
„Az adatbázisok kora” – ez volt a címe az első ülésnek, amelyet az ún. „Tudósklub” keretében tartottak 2017. március 20-án, a Kúrián. A rendezvénysorozat célja, hogy a bírák és az igazságszolgáltatásban részt vevők behatóan megismerkedjenek az információs világ kihívásaival, példákkal találkozzanak, és válaszokat találjanak az ezzel kapcsolatos problémákra. A hétfői eseményen Ződi Zsolt, a Corvinus Egyetem docense és Berkes Bálint, a Kúria Nemzetközi Főosztályának munkatársa tartottak előadást. A „Tudósklubban” jelen volt Darák Péter, a Kúria elnöke, Péterfalvy Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője és Vékás Lajos, jogtudós professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja is.
A rendezvény résztvevőit és a vendégeket Gyekiczky Tamás köszöntötte. A Kúria bírája kiemelte, hogy az informatika, az adatok, adatbankok ma már minden ítélethozatalban előfordulnak az igazságszolgáltatás területén.
Ződi Zsolt előadásában arra kereste a választ, hogy az ún. Big Data jelenség miként változtatja meg a jogot és a jogtudományt. A Corvinus Egyetem docense kifejtette, hogy a Big Datat, azaz nagy adatmennyiség kifejezést a 2010-és évek elején kezdték használni. Az interneten fellelhető hatalmas információmennyiség, valamint a szociális hálók, közösségi oldalak megjelenésével óriási méretű adat került fel a világhálóra. Ugyanakkor egyre több olyan programot írnak, amelyek az adathalmazból információt nyernek ki az emberekről. Ződi Zsolt szerint ez egyrészről adatvédelmi problémákat vet fel, másrészről segítheti is a jogtudományt, illetve a jogi szabályozás tárgyává válik.
Berkes Bálint az amerikai legfelsőbb bíróság adatbázisát mutatta meg a résztvevőknek. A Kúria munkatársa részletesen ismertette a rendszer hasznosságát, alkalmazásának lehetőségeit és a keresőfunkciók használatát.
Az előadásokat követően a résztvevők kérdéseikkel, vitát generáló hozzászólásaikkal arra próbáltak fényt deríteni, hogy az adatbázisok használata, intelligens keresőrendszerek bevonása miként tudná a bírói és igazságügyi munkát megkönnyíteni, a kutatói tevékenységet elősegíteni.
Az információs társadalom jogra, ítélkezésre gyakorolt hatásairól szóló rendezvénysorozat április végén és május elején folytatódik a Kúrián. Az ősz folyamán pedig a technológiai fejlődés jogra, bíróságokra gyakorolt hatásának próbálnak utána járni a „Tudósklub” résztvevői.
Budapest, 2017. március 22.
A Kúria Sajtótitkársága