124. Az utóbb alaptalanná vált ideiglenes intézkedéssel összefüggésben okozott kár megtérítése iránt kártalanítás vagy kártérítés címén igényt csak az ideiglenes intézkedéssel közvetlenül érintett, az eljárásban félként részt vevő személy érvényesíthet

Nyomtatóbarát változat

Az utóbb alaptalanná vált ideiglenes intézkedéssel összefüggésben okozott kár megtérítése iránt kártalanítás vagy kártérítés címén igényt csak az ideiglenes intézkedéssel közvetlenül érintett, az eljárásban félként részt vevő személy érvényesíthet [1952. évi III. törvény (Pp.) 156. § (1) bek.; 1995. évi XXXIII. törvény 104. § (13)-(14) bek.; 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 198. § (3) bek., 339. § (1) bek.; 2004/48. EK Irányelve 9. cikk (7) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A főtevékenységként gyógyszer és gyógyászati termékek nagykereskedelmét folytató – 2014. június 6-ig L. P. Kft. néven működő – felperes a jogosultja a fogamzásgátló gyógyszerkészítmények (a továbbiakban: termékek) forgalombahozatali engedélyének. A termékeket a spanyolországi székhelyű L. L. F. S.A. (a továbbiakban: Gyártó) gyártja. A termékek magyarországi forgalmazása jól elhatárolhatóan két értékesítési struktúrában valósult meg.
[2] Az első esetben, 2011. december 31-ig a Gyártó közvetlenül hozta be Magyarországra a termékeket, azok belföldi értékesítését és logisztikáját a „Distribution agreement” című szerződés 2010. április 12-i módosítása alapján a C. Kft. (a továbbiakban: Kft.) szervezte meg. A szerződés szerint a Gyártó bizományosi árukészleteket bocsátott a Kft. rendelkezésére, utóbbi pedig a termékeket a magyar gyógyszernagykereskedők részére értékesítette, majd minden hónap végén elszámolást küldött a Gyártónak, aki ennek alapján gyűjtőszámlát állított ki részére. A Kft.-nek a Gyártó úgy fizetett díjat, hogy a számlák a termékek vételárának a Kft. szolgáltatási díjaival csökkentett összegét tartalmazták. A termékek tulajdonjoga a vételár megfizetéséig a Gyártónál maradt.
[3] A második formában, 2012. január 1-jétől a termékeket a Gyártó közvetlenül a felperesnek szállította, az együttműködés részleteit a köztük 2012. január 1-én létrejött „License and supply agreement” megjelölésű szerződés rögzítette. A felperes a forgalombahozatali engedély megszerzéséhez jogot nyert a termékekkel kapcsolatos regisztrációs dosszié használatára. A felperes, a Gyártó és a Kft. közötti háromoldalú szerződés értelmében 2012. január 1-jétől a felperes bocsátott bizományosi készleteket a Kft. rendelkezésére, és utóbbi társaság értékesítette azokat a magyar gyógyszernagykereskedők felé, majd hónap végén elszámolást küldött a felperesnek, aki ennek alapján számlát állított ki, mely a termékek vételárának a Kft. szolgáltatási díjaival csökkentett összegét tartalmazták. A felperes promóciós, marketing tevékenységet is végzett a termékekkel kapcsolatban Magyarországon a Gyártóval 2009. február 19-én kötött promóciós szerződés alapján, mely szerződés 2012. január 1-jével szűnt meg.
[4] Az alperes németországi gyógyszergyártó vállalkozás, jogosultja volt a 2000. augusztus 31-i elsőbbségű szabadalomnak.
[5] A keresetlevél benyújtását megelőzően előterjesztett ideiglenes intézkedés iránti kérelem alapján indult nemperes eljárásban a szabadalmas alperes kérelmére az elsőfokú bíróság a 2011. július 11-én kelt (felperes részére 2011. július 28-án kézbesített) végzésével kötelezte az alperest 21 000 000 forint letétbe helyezésére. Ennek teljesítése után a bíróság kötelezte a felperest a termékek raktáron tartásának, forgalomba hozatalra ajánlásának, forgalmazásának abbahagyására, eltiltotta a további jogsértéstől, elrendelte a termékek felperes székhelyén történő lefoglalását, és kötelezte a termékek kereskedelmi forgalomból való visszavonására. A felperes fellebbezése alapján eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 2011. szeptember 29-én kelt (a felperes részére 2011. november 3-án kézbesített végzésével az elsőfokú végzést hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra kötelezte. A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a 2012. január 30-án hozott végzésével a kérelmet elutasította, amelyet az alperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 2012. május 8-án meghozott végzésével helybenhagyott.
[6] Az alperes a felperessel szemben – 2011. augusztus 11-én – benyújtott keresetében kérte a szabadalombitorlás megállapítását és jogkövetkezményeinek alkalmazását. Az elsőfokú bíróság a per tárgyalását a felperes által a szabadalom megsemmisítése iránt 2011. január 18-án indított eljárás jogerős befejezéséig felfüggesztette.
[7] Az elsőfokú bíróság a 2014. szeptember 9-én kihirdetett végzésével a szabadalmat teljes terjedelmében megsemmisítette. A végzés az alperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla 2016. szeptember 20-án kelt végzésével vált jogerőssé. Ezt követően az alperes a szabadalombitorlás iránti keresetétől elállt, ezért az elsőfokú bíróság a 2017. április 8-án jogerőre emelkedett végzésével a pert megszüntette.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[8] A felperes 2017. július 5-én benyújtott, majd módosított keresetében kérte az alperesnek az elrendelt ideiglenes intézkedés miatt elszenvedett károk megtérítésére kötelezését, amelyben egyrészről engedményezési szerződés alapján a Gyártó kárigényét, másrészről a saját kárait érvényesítette. Igényének jogalapjaként elsődlegesen kártalanítás címén a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 156. § (1) bekezdését és a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 104. § (13) és (14) bekezdéseit, másodlagosan a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 339. §-át jelölte meg. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest összesen 271 453 252 forint és törvényes mértékű kamatai megfizetésére. A Gyártó részéről 165 965 737 forint elmaradt haszon és 30 924 667 forint visszahívás, jogi képviselet, promóciós és orvoslátogató költségek, saját részéről 64 562 848 forint elmaradt haszon és 10 000 000 forint imázs és goodwill veszteség címén érvényesítette az igényét.
[9] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a keresetlevél benyújtásának időpontjában a követelésnek a felperes még nem volt az engedményese és elévülési kifogást is előterjesztett. Érdemben vitatva a keresetet azzal érvelt, hogy a Gyártó a nemperes és peres eljárásokban félként nem vett részt, illetve jogellenes magatartást nem tanúsított, továbbá az okozati összefüggés sem áll fenn, miután az ideiglenes intézkedés a Gyártó vonatkozásában nem tartalmazott tiltó rendelkezést. A felperes esetében pedig az zárja ki a kár felmerülését, hogy az ideiglenes intézkedés hatályának időtartamában még nem forgalmazta a terméket, mivel ezt a tevékenységet csak 2012. január 1-jén kezdte meg. Ugyanezen okból nem sérülhetett a felperes cégének jóhírneve sem. Vitatta az egyes kárelemek számításának helyességét, és azzal is érvelt, hogy amennyiben mégis érte kár a felperest, azt önmagának okozta.

Az első- és a másodfokú ítélet
[10] Az elsőfokú bíróság ítéletével a kereseteket elutasította.
[11] Indokolásában rögzítette, hogy a felperes az elrendelt ideiglenes intézkedéssel okozott károk megtérítését követeli arra hivatkozva, hogy az annak alapjául szolgáló szabadalmat utóbb az elsőbbség napjára visszaható hatállyal megsemmisítették. Az elsőfokú bíróság külön vizsgálta a tárgyi keresethalmazatban álló igényeket.
