123. I. A teljes kártérítés elve nem azt jelenti, hogy más károsultak részére, más ügyekben – akár hasonló tényállás mellett – megítélt összegeknek feleljen meg a nem vagyoni kártérítés, hanem azt, hogy az alkalmas legyen[...]

Nyomtatóbarát változat

I. A teljes kártérítés elve nem azt jelenti, hogy más károsultak részére, más ügyekben – akár hasonló tényállás mellett – megítélt összegeknek feleljen meg a nem vagyoni kártérítés, hanem azt, hogy az alkalmas legyen a perbeli esetben az összes körülmény értékelésével a károsultat ért nem vagyoni hátrányok kompenzálására.
II. Az egészségkárosodott gyermek ápolásával és gondozásával kapcsolatos többletfeladatok indokoltsága, e tevékenységek időszükséglete olyan körülménynek minősül, amelynek megállapításához a szakértő alkalmazásának egyik feltételeként előírt különleges szakértelemre van szükség. Az viszont, hogy az erre tekintettel járadékigényt érvényesítő hozzátartozó a fenti tevékenységeket valóban elvégzi-e, s ha igen, milyen időtartamban, már olyan ténynek tekinthető, amely a perben egyéb módon bizonyítandó [1952. évi III. törvény (régi Pp.) 177. § (1) bek., 206. § (1) és (3) bek.; 1959. évi IV. törvény (régi Ptk.) 355. § (4) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az I–II. rendű felperesek házastársak, a III–IV. rendű felperesek a gyermekeik.
[2] Az I. rendű felperesnél 2011. június 8-án 6 hetes ikerterhességet állapítottak meg. A terhesgondozás során elvégzett ellenőrző és szűrővizsgálatok eleinte normál, illetve negatív eredményt adtak. A 2011. december 20-i flowmetria vizsgálat során mért érték azonban az egyik magzat tekintetében az élettani határérték alatt volt, és a biometriai mérések adataiból kiszámíthatóan méhen belüli növekedési retardáció volt megállapítható.
[3] A 2011. december 23-án elvégzett NST vizsgálattal kimutatott, a szükségesnél kevesebb magzatvíz, valamint az ultrahangvizsgálat által igazolt végdiastolés stop krónikus magzati hypoxiára utalt. Ezt követően az I. rendű felperes terhességét császármetszéssel fejezték be, amely után a III. rendű felperes a súlyos retardációja és légzészavara miatt a perinatális intenzív osztályra került. A koponya-ultrahangvizsgálattal kifejezett progrediáló periventrikuláris keringési zavart igazoltak, amelyet a méhen belül elszenvedett súlyos keringészavar következményének tulajdonítottak. A 2012. március 12-i fejlődésneurológiai vizsgálat nem progrediáló agykárosodást véleményezett, képalkotó eljárásokkal a kamrák körüli fehérállomány károsodását és következményes agytörzsi elváltozást találtak.
[4] A III. rendű felperes törzsizomzata hypotóniás, a végtagizomzata túlfeszült, mind a négy végtagjára kiterjedően nehezített a mozgása, ülni és állni sem tud, látásában károsodott. Nem szobatiszta, manipulációs készsége nem alakult ki. Epilepsziás, a betegségét csak nagy odafigyeléssel lehet uralni. Számos ortopédiai beavatkozást végeztek rajta, és születése óta folyamatosan fejlesztő terápiákra szorul.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[5] A felperesek keresetükben vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítésére kérték kötelezni az alperest.
[6] Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
[7] Az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletével megállapította az alperes kártérítési felelősségét a felpereseket a III. rendű felperes egészségkárosodása következtében ért károkért. A másodfokú bíróság a közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta.
[8] A felperesek módosított keresetükben nem vagyoni kártérítés jogcímén az I–II. rendű felperesek részére személyenként 12 000 forint, a III. rendű felperes javára 25 000 000 forint, míg a IV. rendű felperes részére 7 000 000 forint és ezen összegek 2011. december 23-tól járó késedelmi kamatának megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Az I–II. rendű felperesek mint egyetemleges jogosultak vagyoni kártérítésként – egyebek mellett – ápolás és gondozás többletköltsége címén a 2012. január 16-tól 2020. április 30-ig terjedő időre 20 479 267 forint, valamint 2020. május 1-jétől havi 245 910 forint járadék tekintetében kérték az alperes marasztalását.
