Konferencia az új Polgári Perrendtartásról a tatai Tavaszi Jogásznapon

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2017. május 12.

Az új Polgári Perrendtartás kodifikációjáról rendezett konferenciát a Magyar Jogászegylet Komárom-Esztergom Megyei Szervezete 2017. május 12-én Tatán.

A résztvevőket dr. Becker Tibor, a szervezet elnöke köszöntötte. A tanácskozáson dr. Darák Péter „Egyszerűbben? Szakszerűbben?” címmel tartott előadást. A Kúria elnöke beszélt az új eljárási jogintézményekről, arról, hogy a jogszabály mennyiben gazdagítja az állampolgárok perbeli lehetőségeit, ismertette a törvény indokolásának néhány fontos elemét és az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdéseket. A legfelsőbb bírói fórum vezetője kiemelte, hogy ebben a köztes időállapotban nehéz a törvényről beható elemzést adni. A kodifikáció ugyan lezárult, ugyanakkor a még előttünk álló hatályba lépés miatt még joggyakorlat sem alakulhatott ki az új szabályozás kapcsán. Darák Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a világban megjelenő jogi trendek bekerültek a szövegbe a kodifikáció során. Üdvözölte, hogy a jogtudomány képviselői és a jogalkalmazók is nagy számban vettek részt az új perrendtartás megalkotásában. Legnagyobb újdonsága az új szabályozásnak az osztott perszerkezet, amely a Kúria elnöke szerint az előnyök mellett jogértelmezési kérdéseket is felvet a perfelvételi szakasz lezárása során. A kötelező jogi képviselet előírása ugyanakkor megkönnyítheti majd a bíróságok munkáját. Darák Péter beszélt az anyagi pervezetés és a bizonyítás szükséghelyzet problematikájáról. Előadása végén pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a felülvizsgálati kérelmek elbírálása területén jelentős változást hoz az új jogszabály, amely a Kúria munkáját előremutató módon alakítja a jövőben.

A rendezvényen előadott dr. Wopera Zsuzsa, egyetemi tanár, dr. Nagy Adrienn, az Igazságügyi Minisztérium (IM) Szerkesztőbizottságának tagja és dr. Zsitva Ágnes, az IM beosztott bírája is. A konferencia levezető elnöke dr. Csorba Zsolt Ödön, a Tatabányai Törvényszék elnöke volt.

Budapest, 2017. május 12.

A Kúria Sajtótitkársága

Megjelent tudósítás: