III.
C-267/20. sz. AB Volvo és DAF TRUCKS NV kontra RM ügyben 2022. június 22-én hozott ítélet
A tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló, 2014. november 26‑i 2014/104/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 10. cikkét úgy kell értelmezni, hogy e cikk az ezen irányelv 22. cikkének (1) bekezdése szerinti anyagi jogi rendelkezésnek minősül, és e cikk időbeli hatálya alá tartozik az olyan kártérítési kereset, amely noha az irányelv hatálybalépése előtt befejeződött versenyjogi jogsértésre vonatkozik, az ezen irányelvet a nemzeti jogba átültető rendelkezések hatálybalépését követően indult, amennyiben a korábbi szabályok alapján az e keresetre alkalmazandó elévülési idő nem telt el az ugyanezen irányelv átültetésére nyitva álló határidő lejárta előtt.
A 2014/104 irányelv 17. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy e cikk az ezen irányelv 22. cikkének (2) bekezdése szerinti anyagi jogi rendelkezésnek minősül, és e cikk időbeli hatálya alá tartozik az olyan kártérítési kereset, amely noha az említett irányelv hatálybalépése előtt befejeződött versenyjogi jogsértésre vonatkozik, 2014. december 26‑a után, és az ezen irányelvet a nemzeti jogba átültető rendelkezések hatálybalépését követően indult meg.
A 2014/104 irányelv 17. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy e cikk az ezen irányelv 22. cikkének (1) bekezdése szerinti anyagi jogi rendelkezésnek minősül, és nem tartozik e cikk időbeli hatálya alá az olyan kártérítési kereset, amely noha az említett irányelvet a nemzeti jogba késedelmesen átültető rendelkezések hatálybalépését követően indult, a versenyjog olyan megsértésére vonatkozik, amely az irányelv átültetésére előírt határidő lejárta előtt befejeződött.
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 101. cikk, a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló, 2014. november 26‑i 2014/104/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 349., 1. o.) 10. és 17. cikkének, valamint 22. cikke (2) bekezdésének, valamint a tényleges érvényesülés elvének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelem előterjesztésére a Volvo AB (publ.) és a DAF Trucks NV, valamint RM közötti, az RM által indított, az EUMSZ 101. cikknek az Európai Bizottság által megállapított, több tehergépkocsi‑gyártó, köztük a Volvo és a DAF Trucks által elkövetett megsértéséből eredő kár megtérítése iránti keresetre vonatkozó jogvitában került sor.
Az alapeljárás
14 2006 és 2007 folyamán RM három, az általuk gyártott tehergépjárművet vásárolt a Volvótól és a DAF Truckstól.
15 A Bizottság 2016. július 19‑én elfogadta az [EUMSZ 101. cikk] és az EGT‑megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39824 – „tehergépjárművek” ügy) hozott C(2016) 4673 final határozatot (HL 2017. C 108., 6. o.; a továbbiakban: 2016. július 19‑i határozat), és e tekintetben egy sajtóközleményt tett közzé. 2017. április 6‑án ezen intézmény az 1/2003 rendelet 30. cikkének megfelelően közzétette e határozat összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
16 Az említett határozatban a Bizottság megállapította, hogy több tehergépjármű‑gyártó, köztük a Volvo és a DAF Trucks megsértette az EUMSZ 101. cikket és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló 1992. május 2‑i megállapodás (HL 1994. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 52. kötet, 3. o.) 53. cikkét, amikor egyrészt megállapodtak az árak Európai Gazdasági Térségen belüli rögzítésében és a bruttó áremelésekben a 6 és 16 tonna közötti tömegű, vagyis közepes tehergépjárművek, valamint a 16 tonnánál nehezebb, vagyis nehéz tehergépjárművek tekintetében, másrészt pedig az EURO 3– EURO 6 szabványok által előírt szennyezőanyag‑kibocsátást szabályozó technológia bevezetésével járó költségek időzítésében és áthárításában. A Volvo és a DAF Trucks vonatkozásában a jogsértés 1997. január 17‑től 2011. január 18‑ig tartott.
17 2017. május 27‑én, azaz öt hónappal a 2014/104 irányelv átültetési határidejének lejártát követően hatályba lépett az ezen irányelvet a spanyol jogba átültető 9/2017. sz. királyi törvényerejű rendelet.
18 2018. április 1‑jén RM keresetet indított a Volvo és a DAF Trucks ellen a Juzgado de lo Mercantil de León (leóni kereskedelmi bíróság, Spanyolország) előtt. E kereset azon kár megtérítésére irányul, amely RM‑et az e két társaság által tanúsított versenyellenes magatartás miatt érte. Az említett kereset elsődlegesen a 9/2017. sz. királyi törvényerejű rendelettel módosított 15/2007. sz. törvény releváns rendelkezésein, másodlagosan pedig a szerződésen kívüli polgári jogi felelősség általános rendszerén, különösen a polgári törvénykönyv 1902. cikkén alapul. Ugyanezen kereset az EUMSZ 101. cikk és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 53. cikkének megsértését megállapító végleges bizottsági határozat alapján benyújtott kártérítési keresetnek minősül.
19 A Volvo és a DAF Trucks vitatta e keresetet, többek között arra hivatkozva, hogy az elévült, és hogy RM nem bizonyította, hogy okozati összefüggés áll fenn a C(2016) 4673 final határozatban megállapított jogsértés és a tehergépjárművek árának emelkedése között.
