A Kúria évnyitó Teljes Ülése

Dátum

Darák Péter, a Kúria jövőbeli székházában, jelenleg a Néprajzi Múzeumnak otthont adó Kossuth téri épületben 2017. január 30-ára hívta össze a Kúria Teljes Ülését.

A legfelsőbb bírói fórum elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy működésének hatodik évébe lépett Kúria idén újabb változásokra készül. Kiemelte: a 2017-es év elsősorban az új eljárásjogi kódexekre való felkészülésről fog szólni.
A tanácskozáson a joggyakorlat-elemző csoportok vezetői ismertették a 2017. évre kijelölt joggyakorlat-elemzés témáit és a vizsgálat menetét.
Az ülés vendégelőadója, Sárközy Tamás, a Magyar Jogász Egylet elnöke a gazdaság működésének új logikájáról tartott előadást.

A Kúria elnöke a tanácskozás keretében elismeréseket adott át:
Lábady Tamás, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi kar címzetes egyetemi tanára „Amicus curiae” emlékérmet, Csere Katalin, a Kúria Büntető Kollégiumának tanácselnöke a „Kúria bírája 2016”, míg Halász Jenő Gyuláné a „Kúria tisztviselője 2016” emlékérmet vettek át.

Budapest, 2017. január 31.

A Kúria Sajtótitkársága

Megjelent tudósítások:

A tudósítást a forrásban megjelölt szerkesztőség engedélyével tesszük közzé.
Az eseménnyel foglalkozott még a Jogi Fórum, Magyar Idők, Híradó, Magyar Hírlap.