I. A jogalkotói rendelkezések elvi tartalma magában foglalja azt, hogy az államok kötelessége a nőkkel szemben családon belül elkövetett bármilyen erőszakos cselekmény esetén hatékony büntetőjogi védelmet biztosítani.
A bíróságoknak a büntetéskiszabási gyakorlat során ezt a jogalkotói szándékot szem előtt kell tartaniuk, és ennek megfelelően a kiszolgáltatott nők elleni erőszak súlyos formáinak a szankcionálása során a törvény szigorát szükséges alkalmazniuk, mivel az ilyen jellegű erőszakos cselekmények az utóbbi időben nem csupán elszaporodtak, hanem egyre durvább, elvetemültebb elkövetési formát öltöttek [Btk. 160. § (1) bek., 339. § (1) bek., 219. § (1) bek. a) pont 1. ford., (3) bek.].
II. Amennyiben a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés eltúlzottan enyhe, a szabadságvesztés-büntetés jelentősebb mértékű súlyosítása indokolt, és ehhez igazodóan a közügyektől eltiltás tartamának felemelése szükséges [Be. 624. § (1) bek., 623. §].
[1] A törvényszék a 2021. február 22. napján kihirdetett ítéletével a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete [Btk. 160. § (1) bek.], zaklatás vétsége [Btk. 222. § (1) bek., (3) bek. a) pont I. tétel], garázdaság vétsége [Btk. 339. § (1) bek.] és személyes adattal visszaélés vétsége [Btk. 219. § (1) bek. a) pont 1. ford., (3) bek.] miatt – halmazati büntetésül – 4 év börtön fokozatú szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A törvényszék megállapította, hogy a vádlott a kiszabott szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A kiszabott szabadságvesztésbe beszámítani rendelte a vádlott által 2020. december 7. napjától a 2021. február 22. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 582 312 forint bűnügyi költség megfizetésére az állam javára.
[2] Kétirányú fellebbezések alapján eljárva az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2021. szeptember 17. napján tartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletnek a vádlott zaklatás vétsége [Btk. 222. § (1) bek., (3) bek. a) pont I. tétel] miatti bűnösségét megállapító rendelkezését hatályon kívül helyezte, és e bűncselekmény miatt a büntetőeljárást megszüntette. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a személyes adattal visszaélés vétségét 2 rendbelinek minősítette, illetve a kiszabott szabadságvesztés tartamát 5 év 6 hónapra súlyosította. A vádlottat terhelő bűnügyi költség összegét 560 000 forintban állapította meg, míg a további 22 312 forint bűnügyi költség esetében akként rendelkezett, hogy azt az állam viseli. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy a vádlott tényleges tartózkodási helye az Á.-i Büntetés-végrehajtási Intézet. A vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől 2021. szeptember 17. napjáig letartóztatásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította, a másodfokú eljárás során felmerült 14 400 forint bűnügyi költség megfizetésére a vádlottat kötelezte.
[3] A másodfokú bíróság ítéletével szemben az ügyész jelentett be másodfellebbezést a vádlott terhére a kiszabott büntetés súlyosításáért, a szabadságvesztés-büntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamának felemelése végett.
[4] Indokai szerint a másodfokú bíróság az első fokon elítélt vádlottal szemben a büntetőeljárást (részben) megszüntette, így a harmadfokú eljárás lehetősége megnyílt. Jelezte, hogy a zaklatás vétsége vonatkozásában hozott eljárást megszüntető ítéleti rendelkezést nem sérelmezi, annak meghozatala összhangban áll a másodfokú ügyészi indítványban írt jogi okfejtéssel.
[5] Az ügyészi álláspont szerint a másodfokú bíróság által kiszabott joghátrány – a bűnösségi kör megváltozását és a vádlott cselekményei minősítésének módosulását is figyelembe véve – nem tükrözi megfelelően a vádlott terhére rótt bűncselekmények tárgyi súlyát, az elkövető társadalomra veszélyességét és bűnösségének fokát, továbbá nincs arányban a súlyosító körülmények túlsúlyával sem, így nem feleltethető meg a büntetéskiszabási elveknek.