20 2019. október 15‑i ítéletével a Juzgado de lo Mercantil de León (leóni kereskedelmi bíróság) részben helyt adott RM keresetének, és a Volvót és a DAF Trucksot arra kötelezte, hogy fizessenek RM részére a tehergépjárművek vételára 15%‑ának megfelelő, törvényes kamatokkal növelt kártérítést, anélkül azonban, hogy e társaságokat kötelezte volna a költségek viselésére. E bíróság többek között azzal az indokkal utasította el a Volvo és a DAF Trucks által felhozott elévülési kifogást, hogy a 2014/104 irányelv 10. cikkének (3) bekezdését átültető 9/2017. sz. királyi törvényerejű rendelettel módosított 15/2007. sz. törvény 74. cikkében előírt ötéves elévülési idő hatályban volt a kereset benyújtásának időpontjában, tehát alkalmazandó a jelen ügyben. Ezenkívül annak megállapításával, hogy e törvény 76. cikkének (2) és (3) bekezdése, amely ezen irányelv 17. cikkének (1) és (2) bekezdését ülteti át, eljárásjogi rendelkezés, az említett bíróság először is a kárnak a 9/2017. sz. királyi törvényerejű rendelettel módosított 15/2007. sz. törvény 76. cikkének (3) bekezdésében megállapított vélelmére támaszkodott az RM‑nek okozott kár fennállásának megállapítása, másodszor pedig e kár összegének megállapítása érdekében.
21 A Volvo és a DAF Trucks fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben az Audiencia Provincial de Léonhoz (léoni tartományi bíróság, Spanyolország). E két vállalkozás arra hivatkozik, hogy a 2014/104 irányelv nem alkalmazható a jelen ügyben, mivel az nem volt hatályban a szóban forgó jogsértés elkövetésének időpontjában, mivel e jogsértés 2011. január 18‑án véget ért. Az említett vállalkozások szerint az RM kártérítési keresetére alkalmazandó szabályok meghatározása szempontjából e jogsértés elkövetésének időpontja a releváns.
22 A Volvo és a DAF Trucks tehát fenntartják, hogy RM kártérítés iránti keresete elévült. E tekintetben a DAF Trucks arra hivatkozik, hogy nem a 2014/104 irányelv 10. cikkében előírt ötéves elévülési idő alkalmazandó, amelyet a 9/2017. sz. királyi törvényerejű rendelettel módosított 15/2007. sz. törvény 74. cikkének (1) bekezdése átültetett, hanem a polgári törvénykönyv 1968. cikkében előírt egyéves elévülési idő. Ezenkívül ezen egyéves elévülési idő a C(2016) 4673 final határozatra vonatkozó bizottsági sajtóközlemény közzétételekor kezdődött. Ezért e társaság arra hivatkozik, hogy abban az időpontban, amikor RM benyújtotta kártérítési keresetét, vagyis 2018. április 1‑jén, az említett elévülési idő lejárt.
23 A Volvo és a DAF Trucks hozzáteszik, hogy mivel ezen irányelv nem alkalmazható, a jelen esetben mind a kár fennállását, mind annak összegét bizonyítani kell, amelynek hiányában e keresetet el kell utasítani.
24 Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság a 2014/104 irányelv 10. cikkének, valamint 17. cikke (1) és (2) bekezdésének időbeli hatályára kérdez rá. E bíróság úgy véli, hogy e hatályt ezen irányelv 22. cikke pontosítja.
25 Annak meghatározása érdekében, hogy az említett irányelvnek az elévülési időre, a kartellből eredő kár fennállására és e kár számszerűsítésére vonatkozó szabályokat megállapító 10. cikke, valamint 17. cikkének (1) és (2) bekezdése alkalmazandó‑e az alapeljárásban, a kérdést előterjesztő bíróság egyrészt azt kérdezi, hogy e rendelkezések anyagi jogi vagy eljárási jellegűek‑e.
26 Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy melyik az a releváns időpont, amelynek vonatkozásában meg kell vizsgálni az említett rendelkezések időbeli alkalmazását annak meghatározása érdekében, hogy e rendelkezések alkalmazandók‑e a jelen ügyben.
27 E körülmények között az Audiencia Provincial de León (leóni tartományi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszt a Bíróság elé.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
„1) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 101. cikket és a tényleges érvényesülés elvét, hogy azokkal ellentétes a nemzeti jogi szabály olyan értelmezése, amely szerint [a 2014/104 irányelv] 10. cikke által meghatározott ötéves keresetindítási határidő, valamint [ezen irányelvnek] a bírósági kárbecslésről szóló 17. cikke nem alkalmazható visszamenőleges hatállyal, és a visszaható hatály vonatkozásában irányadó időpont a szankcionálás, nem pedig a keresetindítás időpontja?
2) Úgy kell‑e értelmezni a [2014/104 irányelv] 22. cikkének (2) bekezdését és a »visszamenőleges hatály« kifejezést, hogy ugyanezen irányelv 10. cikke alkalmazható az alapjogvitában előterjesztetthez hasonló kereset esetén, amelyet bár az irányelv és az átültető jogszabály hatálybalépését követően nyújtottak be, korábbi tényállásra vagy szankciókra vonatkozik?
3) A [15/2007. sz. törvény] 76. cikkéhez hasonló rendelkezés alkalmazásakor úgy kell‑e értelmezni a 2014/104 irányelv bírósági kárbecslésről szóló 17. cikkét, hogy az alapjogvitára alkalmazható eljárásjogi jellegű szabályról van szó, amely jogvitában a keresetet az átültető nemzeti jogszabály hatálybalépését követően terjesztették elő?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
28 A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntéséhez érdemi választ adjon. A Bíróságnak ebből a szempontból adott esetben át kell fogalmaznia a feltett kérdéseket. Az a körülmény, hogy valamely nemzeti bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést formálisan bizonyos uniós jogi rendelkezésekre hivatkozva fogalmazta meg, nem akadálya annak, hogy a Bíróság megadja e bíróság számára az uniós jog értelmezésének minden olyan elemét, amely hasznos lehet az utóbbi előtt folyamatban lévő ügy eldöntéséhez, akár hivatkozott ezekre a kérdéseinek megfogalmazásában, akár nem. E tekintetben a Bíróságnak kell a nemzeti bíróság által szolgáltatott információk összessége, és különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolása alapján meghatározni az uniós jog azon rendelkezéseit, amelyeknek az értelmezése a jogvita tárgyára figyelemmel szükséges (2019. március 28‑i Cogeco Communications ítélet, C‑637/17, EU:C:2019:263, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
29 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk összességére tekintettel, annak érdekében, hogy e bíróság számára hasznos választ lehessen adni, át kell fogalmazni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket.
