthoz csatlakozom.
Budapest, 2022. július 4.
Dr. Kovács András s.k. bíró
Dr. Parlagi Mátyás bíró többségi határozattól eltérő álláspontja
[68] Nem értek egyet a jogegységi határozat rendelkező részével és indokolásával.
[69] A többségi határozat érvelése az 1/2008. PJE határozaton alapul abból kiindulva, hogy az ember léte nem tekinthető kárnak. Az 1/2008. PJE határozat arra a (nem vagyoni) kártérítési igényre vonatkozik, amit maga a gyermek érvényesít azért, mert él. A jelen jogegységi eljárás tárgya a szülőknek az egészségkárosodott gyermek felnevelésével kapcsolatos vagyoni kárigénye. A szülők által érvényesített igény tárgya nem maga a lét, hanem a lét költsége.
[70] Véleményem szerint dogmatikailag csak a két szélső álláspont indokolható.
[71] Ha elfogadjuk, hogy a megfelelő tájékoztatás hiánya miatt nem tudta az anya önrendelkezési jogát és nem tudták a szülők családtervezéshez való jogukat gyakorolni, akkor a teljes felnevelés költsége áll okozati összefüggésben az egészségügyi szolgáltató mulasztásával: ennek megítélése nem a gyermek létét tekinti kárnak, hanem mindazokat a költségeket, amelyek a szülőknél az egészségügyi szolgáltató mulasztásával okozati összefüggésben keletkeztek.
[72] Ha azonban – az okozati összefüggés és nem a kárenyhítési kötelezettség körében – a családtervezéshez való jog utólagos gyakorlásaként értékeljük a szülőknek azt a magatartását, hogy szülői felügyeleti jogukat nem szüntették meg az örökbefogadáshoz való hozzájárulással, akkor a felnevelésnek semmilyen költsége nem áll okozati összefüggésben az egészségügyi szolgáltató mulasztásával.
[73] A köztes megoldást tartalmazó többségi határozat álláspontom szerint dogmatikailag nem igazolható: az egészségügyi szolgáltató magáért az egészségkárosodásért nem felelős, így nem köteles kizárólag az abból eredő többlet-felnevelési költség megfizetésére.
Budapest, 2022. július 4.
Dr. Parlagi Mátyás s.k. bíró
A kiadmány hiteléül:
dr. Kis Roxána tisztviselő