[6] A vádlottra irányadó büntetési tételkeret – a halmazati szabályokra tekintettel – öt évtől huszonegy évig terjed, az irányadó középmérték tizenhárom év.
[7] Kiemelte: az elsőfokú bíróság maga is megállapította, hogy az ügyben a súlyosító körülmények jelentős túlsúlyban vannak, ennek ellenére a vádlottal szemben az elsőfokú bíróság az enyhítő szakasz alkalmazásával szabta ki a büntetést. Hozzátette, hogy a másodfokon eljáró bíróság ítélete a [60]–[65] pontjában a bűnösségi körülményeket ugyan pontosította, a súlyosító körülmények körét bővítette, és a szabadságvesztés tartamát a büntetési tételkeret alsó határát alig meghaladó, 5 év 6 hónap tartamú szabadságvesztést szabott ki a vádlottal szemben. Ezt meghaladó tartamú súlyosítást az élet elleni cselekmény kísérleti szakban rekedésére, a vádlott büntetlen előéletére és a vádlott elkövetést megkönnyítő személyiségzavarára tekintettel az ítélőtábla nem tartott indokoltnak.
[8] Az ügyész sérelmezte, hogy a büntetés kiszabása körében a másodfokú bíróság túlzott jelentőséget tulajdonított az enyhítő tényezőknek. A vádlott büntetlen előéletét ugyanis relativizálja az emberölés bűncselekményének kiemelt tárgyi súlya, illetve, hogy a vádlott a terhére rótt garázdaság és személyes adattal visszaélés bűncselekményét a vele szemben az élet elleni bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt valósította meg.
[9] Az ügyész utalt arra is, hogy az ölési cselekmény ugyan kísérleti szakban rekedt, ugyanakkor az dogmatikailag befejezett magatartású kísérlet volt, a vádlott a maga részéről mindent megtett a bűncselekmény befejezése érdekében, a halálos eredmény részben a véletlennek, részben a szakszerű orvosi ellátásnak köszönhetően maradt el. Így az enyhítő körülmények körében felhívott kísérlet igen csekély súllyal esik latba.
[10] Egyetértett az ügyész a másodfokú bíróság azon okfejtésével, hogy az időmúlás, valamint a vádlott részbeni ténybeli beismerő vallomása az ügyben miért nem bír enyhítő hatással.
[11] Rámutatott, hogy a felsorolt enyhítő körülményekkel szemben számos, nagyobb nyomatékkal bíró súlyosító körülmény róható a vádlott terhére. Az eljárás tárgyát képező, részben kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmények többszörös halmazatot képeznek, a bűncselekményeket a vádlott közeli hozzátartozója sérelmére, kitartó szándékkal, részben büntetőeljárás hatálya alatt valósította meg. E tényezők a vádlott fokozott társadalomra veszélyességét mutatják. Ezeket meghaladóan tovább súlyosít az erőszakos cselekmények elszaporodottsága, illetve, hogy a különleges személyes adattal visszaélés bűncselekményének motívuma erkölcsileg mélyen elítélendő.
[12] Álláspontja szerint a másodfokú bíróság indokolatlanul tért el jelentős mértékben az irányadó középmértéktől, az ítélőtábla által kiszabott, a törvényi minimumot éppen meghaladó tartamú börtönbüntetés így törvénysértően enyhe. A speciális és generális prevenciós célok elérése érdekében hosszabb tartamú – a középmértéket közelítő – szabadságvesztés-büntetés és ehhez igazodó tartamú mellékbüntetés kiszabását tartotta indokoltnak.
[13] Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetést és közügyektől eltiltás mellékbüntetést lényeges tartamban súlyosítsa, egyebekben a másodfokú ítéletet hagyja helyben.
