A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának Jpe.I.60.003/2021/10. számú határozata

Nyomtatóbarát változat

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának Jpe.I.60.003/2021/10. számú határozata

Rendelkező rész
A Kúria a felperes jogegységi panaszát elutasítja.
A határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye.

Indokolás
A jogegységi panasz eljárás alapjául szolgáló tényállás
[1] A hitelező bank kölcsönt nyújtott a perben nem álló egyéb fél (a továbbiakban adós) részére. A hitelező – szerződés részét képező – Üzletszabályzata egyebek mellett előírta a felek együttműködési kötelezettségét, amely kiterjedt az ügylet szempontjából jelentős tényekről, azok változásáról történő értesítésre, valamint arra, hogy az ügyfélnek írásban, postai úton elküldött levél az elküldést követő 5. munkanapon tekintendő közöltnek, ha az „a címzett nem kereste” jelzéssel érkezett vissza. A magánszemély alperes készfizető kezességet vállalt a kölcsön megfizetéséért, a kezesi szerződésre is az előzőek szerinti Üzletszabályzat volt irányadó. Készfizető kezességet vállalt továbbá a tartozás egy részének megfizetéséért az egyéb fél (a továbbiakban: Zrt.) is. Az adós nem fizetése folytán a bank felmondta a hitelszerződést, a Zrt. teljesített a bank felé, majd írásban felhívta az alperest az ez okból keletkezett fizetési kötelezettségének teljesítésére, aki a felhívást a P.-i címén 2012. május 30-án átvette. A Zrt. ezt követően 2016. január 12-én ismét felhívta írásban az alperest, a postai úton feladott küldemény azonban az alperes P.-i címéről „nem kereste” postai jelzéssel érkezett vissza. A Zrt. a felperesre engedményezte a követelését, erről az alperesnek 2017. szeptember 1-én küldött értesítést, amely a P.-i címről szintén „nem kereste” postai jelzéssel érkezett vissza. Az alperes ekkor már elköltözött a P.-i címről, 2015. május 18-án bejelentette címe megszűnését és új címét a Központi Személy- és Lakcímnyilvántartó Hivatalnak.
[2] A felperes keresetében a reá engedményezett követelés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az alperes a kereset elutasítását kérte, hivatkozott a követelés elévülésére és arra, hogy a hitelszerződés felmondás útján már megszűnt, így az a felek jogviszonyában nem lehet irányadó, együttműködési kötelezettsége a szerződés felmondásával megszűnt. Előadta, hogy a P.-i címéről kijelentkezett, onnan elköltözött, az ingatlant is eladták.
[3] A másodfokú bíróság jogerős ítéletével – helybenhagyva az elsőfokú bíróság ítéletét – marasztalta az alperest. Kifejtette, hogy a szerződéses Üzletszabályzat valóban nem volt irányadó, de az ügyben alkalmazandó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959. évi Ptk.) 4. § (1) bekezdése alapján az alperes akkor járt volna el helyesen, ha a lakcímének a megváltoztatását a Zrt.-nek is bejelenti. A felperes és a jogelődje a küldemények „nem kereste” postai jelzéssel történt visszaérkezése folytán azt feltételezték, hogy az alperes a P.-i címén lakik, így a lakcímváltozás bejelentésének az elmaradásával az alperes teremtett olyan helyzetet, hogy a részére megküldött küldeményeket nem tudta átvenni.

A jogegységi panasszal támadott határozat
[4] Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. Indokolása szerint abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy milyen módon kell értelmezni az írásbeli nyilatkozatok 1959. évi Ptk. 214. § (1) bekezdésében szabályozott hatályossá válásának azt a feltételét, amely szerint ehhez az szükséges, hogy az írásos nyilatkozat a másik félhez megérkezzen. A nyilatkozat megérkezése a kialakult bírói gyakorlat szerint akkor is megállapítható, ha az irat átvétele a címzett hibájából azért hiúsult meg, mert bár kapott a lakcímére értesítést, azt nem vette át. A perbeli ügy tényállása eltér a felek által hivatkozottaktól, mert 2016. és 2017. évben a küldeményeket nem az alperes bejelentett lakcímére küldték meg, így azokról az alperes nem kaphatott értesítést, azok átvételének az elmulasztása nem volt a terhére értékelhető. Az együttműködési kötelezettség hivatkozott szabályából nem következik, hogy az alperesnek évekkel később a felperes vele szerződéses jogviszonyban nem álló jogelődjét értesítenie kellett volna lakcímváltozásáról, míg a felperes és a jogelődje tájékozódhatott volna az alperes lakcíme felől. A követelés felszólítás hiányában tehát elévült.