[12] A Gyártó kártérítési igényének felperes által engedményezés útján való érvényesítésével kapcsolatban az elsőfokú bíróság rögzítette: csak a jelen perben derült ki, hogy az ideiglenes intézkedés 2011. július 11-i elrendelése és még a hatályon kívül helyezése időpontjában is kizárólag a Gyártó forgalmazta Magyarországon a termékeket a Kft. közreműködésével. Tehát az a sajátos helyzet állt elő, hogy a bíróság az intézkedést olyan személlyel szemben rendelte el, aki a termékeknek akkor nem volt forgalmazója, és kérelem hiányában nem rendelt el intézkedést azzal a személlyel szemben, aki a termékek akkori magyarországi forgalmazását ténylegesen végezte. Történt ez annak ellenére, hogy a felperes, akit az ideiglenes intézkedés iránti eljárás kérelmezettjeként a bíróság előzetesen meghallgatott, a forgalmazási tevékenységet nem tagadta, és a – magyarországi forgalmazást végző – Gyártó szerepéről csak annyit adott elő, hogy ő a kifogásolt termékek gyártója. Miután a bíróság a termékek magyarországi forgalombahozatali engedélyének jogosultját eltiltotta a termékek forgalmazásától, a Gyártó úgy döntött, hogy nem forgalmazza a termékeket Magyarországon. Ebből eredően az érvényesített kárigény az elmaradt haszonból, ami egyrészt az ideiglenes intézkedés hatálya alatti (2011. augusztus 2.–2011. november 3.) teljes árbevétel kiesésből, másrészt az intézkedés hatályon kívül helyezése után 2012 februárjáig tartó részleges forgalomkiesésből, továbbá a termékek visszahívásával felmerült és egyéb költségekből áll.
[13] Az elsődleges jogalapot vizsgálva az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a Gyártó az alperes jogszabály által megengedett magatartásával okozott kár kompenzációját, azaz kártalanítást igényelhet. Ennek jogszabályi alapjaként a régi Pp. 156. § (1) bekezdése és az Európai Parlament és a Tanács a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló 2004/48 EK Irányelve (a továbbiakban: Irányelv) átültetése nyomán az Szt. 104. § (13)–(14) bekezdései fogadhatók el, amelyeknek az Irányelv 9. cikk (7) bekezdésével azonos anyagi jogi tartalom tulajdonítható. Az Irányelv a kártalanítási jogviszonyt a „felperes” és „alperes” viszonyaként határozza meg, e szóhasználatból következően kártalanítást az igényelhet, akivel szemben az ideiglenes intézkedést kérték. Ez az értelmezés összhangban áll az Irányelv alapvető tárgyával és céljával, ami a szellemi tulajdon védelme [(1) preambulumbekezdés], és e jogok érvényesítéséhez szükséges intézkedések, eljárások és jogorvoslatok harmonizálása (1. cikk). Nincs olyan értelmező rendelkezése az Irányelvnek, aminek alapján az „alperes” fogalmába a bíróság vagy más hatóság előtti intézkedéseken, eljárásokon és jogorvoslatokon kívüli személyi kör is beleértendő volna. De ez következik a (22) preambulumbekezdésből is, amely szintén az alperes oldalán felmerült költségek és okozott kár fedezésére szolgáló garanciák biztosításának szükségességét említi. Minthogy a Gyártó a nemperes eljárásban félként nem vett részt, a régi Pp. 156. § (1) bekezdése és az Szt. 104. § (13)–(14) bekezdései számára nem biztosítanak alanyi jogot az ideiglenes intézkedés miatti kártalanításra, tehát az elsődlegesként megjelölt jogalapon a Gyártó kárainak megtérítésére a felperes megalapozottan nem tarthat igényt.
[14] Ugyanerre a következtetésre jutott az elsőfokú bíróság a Gyártó régi Ptk. 339. § (1) bekezdésén alapuló másodlagosan megjelölt kártérítési igényét illetően is. Álláspontja szerint a hivatkozott jogszabályi rendelkezés alapján a károkozó magatartás jogellenessége esetén követelhető az okozott kár megtérítése, azonban a károk okaként megjelölt ideiglenes intézkedés kérése és bíróság általi elrendelése jogszabály által megengedett magatartás, ami kizárja jogellenességét. Az elsőfokú bíróság elvetette azt a felperesi érvelést, miszerint jogszabályi kivételektől eltekintve minden károkozás eleve jogellenesnek minősül. Rámutatott, hogy a károkozás jogellenességét generálisan kimondó szabály az alkalmazandó Ptk.-ban nincs. A jogellenesség valamely konkrét jogszabályi rendelkezés megsértését, azzal való ellentétességet jelent. A felperes olyan jogszabályi rendelkezést, amellyel az ideiglenes intézkedés az alapul szolgáló jog utólagos megszűnése miatt ellentétbe kerülne, felhívni nem tudott. Az elsőfokú bíróság meggyőződése szerint az ideiglenes intézkedést még fikcióval sem lehet jogellenesnek tekinteni, mert adott magatartás nem lehet egyszerre jogszabállyal ellentétes (jogellenes) és a jogszabály által megengedett. Az ideiglenes intézkedés alapjául szolgáló jog utólagos visszamenőleges megszűnésének következménye nem a jogellenesség, hanem a megalapozatlanság.
[15] Az elsőfokú bíróság a Gyártó kárigényeit az elévülés miatt sem találta érvényesíthetőnek. Megállapította, hogy a Gyártó kárigénye – a követelések közül a legkésőbb esedékessé váló elmaradt haszon iránti igény tekintetében is – 2017. februárjában elévült, a szabadalom megsemmisítéséig az elévülés nyugvása pedig nem állapítható meg, ezért a Gyártó kárai a 2017. július 5. napján benyújtott keresetlevéllel a régi Ptk. 325. § (1) bekezdése értelmében már nem voltak érvényesíthetők. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság teljes egészében elutasította a felperesnek a Gyártó kárigényeire vonatkozó keresetét.
[16] A felperes saját kárainak megtérítése iránti keresetének elsődleges jogalapja tekintetében az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy az ideiglenes intézkedés iránti nemperes eljárásban a bíróság kérelmezettként őt marasztalta, ezért vonatkozásában teljesül az Irányelv 9. cikk (7) bekezdése szerinti személyi feltétel, az alperesi minőség, így ezt a jogot ő érvényesítheti. Az elévülési kifogás megalapozottságát vizsgálva az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a kártalanítás a szabadalom jogerős megsemmisítésével és a bitorlási per 2017. április 8-án jogerős határozattal történt megszüntetésével vált esedékessé, ezért a felperesnek a régi Pp. 156. § (1) bekezdése és az Szt. 104. § (13)–(14) bekezdésein alapuló kártalanítási igénye a keresetlevél 2017. július 5-i benyújtásakor nem évült el.
[17] Az elsőfokú bíróság a felperes saját káraként érvényesített igényét alaptalannak találta.
[18] Az elmaradt haszon címén megjelölt követeléssel kapcsolatban, amelyet a felperes az ideiglenes intézkedés hatályon kívül helyezése után bekövetkező részleges árbevétel-kiesés miatt igényelt, az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes csak 2012 elejétől kapcsolódott be a forgalmazásba olyan módon, hogy a Gyártó közvetlenül neki szállította a termékeket, tőle azokat megvásárolta, majd tovább értékesítette a nagykereskedőknek, ezért a felperes által a 2012. január 1. utáni forgalmazásban kimutatott elmaradt árbevétel jogilag nem minősül elmaradt haszonnak, s az nem is áll közvetlen okozati összefüggésben az ideiglenes intézkedéssel. Nem fogadta el a felperes piacvesztéssel kapcsolatos érvelését, tekintettel arra, hogy a releváns időszakban mindössze a forgalomba-hozatali engedélyek jogosultja volt, korábban nem forgalmazta a termékeket. Megállapítása szerint 2012. január–februárban a felperes számára realizálható forgalom viszonyítási alap hiányában nem tekinthető elmaradó forgalomnak. A felperes saját döntése volt a 2012. januári piacra lépés, ekkor pontosan kalkulálhatta az elérhető forgalmat, tisztában volt a korábbi időleges bírósági tiltással és a felek közti jogvitával, tehát semmilyen olyan előre nem kalkulálható, váratlan körülménnyel nem kellett szembe néznie, amely az általa várható forgalom elmaradását jelenthetné. Másrészt a piaci részesedést a Gyártó alakította azzal, hogy a termékek forgalmazását felfüggesztette az ideiglenes intézkedés hatálya alatt. Az okozati összefüggés megítélésében közömbös, hogy a Gyártó döntése önkéntes, jó szándékú, jogkövető volt, csak annak van relevanciája, hogy emiatt a felperes alacsonyabb piaci részesedéssel kezdhette meg a fogalmazást. Az Irányelv 9. cikk (7) bekezdése alapján érvényesített károknak az ideiglenes intézkedés megalapozatlanul való igénylésével közvetlen okozati összefüggésben kell állnia, ami az adott esetben nem teljesül, mert az alperes ideiglenes intézkedés iránti kérelme és a felperes esetleges elmaradt haszna között csak közvetett okozati kapcsolat áll fenn, melyet a Gyártó piacalakító döntése közvetít.