[9] Az alperes érdemi ellenkérelmében a nem vagyoni kártérítéseket eltúlzottnak tartotta, az ápolás és gondozás többletköltségének megtérítése iránti követelést vitatta.

Az első- és a másodfokú ítélet
[10] Az elsőfokú bíróság ítéletével az I. rendű felperes javára 9 000 000 forint, a II. rendű felperes részére 7 000 000 forint, a III. rendű felperes javára 18 000 000 forint, a IV. rendű felperes részére 2 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és ezen összegek 2011. december 23-tól számított késedelmi kamatának, ápolás és gondozás többletköltsége jogcímén pedig egyrészt 7 032 816 forint lejárt járadéknak, másrészt 2020. október 1-jétől havi 102 380 forint járadéknak az I–II. rendű felperesek mint egyetemleges jogosultak javára történő megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan a nem vagyoni kártérítés, valamint az ápolás és gondozás többletköltsége tekintetében a keresetet elutasította.
[11] A nem vagyoni kártérítési igények megalapozottságának vizsgálatakor abból indult ki, hogy a III. rendű felperesnek az egészséghez fűződő joga, míg az I., a II. és a IV. rendű felperesnek az egészséges családban éléshez fűződő személyiségi joga sérült. Az I–II. rendű felperesek esetében figyelemmel volt arra, hogy önmagában traumát jelent minden szülő számára, ha gyermeke egészségkárosodással születik, amelynek feldolgozása, a váratlan helyzethez való alkalmazkodás rendkívüli erőfeszítést kíván. Megállapította, hogy az ezzel kapcsolatos szomorúság és fájdalom folyamatosan jelen van az I–II. rendű felperesek életében, és mivel a sérült gyermek ellátása, gondozása lényegesen több időt és energiát igényel, mint egy egészséges gyermeké, az életük a korábbi terveikhez képest más irányt vett. A pszichológus szakértői véleményből kiemelte, hogy az I. rendű felperes a történteket nem dolgozta fel, a jövőképe bizonytalan, és a vizsgálat eredménye a regresszív, depresszív irányú elhárítás lehetőségét vetette fel; ehhez képest a II. rendű felperes a vizsgálat idején pszichésen egyensúlyban volt, ugyanakkor a tartós megterhelés hatására a frusztrációs toleranciája romlott. A további bizonyítékokat is értékelve rögzítette, hogy bár a károkozás mindkét szülőnek jelentős hátrányt eredményez, közülük az I. rendű felperes élete változott meg nagyobb mértékben: minden nap 24 órában, megállás nélkül anyaszerepben kénytelen helytállni, és nincs lehetősége a szakmájának gyakorlására, bármilyen családon kívüli tevékenység végzésére. Ezzel szemben figyelembe vette, hogy a II. rendű felperesnek ugyan a munkája mellett a beteg gyermek miatt megnövekedett mennyiségű gondozási és háztartási teendőt kell elvégeznie, de a munkahelyi tevékenysége révén lehetősége van a szakmai képességei kibontakoztatására. Mindezekre tekintettel a nem vagyoni kártérítés összegét az I. rendű felperes esetében 9 000 000 forintban, míg a II. rendű felperes esetében 7 000 000 forintban határozta meg.
[12] A III. rendű felperes vonatkozásában kiemelte, hogy önmagában az egészségi állapotából, az egyes hátrányok részletezése nélkül is következik az őt ért sérelem igen jelentős mértéke. Hivatkozása szerint a III. rendű felperes egész életét meghatározza, és a lehetőségeit nagy mértékben beszűkíti a mozgáskorlátozottsága, az epilepsziája, valamint az a körülmény, hogy egész életében mások segítségére fog szorulni. Emiatt – a más, hasonló ügyekben hozott ítéletekre is figyelemmel – 18 000 000 forint nem vagyoni kártérítést talált arányban állónak a III. rendű felperest ért sérelemmel.