[14] A Legfőbb Ügyészség átiratában az ügyészi másodfellebbezést változatlan tartalommal fenntartotta.
[15] Utalt arra, hogy a vádlott terhén maradt ölési cselekmény, a garázdaság vétsége és a személyes adattal visszaélés vétsége tekintetében a megállapított tényállás alapján a bíróságok helyesen következtettek a vádlott bűnösségére, és a cselekmények minősítése – a másodfokú ítéletben írt korrekcióval – törvényes.
[16] A kiszabott szabadságvesztésnek halmazati büntetésként megállapított mértéke az alkalmazható büntetési tételkeret minimum tartamát alig haladja meg, a középmértéktől távoli büntetés a halmazatban álló bűncselekmények számát és tárgyi súlyát figyelmen kívül hagyva elégtelen a büntetési cél és a büntetési elvek elérésére. Ezért a másodfokú bíróság ítéletének az ügyészi fellebbezésben írtak szerinti megváltoztatását indítványozta.
[17] A vádlott a 2021. december 14. napján keltezett beadványában a cselekménnyel kapcsolatos korábban már részletesen kifejtett védekezését ismételte meg. Ennek során előadta az események álláspontja szerinti történését, valamint az eljárással kapcsolatos észrevételeit.
[18] A Kúria a másodfellebbezéseket a Be. 620. § (1) bekezdés zárófordulata szerint nyilvános ülésen bírálta el.
[19] A nyilvános ülésen az ügyész változatlan tartalommal fenntartotta az ügyészi fellebbezésben foglaltakat. Indítványozta, hogy a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét változtassa meg, és a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetést és közügyektől eltiltás mellékbüntetést lényegesen súlyosítsa.
[20] A sértett jogi képviselője felszólalásában csatlakozott az ügyész által előadottakhoz.
[21] A vádlott védője a perbeszédében hivatkozott a Kúria EBH 2018.B.27. szám alatt közzétett elvi határozatára, amely szerint a harmadfokú bíróság akkor bírálja felül a kiszabott büntetést vagy alkalmazott intézkedést is, ha a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését vagy részét sérelmező fellebbezés, amely az ellentétes döntéssel összefügg, eredményes, és a harmadfokú bíróság e körben a bűnösség megállapítására, illetve a bűncselekmény minősítésére vonatkozó rendelkezést megváltoztatja.
[22] A védő úgy ítélte meg, hogy e körben az ügyészség ilyen jellegű hivatkozást nem tett a fellebbezésben, ezért indítványozta, hogy a Kúria az ügyészség másodfellebbezésében foglaltaknak ne adjon helyt, és a másodfokú ítéletet hagyja helyben.
[23] A vádlott az utolsó szó jogán előadta, hogy nem akarta megölni a feleségét, a tényállásban írt képeket pedig véletlenül küldte el. Egyebekben csatlakozott a védő által előadottakhoz.
[24] Az ügyészség másodfellebbezése a következők szerint alapos.
[25] A másodfellebbezések alapján harmadfokú eljárásnak van helye. Az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata elleni fellebbezés jogát a Be. 579. § (1) bekezdése általánosságban – a Be. 580. §-ában foglalt szűk körű kivételekkel, további feltétel előírása nélkül – biztosítja. Ezzel szemben a Be. 615. § (1) bekezdése a másodfokú bíróság ügydöntő határozata elleni fellebbezés lehetőségét kizárólag a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén biztosítja.
[26] A jogorvoslati, felülbírálati és a döntési jogkör összefügg. A jogorvoslat terjedelmének korlátozottsága kihat a felülbírálat terjedelmére és maga után vonja a döntési jogkör meghatározottságát. Ugyanakkor a döntési jogkör fogalmilag nem lehetséges felülbírálati jogkör nélkül.
[27] A Be. 615. § (1) bekezdése és (2) bekezdése – a (2a) bekezdésben írt korlátok között – meghatározza a másodfellebbezés törvényi okát, a (3) bekezdése pedig a másodfellebbezés törvényi jogát.
[28] A Be. 615. § (1) bekezdése szerint a másodfokú ítélet ellen (másod)fellebbezésnek van helye, ha a másodfokú bíróság döntése az elsőfokú bíróságéval ellentétes.
[29] A Be. 615. § (2) bekezdés b) pontja szerint ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság az első fokon elítélt vádlottal szemben az eljárást megszüntette.
[30] A hatályos Be. ehhez, a korábbi eljárási törvényben is meglévő feltételhez hozzárendelte, hogy nem önmagában az eltérés, ellentét (objektíve), hanem annak fájlalása, sérelmezése (szubjektíve) adja ki együtt a harmadfokú eljárás megnyitását.
[31] Utóbbiról rendelkezik a Be. 615. § (3) bekezdése, amely a másodfellebbezés törvényi joga, s ehhez kötődik a felülbírálat Be. 618. § szerinti szabályozása.
[32] Ennek lényege, hogy az ellentétes döntés elengedhetetlen, de nem eleve, feltétlen (hivatalból), hanem csak akkor jelent harmadfokú eljárásra jogot, ha az ilyen, avagy azzal összefüggő rendelkezést a jogosult sérelmezi. Ez a sérelmezés jelent belépőt az érintett rész felülbírálatához, és ha a sérelem alapos, akkor nyílik meg a döntési jogkör. Tehát nem automatikusan van helye harmadfokú eljárásnak, hanem csak akkor, ha a jogosult a törvény adta jogával élve, valamely törvényi okból sérelmezi a másodfokú határozatot.
[33] E szabályozás által – tehát a jogorvoslat terjedelméhez, célra tartásához kötöttsége folytán – a harmadfokú eljárás közelített a felülvizsgálathoz, amely egyébként jellegét tekintve természetes, mivel a harmadfokú eljárás valójában nem a másodfokú revízió folytatása, hanem a felülvizsgálati revízió előrehozatala, jogerő előttre hozatala (amelynek perjogi következménye, hogy kiváltja a későbbi anyagi jogi okból való felülvizsgálatot).
[34] Mindehhez járul a Be. 618. § (4) bekezdése, miszerint a senki által nem támadott felmentő avagy eljárást megszüntető rendelkezés nem bírálható felül, azonban ilyenkor is megmarad az a fellebbezési jog, amely az ilyen rendelkezéssel mint ellentétes döntéssel előállt törvényi ok esetében az ezzel összefüggő rendelkezés sérelmezésére biztosít fellebbezési jogot.
[35] Jelen esetben erről van szó.
[36] Ugyanis az elsőfokú bíróság ítéletében bűnösnek mondta ki a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében [Btk. 160. § (1) bek.], zaklatás vétségében [Btk. 222. § (1) bek., (3) bek. a) pont I. tétel], garázdaság vétségében [Btk. 339. § (1) bek.] és személyes adattal visszaélés vétségében [Btk. 219. § (1) bek. a) pont 1. ford., (3) bek.], ellenben a másodfokú bíróság a vádlottat zaklatás vétségében bűnösséget megállapító rendelkezést hatályon kívül helyezte, és e bűncselekmény miatt a büntetőeljárást megszüntette.
[37] Ez az ellentétes döntés a másodfokú ítélet elleni fellebbezés lehetőségét kétségkívül megnyitotta, ez a másodfellebbezés törvényi oka.
[38] Ez tehát a harmadfok kapuja, amelynek törvényi oka, valamint törvényi joga egyaránt biztosított jelen ügyben, s ezzel a joggal az ügyész élt is.
[39] A joghatályos ügyészi fellebbezés alapján a Kúria – első körben – a Be. 618. § (1) és (2) bekezdése szerinti terjedelemben felülbírálta a megtámadott másodfokú ítéletet, valamint az azt megelőző első- és másodfokú eljárást.