30 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból ugyanis kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság együttesen vizsgálandó három kérdésével lényegében a 2014/104 irányelv 10. cikkének, valamint 17. cikke (1) és (2) bekezdésének az irányelv 22. cikkével összhangban történő, egy kártérítési keresetre való időbeli alkalmazására vár választ, amely kereset – noha az irányelv hatálybalépése előtt befejeződött versenyjogi jogsértésre vonatkozik – az azt átültető rendelkezések hatálybalépését követően indult.
Előzetes észrevételek
31 Emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályoktól eltérően, amelyeket általában a hatálybalépésük kezdve alkalmazni kell (2021. június 3‑i Jumbocarry Trading ítélet, C‑39/20, EU:C:2021:435, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), az uniós anyagi jogi szabályokat a jogbiztonság és a jogos bizalom elvének tiszteletben tartása érdekében úgy kell értelmezni, hogy azok a hatálybalépésüket megelőzően keletkezett jogviszonyokra csak annyiban vonatkoznak, amennyiben azok szövegéből, céljából és rendszeréből világosan következik, hogy ilyen hatást kell nekik tulajdonítani (2021. december 21‑i Skarb Państwa [Gépjármű‑felelősségbiztosítási fedezet] ítélet, C‑428/20, EU:C:2021:1043, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
32 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is kitűnik, hogy főszabály szerint valamely új jogi szabály azon jogi aktusnak a hatálybalépésétől alkalmazandó, amely e jogi szabályt bevezeti. Ugyanakkor, ha e szabály nem vonatkozik a korábbi törvény hatálya alatt keletkezett és kialakult jogi helyzetekre, azt alkalmazni kell a korábbi szabály idején létrejött helyzetek jövőbeli joghatásaira, valamint az új jogi helyzetekre. Ez csak akkor nincs így – a jogi aktusok visszaható hatályának a tilalmára vonatkozó elv sérelme nélkül –, ha az új szabályhoz olyan különleges rendelkezések kapcsolódnak, amelyek a szabály időbeli alkalmazásának feltételeit külön meghatározzák (2021. december 21‑i Skarb Państwa [Gépjármű‑felelősségbiztosítási fedezet] ítélet, C‑428/20, EU:C:2021:1043, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 Ami közelebbről az irányelveket illeti, főszabály szerint csak az irányelvek átültetési határidejének lejárta után keletkezett jogviszonyokat lehet ratione temporis az irányelv hatálya alá vonni (2019. május 16‑i Luminor Bank végzés, C‑8/18, nem tették közzé, EU:C:2019:429, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 Ez még inkább igaz a korábbi jogszabály hatálya alatt keletkezett olyan jogi helyzetekre, amelyek a valamely irányelv átültetése érdekében, az irányelv átültetésére előírt határidő lejártát követően elfogadott nemzeti jogi aktusok hatálybalépését követően is joghatást fejtenek ki.
35 Ezzel összefüggésben a 2014/104 irányelv időbeli hatályát illetően meg kell állapítani, hogy ezen irányelv tartalmaz olyan konkrét rendelkezést, amely kifejezetten meghatározza az irányelv eljárásjogi és anyagi jogi rendelkezéseinek időbeli alkalmazási feltételeit (2019. március 28‑i Cogeco Communications ítélet, C‑637/17, EU:C:2019:263, 25. pont).
36 Különösen, egyrészt a 2014/104 irányelv 22. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kellett, hogy az irányelv 21. cikke értelmében az ezen irányelv anyagi jogi rendelkezéseinek való megfelelés céljából elfogadott nemzeti intézkedések ne legyenek visszamenőleges hatállyal alkalmazhatók (2019. március 28‑i Cogeco Communications ítélet, C‑637/17, EU:C:2019:263, 26. pont).
37 Másrészt, a 2014/104 irányelv 22. cikkének (2) bekezdése értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kellett, hogy az ezen irányelv nem anyagi jogi rendelkezéseinek való megfelelés céljából elfogadott nemzeti intézkedések ne legyenek alkalmazhatóak az olyan kártérítési keresetekre, amelyeket valamely nemzeti bíróságnál 2014. december 26. előtt indítottak (2019. március 28‑i Cogeco Communications ítélet, C‑637/17, EU:C:2019:263, 27. pont).
38 Ennélfogva a 2014/104 irányelv rendelkezései időbeli hatályának meghatározása érdekében először is azt kell megállapítani, hogy az érintett rendelkezés anyagi jogi rendelkezésnek minősül‑e, vagy sem.
39 E tekintetben pontosítani kell, hogy azt a kérdést, hogy ezen irányelv rendelkezései közül melyek azok, amelyek anyagi jogi jellegűek, és melyek nem azok, a 2014/104 irányelv 22. cikkében szereplő, a nemzeti jogra történő utalás hiányában az uniós jog, nem pedig az alkalmazandó nemzeti jog alapján kell értékelni.
40 Továbbá, noha e cikk nem pontosítja minden egyes rendelkezés vonatkozásában, hogy anyagi jogi jellegű‑e, vagy sem, e cikk szövegéből – amelynek (1) bekezdése „ezen irányelv anyagi jogi rendelkezéseire” utal – egyértelműen kitűnik, hogy ezen irányelv rendelkezései, nem pedig az annak való megfelelés érdekében elfogadott nemzeti intézkedések minősülnek anyagi jogi vagy nem anyagi jogi jellegűnek.