[13] Kifejtette, hogy a IV. rendű felperes élete is hátrányosabban alakult, mint ahogy egy egészséges testvér születése esetén alakulhatott volna, a testvérének betegsége miatt ugyanis a szülei kevesebb időt, energiát és figyelmet tudnak fordítani rá. Értékelte azonban az igazságügyi pszichológus szakértőnek azt a megállapítását, amely szerint a IV. rendű felperes nem érzi úgy, hogy a szülei különbséget tennének közte és az ikertestvére között, emellett a szakértői vizsgálat explorációs részének leírása az ikertestvérek közötti szoros és jó viszonyra utalt. Erre figyelemmel a IV. rendű felperest ért hátrányok kiegyensúlyozására 2 000 000 forint nem vagyoni kártérítést tartott alkalmasnak.
[14] Az ápolás és gondozás többletköltségét illetően megállapította, hogy a III. rendű felperes egészségi állapota összességében több gondozási tevékenység elvégzését teszi indokolttá, mint amennyi egy egészséges gyermek esetén szükséges lenne. Egyetértett ugyanakkor az alperessel abban, hogy a gyermek 2,5 éves koráig nincs különbség a beteg és az egészséges gyermek ellátásának időszükséglete között. A 2,5 éves kor és 4,7 éves kor közötti, az óvoda előtti időszak tekintetében a követelést megalapozottnak minősítette, de annak mértékét eltúlzottnak tartotta. Értékelte, hogy egy ennyi idős gyermek értelmi és érzelmi fejlesztésére a szülők jellemzően sok időt fordítanak. Az orvosszakértői véleményt ugyan alkalmasnak tekintette az ápolási és gondozási többlettevékenység szükségességének alátámasztására, de az egyes tevékenységek időigényének pontos meghatározására nem. Ehhez képest az általános élettapasztalat alapján, mérlegeléssel erre az időszakra napi 4 órában határozta meg azt az időmennyiséget, amelyet az I–II. rendű felperesek a III. rendű felperes napi gondozásával kapcsolatban a betegségére figyelemmel többlettevékenységre fordítanak. A kereseti követelést a 4,7 éves kortól kezdődő időszak vonatkozásában is eltúlzott mértékűnek tartotta, amit azzal indokolt, hogy egy kisiskolás gyermek is nagyon sok szülői segítséget és odafigyelést igényel. Emiatt a keresettől eltérően a többlettevékenység időtartamát napi 6 órában határozta meg. Ennek megfelelően 2014. június 24-től az elsőfokú ítélet meghozataláig terjedő időre az aktuális minimál óradíj figyelembevételével, összesen 8 777 316 forint többletköltséget állapított meg, amelyből levonta a családi pótlék és a GYES összegét, s így 7 032 816 forint lejárt járadék, 2020. október 1-jétől kezdődően pedig havi 102 380 forint járadék megfizetésére kötelezte az alperest.
[15] A valamennyi fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, a IV. rendű felperest megillető nem vagyoni kártérítés összegét – a késedelmi kamatfizetési kötelezettség változatlanul hagyása mellett – 3 500 000 forintra felemelte, az I–II. rendű felpereseket megillető ápolás és gondozás többletköltsége jogcímű lejárt járadék összegét 13 852 844 forintra, míg az ugyanezen jogcímen, folyamatosan fizetendő havi járadék összegét 163 940 forintra felemelte. Egyebekben – a nem vagyoni kártérítések, valamint az ápolás és gondozás többletköltsége tekintetében – az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését helybenhagyta.