[19] Az elsőfokú bíróság a felperesnek a termékek márkaneve goodwilljének csökkenéséből és saját imázs vesztéséből eredő kártalanítási igényeit bizonyítottság hiányában tartotta alaptalannak. Megállapítása szerint a felperes nem mutatta be, hogy az intézkedés elrendelése előtt a termékek márkaneve, illetve személyes megítélése milyen volt, az ebben bekövetezett változás miben nyilvánult meg, mik azok a konkrét tapasztalatai, amelyekből a jóhírnév elvesztésére következtet. Konkrétumok előadása nélkül a szakértői bizonyítás iránti indítvány súlytalan, de alkalmatlan bizonyítási eszköz is lenne, mert a jóhírnév megítélése nem szakkérdés. Emellett a peradatok sem engednek a felperes vagy a márkanév jó hírnevének számottevő romlására következtetni. A termékeket az intézkedés elrendelésekor nem a felperes forgalmazta, nem kellett lépéseket tennie a tiltás végrehajtása érdekében, neve csak a forgalomba-hozatali engedély miatt volt a termékekhez kapcsolható, ami azonban csupán egy szűk szakmai kör számára releváns adat, amely pontosan tisztában lehet az ilyen intézkedések rendeltetésével, átmeneti jellegével. Ha a saját döntése alapján 2012-ben megkezdett forgalmazással a piac vagy a fogyasztók körében a felperes megítélése romlott volna, azt kizárólag önmagának róhatná fel, ilyesmivel azonban bizonyosan nem számolt, hiszen maga is úgy nyilatkozott, hogy legkésőbb 2012 októberére sikerült visszanyernie a termékek ideiglenes intézkedés előtti piaci részesedését.
[20] A felperes és az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és a felperest az alperes részére 2 000 000 forint másodfokú eljárási költség megfizetésére kötelezte.
[21] A jogerős ítélet – felülvizsgálati kérelem elbírálása szempontjából releváns – indokolása szerint a magyar jogalkotás az Irányelv 9. cikk (7) bekezdésében előírt kártérítést/kártalanítást az anyagi jogi szabályozás szintjén ténylegesen nem ültette át a nemzeti jogba, a kereset a felperes által megjelölt jogalapon azonban elbírálható volt a régi Pp. 156. § (1) bekezdésének, valamint az Szt. 104. § (13)–(14) bekezdéseinek az Irányelv hivatkozott rendelkezésével összhangban történő értelmezésével. Az Irányelv 9. cikk (7) bekezdése (egyezően a TRIPS egyezmény 50. Cikk (7) bekezdésével) nem egy adott jogrendszer konkrét polgári jogi kártérítési vagy kártalanítási szabályaira utal, hanem általános uniós elvként azt határozza meg, hogy az ideiglenes intézkedéssel érintett fél a sérelem, hátrány megtérítését követelheti. Ezt az igényt a másodfokú bíróság nem azonosította a magyar jogban a felróhatósághoz kötődő kártérítési jogalappal, hanem kártalanítási jellegűnek tekintette és ezt a megközelítést az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) C-688/17. számú ítéletében kifejtettek ismeretében is helytállónak tartotta.
[22] A másodfokú bíróság – egyetértve az elsőfokú bíróság álláspontjával – kifejtette, hogy a Gyártó elsődleges kártalanítási keresete megalapozatlan, mivel ilyen igényt kizárólag az a személy terjeszthet elő, aki az eljárásban félként szerepelt, akire nézve az ideiglenes intézkedés kötelezést, eltiltást tartalmazott. Ez áll összhangban az Irányelv 9. cikk (7) bekezdésével, amely kifejezetten meghatározza, hogy megfelelő kártérítést/kártalanítást az alperes kérelmére és az alperes számára rendelhet el a bíróság. Az Irányelv egyrészről lehetővé teszi az azonnali jogvédelmet nyújtó ideiglenes intézkedés alkalmazását, ugyanakkor garanciát is biztosít, de kizárólag az intézkedéssel kötelezett fél részére. A felperes téves álláspontjával szemben, annak nincs döntő jelentősége, hogy közvetlenül és ténylegesen ki szenvedett károkat az ideiglenes intézkedés folytán. Az igény érvényesítésére jogosultak köre nem tágítható. Nem lehet eltérő következtetésre jutni az Irányelv felperes által hivatkozott (18) preambulumbekezdése alapján sem. A magyar jogrendszer nem teremti meg annak a lehetőségét, hogy olyan személy is „jóvátételt” nyerhessen a letett biztosítékból, akire vonatkozóan az ideiglenes intézkedés végrehajtandó rendelkezést nem tartalmazott, azaz az intézkedéssel ténylegesen nem kötelezett személynek nincs kereshetőségi joga az egykori szabadalmassal szemben még abban az esetben sem, ha ebből eredően valóban hátrányok érték.
[23] Rámutatott a másodfokú bíróság: a felperes a nemperes eljárásban tisztában volt azzal, hogy a sérelmezett termékeket nem ő forgalmazza, így az őt kötelező rendelkezés valójában nem kényszeríthető ki, ugyanakkor nem tett semmit annak érdekében, hogy a Gyártó, a termékek hazai forgalmazója az eljárásba belépjen. Ehelyett a Gyártó, figyelemmel a termékek forgalomba-hozatali engedélyének jogosultjával szemben elrendelt ideiglenes intézkedésre azt a megoldást választotta, hogy leállította a termékek szállítását és értékesítését Magyarországon. A Gyártó azonban a saját üzleti kockázatába tartozó döntésből eredő kára miatt nem léphet fel eredményesen az alperessel szemben a régi Pp. 156. § (1) bekezdése vagy az Szt. 104. § (13)–(14) bekezdései alapján.
[24] A másodfokú bíróság nem fogadta el a felperes fellebbezési érvelését a Gyártó másodlagos jogcímen, a régi Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján előterjesztett kártérítési követelése tekintetében. Kifejtette, hogy ezen igény esetében nem elégséges a kár bekövetkezése és az okozati kapcsolat fennállása, elengedhetetlenül szükséges a jogellenesség megléte is. Az ideiglenes intézkedés kezdeményezése a találmány jogosultjának jogszabályban biztosított joga mindaddig, amíg érvényes szabadalommal rendelkezik. Nem igényel külön bizonyítást és utólag sem vitatható, hogy a jogszabály által megengedett ideiglenes intézkedés kérelmezése nem minősül jogellenes magatartásnak. Legfeljebb a kérelem, illetve az annak alapján elrendelt ideiglenes intézkedés – a megváltozott körülmények miatt – utóbb válhat megalapozatlanná, amely azonban nem szolgálhat a kárfelelősség alapjául. Mivel a jogellenesség hiánya önmagában kizárja a kártérítési igény érvényesíthetőségét, a másodfokú bíróság a Gyártó követelésének elévülése kérdésben már nem foglalt állást.
[25] A másodfokú bíróság a felperes kártalanítás jellegű saját igényének érvényesíthetőségét – egyezően az elsőfokú bíróság álláspontjával – elfogadhatónak tartotta, figyelemmel arra, hogy a felperes részese volt a nemperes eljárásnak, miután az ideiglenes intézkedést a bíróság vele szemben rendelte el, vagyis azon személyi körbe tartozik, aki a hivatkozott nemzeti és irányelvi szabályok alapján, alanyi jogon kártalanítást követelhet az alperestől.
[26] A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a felperes kártalanítási igénye nem évült el, figyelemmel arra, hogy a szabadalom megsemmisítése tárgyában hozott másodfokú döntésnek és azt követően, az alperes keresettől való elállása folytán a szabadalombitorlás iránt indult per megszüntetésének az időpontjához viszonyítva számítható a követelés esedékessé válása.
[27] A felperes által érvényesített kárigény egyes elemeinek tekintetében a másodfokú bíróság mindenben egyetértett az elsőfokú bíróság döntésével és indokaival. Kiemelte, hogy a nemperes eljárásban kérelmezetti pozícióban szereplő felperes nem tárta fel, hogy nem ő végzi a kifogásolt termékek forgalmazását, így az elrendelt intézkedés valójában nem jelentett szankciót számára. Amikor pedig 2012 januárjában a tényleges forgalmazást megkezdte, az ideiglenes intézkedés már több, mint három hónapja nem volt hatályban. A felperes a termékek „előtörténetének” pontos ismeretében határozott úgy, hogy megkezdi azok forgalmazását, vagyis bizonyosan tudta, hogy egy visszaesett forgalmi helyzetből indul, ami abból adódott, hogy a Gyártó időlegesen kivonta a termékeket a magyar piacról. A felperes elmaradt haszna csak a saját korábbi eredményéhez viszonyítva lenne értelmezhető, miután azonban megelőzően nem forgalmazta a perbeli termékeket, fogalmilag kizárt, hogy elmaradt hasznot realizálhatott volna. Emellett nem áll fenn a közvetlen okozati összefüggés sem a felperes igénye és a megalapozatlan kérelem alapján elrendelt ideiglenes intézkedés között, így nem tarthat igényt elmaradt haszon címén a felperes a kártalanításra.
[28] A másodfokú bíróság megállapítása szerint a goodwill sérelem és imázs vesztés miatt érvényesített kártalanítás körében a régi Ptk. 78. § (1) és (2) bekezdései alapján a jóhírnév sérelmének megállapíthatósága előfeltétele a nem vagyoni igény követelésének. A felperes e tekintetben még a fellebbezésben is csupán általánosságokra hivatkozott, nem tárt fel arra vonatkozó tényeket, amelyekből arra lehetne következtetni, hogy az alperes magatartása miatt a felperes cégének vagy a termékek márkájának megítélésében negatív változás következett be és ez miben nyilvánult meg. Az alperes F/18. alatt csatolt levele, amiben tárgyilagosan tájékoztatja a szakmai közönséget a felek jogvitájáról és várható fejleményeiről, nem valósítja meg a jóhírnév megsértésének törvényi tényállási elemeit. Miután a személyhez fűződő jogsértés nem nyert bizonyítást, nem lehet alapos a felperes nem vagyoni kárigénye, emiatt már irreleváns az, hogy elvárható-e a hátrány bizonyítása.
[29] A másodfokú bíróság a felperes régi Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint másodlagosan előterjesztett kártérítési keresetét a Gyártó ugyanezen a jogalapon előterjesztett kárigényénél kifejtett okból találta alaptalannak.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[30] A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezése és elsődlegesen az alperesnek – elsődlegesen kártalanításként, másodlagosan kártérítés jogcímén – a kereseti követelés szerinti marasztalása érdekében, e körben a letétbe helyezett biztosítéknak a felperes részére történő kiutalásáról való rendelkezéssel; másodlagosan közbenső ítélet meghozatalát kérte annak megállapításával, hogy az alperes teljes mértékben felelős – elsődlegesen kártalanítás, másodlagosan kártérítés alapján – a Gyártó és a felperes által elszenvedett minden kárért, amelyet a felperes a jelen perben érvényesít, és az elsőfokú bíróságnak a kár összegének megállapítása tekintetében az eljárás folytatására kötelezését kérte; harmadlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását indítványozta. A felperes a felülvizsgálati kérelmei nem teljesítése esetén külön kérte az elsőfokú ítéletben megállapított perköltség összegének leszállítását. A jogerős ítélet által megsértett jogszabályként a régi Pp. 221. § (1) bekezdését, a 156. § (1) bekezdését, a Szt. 104. § (13) és (14) bekezdéseit, a régi Ptk. 339. § (1) bekezdését, a 324. § (1) bekezdését, a 326. § (1) és (2) bekezdéseit, a 78. § (1) és (2) bekezdéseit, valamint a 4. § (1) és (4) bekezdéseit, továbbá az Irányelv 9. cikk (7) bekezdését jelölte meg.
[31] A felperes felülvizsgálati álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül állapította meg, hogy az alperest nem terheli megtérítési kötelezettség a Gyártó és a felperes irányában a kezdeményezése alapján elrendelt ideiglenes intézkedés miatt. Kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság nem tért ki valamennyi fellebbezési érvelésére és jogi okfejtésére, megsértve ezzel az indokolási kötelezettségét.
[32] A felperes Gyártó kártalanítási igényével kapcsolatban előadott érvelése szerint az Irányelv 9. cikkének (7) bekezdése nem alkalmazható közvetlenül, ezért annak szövege önmagában nem lehet döntő jelentőségű. Az irányelvek általában csak minimális előírásokat határoznak meg, a tagállamok pedig bizonyos fokú szabadsággal rendelkeznek azok átültetésében. A régi Pp. 156. § (1) bekezdése és az Szt. 104. § (13) és (14) bekezdései, amelyekre az elsőfokú bíróság a kártalanítási igény jogalapjaként utalt, nem tartalmaznak korlátozást azon személyek körére, akik általában jogosultak kártalanítást igényelni. Ezért e jogszabályi rendelkezéseket úgy kell érteni, hogy azok nemcsak az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban részt vevő félre („alperesre”), hanem minden olyan más személyre is vonatkoznak, aki a megalapozatlan ideiglenes intézkedéssel közvetlen okozati összefüggésben kárt szenvedett. Az irányadó jogszabályi rendelkezések alkalmazása szempontjából ugyanis nem annak van jelentősége, hogy ki szerepelt félként az eljárásban, hanem annak, hogy ki szenvedett ténylegesen és közvetlenül károkat az ideiglenes intézkedés miatt. Ezt az álláspontot támasztja alá az Irányelv (18) preambulumbekezdése is, amely nemcsak a szellemi tulajdonjogok jogosultjai (különösen a szabadalmasok) vonatkozásában, hanem közvetlen és jogos érdekkel rendelkező harmadik felek vonatkozásában is utal „az ideiglenes intézkedés iránti kérelemhez való jogosultságra”. Az alperes az ideiglenes intézkedés iránti kérelem benyújtásakor tudatában volt annak a ténynek, hogy ki gyártja a terméket, így amikor a felperes ellen nyújtotta be az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet, azt is tudta, hogy az „hatással lesz” a Gyártóra is, és ha esetlegesen kártalanítást kell fizetniük, akkor az a Gyártót is megilleti. Az pedig az alperes döntése volt, hogy felperessel szemben indított eljárást. A felperes érvelt azzal is, hogy az ideiglenes intézkedés célja az érintett termékek visszahívása a magyar piacról, ezért kevésbé fontos az, hogy kit kötelezett az ideiglenes intézkedés, mint az, hogy az intézkedés melyik terméket érintette. A régi
Ptk. 4. §-ában megfogalmazott jóhiszeműség és tisztesség, valamint az adott helyzetben általában elvárható magatartás elvét is sértette volna, ha a Gyártó folytatta volna a forgalmazást az ideiglenes intézkedés hatálya alatt. Kifogásolta a felperes, hogy a másodfokú bíróság nem tért ki a fellebbezési ellenkérelmében bemutatott példákra, miszerint hogyan értelmezik az Irányelv 9. cikkének (7) bekezdését az egyes tagállamokban, megsértve ezzel az indokolási kötelezettségét.
[33] A felperes a Gyártó régi Ptk. 339. §-a alapján érvényesített kárigényével kapcsolatban vitatta az eljárt bíróságoknak a kárt okozó magatartás – kártérítés feltételeként támasztott – jogellenességének hiányára vonatkozó megállapítását. Hangsúlyozta, hogy minden károkozás jogellenes, kivéve, ha jogszabály az adott magatartást jogszerűvé teszi. A régi Ptk. kommentárjaira hivatkozva azzal érvelt, hogy a károsultnak a jogellenességet nem kell bizonyítania, a károkozó mentheti ki magát a felelősség alól azzal, hogy bizonyítja, hogy az adott károkozás nem minősül jogellenesnek. A felperes álláspontja szerint a régi Ptk. 339. §-a szerinti kártérítés keretein belül a kártérítéshez való jogát az a tény nyitotta meg, hogy a szabadalmat az ideiglenes intézkedés elrendelését követően jogerős határozattal megsemmisítették, és a bíróság az alperes keresetétől való elállása folytán megszüntette a szabadalombitorlási pert. A kártérítést igénylő személyek köre pedig nem korlátozott, bárki követelhet kártérítést, aki jogellenes magatartás miatt szenvedett károkat. A jelen esetben az okozati összefüggés is fennáll a jogellenes magatartás és a Gyártó általa elszenvedett károk között.
[34] A Gyártó követelésének elévülésével kapcsolatban a felperes, miután a másodfokú bíróság a jogalap körében elfoglalt álláspontja miatt az elévüléssel már nem foglalkozott, az elsőfokú bíróság megállapításait vitatva azt hangsúlyozta, hogy nem lehet ugyanazon tények alapján a kétféle jogalap tekintetében eltérő következtetésre jutni.
[35] A felperes a saját kártérítési igényével kapcsolatban vitatta, hogy közvetlen okozati kapcsolatnak kell fennállnia az általa elszenvedett kár és a megalapozatlan ideiglenes intézkedés között. Megítélése szerint a jogerős ítéletnek e megállapítása ellentétes az Irányelv 9. cikkének (7) bekezdésével, az Szt. 104. § (13) és (14) bekezdéseivel, valamint a régi Pp. 156. §-ával, amely rendelkezések nem tartalmazzák a közvetlen okozati összefüggés kifejezést, és nem is értelmezhetők ilyen megszorító módon.
[36] Érvelése szerint az elmaradt haszon megítélése során a termékek piaci részesedését kell figyelembe venni, függetlenül attól, hogy ki volt a tényleges importőr és forgalmazó. A termékeknek az ideiglenes intézkedés hatályon kívül helyezését követően általa megkezdett értékesítésének és forgalmazásának a szintjét egyértelműen befolyásolta az ideiglenes intézkedés, így az elmaradt haszon iránti igénye legalább közvetett okozati összefüggésben áll az ideiglenes intézkedéssel. Egy vállalatcsoport tagjának az eredményeit és piaci részesedését a vállalatcsoport másik tagjának az eredményeként kell értelmezni. Az elmaradt haszna nem csupán a saját korábbi eredményéhez viszonyítva értelmezhető, hanem aszerint is, hogy a károkozás után milyen profithoz juthatott volna hozzá. E tekintetben pedig megállapítható, hogy alacsonyabb profitot szerzett, mint amennyit szerezhetett volna az ideiglenes intézkedés hiányában.
[37] A felperes álláspontja szerint a goodwill-veszteség miatt érvényesített kár összegét, annak jellege miatt nem lehet, de nem is volt köteles bizonyítani, ettől függetlenül a szakértő megállapíthatta volna, hogy az igény eltúlzott-e vagy sem. Egy gyógyszeripari szektorban működő vállalat hírneve kapcsolódik azokhoz a termékekhez, amelyeket értékesít, illetve amelyek forgalomba hozatali engedélyének jogosultja. A felperes érvelése szerint „[m]indaddig, amíg egy vállalat a piacról kivont termék forgalomba hozatali engedélyének jogosultja, addig ennek a kivonásnak a következménye valóban releváns”. A kár pedig a jogerős ítélet megállapításával szemben, nem függ attól, hogy az ideiglenes intézkedést széles körben nyilvánosságra hozták-e. Egy jogi ügy a természetéből adódóan mindig jelentős goodwill veszteséget eredményez.
[38] A felperes további érvelése szerint követelését az elsőfokú bíróság által elrendelt biztosítékból kívánja kielégíteni, amely objektív kártalanítási igény. A biztosítéknak kárátalányként kell funkcionálnia, amit a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 107. § (3) bekezdésének rendelkezése is alátámaszt. Ennek megfelelően rendelkezni kellett volna a biztosíték felperes részére való kiadásáról.
[39] A felperes kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság elfogadva azon érveit, hogy az alperes elsőfokú költségigénye eltúlzott, nem csökkentette azt megfelelően az óradíj mértékére, a munkaórák számára és a költségekre figyelemmel.
[40] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, túlnyomórészt annak helyes indokaira hivatkozással. Nem értett egyet a jogerős ítéletnek azzal a megállapításával, hogy a felperes saját kárainak megtérítése iránti igénye nem évült el, és kifogásolta azt is, hogy az elsőfokú bíróság az általa igényelt perköltséget mérsékelt összegben határozta meg, amelynek az igény szerinti felemelésére a másodfokú bíróság sem látott okot.

A Kúria döntése és jogi indokai
[41] A Kúria a jogerős ítélet érdemi döntésével az indokolás kiegészítése mellett értett egyet. A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alaptalan.
[42] A felperes harmadlagosan előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
[43] A régi Pp. 275. § (3) és (4) bekezdéseinek értelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésének és az eljárt bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasításának akkor van helye, ha olyan eljárási szabálysértés történt, amelynek az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása volt, vagy a jogerős ítélet jogszabályt sért és a döntéshez szükséges tények nem állapíthatók meg.
[44] A felperes a harmadlagos felülvizsgálati kérelmének részletes indokait nem fejtette ki. Megsértett jogszabályként megjelölte ugyan a régi Pp. 221. § (1) bekezdését, de csupán általánosságban sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság nem tért ki valamennyi fellebbezési érvelésére és jogi okfejtésére, nem fejtette ki ezekkel kapcsolatos álláspontját.
[45] A Kúria e kifogás alapján nem látott okot a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére. A jogerős ítélet jogi indokolása megfelelt a régi Pp. 221. § (1) bekezdésének. A másodfokú bíróság indokolásában a felperes fellebbezése alapján részletesen kifejtette az álláspontját, amelynek során a jogvita elbírálása szempontjából valamennyi releváns körülményre kitért. A bíróságnak a határozatát a szükséges mértékben kell megindokolnia, amelynek körét az adott ügy jellege, és az eljárás során tisztázásra váró körülmények terjedelme határozza meg. Az eljárási szabályok a bíróság számára olyan kötelezettséget nem írnak elő, hogy az ítélet indokolásában a felek által a perben hivatkozott minden egyes körülményre külön-külön, részletesen ki kellene térni (Legfelsőbb Bíróság Pfv.I.21.299/2010., megjelent: BH+2011.8.352.). Az Alkotmánybíróság a 7/2013. (III. 1.) számú határozatában vizsgálva a tisztességes eljárás részeként megjelenő indokolt bírói döntéshez fűződő jog tartalmát, utalt az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) gyakorlatára, amely szerint az adott bírói döntés természete, és az alapul fekvő egyedi ügy körülményei határozzák meg, hogy milyen terjedelmű és mélységű indokolás elégíti ki az indokolási kötelezettség egyezménybeli követelményét. Az EJEB elvi éllel szögezte le, hogy az indokolt hatósági döntéshez való jog semmiképpen sem jelentheti azt, hogy az ügyben eljáró bíróságot a felek valamennyi érvelése tekintetében részletes indokolási kötelezettség terhelné.
[46] A felülvizsgálati kérelemben megjelölt anyagi jogi jogszabályok megsértése, amely a döntéshez szükséges tények megállapíthatóságának hiányában a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását indokolná, az alább kifejtettek szerint nem volt megállapítható.
[47] Érdemben, a Gyártó – engedményezés útján – érvényesített kártalanítási igénye tekintetében nem tartotta elfogadhatónak a Kúria a felperes arra vonatkozó érvelését, mely szerint az utóbb alaptalanná vált ideiglenes intézkedéssel okozott kár megtérítése iránti igény érvényesítésére az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban részt nem vevő személy is jogosult.
[48] Előrebocsátja a Kúria, hogy a jelen per alperesének a perbeli szabadalma alapján elrendelt és utóbb alaptalanná vált ideiglenes intézkedéssel okozott kár megtérítése iránt más gazdasági szereplővel szemben folyamatban volt perben hozott Pfv.IV.20.085/2021/5. számú közbenső ítéletében már – tartalmilag – rámutatott arra, hogy a jogvita elbírálása szempontjából irányadó rendelkezések [régi Pp. 156. § (1) bekezdés, Szt. 104. § (13)–(14) bekezdés, Irányelv 9. cikk (7) bekezdés] figyelembe vételével a perben olyan jogszabályi környezetben kellett az alperes viszontkeresetét (jelen perben a felperes keresetét) elbírálni, amelyben az utóbb alaptalanná vált ideiglenes intézkedéssel okozott kárért való helytállási kötelezettségre vonatkozó, a jogintézményhez kapcsolódó szabályokat a hazai jogrendszer (Szt., régi Ptk., régi Pp.) nem tartalmazott, ugyanakkor az 1998. évi IX. törvénnyel kihirdetett TRIPS Megállapodás a „kártalanítás”, illetve az Irányelv a „megfelelő kártérítés” lehetőségének biztosítását a tagállam számára előírta, és az sem lehet vitás, hogy a biztosíték jogintézményének céljából, a biztosíték rendeltetéséből a megtérítési kötelezettség egyértelműen következik.
[49] Az eljárt bíróságok az Irányelv 9. cikk (7) bekezdésének „felperes” és „alperes” szóhasználatából vezették le azt a megállapításukat, hogy az utóbb alaptalanná vált ideiglenes intézkedéssel okozott kár miatt a kártalanítási igény érvényesítésére az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban részt nem vevő fél nem jogosult. A felperes felülvizsgálati álláspontja szerint az Irányelv rendelkezései, amelyek csak minimális előírásokat határoznak meg, a perben közvetlenül nem alkalmazhatók, a régi Pp. 156. § (1) bekezdése és az Szt. 104. § (13) és (14) bekezdései pedig nem tartalmaznak a kártalanításra jogosultak személyi körére vonatkozó korlátozásokat.
[50] A felperesnek a régi Pp. 156. § (1) bekezdése és az Szt. 104. § (13) és (14) bekezdései alapján a kártalanítás jogcímén előterjesztett igény körében előadott érvelése nem támasztja alá azt az álláspontját, hogy az Irányelv rendelkezései a magyar jogba szélesebb körben kerültek átültetésre, melynek következtében az eljárásban részt nem vevő személy is érvényesíthet kártalanítási igényt az ideiglenes intézkedéssel közvetlenül okozott kár miatt.
[51] A régi Pp. 156. § (1) bekezdése szerint a bíróság kérelemre ideiglenes intézkedéssel elrendelheti a kereseti kérelemben (viszontkeresetben), illetve az ideiglenes intézkedés iránti kérelemben foglaltak teljesítését, ha ez közvetlenül fenyegető kár elhárítása vagy a jogvitára okot adó állapot változatlan fenntartása, illetve a kérelmező különös méltánylást érdemlő jogvédelme érdekében szükséges, és az intézkedéssel okozott hátrány nem haladja meg az intézkedéssel elérhető előnyöket; a bíróság az ideiglenes intézkedés elrendelését biztosítékadáshoz kötheti; a kérelmet megalapozó tényeket valószínűsíteni kell. E rendelkezésből következően a biztosíték célja és rendeltetése, hogy fedezeti garanciát nyújtson arra az esetre, ha az elrendelt ideiglenes intézkedés az utóbb megváltozott körülmények miatt megalapozatlanná válik, a biztosíték bírósági letétbe helyezett összege az ideiglenes intézkedéssel érintett fél intézkedéssel okozott kárának fedezetéül szolgál. Az ismertetett rendelkezés a biztosíték adásának lehetőségén kívül az ideiglenes intézkedéssel okozható kár – biztosíték összegéből való – megtérítése tekintetében rendelkezést nem tartalmaz, az ideiglenes intézkedés elrendelésének feltételeire vonatkozó általános szabályai – az Szt. 88. §-ának utaló szabálya folytán – a szabadalmi ügyekben irányadó speciális rendelkezések körében alkalmazandók. A régi Pp. 156. §-ának az ideiglenes intézkedésre vonatkozó rendelkezései kizárólag a polgári peres – és utaló szabály folytán a nemperes – eljárásban résztvevő „felek” viszonyában alkalmazhatók.
[52] Az Szt. 104. § (13) bekezdésének – perben irányadó – rendelkezése szerint a bíróság az ideiglenes intézkedés elrendelését biztosítékadáshoz kötheti. A (14) bekezdés értelmében a biztosíték összegéből való kielégítésre jogosult fél igényét az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott végzést hatályon kívül helyező határozat, illetve az ítélet (permegszüntető végzés) jogerőre emelkedésétől számított három hónapon belül nem érvényesíti, a letevő a biztosíték visszaadását kérheti a bíróságtól.
[53] A fent ismertetett rendelkezéseket az Irányelv kötelező átültetése kapcsán az egyes törvényeknek az iparjogvédelmi és a szerzői jogok érvényesítésével összefüggő módosításáról szóló 2005. évi CLXV. törvény 9. §-a iktatta be az Szt. 104. §-ának rendelkezései közé. A törvényi indokolás – releváns tartalma – szerint az Irányelv 7. cikkének (4) bekezdése – a TRIPS Megállapodás 50. cikke (7) bekezdésének megfelelően – megköveteli a tagállamoktól, hogy a biztosítékadásra kötelezés lehetőségét írják elő arra az esetre, ha a bitorlás (jogsértés) nem volt megállapítható, előírja az alperes kártalanítását a letett biztosítékból. Az alperes kárának a letétbe helyezett összegből történő megtérítésére sor kerülhet viszontkereset benyújtása útján a régi Pp. 147. §-a alapján, figyelemmel arra, hogy az alperes kárigénye a felperes keresetével azonos vagy azzal összefüggő jogviszonyból ered. Ugyancsak mód van arra, hogy az alperes a viszontkeresetben arra hivatkozzék, hogy követelése a felperes kereseti követelésével szemben beszámításra alkalmas. Ha nincs mód a beszámításra vagy elkésetten nyújtja be a viszontkeresetet az alperes, akkor kártalanítás iránt pert indíthat. Az Irányelv 7. cikkének (4) bekezdése nem követeli ugyanis meg, hogy az alperesi kártalanítási igény elbírálásának is az alapeljárásban kell megtörténnie, az előírás csak az, hogy a letett biztosítékból kell a kárt fedezni. A gyakorlati igényekre figyelemmel a törvény a biztosítékból való kielégítés iránti igényt határidőhöz köti.
[54] Az Szt. 104. § (14) bekezdése az eljárás keretében bírósági letétbe helyezett biztosíték összegéből való kielégítésre jogosult fél részére állapít meg határidőt az igényének érvényesítésére. A törvényi indokolás pedig nem hagy kétséget afelől, hogy az Irányelv rendelkezései azonos céllal és tartalommal kerültek átültetésre, a letétbe helyezett biztosítékból történő „kártalanítást” a peres felek viszonyában határozza meg. Ezért az Szt. 104. § (13) és (14) bekezdéseinek az Irányelvtől eltérő értelmezésére nincs lehetőség. Mindebből következően önmagában amiatt, hogy a peres vagy nemperes eljárásban résztvevő fél perbeli pozícióját a régi Pp. 156. § (1) bekezdése és az Szt. 104. § (13) és (14) bekezdései konkrétan nem nevezik meg, nem lehet olyan következtetést levonni, hogy az Irányelv rendelkezései a magyar jogba az igényérvényesítésre jogosultakat illetően az eljárásban résztvevő feleket meghaladó szélesebb személyi kört érintően kerültek átültetésre.
[55] A felperes emellett az Irányelv (18) preambulumbekezdésére is hivatkozott, amely értelmezése szerint nemcsak a szabadalmas, hanem a közvetlen és jogos érdekkel rendelkező harmadik felek vonatkozásában is utal „az ideiglenes intézkedéshez való jogosultságra”.
[56] Az Irányelv (18) preambulumbekezdése értelmében az ezen intézkedések, eljárások és jogorvoslatok alkalmazásának kérelmezésére nemcsak a jogtulajdonos lehet jogosult, hanem olyan személyek is, akik közvetlenül érdekeltek és keresetindításra jogosultak, amennyiben az alkalmazandó jog erre lehetőséget teremt, az abban foglaltaknak megfelelően; ide tartozhatnak a jogok kezelésével vagy a közös és egyéni érdekek védelmének érvényesítésével megbízott szakmai szervezetek is.
[57] A fenti rendelkezésből a felperes által kiemelt ideiglenes intézkedéshez való jogosultság értelemszerűen a szabadalmast és a jogszabályban meghatározott személyeket, mint a bejelentőt és a hasznosítót illeti meg [Szt. 36. § (1)–(2) bekezdés]. Annak elfogadása mellett, hogy az „intézkedések, eljárások és jogorvoslatok alkalmazásának kérelmezése” magában foglalja az utóbb alaptalanná vált ideiglenes intézkedéssel okozott kár megtérítése iránti igény előterjesztését is – amelyre feltehetően a felperes utalni szándékozott – az Irányelv (18) preambulumbekezdése a felperes álláspontjának megfelelő értelmezést nem teszi lehetővé.
[58] Az ideiglenes intézkedés megszüntetése vagy hatályvesztése miatt, illetve annak megállapítása esetén, hogy nem történt szellemi tulajdonjogi jogsértés, vagy annak veszélye nem áll fenn (amely miatt az ideiglenes intézkedés utóbb megalapozatlanná válik) az Irányelv 9. cikk (7) bekezdése rendeli el a „megfelelő kártérítés” nyújtását az alperes kérelmére és az alperes részére. Az Irányelv (18) preambulumbekezdése pedig egyértelműen rögzíti, hogy a „jogtulajdonos” mellett a „közvetlenül érdekeltek” a keresetindításra csak akkor jogosultak, ha az alkalmazandó jog erre lehetőséget teremt. A fent kifejtetteknek megfelelően pedig a felperes által hivatkozott régi Pp. 156. § (1) bekezdése, valamint az Szt. 104. § (13) és (14) bekezdései az eljárásban félként nem szereplő személy számára a kártalanítási igény érvényesítését nem teszik lehetővé. Ebből következően az Irányelv (18) preambulumbekezdése nem értelmezhető kiterjesztően akként, hogy az utóbb alaptalanná vált ideiglenes intézkedéssel okozott kár megtérítését olyan személy is kérheti, aki az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban félként nem vett részt.