A felperes jogegységi panasza és az alperes nyilatkozata
[5] A Kúria ítélete ellen a felperes nyújtott be jogegységi panaszt, mert álláspontja szerint az eltért a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (BHGY) közzétett Gfv.VII.30.077/2012/3., Pfv.II.20.843/2019/13., Pfv.V.20.396/2015. és a BH2011. 68. számú határozatoktól. Kérte a panasszal támadott ítélet hatályon kívül helyezését és a Kúria új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 41/D. § (1) bekezdés c) pontja szerinti jogegységi panaszát a Bszi. 41/B. § (2) bekezdésében foglaltakra alapította, mert álláspontja szerint a Kúria úgy tért el a közzétett határozataitól, hogy az adott eltérésre az alsóbb fokú bíróságok határozatában nem került sor. Kiemelte, hogy az általa hivatkozott határozatok a „nem kereste” postai jelzéssel visszaérkező küldeményekre vonatkozó hatályosulási szabályokat másképpen értelmezték, e körben a kockázatot a kézbesítést megakadályozó félre telepítették. Az alperes az ismert jogosultat nem tájékoztatta a lakcímének változásáról, ezért ugyanúgy akadályozta a kézbesítést, mint ahogyan azt a hivatkozott határozatokban a Kúria kifejtette. A jogosult ezért és, mert a küldemények „nem kereste” jelzéssel érkeztek vissza, alappal gondolta, hogy azokat a helyes címre küldte meg, nem állt fenn kötelezettsége az alperes lakcímének a felkutatására. Az alperes azzal a magatartásával, hogy a lakcímét a jogosult Zrt. felé nem jelentette be, megsértette az 1959. évi Ptk. 4. § (1) bekezdése szerinti együttműködési kötelezettségét, szerződésszegő, felróható magatartást tanúsított, amelyre előnyök szerzése végett nem hivatkozhat. A Kúria eljárt tanácsa ezért tévesen értelmezte az 1959. évi Ptk. 4. § (1) bekezdésében foglaltakat is. A „nem kereste” postai jelzésnek minden esetben azonos tartalmat kell hordoznia és nem telepíthető a felperesre többletkötelezettség azért, mert követeléskezelő gazdasági társaság. Hivatkozott továbbá a postai szolgáltatások nyújtásának és a hivatalos iratokkal kapcsolatos postai szolgáltatás részletes szabályairól, valamint a postai szolgáltatók általános szerződési feltételeiről és a postai szolgáltatásból kizárt vagy feltételesen szállítható küldeményekről szóló 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet] 25. § (1) bekezdésében foglaltakra is.
[6] Az alperes nyilatkozatot nem terjesztett elő.