41 Végeredményben mérlegelési mozgástér biztosítása a tagállamok számára a 2014/104 irányelv rendelkezései anyagi jogi vagy nem anyagi jogi jellegének meghatározását illetően, veszélyeztetné e rendelkezéseknek az Unió területén történő hatékony, következetes és egységes alkalmazását.
42 Az érintett rendelkezés anyagi jogi vagy nem anyagi jogi jellegének meghatározását követően, másodszor azt kell megvizsgálni, hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló körülmények között, amelyek között ezen irányelvet késedelmesen ültették át, a szóban forgó helyzet – amennyiben az nem minősíthető újnak – az említett irányelv átültetési határidejének lejárta előtt megvalósult‑e, vagy e határidő lejártát követően is kifejtette hatásait.
A 2014/104 irányelv 10. cikkének időbeli hatályáról
43 Először is a 2014/104 irányelv 10. cikkének anyagi jogi vagy nem anyagi jogi jellegét illetően emlékeztetni kell arra, hogy e cikk az (1) bekezdése értelmében meghatározza a versenyjogi jogsértések miatti kártérítési keresetek indításával kapcsolatos elévülési időre vonatkozó szabályokat. Az említett cikk (2) és (4) bekezdése meghatározza különösen az elévülési idő kezdő időpontját, és azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén az elévülési idő megszakad vagy nyugszik.
44 Ezen irányelv 10. cikkének (3) bekezdése meghatározza az elévülési idő minimális időtartamát. E rendelkezés szerint a tagállamok biztosítják, hogy a versenyjogi jogsértések miatti kártérítési keresetek megindítására vonatkozó elévülési idő legalább öt év legyen.
45 A 2014/104 irányelv 10. cikkének (3) bekezdésében foglalt elévülési időnek többek között az a rendeltetése, hogy egyrészt biztosítsa a károsult jogainak védelmét, mivel az esetleges keresetindításhoz szükséges információk összegyűjtéséhez elegendő idővel kell rendelkeznie, másrészt pedig hogy megakadályozza azt, hogy a károsult határozatlan ideig késlekedhessen kártérítéshez fűződő jogának gyakorlásával a kárért felelős személy hátrányára. Következésképpen az elévülési idő végső soron a károsultat és a kárért felelős személyt védi (lásd analógia útján: 2012. november 8‑i Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ítélet, C‑469/11 P, EU:C:2012:705, 53. pont).
46 Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az eljárási határidőkkel ellentétben az elévülési idő azáltal, hogy az igény elenyészését eredményezi, az anyagi joghoz kapcsolódik, mivel olyan szubjektív jog gyakorlását érinti, amelyet az érintett személy többé nem érvényesíthet bíróság előtt (lásd analógia útján: 2012. november 8‑i Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ítélet, C‑469/11 P, EU:C:2012:705, 52. pont).
47 Ennélfogva, ahogyan arra a főtanácsnok az indítványának a 66. és 67. pontjában lényegében rámutatott, meg kell állapítani, hogy a 2014/104 irányelv 10. cikke az ezen irányelv 22. cikkének (1) bekezdése értelmében vett anyagi jogi rendelkezés.
48 Másodszor, mivel a jelen ügyben nem vitatott, hogy a 2014/104 irányelvet a 21. cikkében előírt átültetési határidő lejárta után öt hónappal ültették át a spanyol jogrendbe, ugyanis az ezen irányelvet átültető 9/2017. sz. királyi törvényerejű rendelet 2017. május 27‑én lépett hatályba, az említett irányelv 10. cikke időbeli hatályának meghatározása érdekében azt kell megvizsgálni, hogy az alapügyben szereplő helyzet megvalósult‑e ugyanezen irányelv átültetési határidejének lejárta előtt, vagy e határidő lejártát követően is kifejtette hatásait.
49 Ennek érdekében, tekintettel az elévülési szabályok sajátosságaira, jellegére és működési mechanizmusára, különösen az uniós versenyjog megsértését megállapító végleges határozat alapján indított kártérítési keresettel összefüggésben, meg kell vizsgálni, hogy a 2014/104 irányelv átültetési határidejének lejártakor, vagyis 2016. december 27‑én letelt‑e az alapügyben szereplő helyzetre alkalmazandó elévülési idő, ami magában foglalja ezen elévülési idő kezdő időpontjának meghatározását.
50 Márpedig azon időpontot illetően, amikortól az említett elévülési idő megkezdődött, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint, ha az adott területre vonatkozó egyetlen uniós szabályozás sem alkalmazható ratione temporis, az egyes tagállamok jogrendjének feladata meghatározni az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk megsértéséből eredő kár megtérítéséhez való jog érvényesítésének szabályait, ideértve az elévülési időkre vonatkozó szabályokat is, tiszteletben tartva azonban az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét, amely utóbbi megköveteli, hogy a jogalanyok által az uniós jog közvetlen hatályára alapított jogok védelmét biztosítani hivatott keresetekre vonatkozó szabályok ne tegyék gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2019. március 28‑i Cogeco Communications ítélet, C‑637/17, EU:C:2019:263, 42. és 43. pont).