[40] A Be. 615. § (3) bekezdés a) pontja szerint a fellebbezés sérelmezheti az ellentétes döntést, illetve – a Be. 2021. január 1. napjától hatályos szövegének – b) pontja szerint kizárólag az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálatból eredő, a Be. 583. § (3) bekezdésében meghatározott rendelkezést vagy indokolást.
[41] Jelen ügyben az ügyész által a vádlott terhére bejelentett fellebbezés az ellentétes döntést nem támadta. A Be. 618. § (4) bekezdése szerint pedig nem bírálható felül az ítéletnek az a felmentő vagy eljárást megszüntető rendelkezése, amely ellen nem fellebbeztek.
[42] A joghatályos másodfellebbezés a Be. 615. § (3) bekezdés b) pontján alapult, a Be. 583. § (3) bekezdés a) pontjában foglaltakat sérelmezve a vádlottal szemben kiszabott büntetés súlyosítását célozta.
[43] A büntetéskiszabás a bűnösséggel, illetve a bűnösség terjedelmével nyilvánvalóan összefüggésben áll. Ezért, amennyiben a bűnösség terjedelme a másodfokú ítéletben eltérő az elsőfokú ügydöntő határozathoz képest, akkor az ellentétes döntéssel szükségképpen összefüggésben áll az is, hogy a másodfokú bíróság a bűnösségi kör változása ellenére miért nem változtatta meg, vagy – más esetben – miért az adott irányban és mértékben változtatta meg az elsőfokú bíróság által alkalmazott joghátrányt. Ezért ilyen esetben a büntetés szükségképpen – még érintetlenül hagyása esetén is – a másodfokú bíróság ítéletének olyan része, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett.
[44] Kétségtelen, hogy az ügyész akkor is kérheti a büntetés súlyosítását (vagy a védelem az enyhítést), ha az ellentétes döntést kifejezetten nem fájlalja. Kétségtelen ugyanis, hogy van ellentétes döntés, amely megnyitotta a harmadfok törvényi kapuját, miként az is, hogy az ügyész élt a másodfellebbezés jogával, végül kétségtelen az is, hogy az ügyésznek perjogi jogosultsága volt súlyosítást indítványozni.
[45] A harmadfokú eljárásban – a Be. 617. §-a értelmében – alkalmazni kell a Be. 590. § (5) bekezdés b) pontját, miszerint az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálatnak van helye a bűnösséget megállapító rendelkezés vonatkozásában, ha a terheltet fel kell menteni, vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni.
[46] Mindezen túlmenően kétségtelen, hogy a harmadfok a felülvizsgálathoz képest annyiban tágabb, hogy mind a bűnösség megállapítását, mind pedig a büntetés vizsgálatát biztosítja, utóbbit pedig nem csupán a törvényes minősítés hibája, avagy önmagában vett anyagi jogi hiba esetén. Ezért is van helye és jogi alapja jelen ügyben a büntetés vizsgálatának.
[47] Ez tehát jelen ügyben a harmadfokú fellebbezési jogból és felülbírálati okból következő döntési jogkör levezetése, és annak elvi tartalma. Ehhez képest válik biztosítottá a jogosultak jogorvoslati jogának érvényesítése [amelyet az Alaptörvény 28. cikk (7) bekezdése garantál, s egyben a Be. 2. § (3) bekezdése által védett].
[48] Mindezekre figyelemmel nem foghatott helyt a védőnek a Be. 2021. január 1. napjától hatályos módosítása előtti bírói gyakorlatra hivatkozása.
[49] A felülbírálat tárgya értelemszerűen és főszabályként először az eljárási szabályok – azon belül a feltétlen, majd az ún. relatív hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabályok – megtartása.
[50] Mindezek előrebocsátásával (és sorrendjében) a Kúria a felülbírálat során nem észlelt olyan – a Be. 607. § (1) bekezdése, illetve a Be. 608. § (1) bekezdése szerinti – eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezési okot képez, az ügy érdemi elbírálását kizárná [Be. 625. § (1) és (2) bek.].