A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának döntése és jogi indokai 
[7] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa megállapította, hogy a jogegységi panasz indítvány tartalmazta a Bszi. 41/C. § (3) bekezdésében foglalt tartalmi követelményeket, és az megfelelt a beadványokra vonatkozó általános szabályoknak. A felperes jogkérdésben való eltérésre hivatkozott, panaszát a Bszi. 41/B. § (2) bekezdésére alapította és hivatkozott a BHGY-ben közzétett határozatokra is. A Bszi. 41/C. § (6) bekezdése szerinti visszautasítási ok sem merült fel, így a jogegységi panaszt érdemi elbírálásra alkalmasnak találta.
[8] A jogegységi panasz a következők szerint érdemben nem megalapozott:
[9] A jogegységi panasszal támadott határozat alapjául szolgáló ügyben irányadó 1959. évi Ptk. 327. § (1) bekezdése szerint az elévülést – egyebek mellett – megszakítja a követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítás. Az írásban közölt nyilatkozat hatályosságához az 1959. évi Ptk. 214. § (1) bekezdése alapján az szükséges, hogy az a másik félhez megérkezzen. Az írásbeli felszólító irat nem hivatalos irat, arra a polgári perrendtartásról szóló törvény hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó szabályai nem irányadóak.
[10] A Kúria Pfv.V.20.396/2015/10. számú ítéletével elbírált ügyben a felperes cég a vele szerződéses kapcsolatban álló alperes postai úton, majd futárral megküldött felmondását a székhelyén nem vette át. A Kúria ennek alapján vont le olyan következtetést, hogy a felperes megszegte az együttműködési kötelezettséget, és mivel a küldemény érkezéséről tudomást szerzett, csak a saját akaratelhatározásától függött az, hogy annak tartalmát mikor ismeri meg. A felperes tehát a saját passzív magatartásával akadályozta meg a küldemény átvételét.
[11] A Pfv.II.20.843/2019. számú ítélet alapjául szolgáló perben a felperes szintén szerződéses viszonyban állt a per II. rendű alperesével, akinek a tényleges címéről érkezett vissza „nem kereste” postai jelzéssel a felperes küldeménye. Megállapítható volt ezért, hogy a címzett a küldeményről értesítést kapott, azt csak a saját hibájából nem vette át.
[12] A Gfv.VII.30.077/2012/3. számú ítélettel elbírált jogviszonyban a felek szintén szerződéses kapcsolatban álltak egymással, de a szerződés megszűnését követően a bíróság megállapítása szerint őket adatszolgáltatási kötelezettség egymás felé már nem terhelte. Megállapította a Kúria azt is, hogy az „ismeretlen” postai jelzéssel visszaérkező küldemények nem voltak alkalmasak az elévülési idő megszakítására, mert a „nem kereste” jelzéssel szemben, ez esetben a fél nem kapott értesítést a küldemény megérkezéséről, így az átvétel nem az ő hibája miatt hiúsult meg.
[13] A BH2011. 68. szám alatt közzétett határozat alapjául szolgáló Pfv.VIII.22.171/2009/5. számú ítéletet a Legfelsőbb Bíróság 2010. április 22-én hozta meg, ami nem felel meg a Bszi. 41/B. § (1) bekezdésében foglaltaknak, nem a Kúria 2012. január 1. napja után hozott és a BHGY-ben közzétett határozata, ezért arra a felperes alappal nem hivatkozhatott. Eltérő jogértelmezést ugyanakkor ez a határozat sem tartalmazott, akkor tekintette közöltnek a felmondást, ha az azért nem jutott az ellenérdekű fél tudomására, mert az a kézbesítést megakadályozta.
[14] A Kúria a jogegységi panasszal támadott határozatában a felmerült jogkérdésben nem foglalt el a korábban közzétett határozatoktól eltérő álláspontot, döntése illeszkedik a kialakult joggyakorlatba. A támadott határozat alapjául szolgáló tényállás eleve eltér a hivatkozott döntések alapjául szolgáló tényállásoktól annyiban, hogy ez esetben a peres felek nem álltak egymással szerződéses jogviszonyban, a felperes jogelődje és az alperes kezesei voltak egy, mások által kötött kölcsönszerződésnek. Az alperesnek tehát ez okból nem állt fenn az 1959. évi Ptk. 4. § (1) bekezdése szerinti kötelezettsége arra, hogy a lakcímváltozást a felperes jogelődje felé bejelentse. Eltérő a tényállás abban a tekintetben is, hogy a panasszal támadott ügyben az alperes küldeménye nem az alperes tényleges, vagy bejelentett lakcímére, hanem egy olyan korábbi, már megszűnt lakcímére érkezett, ahol az alperes már igazoltan nem tartózkodott, onnan kijelentkezett, új lakcímét bejelentette, sőt az ingatlant azóta elidegenítette. Nem volt megállapítható ennek alapján az, hogy az alperes az értesítésből tudomást szerezhetett volna a küldemény érkezéséről, azaz a felperes által hivatkozott ügyektől eltérően ez esetben az alperes nem önhibájából, saját passzív magatartásával hiúsította meg a küldemény átvételét. A Kúria az e tekintetben kialakult joggyakorlatában nem annak tulajdonít döntő jelentőséget, hogy az adott küldemény a posta milyen jelzésével érkezik vissza a feladóhoz, hanem annak, hogy megállapítható-e az, hogy az ellenérdekű fél a saját aktív vagy passzív magatartásával zárta el magát attól, hogy a küldeményt átvegye, annak tartalmát megismerhesse.
[15] A jogegységi panasszal támadott határozat tehát olyan lényeges pontokban különbözik a hivatkozott korábbi döntésektől és az azok alapjául szolgáló tényállástól, hogy azokat ez esetben nem lehetett alkalmazni. Nem lehet úgy értelmezni az 1959. évi Ptk. 214. § (1) bekezdésének rendelkezését, hogy a másik félhez megérkezettnek kellene tekinteni a közölt nyilatkozatot akkor is, ha azt az ellenérdekű fél nem az ő címére küldte meg, a közlésről az érdekelt fél nem szerezhetett tudomást és így nem önhibája, mulasztása akadályozta meg abban, hogy értesüljön a küldeményről és annak tartalmáról. Az utóbbi értelmezés az alperesre a jogszabályból kifejezetten nem következő és észszerűen nem elvárható kötelezettséget telepítene. Ez az értelmezés ezért ellentétes lenne a bíróságokat az Alaptörvény 28. cikke alapján kötelező értelmezési szabállyal. Az Alaptörvény 28. cikke szerint ugyanis a jogszabályok értelmezése során – egyebek között – feltételezni kell, hogy azok észszerű célt szolgálnak.
[16] A 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelettel kapcsolatos eltérő jogértelmezésre a felperes nem hivatkozott.
[17] A vitatott jogkérdésben tehát a Kúria a jogegységi panasszal támadott határozatában nem foglalt eltérően állást a korábbi közzétett határozatoktól és ezen túl az ügyazonosság (Jpe.I.60.002/2021/7. számú határozat, [19]–[21]) sem volt megállapítható, ezért a jogegységi panasz tanács a Bszi. 41/D. § (3) bekezdése alapján a jogegységi panaszt elutasította.