51 A jelen ügyben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy az említett irányelvnek a spanyol jogba való átültetését megelőzően a versenyjogi jogsértések miatti kártérítési keresetekre alkalmazandó elévülési időt a szerződésen kívüli polgári jogi felelősség általános rendszere szabályozta, és hogy a polgári törvénykönyv 1968. cikkének (2) bekezdése értelmében ez az egyéves elévülési idő csak akkor kezdődött meg, amikor az érintett felperes tudomást szerzett a felelősséget keletkeztető tényállásról. Noha az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem derül ki kifejezetten, hogy a spanyol jog szerint mely az a felelősséget keletkeztető tényállás, amelynek ismerete az elévülési idő kezdetét jelenti, a Bíróság rendelkezésére álló iratanyag arra látszik utalni, hogy e tényállás magában foglalja a kártérítési kereset megindításához nélkülözhetetlen információk ismeretét is. Ennek meghatározása a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
52 Ez nem változtat azon, hogy amikor a nemzeti bíróságnak magánszemélyek közötti jogvitát kell eldöntenie, e bíróság feladata, hogy adott esetben az alapügyben szereplő nemzeti rendelkezéseket amennyire csak lehetséges, az uniós jog és különösen az EUMSZ 101. cikk szövegének és céljának fényében értelmezze, anélkül azonban, hogy e nemzeti rendelkezéseket contra legem értelmezné (lásd ebben az értelemben: 2021. január 21‑i Whiteland Import Export ítélet, C‑308/19, EU:C:2021:47, 60–62. pont).
53 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy azt a nemzeti szabályozást, amely az elévülés kezdő időpontjáról, annak időtartamáról, továbbá a nyugvásának vagy a megszakadásának feltételeiről rendelkezik, hozzá kell igazítani a versenyjog sajátosságaihoz, valamint a versenyjogi szabályoknak az érintett személyek általi alkalmazásával elérni kívánt célokhoz, annak érdekében, hogy ne hiúsítsák meg az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk teljes körű érvényesülését (lásd ebben az értelemben: 2019. március 28‑i Cogeco Communications ítélet, C‑637/17, EU:C:2019:263, 47. pont).
54 Az uniós versenyjog megsértése miatti kártérítési keresetek előterjesztéséhez ugyanis főszabály szerint összetett ténybeli és gazdasági elemzés lefolytatása szükséges (2019. március 28‑i Cogeco Communications ítélet, C‑637/17, EU:C:2019:263, 46. pont).
55 Azt is figyelembe kell venni, hogy az uniós és a nemzeti versenyjog megsértésével kapcsolatos jogvitákat főszabály szerint a károsult személy hátrányára fennálló információs aszimmetria jellemzi, ahogyan arra a 2014/104 irányelv (47) preambulumbekezdése emlékeztet, ami megnehezíti mind a károsult számára, hogy a kártérítési kereset megindításához elengedhetetlen információkhoz jusson, mind a versenyhatóságok számára a versenyjog alkalmazására vonatkozó hatáskörük gyakorlásához szükséges információk megszerzését.
56 Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy az 1/2003 rendelet 25. cikkének (2) bekezdésében szereplő, a Bizottságra alkalmazandó szabálytól eltérően, amely szerint a szankciók kiszabására vonatkozó elévülési idő a jogsértés elkövetésének napján kezdődik, illetve folyamatos vagy ismétlődő jogsértések esetében a jogsértés megszűnésének napján, a tagállamok és az Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló kártérítési keresetekre alkalmazandó elévülési idő nem kezdődhet azelőtt, hogy a jogsértés megszűnt volna, és a károsult fél tudomást szerzett volna, vagy észszerűen úgy volna tekinthető, hogy tudomást szerzett a kártérítési keresete megindításához elengedhetetlen információkról.
57 Ellenkező esetben a kártérítés követeléséhez való jog gyakorlása gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé válna.
58 Ami a kártérítési kereset megindításához szükséges információkat illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint minden személy követelheti az őt ért kár megtérítését, ha a kár és a versenyjogi jogsértés között okozati összefüggés áll fenn (lásd ebben az értelemben: 2014. június 5‑i Kone és társai ítélet, C‑557/12, EU:C:2014:1317, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. március 28‑i Cogeco Communications ítélet, C‑637/17, EU:C:2019:263, 40. pont).
59 Ezenkívül a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy ahhoz, hogy a károsult kártérítési terjeszthessen elő, elengedhetetlen, hogy tudja, mely személy felelős a versenyjog megsértéséért (2019. március 28‑i Cogeco Communications ítélet, C‑637/17, EU:C:2019:263, 50. pont).
60 Ebből következik, hogy a versenyjogi jogsértés fennállása, a kár fennállása, az e kár és e jogsértés közötti okozati összefüggés, valamint e jogsértés elkövetőjének személyazonossága azon elengedhetetlen információk közé tartozik, amelyekkel a károsult személynek rendelkeznie kell ahhoz, hogy kártérítési keresetet indítson.
61 E körülmények között meg kell állapítani, hogy a tagállamok és az Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértése miatti kártérítési keresetekre alkalmazandó elévülési idők nem kezdődhetnek meg azelőtt, hogy a jogsértés megszűnt volna, és a károsult fél tudomást szerzett volna, vagy észszerűen úgy volna tekinthető, hogy tudomást szerzett arról, hogy e jogsértés következtében őt kár érte, valamint a jogsértés elkövetőjének kilétéről.
62 A jelen ügyben a jogsértés 2011. január 18‑án ért véget. Márpedig azon időpontot illetően, amikor észszerűen úgy tekinthető, hogy RM tudomást szerzett a kártérítési kereset megindításához szükséges információkról, a Volvo és a DAF Trucks úgy véli, hogy a releváns időpont a C(2016) 4673 final határozatra vonatkozó sajtóközlemény közzétételének időpontja, vagyis 2016. július 19., következésképpen a polgári törvénykönyv 1968. cikkében előírt elévülési idő e közzététel napján kezdődött.
63 Ezzel szemben RM, a spanyol kormány és a Bizottság azt állítja, hogy a C(2016) 4673 final határozat összefoglalójának az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételének napját, vagyis 2017. április 6‑át kell releváns időpontnak tekinteni.
64 Noha nem kizárt, hogy a károsult személy jóval a bizottsági határozat összefoglalójának az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététele előtt, vagy akár az e határozatra vonatkozó sajtóközlemény közzététele előtt tudomást szerezhet a kártérítési kereset megindításához elengedhetetlen információkról, a Bíróság rendelkezésére álló iratanyagból nem tűnik ki, hogy a jelen ügyben ez a helyzet állna fenn.