[16] Határozatának indokolása szerint az elsőfokú bíróság megfelelő indokát adta annak, hogy miért differenciált a szülőket megillető nem vagyoni kártérítések mértéke között. Nem tartotta kétségbe vonhatónak, hogy a szülők életvitelét, párkapcsolatát a káresemény számos területen egyforma mértékben érintette, és a II. rendű felperesre nehezedik a család egzisztenciális biztonságának megteremtése. Ennek ellenére helytállónak minősítette az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy a káresemény következtében az I. rendű felperes a társas kapcsolataira kiterjedően még súlyosabb hátrányokat szenvedett. Megalapozottnak tekintette ugyanakkor a felpereseknek azt a fellebbezési hivatkozását, hogy az ikertestvérek köztudomású szorosabb lelki kapcsolata miatt a III. rendű felperes egészségi állapota a IV. rendű felperes lelki, szellemi fejlődését fokozottan korlátozza, még akkor is, ha a III. rendű felperessel egyébként szoros és jó viszonyt ápolnak.
[17] Ezen túlmenően a fellebbezésekre tekintettel azt vizsgálta, hogy az elsőfokú bíróság által megítélt nem vagyoni kártérítések arányban állnak-e a hasonló ügyekben megítélt nem vagyoni kártérítések összegével, és tükrözik-e a káresemény idején érvényesülő ár- és értékviszonyokat. E körben hangsúlyozta, hogy a bírói gyakorlatot nem lehet automatikusan alapul venni, hasonló tényállások mellett is lehetnek olyan különbségek az ügyek között, amelyek eltérő mértékű kártérítési összeg megítélésére vezetnek. Mindezeket figyelembe véve arra az álláspontra helyezkedett, hogy az elsőfokú bíróság által meghatározott nem vagyoni kártérítések az I–III. rendű felperesek esetében a fenti szempontoknak megfelelnek. Utalt továbbá arra, hogy olyan körülményt, amely a mérlegelés szempontjait módosította volna, és ennek következményeként a kártérítés összegének megváltoztatására adott volna alapot, fellebbezéseikben a felek nem jelöltek meg.
[18] A IV. rendű felperest megillető nem vagyoni kártérítés összegének felemelését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság a nem vagyoni hátrányokat nem kellő súllyal értékelte, és a nem vagyoni kártérítés mértékét a káreseménykori ár- és értékviszonyokhoz, valamint a hasonló jellegű ügyekben folytatott bírói gyakorlathoz képest némileg alacsonyabb összegben határozta meg.
[19] Az ápolás és gondozás többletköltsége kapcsán nem tartotta elfogadhatónak az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a III. rendű felperes mellett 2,5 éves koráig ugyanannyi ápolási és gondozási munka merült fel, mint egy egészséges gyermek mellett. Lényegesnek tartotta, hogy a III. rendű felperes az alapvető életfunkcióiban más jellegű, a hasonló korú, egészséges társai ellátásával össze sem vethető segítségre szorult már az említett életkorban is. Figyelemmel volt arra, hogy a szóban forgó többletfeladatokat az I–II. rendű felperesek részletesen megjelölték, és azok szükségszerűségét a gyermek születésétől az I–II. rendű felperesek személyes előadása és az általános élettapasztalat mellett az orvosszakértői szakvélemény és a tanúvallomások is alátámasztották. Egyetértett ugyan az elsőfokú bírósággal abban, hogy az I–II. rendű felperesek a többletfeladatok időigényét túlzott mértékben határozták meg, de érvelése szerint a per adatai nem támasztották alá annak mintegy 1/3-ára történő mérséklését. Ezzel összefüggésben rámutatott arra, hogy a kérdéses tevékenységek időszükségletének meghatározása szükségszerűen becslésen alapul, annak bizonyítására a fél által készített kimutatások nem alkalmasak. A bázisadatokat ugyancsak becslésen alapulónak tekintette, hivatkozva arra, hogy nem létezik olyan adatbázis, amelyből egyértelműen meghatározható lenne egy egészséges gyermek felnevelésével szükségképpen felmerülő ápolási és gondozási munkák időigényessége. Mindezekhez képest a III. rendű felperes ápolásának és gondozásának elvégzéséhez szükséges többlettevékenység időtartamát mérlegelés útján az előterjesztett igény 2/3-ában határozta meg. Ennek megfelelően rendelkezett az alperes által fizetendő lejárt és folyamatos járadék összegének felemeléséről.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[20] A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak részbeni hatályon kívül helyezését, az alperesnek a nem vagyoni kártérítések, valamint az ápolás és gondozás többletköltsége tekintetében a keresettel egyező marasztalását, továbbá az alperes által a részükre egyetemlegesen megfizetendő elsőfokú perköltség összegének 6 112 040 forintra történő felemelését kérték.
