Jubileumi Jogi Beszélgetések Kaposváron – Darák Péter: „A jogrend ígéret és szertartás”

Dátum

„Jogrend, avagy a rend joga” – A szervezők ezt a címet adták a Jogi Beszélgetések elnevezésű tanácskozásnak, amelyet immár 25. alkalommal rendeztek meg Kaposváron. A 2017. március 21-én és 22-én megtartott konferencián részt vettek több neves szakértő, jogtudós és egyetemi tanár mellett a hivatásrendek képviselői is: Dr. Sulyok Zamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke, Dr. Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke és Dr. Belovics Ervin legfőbb ügyészségi tanácsos és Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara vezetője is.

A Kúria elnöke „Ígéret és szertartás” című előadásában arról beszélt, hogy a jogrendet nem egy statikus, létező valóságként kell elképzelni. Darák Péter szerint a jogrend azt ígéri, hogy a jogrendszer mindenkor képes lesz a felvetődő problémák megoldására. Ennek érdekében minden jogászi hivatásrendnek tennie kell. A jog ismert eljárási formái, "szertartásai" biztosítják, hogy a megoldásokhoz eljussunk. A legfelsőbb bírói fórum vezetője több szerzőt idézve – a többi között Krekó Pétert és Richard Posnert is – beszélt az ehhez kapcsolódó bírói magatartásról, gyakorlatról és az ezeket leíró elméletekről.
Darák Péter előadásának második felében ismertette a joggyakorlat elemző csoportok idei tevékenységét a Kúrián. A legfelsőbb bírói fórum vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy ez a tevékenység lehetőséget ad arra, hogy a  jogi problémákat a maguk fejlődésében vizsgálják, ugyanakkor fontosnak nevezte azt is, hogy a munkába külső szakértőket vonnak be. Darák Péter idézett az idei joggyakorlat elemző csoportok által felállított hipotézisekből is. Elmondta, hogy fontos a választójogot, a választási jogszabályokat és a választási jogorvoslatokat elemző szakértői csoport munkája, beszélt a büntetés-végrehajtási bírói ügyek vizsgálatáról, a rokontartási jogszabályok alkalmazásának elemzéséről, különös tekintettel a bizonyítási eszközök alkalmazására  a valós tartási költségek megállapításánál. Darák Péter szerint fontos még a közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalának jogi gyakorlatát elemző csoport munkája, a birtok védelmi eljárások bírósági kontrolljának ismerete, valamint a munkáltatói kártérítési felelősséget vizsgáló joganyagok és ítéletek kutatása.

Darák Péter előadásának végén felhívta a figyelmet arra, hogy január elsejétől megváltozik a Kúria elérhetősége, azaz egyfajta szűrő rendszer fog működni a polgári és közigazgatási perek Kúriára történő befogadásának esetében. Ez azt jelenti, hogy a felülvizsgálati kérelmeket érdemi vizsgálatukat megelőzően befogadási vizsgálat alá vetik. Úgy kell majd eljárni, hogy a legfelsőbb bírói fórum ne keltsen olyan benyomást, mintha el kívánna zárkózni, továbbra is betöltse jogorvoslati funkcióját. Ugyanakkor a jövőben is az a cél, hogy a bíráknak és a munkatársaknak elég idejük és energiájuk jusson a jogrendre jelentős hatással levő ügyekre.
 Az előadásokat követő sajtótájékoztatón a Kúria elnöke röviden összefoglalta beszédjének főbb elemeit. Darák Péter fontosnak nevezte, hogy huszonöt éve rendezik meg a konferenciát, és bízik abban, hogy a Jogi Beszélgetések tanácskozássorozat a jövőben is eredményesen fog folytatódni.

Budapest, 2017. március 27.

A Kúria Sajtótitkársága

Megjelent tudósítás:

A tudósítást a forrásban megjelölt szerkesztőség engedélyével tesszük közzé.