65 Meg kell tehát határozni, hogy e két közzététel közül melyik az, amely alapján észszerűen úgy tekinthető, hogy RM tudomást szerzett a kártérítési kereset megindításához szükséges információkról.
66 Ennek érdekében figyelembe kell venni a Bizottság határozataival kapcsolatos sajtóközleményeknek, valamint e határozatok az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett összefoglalóinak tárgyát és jellegét.
67 Ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 125–127. pontjában lényegében rámutatott, először is a sajtóközlemények főszabály szerint kevésbé részletes információkat tartalmaznak az érintett ügy körülményeiről, és azon okokról, amelyek miatt valamely versenykorlátozó magatartás jogsértésnek minősíthető, mint az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett bizottsági határozatok összefoglalói, amelyek az 1/2003 rendelet 30. cikke szerint megadja a felek nevét és a határozat fő tartalmát, ideértve a kiszabott szankciókat.
68 Továbbá a sajtóközleményeknek nem célja, hogy joghatásokat váltsanak ki harmadik felek, többek között a károsult személyek tekintetében. Ezzel szemben olyan rövid dokumentumoknak minősülnek, amelyeket főszabály szerint a sajtónak és a médiának szánnak. Nem lehet tehát úgy tekinteni, hogy általános gondossági kötelezettség áll fenn a versenyjogi jogsértés károsultjait illetően, ami arra kötelezné őket, hogy nyomon kövessék az ilyen sajtóközlemények közzétételét.
69 Végül, a Bizottság határozatainak összefoglalóival ellentétben, amelyeket az EUMSZ 101. és 102. cikkével kapcsolatos eljárások lefolytatására vonatkozó legjobb gyakorlatokról szóló bizottsági közlemény 148. pontja szerint röviddel a szóban forgó határozat elfogadását követően tesznek közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában az Unió összes hivatalos nyelvén, a sajtóközleményeket nem feltétlenül teszik közzé az Unió összes hivatalos nyelvén.
70 A jelen ügyben, ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 129–131. pontjában lényegében rámutatott, úgy tűnik, hogy a sajtóközlemény nem azonosítja a C(2016) 4673 final határozat összefoglalójának pontosságával az érintett jogsértés elkövetőinek kilétét, a jogsértés pontos időtartamát és az e jogsértéssel érintett termékeket.
71 E körülmények között észszerűen nem lehet úgy tekinteni, hogy a jelen ügyben RM a C(2016) 4673 final határozatra vonatkozó sajtóközlemény közzétételének időpontjában, vagyis 2016. július 19‑én tudomást szerzett azokról az elengedhetetlen információkról, amelyek lehetővé teszik számára kártérítési keresetének megindítását. Ezzel szemben észszerűen megállapítható, hogy RM a C(2016) 4673 final határozat összefoglalójának az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételekor, vagyis 2017. április 6‑án tudomást szerzett erről.
72 Következésképpen az EUMSZ 101. cikk teljes érvényesülése megköveteli annak megállapítását, hogy a jelen ügyben az elévülési idő e közzététel napján kezdődött.
73 Ily módon, mivel az elévülési idő a 2014/104 irányelv átültetési határidejének lejártát követően, vagyis 2016. december 27. után kezdődött, és az ezen irányelv átültetése érdekében elfogadott 9/2017. sz. királyi törvényerejű rendelet hatálybalépésének időpontját követően, azaz 2017. május 27. után is folytatódott, e határidő szükségképpen e két időpont után telt le.
74 Úgy tűnik tehát, hogy az alapügyben szereplő helyzet a 2014/104 irányelv átültetési határidejének lejártát követően, sőt az ezen irányelvet átültető 9/2017. sz. királyi törvényerejű rendelet hatálybalépésének időpontját követően is joghatásokat fejtett ki.
75 Mivel az alapügyben ez a helyzet áll fenn – aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata –, az említett irányelv 10. cikke ratione temporis alkalmazandó a jelen ügyben.
76 Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely irányelv önmagában nem keletkeztethet magánszemélyekre vonatkozó kötelezettségeket, következésképpen arra nem is lehet magánszemélyekkel szemben hivatkozni. Ugyanis az át nem ültetett vagy helytelenül átültetett irányelv valamely rendelkezése felhívhatóságának a magánszemélyek egymás közötti viszonyaira való kiterjesztése egyenértékű lenne az Unió azon hatáskörének elismerésével, hogy azonnali hatállyal rendelhet el magánszemélyeket terhelő kötelezettségeket, noha erre csak ott van hatásköre, ahol rendeletalkotási hatáskörrel rendelkezik (2018. augusztus 7‑i Smith ítélet, C‑122/17, EU:C:2018:631, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
77 A Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is kitűnik, hogy magánszemélyek közötti olyan jogvita keretében, mint amelyről az alapügyben szó van, a nemzeti bíróság köteles adott esetben az át nem ültetett irányelv átültetési határidejének lejártától kezdve úgy értelmezni a nemzeti jogot, hogy a szóban forgó helyzetet azonnal összeegyeztethetővé tegye ezen irányelv rendelkezéseivel, anélkül azonban, hogy a nemzeti jogot contra legem értelmezné (lásd ebben az értelemben: 2018. október 17‑i Klohn ítélet, C‑167/17, EU:C:2018:833, 45. és 65. pont).
78 Mindenesetre, figyelembe véve azt a tényt, hogy a C(2016) 4673 final határozat összefoglalójának az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététele és RM kártérítési keresetének benyújtása között kevesebb, mint tizenkét hónap telt el, úgy tűnik, hogy e kereset – a kérdést előterjesztő bíróság vizsgálatától függően – nem évült el a benyújtásának időpontjában.