[59] A Kúria e körben szükségesnek tartja a jogerős ítélet indokolását kiegészíteni a következőkkel:
[60] A szellemi alkotások – így ebben az esetben az iparjogvédelem, azon belül a szabadalmi jog – területén megjelenő jogviszonyok abszolút, illetve relatív szerkezetű jogviszonyok lehetnek. A jogvédelem oldaláról közelítve a szabadalmi jogviszony minden esetben abszolút szerkezetű, negatív tartalmú jogviszonyként jelenik meg: mindössze a jogosult (szabadalmas) személye adott, a jogosultat rögzíti a törvény, akivel szemben mindenki más tartózkodásra köteles. Ez a kizárólagosság fejeződik ki a szabadalmi oltalom tartalmát meghatározó Szt. 19. § (1) bekezdésének rendelkezéséből, amely szerint a szabadalmi oltalom alapján a szabadalom jogosultjának – a szabadalmasnak – kizárólagos joga van a találmány hasznosítására. Az alanyi jog oldaláról szemlélve ez az úgynevezett kizáró jog a jogosulti érdekkör zavartalanságát jelenti mások jogellenes behatása ellen. Az ilyen joggal nem áll szemben személy szerint megjelölt kötelezett, hanem mindenkinek el kell kerülnie az abszolút alanyi jog megzavarását; ebben az értelemben tehát az abszolút jelleg a mindenkivel szembeni érvényesülés szempontját jelenti. A jogviszony – tartalmát tekintve – nem aktív cselekvésre, hanem a cselekvéstől való tartózkodásra irányul.
[61] E jogok a szabadalmi jog területén a relatív szerkezetű jogviszonyokban, ahol – az abszolút szerkezetű jogviszonnyal ellentétben – már mind a jogosult, mind a kötelezett személy szerint konkrétan nevesítésre kerül, egyfajta követelési jogként karakterizálhatók, mert akár tevésben, akár nemtevésben megnyilvánuló követelés-tartalmúak, a kötelezett valamilyen cselekvő magatartásra vagy az attól való kifejezett tartózkodásra köteles.
[62] Az abszolút szerkezetű jogviszonyok általában valamely kötelemfakasztó tény folytán transzformálódnak át relatív szerkezetű jogviszonnyá. Ilyen tény lehet a régi
Ptk. 198–199. §-ai alapján például a szerződés, jogszabály vagy hatósági (bírósági) akaratkijelentés, esetleg a 339. § alapján a jogellenes károkozás ténye. A relatív szerkezetű jogviszonyok a szabadalmi jogban egyrészt a találmány hasznosítása körében jelennek meg valamilyen szerződés formájában (például szabadalom-átruházás, hasznosítás engedélyezése), másrészt a szabadalmas jogainak megsértése következtében keletkeznek (például kárkötelem a szabadalmas és a szabadalombitorló között). Ez utóbbi esetén az abszolút szerkezetű jogviszony elrelativizálódását a szabadalmi jogot sértő cselekmény mint sajátos kötelemfakasztó esemény teremti meg, konkretizálódott kétoldalú kötelmet keletkeztetve mindig pontosan meghatározott személyek között.
[63] Mindez a konkrét ügyben azt jelenti, hogy az alperessel mint a korábban létező szabadalom jogosultjával szemben mindenki más, így a felperes is köteles volt tartózkodni attól, hogy e jogból fakadó tevékenységeinek gyakorlását megzavarja. Amennyiben a felperes e kötelezettségét mégis megszegte, a felek között relatív szerkezetű jogviszony keletkezett, amelyet a korábbi per megindítását megelőzően az ideiglenes intézkedés iránti kérelem benyújtása, majd az ideiglenes intézkedés kibocsátása követett. Ez az intézkedés a régi Pp. 156. § (1) bekezdése, illetve az Szt. 104. § (4) bekezdése alapján azt eredményezi, hogy a kérelmezett (felperes) köteles tartózkodni az ideiglenes intézkedésben részletezett magatartásoktól a kérelmezővel (alperessel) szemben a szabadalommal összefüggésben. Ilyen módon a bíróság intézkedése csak a felekre kiterjedő – inter partes – hatályú, mert más személyre nézve magatartási szabályt nem ír elő.
[64] A megfelelő garanciák megteremtése érdekében az Szt. 104. § (13) bekezdése korábban is lehetővé tette, hogy a bíróság az ideiglenes intézkedés elrendelését biztosítékadáshoz kösse. A biztosíték az ideiglenes intézkedés iránti kérelem alaptalansága esetére nyújt védelmet, ugyanakkor természetesen ez önmagában nem zárja el a kérelmezettet attól, hogy a letétbe helyezett biztosíték összegével nem fedezett kárát külön perben érvényesítse. Fontos azonban, hogy mind az előzetesen adott biztosítékból való kielégítés, mind az ezt meghaladó igény a régi Ptk. 198. § (3) bekezdésével összhangban a bíróság végzéséből, mint sajátos kötelemkeletkeztető tényből eredő relatív jogviszonyból fakad: e hatósági rendelkezés a végzéssel érintett felek között olyan relatív kötelmi jogviszonyt hoz létre, amely a későbbi – elszámolási, kártérítési vagy kártalanítási – igények rendezését lehetővé teszi. Mindazonáltal a jogviszony relatív szerkezetére tekintettel nem elképzelhető, hogy a végzéssel nem érintett – ilyen módon pedig az e jogviszonyban nem részes – további személyek az ideiglenes intézkedésre alapítottan igényt érvényesítsenek.
[65] A felperes a Gyártó kárigényét másodlagosan a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabályai alapján érvényesítette annak hangsúlyozásával, hogy e jogcímen kártérítési igényt bárki, azaz nem csak az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban részt vevő fél érvényesíthet. A régi Ptk. 339. § (1) bekezdésének alkalmazásában a kártérítési felelősség konjunktív elemei közül – a fenti jogértelmezésből következően – a Kúria elsődlegesen a károkozó magatartás és a bekövetkezett kár közötti okozati összefüggést vizsgálta.
[66] Jogirodalmi megközelítésből kiindulva a károkozó magatartás és a kár közötti ok–okozati összefüggés szükséges, de nem elégséges feltétele, hogy a kár mint okozat a károkozó magatartás nélkül nem következett volna be. Amennyiben csak e ténybeli okozatossági kritériumot kellene figyelembe venni, akkor a kár valamennyi előzménye okozatos lenne, függetlenül e körülményeknek a káreseményhez vezető (ok)folyamatban képviselt súlyától. Jogi okozatossági (okszűrési) szempontok alkalmazásával választhatók ki azok a releváns okok, amelyek a károsodás folyamatában betöltött súlyuknál fogva megteremthetik a károkozó magatartás és a bekövetkezett kár közötti kárfelelősséget megalapozó oksági kapcsolatot. A jogi okozatosság bírói mérlegelésen alapuló jogkérdés.
[67] Az adott esetben a károkozó magatartás a felperessel szemben az ideiglenes intézkedés kérése, amely alapján az intézkedés bírósági határozattal elrendelésre került, míg a Gyártó oldalán a bekövetkezett kár abból származott, hogy a felperessel szemben elrendelt ideiglenes intézkedésről tudomást szerezve a Gyártó a termékek magyarországi forgalmazásával felhagyott.
[68] Az alperes kérelmére a felperessel szemben elrendelt ideiglenes intézkedést tartalmazó bírósági határozat a Gyártóra vonatkozó kötelezést nem tartalmazott, a termékek forgalmazásától nem tiltotta el, a Gyártó a magyarországi forgalmazást saját elhatározása alapján hagyta abba. Ezért a károkozó magatartás – a [62] bekezdésben kifejtettek értelmében – nem tekinthető olyan kárkötelem keletkeztető ténynek, amely a Gyártó kárigényének érvényesítését lehetővé teszi. A Gyártó, függetlenül attól, hogy a felperessel szemben elrendelt ideiglenes intézkedésre figyelemmel hozta meg a döntését, a kárát valójában magának okozta. Ezért nem állapítható meg az okozati összefüggés a károkozó magatartás és a Gyártó saját döntésének következményeként bekövetkezett kára között. A Gyártónak a – felperes által hivatkozott – jóhiszeműsége, illetve az elvárhatóságnak megfelelő magatartása, ami abban nyilvánult meg, hogy az ideiglenes intézkedés kapcsán a bitorlásról való tudomásszerzését követően önként abbahagyta a termékek magyarországi forgalmazását, olyan jogkövető magatartásnak felel meg, amely az Szt. 19. § (1) bekezdésében a szabadalom jogosultja részére biztosított kizárólagos jog alapján fennálló abszolút szerkezetű jogviszonyból fakad (lásd [60] bekezdés). A szerződésen kívüli károkozás szabályai szerint a forgalomkiesésből eredő kárigény megtérítésének elvi lehetősége tehát az adott esetben az alperes magatartásával való okozati összefüggés hiánya miatt nem teremt jogalapot a Gyártó kárának megtérítésére.