[51] Az első- és a másodfokú bíróság az eljárást a perjogi szabályokat betartva folytatta le.
[52] A Be. 619. § (4) bekezdése értelmében, ha a fellebbezést kizárólag a Be. 615. § (3) bekezdés b) pontja vagy a Be. 615. § (4) bekezdése alapján jelentették be, továbbá a fellebbezéssel nem érintett bűncselekmény esetén a harmadfokú bíróság nem vizsgálja a másodfokú bíróság ítéletének megalapozottságát és a határozatát a másodfokú bíróság által alapul vett tényállásra alapítja.
[53] Ugyanakkor nyilvánvaló (különösebb magyarázatot nem igényel), hogy a Be. 590. § (5) bekezdés b) pontja érvényre jutásának természetes perjogi velejárója az adott ítéleti részek anyagi jogi helyességének felülbírálata.
[54] Értelemszerűen ez kívül áll a Be. 618. § (4) bekezdése által szabályozott esetkörön, vagyis azon, hogy nem bírálható felül az ítéletnek az a felmentő vagy eljárást megszüntető rendelkezése, amely ellen nem fellebbeztek (Kúria Bhar.III.170/2020/21. szám).
[55] Következésképpen a harmadfokú bíróság az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálja a Be. 590. § (5) bekezdés a)–c) pontjában meghatározottakat, vagyis az eljárási szabályok megtartásán túl a bűnösség megállapítására vonatkozó rendelkezéseket akkor, ha a vádlottat fel kell menteni vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni és a bűncselekmények minősítésére vonatkozó rendelkezéseket.
[56] Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által helyesbített, így harmadfokon irányadó tényállások tekintetében a Kúria olyan körülményt nem észlelt, amely miatt a vádlottat fel kellene menteni, illetve vele szemben az eljárást meg kellene szüntetni [Be. 590. § (5) bek. b) pont].
[57] A vádlott bűnösségére vont következtetések alapját nyilvánvalóan az irányadónak tekintett tényállások képezték.
[58] Nem tévedett az eljárt bíróság, amikor a vádlottat – két fokon – egyező döntésével bűnösnek mondta ki emberölés bűntettének kísérletében [Btk. 160. § (1) bek.], garázdaság vétségében [Btk. 339. § (1) bek.] és 2 rendbeli személyes adattal visszaélés vétségében [Btk. 219. § (1) bek. a) pont 1. ford., (3) bek.], és törvényes a cselekmények minősítése is.
[59] A Kúria ezt követően azt vizsgálta, hogy a kiszabott büntetések az alkalmazott minősítések mellett a büntetés céljával összhangban állóak-e.
[60] A törvény meghatározza a büntetés célját, és a büntetéskiszabás elveit [Btk. 79. §, 80. § (1) bekezdés].
[66] Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során súlyosító körülményként értékelte
– a vádlott cselekményeinek többszörös halmazatát,
– a bűncselekmények elkövetésekor fennállt egyenes szándékát,
– az emberölés kísérlete és a különleges személyes adattal visszaélés esetében annak tényét, hogy azt a házastársa sérelmére valósította meg,
– a terhére megállapított bűncselekmények elszaporodottságát, valamint
– a különleges személyes adattal visszaélés motívumának erkölcsileg súlyosan elítélendő jellegét.
[67] Az elsőfokú bíróság enyhítő körülményként értékelte
– a vádlott büntetlen előéletét,
– az életellenes bűncselekmény tekintetében a kísérlet stádiumát, valamint
– azt, hogy a vádlott személyiségszerkezete megkönnyítette a bűncselekmények elkövetését.
[68] A másodfokú bíróság határozatának indokolásában rögzítette, hogy a büntetés kiszabása körében irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság túlnyomórészt helyesen tárta fel, és a vádlott terhére további súlyosító körülményként értékelte, hogy a garázdaság és az egy rendbeli személyes adattal visszaélés vétségét már az ellene folyó büntetőeljárás alatt valósította meg. Kiemelte ugyanakkor, hogy a megbánás puszta hangoztatása nyomatékos enyhítő körülményt nem jelent.