79 A fenti megállapításokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a 2014/104 irányelv 10. cikkét úgy kell értelmezni, hogy e cikk az ezen irányelv 22. cikkének (1) bekezdése szerinti anyagi jogi rendelkezésnek minősül, és e cikk időbeli hatálya alá tartozik a versenyjogi jogsértésen alapuló olyan kártérítési kereset, amely noha az irányelv hatálybalépése előtt befejeződött versenyjogi jogsértésre vonatkozik, az ezen irányelvet a nemzeti jogba átültető rendelkezések hatálybalépését követően indult, amennyiben a korábbi szabályok alapján az e keresetre alkalmazandó elévülési idő nem telt el az ugyanezen irányelv átültetésére nyitva álló határidő lejárta előtt.
A 2014/104 irányelv 17. cikke (1) és (2) bekezdésének időbeli hatályáról
80 Ami először is a 2014/104 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének a jelen ügyben való időbeli alkalmazhatóságát illeti, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy a tagállamok biztosítják, hogy a kár számszerűsítéséhez megkövetelt bizonyítási teher és a bizonyítékok tekintetében előírt követelmények ne tegyék gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlságosan nehézzé a kártérítéshez való jog érvényesítését. E tagállamok biztosítják azt is, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörrel rendelkezzenek a versenyjogi jogsértésből eredő kár mértékének a nemzeti eljárásokkal összhangban történő felbecslésére, amennyiben megállapítást nyer, hogy a felperes kárt szenvedett, azonban a kár mértékét a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján gyakorlatilag lehetetlen vagy túlságosan nehéz pontosan számszerűsíteni.
81 Így az említett rendelkezés célja a versenyjogi jogsértések miatti kártérítési keresetek hatékonyságának biztosítása, különösen olyan különleges helyzetekben, amelyekben gyakorlatilag lehetetlen vagy rendkívül nehéz lenne pontosan meghatározni a bekövetkezett kár pontos összegét.
82 Ugyanezen rendelkezés célja ugyanis a bekövetkezett kár összegének meghatározásához megkövetelt bizonyítási szint rugalmasabbá tétele, valamint az érintett felperes hátrányára fennálló információs aszimmetria, valamint az abból eredő nehézségek orvoslása, hogy a bekövetkezett kár számszerűsítése szükségessé teszi annak értékelését, hogy az érintett piac milyen módon alakult volna a jogsértés hiányában.
83 Ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 73. pontjában rámutatott, a 2014/104 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése nem állapít meg újabb érdemi kötelezettségeket az érintett jogvitában részt vevő egyik vagy másik félre nézve. E rendelkezés és különösen annak második mondata ezzel szemben az általa hivatkozott „nemzeti eljárásoknak” megfelelően különös lehetőséget biztosít a nemzeti bíróságok számára a versenyjog megsértése miatti kártérítési keresetekre vonatkozó jogvitákban.
84 Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a bizonyítási teherre és a megkövetelt bizonyítási szintre vonatkozó szabályok főszabály szerint eljárási szabályoknak minősülnek (lásd ebben az értelemben: 2016. január 21‑i Eturas és társai ítélet, C‑74/14, EU:C:2016:42, 30–32. pont).
85 Meg kell tehát állapítani, hogy a 2014/104 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése az ezen irányelv 22. cikkének (2) bekezdése értelmében vett eljárási rendelkezésnek minősül.
86 E tekintetben, ahogyan az a jelen ítélet 31. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, az eljárási szabályokat általában a hatálybalépésük időpontjától kell alkalmazni.
87 Emlékeztetni kell arra is, hogy a 2014/104 irányelv 22. cikkének (2) bekezdése értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kellett, hogy az ezen irányelv nem anyagi jogi rendelkezéseinek való megfelelés céljából elfogadott nemzeti intézkedések ne legyenek alkalmazhatóak az olyan kártérítési keresetekre, amelyeket valamely nemzeti bíróságnál 2014. december 26. előtt indítottak.
88 A jelen ügyben a kártérítési keresetet 2018. április 1‑jén, vagyis 2014. december 26. után és a 2014/104 irányelv spanyol jogrendbe való átültetésének időpontját követően nyújtották be. Következésképpen, a jelen ítélet 76. és 77. pontjában szereplő megfontolások sérelme nélkül, ezen irányelv 17. cikkének (1) bekezdése ratione temporis alkalmazandó az ilyen keresetre.
89 E körülmények között meg kell állapítani, hogy a 2014/104 irányelv 17. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy e cikk az ezen irányelv 22. cikkének (2) bekezdése szerinti anyagi jogi rendelkezésnek minősül, és e cikk időbeli hatálya alá tartozik az olyan kártérítési kereset, amely noha az említett irányelv hatálybalépése előtt befejeződött versenyjogi jogsértésre vonatkozik, 2014. december 26‑a után, és az ezen irányelvet a nemzeti jogba átültető nemzeti rendelkezések hatálybalépését követően indult meg.
90 Másodszor, a 2014/104 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének időbeli hatályát illetően mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés szövege szerint vélelmezni kell, hogy a kartell keretében elkövetett jogsértések kárt okoznak. A jogsértés elkövetőjének azonban joga van megdönteni ezt a vélelmet.
91 Az említett rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy e rendelkezés a kartellből eredő kár fennállására vonatkozó megdönthető vélelmet állít fel. Ahogyan az a 2014/104 irányelv (47) preambulumbekezdéséből kitűnik, az uniós jogalkotó e vélelmet a kartellügyekre korlátozta, azok titkos jellegére tekintettel, amely növeli az információs aszimmetriát, és megnehezíti a felperesek számára a kár bizonyításához szükséges bizonyítékok beszerzését.
92 Ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 78., 79. és 81. pontjában lényegében rámutatott, noha a 2014/104 irányelv 17. cikkének (2) bekezdése szükségszerűen szabályozza a bizonyítási teher megosztását, mivel vélelmet állít fel, e rendelkezésnek nem pusztán bizonyítási célja van.
93 E tekintetben, ahogyan az a jelen ítélet 58–60. pontjából kitűnik, a kár fennállása, az e kár és az elkövetett versenyjogi jogsértés közötti okozati összefüggés, valamint e jogsértés elkövetőjének személyazonossága azon elengedhetetlen információk közé tartozik, amelyekkel a károsultnak rendelkeznie kell ahhoz, hogy kártérítési keresetet indítson.
94 Ezenkívül, mivel a 2014/104 irányelv 17. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az EUMSZ 101. cikk által tiltott kartell miatt károsult személyek nem kötelesek bizonyítani az ilyen jogsértésből eredő kár és/vagy az említett kár és e kartell közötti okozati összefüggés fennállását, meg kell állapítani, hogy e rendelkezés a szerződésen kívüli polgári jogi felelősség alkotóelemeire vonatkozik.
95 A kartell miatt bekövetkezett kár fennállásának feltételezésével az e rendelkezésben felállított megdönthető vélelem közvetlenül kapcsolódik az érintett jogsértés elkövetőjének szerződésen kívüli polgári jogi felelősségének megállapításához, következésképpen közvetlenül érinti annak jogi helyzetét.
96 Meg kell tehát állapítani, hogy a 2014/104 irányelv 17. cikkének (2) bekezdése olyan szabálynak minősül, amely szorosan kapcsolódik azon vállalkozások szerződésen kívüli polgári jogi felelősségének létrejöttéhez, megállapításához és mértékéhez, amelyek valamely kartellben való részvételükkel megsértették az EUMSZ 101. cikket.
97 Márpedig, ahogyan arra a főtanácsnok indítványának 81. pontjában rámutatott, az ilyen szabály anyagi jogi szabálynak minősíthető.
98 Meg kell tehát állapítani, hogy a 2014/104 irányelv 17. cikkének (2) bekezdése az ezen irányelv 22. cikkének (1) bekezdése értelmében vett anyagi jogi jelleget ölt.
99 Ahogyan az a jelen ítélet 42. pontjából kitűnik, a 2014/104 irányelv 17. cikke (2) bekezdése időbeli hatályának meghatározása érdekében a jelen ügyben azt kell megvizsgálni, hogy az alapügyben szereplő helyzet megvalósult‑e ezen irányelv átültetési határidejének lejárta előtt, vagy e határidő lejártát követően is kifejtette hatásait.
100 Ennek érdekében figyelembe kell venni a 2014/104 irányelv 17. cikke (2) bekezdésének jellegét és működési mechanizmusát.
101 E rendelkezés megdönthető vélelmet állít fel, amely szerint, amennyiben kartell áll fenn, az e kartellből eredő kár fennállását automatikusan vélelmezni kell.
102 Mivel az uniós jogalkotó által a kár fennállásának vélelmezését lehetővé tévő tény a kartell fennállása, meg kell vizsgálni, hogy az az időpont, amikor az érintett kartell megszűnt, megelőzi‑e a 2014/104 irányelv átültetési határidejének lejártát, mivel ezen irányelvet e határidőn belül nem ültették át a spanyol jogba.
103 A jelen ügyben a kartell 1997. január 17‑től 2011. január 18‑ig tartott. Így e jogsértés a 2014/104 irányelv átültetési határidejének lejárta előtt ért véget.
104 E körülmények között a 2014/104 irányelv 22. cikkének (1) bekezdésére tekintettel meg kell állapítani, hogy az ezen irányelv 17. cikkének (2) bekezdésében előírt megdönthető vélelem ratione temporis nem alkalmazható az olyan kártérítési keresetre, amely – noha az említett irányelvet a nemzeti jogba késedelmesen átültető nemzeti rendelkezések hatálybalépését követően indult – olyan versenyjogi jogsértésre vonatkozik, amely az irányelv átültetésére előírt határidő lejárta előtt befejeződött.
105 A fenti megfontolásokra figyelemmel az előterjesztett kérdésekre a következő választ kell adni:
– A 2014/104 irányelv 10. cikkét úgy kell értelmezni, hogy e cikk az ezen irányelv 22. cikkének (1) bekezdése szerinti anyagi jogi rendelkezésnek minősül, és e cikk időbeli hatálya alá tartozik az olyan kártérítési kereset, amely noha az említett irányelv hatálybalépése előtt befejeződött versenyjogi jogsértésre vonatkozik, az ezen irányelvet a nemzeti jogba átültető rendelkezések hatálybalépését követően indult, amennyiben a korábbi szabályok alapján az e keresetre alkalmazandó elévülési idő nem telt el az ugyanezen irányelv átültetésére nyitva álló határidő lejárta előtt.
– A 2014/104 irányelv 17. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy e cikk az ezen irányelv 22. cikkének (2) bekezdése szerinti anyagi jogi rendelkezésnek minősül, és e cikk időbeli hatálya alá tartozik az olyan kártérítési kereset, amely noha az említett irányelv hatálybalépése előtt befejeződött versenyjogi jogsértésre vonatkozik, 2014. december 26‑a után, és az ezen irányelvet a nemzeti jogba átültető rendelkezések hatálybalépését követően indult meg.
– A 2014/104 irányelv 17. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy e cikk az ezen irányelv 22. cikkének (1) bekezdése szerinti anyagi jogi rendelkezésnek minősül, és nem tartozik e cikk időbeli hatálya alá az olyan kártérítési kereset, amely noha az említett irányelvet a nemzeti jogba késedelmesen átültető rendelkezések hatálybalépését követően indult, a versenyjog olyan megsértésére vonatkozik, amely az irányelv átültetésére előírt határidő lejárta előtt befejeződött.