[69] A kifejtettekre figyelemmel nem volt relevanciája annak a felperesi érvelésnek, mely szerint az alperesnek tudnia kellett, hogy a felperessel szemben elrendelt ideiglenes intézkedés a Gyártóra is hatással lesz, illetve az alperes döntése volt, hogy kivel szemben indítja meg az eljárást. Amennyiben ugyanis az alperes jobb tudomása ellenére nem kérte a tényleges forgalmazást végző Gyártóval szemben az intézkedést, számolnia kellett azzal, hogy az ideiglenes intézkedést – a forgalmazást nem végző felperessel szemben – elrendelő bírósági határozat nem lesz végrehajtható. Végrehajthatóság hiányában pedig az ideiglenes intézkedés – felperes által hangsúlyozott – célja, a termékek kereskedelmi forgalomból történő visszahívása sem kényszeríthető ki. A jogvita érdemi elbírálása szempontjából pedig nincs jelentősége annak, hogy más tagállamokban az Irányelv 9. cikk (7) bekezdését miként értelmezik, mert az a magyar bíróságot nem köti. E tekintetben a másodfokú bíróság részéről az indokolási kötelezettség megsértése – a [45] bekezdésben is kifejtettekre figyelemmel – nem volt megállapítható.
[70] Összegezve a fent kifejtetteket: nem tévedtek az eljárt bíróságok annak megállapításával, hogy az Irányelv a kártalanítási jogviszonyt a felperes és az alperes, azaz az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban résztvevő felek viszonyában határozza meg, amely ugyanezzel a tartalommal került átültetésre a magyar jogba. Ezért a felperes által hivatkozott régi Pp. 156. § (1) bekezdése és az Szt. 104. § (13) és (14) bekezdései alapján kártalanítás jogcímén a Gyártó nem jogosult az igényérvényesítésre. A szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabálya [régi Ptk. 339. § (1) bekezdés] alapján pedig a kárigény érvényesíthetőségét az zárja ki, hogy nem áll fenn a károkozó magatartás és az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban részt nem vevő gazdasági szereplő (Gyártó) kára között a kárkötelmi jogviszonyt megalapozó okozati összefüggés.
[71] A Kúria szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy az Irányelvnek az (1) preambulumbekezdésben megfogalmazott célja a szellemi tulajdonvédelem körében olyan környezet megteremtése, amely az innovációt és a befektetést ösztönzi. Az Irányelv e céljával ellentétes lenne, ha az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban részt nem vevő, ideiglenes intézkedéssel közvetlenül nem érintett bármely, a forgalmazási láncban részt vevő gazdasági szereplő kártalanítási/kártérítési igénnyel léphetne fel a szellemi tulajdon jogosultjával szemben a megváltozott körülményekre tekintettel utóbb alaptalanná vált ideiglenes intézkedés következtében a gazdasági forgalomban elszenvedett kára miatt. Az ilyen jogértelmezés innovációt és alkotótevékenységet visszafogó hatása nem kizárható következmény.
[72] A kártalanítási és kártérítési jogalap tekintetében eredménytelen igényérvényesítésre tekintettel a Kúria – hasonlóan a másodfokú bírósághoz – a Gyártó kárigényének elévülését már szükségtelennek tartotta vizsgálni, ezért a felülvizsgálati kérelem erre vonatkozó érveivel nem foglalkozott.
[73] A felperes saját kárigénye tekintetében a Kúria rögzíti, hogy a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálja felül. A keresetet elutasító jogerős ítélet felülvizsgálatát a felperes kérte. A jogerős ítéletnek a felperes saját kárának érvényesítése körében az elévüléssel kapcsolatos megállapítása felülvizsgálattal nem volt támadott, így ezzel a kérdéssel a Kúria nem foglalkozhatott.
[74] Az utóbb alaptalanná vált ideiglenes intézkedéssel okozott kár megtérítése iránt az úgynevezett kártalanítás jogcímén előterjesztett igény elbírálására a perbeli időszakban hatályos magyar jogban nem volt a szellemi tulajdonjogra vonatkozó speciális jogszabályi rendelkezés. Ezért a régi Ptk. általános kártérítési szabályainak kisegítő alkalmazásával vizsgálható az Irányelv 9. cikk (7) bekezdésében előírt alaptalanul elrendelt ideiglenes intézkedéssel okozott károk "megfelelő kompenzációja" iránti igény (Kúria Pfv.IV.20.085/2021/5. számú ítélet [65] bekezdés). A régi Ptk. 339. § (1) bekezdése alapján a kártérítési felelősség elengedhetetlen feltétele a károkozó magatartás és a kár közötti közvetlen okozati összefüggés.
[75] A felperes tévesen és önmagának is ellentmondva érvelt azzal, hogy nem szükséges közvetlen okozati kapcsolatnak fennállnia az általa elszenvedett kár és a megalapozatlan ideiglenes intézkedés között, miután a „közvetlen okozati összefüggés” kifejezést az Irányelv 9. cikk (7) bekezdése, az Szt. 104. § (13) és (14) bekezdései, valamint a régi Pp. 156. § (1) bekezdése sem tartalmazzák. A felperes ezzel szemben a Gyártó kártalanítási jogcímen előterjesztett igényével kapcsolatban mindvégig következetesen érvelt azzal, hogy a kártalanítás nyújtását minden olyan személy számára lehetővé kell tenni, aki a megalapozatlan ideiglenes intézkedéssel „közvetlen” okozati összefüggésben, illetve „ténylegesen és közvetlenül” károkat szenvedett.
[76] A Kúria teljes mértékben egyetértett az eljárt bíróságoknak a felperes elmaradt haszon címén érvényesített kárigényének megalapozatlansága körében kifejtett indokaival. A Kúria mindebből csupán azt emeli ki, hogy a Gyártó saját döntése alapján a termékek forgalmazásának megszüntetése miatt a felperes – előzmények ismeretében hozott üzleti döntése alapján – később megkezdett értékesítésének alacsonyabb szintje, illetve az ebből eredő elmaradt haszon nem áll kárkötelmet létrehozó közvetlen okozati összefüggésben az ideiglenes intézkedés kérésével mint károkozó magatartással.
[77] A felperes üzleti jóhírnevének (goodwill) sérelmére és a termékek márkanevének imázs veszteségére alapított igénye körében helytállóan állapította meg a jogerős ítélet a bizonyítottság hiányát. A felperes álláspontjával szemben, az eljárt bíróságok e tekintetben nem a kár összegének bizonyítatlanságát rótták a terhére, hanem azt állapították meg, hogy a felperes csupán általánosságokra hivatkozott, és nem tárta fel konkrétan, miből lehet arra következtetni, hogy az alperes magatartása miatt a felperes cégének vagy a termékek márkájának megítélésében negatív változás következett be és e kedvezőtlen megítélés miben nyilvánult meg. A felperes a felülvizsgálati kérelmében is csupán általánosságban hivatkozott arra, hogy a termékek piacról történő kivonása, illetve egy „jogi ügy” mindig jelentős goodwill-veszteséget okoz. Ezek az érvek a régi Pp. 163. § (3) bekezdése alapján még a köztudomás szerint sem alkalmasak a jóhírnév sérelmének és a kárigény megalapozott alátámasztására.
[78] A felperesnek a kár biztosíték összegéből való kiegyenlítésére vonatkozó objektív kártalanítási igény címén előterjesztett követelésének a perbeli időszakra vonatkozóan nincs jogszabályi alapja. A letétbe helyezett biztosíték kérelmező ellenfele részére történő automatikus kiadását a perben irányadó régi Pp. 156. §-ának, valamint az Szt. 104. § (14) bekezdésének rendelkezései nem teszik lehetővé.
[79] A Kúria nem találta indokoltnak a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet megváltoztatásával az alperes részére megítélt elsőfokú eljárási költség összegének a leszállítását. Az elsőfokú bíróság az alperes által igényelt 30 660 066 forint perköltségből 7 620 080 forintot – amelyből 5 139 968 forint az ügyvédi munkadíj – tartott az elvégzett jogi képviselői munkával, az ügy bonyolultságával, az EUB előtti előzetes döntéshozatali eljárásra is figyelemmel arányban állónak. Az elsőfokú bíróság a mérlegelését részletesen megindokolta, amelynek jogszabálysértő voltát amiatt, hogy a felperes a munkaórák számának csökkentését, valamint az óradíj mértékét továbbra sem tartja elfogadhatónak, megállapítani nem lehet.
[80] A kifejtettekre figyelemmel a Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem alapján a jogerős ítélet nem sértett jogszabályt, ezért azt hatályában fenntartotta.

(Kúria Pfv.IV.20.236/2021/6.)