A jogegységi panasz határozat elvi tartalma
Az írásban közölt nyilatkozat akkor hatályos, ha az a másik félhez megérkezett. A „nem kereste” postai jelzéssel visszaérkezett írásbeli nyilatkozat akkor tekinthető hatályosnak, ha a címzett önhibájából – aktív vagy passzív magatartásával – hiúsította meg a küldemény átvételét és így azt, hogy annak tartalmát megismerhesse.

A jogegységi panasz határozat alapjául szolgáló jogszabályok
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 4. § (1) bekezdés, 214. § (1) bekezdés, 327. § (1) bekezdés.

Záró rész
[18] A jogegységi panasz eredménytelen volt, ezért az elbírálásával összefüggésben felmerült költséget a Bszi. 41/D. § (4) bekezdése szerint az előterjesztő fél viseli.
[19] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsa a jogegységi panaszt a Bszi. 41/C. § (8) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
[20] A határozat ellen sem a Bszi., sem más jogszabály nem biztosít jogorvoslatot.

Budapest, 2021. november 23.

Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke, Dr. Puskás Péter s.k. előadó bíró, Dr. Balogh Zsolt s.k. bíró, Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Dr. Vezekényi Ursula bíró helyett, Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Dr. Bartal Géza bíró helyett, Dr. Bartkó Levente s.k. bíró, Dr. Csák Zsolt s.k. bíró, Dr. Harter Mária s.k. bíró, Dr. Varga Zs. András s.k. a tanács elnöke az aláírásban akadályozott Dr. Kovács András bíró helyett.