Új elnökhelyettes a Kúrián

Nyomtatóbarát változat
Dátum: 
2021. március 29.

Dr. Áder János köztársasági elnök úr 2021. április 1-jei hatállyal, hat évig terjedő időtartamra Prof. Dr. Patyi András tanácselnököt kinevezte a Kúria elnökhelyettesévé.

Patyi András kúriai tanácselnök, egyetemi tanár 1993-tól az Alkotmánybíróságon, 1996-tól a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa mellett dolgozott. 1997-2006 között Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidék Önkormányzatának jegyzője, 2006-2009 között az Alkotmánybíróság főtanácsadója, 2009 és 2011 között a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának bírója. 2013-2018 között a Nemzeti Választási Bizottság elnöke volt. 2018. szeptember 4. napjától a Kúria Önkormányzati Tanácsának tanácselnöke.

1994-től 2004-ig a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán oktatott, 2003 óta a győri Széchenyi István Egyetem és 2012 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, utóbbinak 2018. augusztus 31-éig alapító rektora. Számos hazai és nemzetközi szervezet, így 2008 óta a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja, 2009-től a Közigazgatási Bírák Egyesületének, valamint a Magyar Atlanti Tanácsnak tagja. Kimagasló szakmai életútja elismeréseként 2018-ban Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült.

Gratulálunk Elnökhelyettes Úrnak kinevezéséhez, munkájához sok sikert kívánunk!

Budapest, 2021. március 29.