[69] A felrótt bűncselekmények jellege, motívuma kapcsán az eljárt bíróság helyesen utalt a következőkre.
[70] A vádlottat a felesége válási szándéka váratlanul, minden előzmény nélkül érte, amit tovább terhelt, hogy felesége a házat saját tulajdonának mondta, amit ő igazságtalannak tartott, mely sérelemből lángolt fel dühe, indulata motiválta a cselekményt. Ennek során szemből mindkét kezével megragadta a sértett nyakát és közepest meghaladó erővel szorítani kezdte. A sértett sikertelenül próbálta a vádlott ujjait a nyakáról lefejteni, illetve a vádlott mindkét kezét eltolni, és megrúgni, a vádlott tovább fojtogatta, amíg a sértett egyre kevesebb levegőhöz jutva végül eszméletét vesztette. A sértett magához térve csak kapkodva, fájdalommal tudott levegőt venni, és észlelte, hogy a támadás során maga alá vizelt. A cselekmény következtében a nyak elülső felszíne többszörös bevérzését, a pajzsporc felső nyúlványának törését és a gége körüli lágyrészek vizenyővel járó sérülését szenvedte el. A sértett halála részben a véletlennek, részben a szakszerű orvosi ellátásnak köszönhetően nem következett be.
[71] A nem vitatott tények szerint továbbá a vádlott a házaséletük alkalmával készült, a sértettet és részben a vádlottat ábrázoló, szexuális tartamú fényképfelvételeket, részben azokról fotómontázsokat készítve, szexuális témájú megjegyzésekkel, elektronikus úton továbbította a sértett lánya és a levelezési rendszerben szereplő valamennyi levelező partner részére, másrészt a konkrét házaséleti szokásaikról fényképfelvételeket továbbított a sértett munkahelyéül szolgáló alapítvány honlapjára.
[72] Azok a nemiséget, a vádlott és a sértett házaséletének konkrét körülményeit leplezetlen nyíltsággal ábrázolják. Nyilvánosságra hozatalukkal a sértett személyes adata, magánérdeke sérelmet szenvedett. A vádlott a fotómontázsokat még szexuális tartalmú kommentekkel is ellátta, nyilván mindezt a sértett lejáratása érdekében. Nem hagyhat maga után kétséget, hogy a vádlotti magatartás olyan személyi, erkölcsi sérelem, mely nyíltan támadja a sértett társadalmi megbecsülését, családi életének zavartalanságát, egzisztenciális érdekét, mely magatartást a vádlott pusztán bosszúból, a sértett megalázása érdekében fejtette ki.
[73] A Kúria előrebocsátja a következőket.
[74] Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 16. cikk 3. pontja deklarálja, hogy a családnak joga van az állami védelemre, melyet kifejez az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának – amelyet Magyarországon az 1976. évi 8. törvényerejű rendelet hirdetett ki – 23. cikk 1. pontja is. A nőkkel szembeni erőszak felszámolásáról szóló 1993. december 20-i ENSZ nyilatkozat (A/RES/48/104) hangsúlyozza a családon belüli erőszak megszüntetését mint állami kötelezettséget. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R (85) 4. számú ajánlása a családon belüli erőszakról, az R (2002) 5. számú ajánlása pedig a nők erőszakkal szembeni védelméről szól. Emellett a 2011/99/EU irányelv célja az élet, a testi épség, a szabadság és a nemi integritás elleni bűncselekmények áldozatainak védelme.
[75] Magyarország a nemzetközi és uniós normáknak megfelelően alaptörvényi szinten is rögzítette a családi élet és a nők védelmét. Az Alaptörvény első részét képező Nemzeti Hitvallás kifejezi, hogy az emberi együttélés egyik legfontosabb kerete a család, s rendelkezik a házasság és család védelméről [L) cikk (1) és (3) bekezdés]. A védelemre vonatkozó megfogalmazások államcélként értelmezendők s így az állam részéről cselekvési kötelezettséget kívánnak. A védelem oka abban keresendő, hogy az állam nem lehet közömbös a társadalom alapintézménye és a nők iránt; ezek olyan értékekként jelentkeznek a társadalomban, melyek mind a közösség, mind pedig az egyén számára helyettesíthetetlenek.
[76] A jogalkotás és az igazságszolgáltatás elkötelezett a gyengék és kiszolgáltatottak érdekeinek védelmében, s ennek köszönhetően a nők elleni és családon belül elkövetett erőszakos cselekmények már nem a magánszféra területéhez tartoznak, hanem közüggyé váltak [erre utal az 53/2009. (V. 6.) AB határozat III. 2.3. pontja is].
[77] Magyarország Alaptörvénye a XV. cikk (3) bekezdésében deklarálja, hogy a nők és a férfiak egyenjogúak.
[78] Az Alaptörvény XV. cikk (5) bekezdése – részben – ehhez kapcsolódóan kimondja, hogy Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket és a nőket.
[79] A 4/1990. (III. 4.) AB határozat is megerősíti, hogy a család a társadalmat alkotó polgárok legalapvetőbb és legtermészetesebb közössége. Az ember természetétől fogva társas lény, mondhatni „családi lény” s ez a minősége az emberi méltóságból ered.
[80] Az említett értékek fényében világos, hogy a nőkkel szemben, családon belül elkövetett erőszak minden formája súlyosan sérti a nemzetközi és uniós normákat és az Alaptörvényt. A jogalkotói rendelkezések elvi tartalma magában foglalja azt, hogy az államok kötelessége a nőkkel szemben családon belül elkövetett bármilyen erőszakos cselekmény esetén hatékony büntetőjogi védelmet biztosítani.
[81] Az alaptörvényi előírásokból egyenesen következik, hogy a nőkkel szembeni bűncselekményekkel, de különösen az erőszak jelen ügyben is megjelenő formája ellen a büntetőjog eszközeivel szigorúan a jogalkotó fellép, a bíróságoknak pedig – a bűnösség megállapítása esetén – fel kell lépni.
[82] A bíróságoknak a büntetéskiszabási gyakorlat során ezt a jogalkotói szándékot szem előtt kell tartaniuk, és ennek megfelelően a kiszolgáltatott nők elleni erőszak súlyos formáinak a szankcionálása során a törvény szigorát szükséges alkalmazniuk. Ezt jelenti ugyanis a büntetés generális preventív céljának érvényre juttatása, mivel az ilyen jellegű erőszakos cselekmények az utóbbi időben nem csupán elszaporodtak, hanem egyre durvább, elvetemültebb elkövetési formát öltöttek.
[83] A vádlott terhére rótt bűncselekmények folytán – a halmazati szabályok alapján – irányadó büntetési tételkeret öt évtől huszonegy évig terjedő szabadságvesztés, melynek a középmértéke tizenhárom év.
[84] A kifejtettekre tekintettel, a súlyosító körülmények számára, valamint jelentős nyomatékára figyelemmel, a bűnösségi körülmények átértékelése alapján a Kúria úgy ítélte meg, hogy a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés eltúlzottan enyhe, a szabadságvesztés-büntetés jelentősebb mértékű súlyosítása – 13 évre történő felemelése – indokolt, és ehhez igazodóan a közügyektől eltiltás tartamának 10 évre történő súlyosítása szükséges.
[85] Ekként a Kúria a fellebbviteli főügyészség által bejelentett másodfellebbezést elbírálva az ítélőtábla ítéletét a büntetés kiszabása tekintetében a Be. 624. § (1) bekezdése értelmében megváltoztatta, a változtatással nem érintett egyéb rendelkezéseit a Be. 623. §-a alapján helybenhagyta.
(Kúria Bhar.III.1.413/2021/10.)