[21] Megsértett jogszabályhelyként az Alaptörvény XV. cikkét, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 355. § (1)–(4) bekezdéseit és 359. §-át, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 81. § (2) bekezdését, 177. § (1) bekezdését, 206. § (1) és (3) bekezdését, 221. § (1) bekezdését és 253. § (3) bekezdését.
[26] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

A Kúria döntése és jogi indokai
[28] A felülvizsgálati kérelem részben megalapozott.
[29] A Kúria a régi Pp. 275. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelem keretei között eljárva, a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezése a III. rendű felperes részére megítélt nem vagyoni kártérítés és az ápolás, gondozás többletköltsége vonatkozásában a felperesek által megjelölt és érdemben vizsgálható okokból jogszabálysértő.
[30] A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben – a törvény előtti egyenlőség elvének és a diszkrimináció tilalmának sérelmére hivatkozással – az Alaptörvény XV. cikkének megsértését is állították. Ezzel kapcsolatban abból kellett kiindulni, hogy a felülvizsgálatot jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni [régi Pp. 270. § (2) bekezdés], a felülvizsgálati kérelemben jogszabálysértést kell előadni [régi Pp. 272. § (2) bekezdés], valamint a Kúria a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabálysértést vizsgálhatja [régi Pp. 275. § (2) bekezdés]. Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás utolsó előtti bekezdése szerint az Alaptörvény a jogrend alapja, ugyanakkor az Alapvetés C) cikk (3) bekezdése, az R) cikk (2) bekezdése és a T) cikk (2)–(3) bekezdései alapján az Alaptörvény nem jogszabály. Az Alaptörvény 28. cikke szerint a bíróságoknak a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezniük. Ebből következően a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabálysértések vizsgálata körében a Kúriának a megsértettként állított jogszabályi rendelkezést az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmeznie, és erre figyelemmel kell állást foglalnia a jogszabálysértésről. A Kúria azonban nem vizsgálhatja, hogy a jogerős ítélet sérti-e az Alaptörvényt, mert erre kizárólag az Alkotmánybíróság jogosult az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján [Kúria Pfv.V.21.965/2018/8. (BH2020.324.)]. Az Alaptörvény megsértésére hivatkozás tehát önmagában nem ad alapot felülvizsgálati kérelem előterjesztésére, amellett valamilyen konkrét anyagi vagy eljárási jogszabály megsértésének megjelölését is kell tartalmaznia a kérelemnek az érdemi elbíráláshoz (Kúria Pfv.III.20.015/2019/2.). A Kúria ezért érdemben nem vizsgálhatta, hogy a jogerős ítélet sérti-e az Alaptörvénynek a felülvizsgálati kérelemben feltüntetett rendelkezését.
[31] Érdemben a régi Ptk. 359. §-ának megsértésére történt felülvizsgálati hivatkozás sem volt vizsgálható. A felülvizsgálati eljárás tárgyát képező jogerős ítélet ugyanis csak olyan kérdésben támadható felülvizsgálati kérelemmel, amely az első- és a másodfokú eljárásnak is tárgya volt [Kúria Pfv.V.20.797/2016/11. (BH2017.232.II.)]. Ezzel szemben az említett jogszabályhelyet sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem alkalmazta, az ápolás és gondozás I–II. rendű felperesek által megtéríteni kért többletköltségének összegét nem annak alapulvételével határozták meg, az alperest nem általános kártérítés megfizetésére kötelezték.
[32] A nem vagyoni kártérítések mértékét érintő felülvizsgálati támadás megalapozottságának vizsgálatakor az alábbiakból kellett kiindulni.
Ilyen esetben abban a kérdésben kell állást foglalni, hogy a bíróságok a nem vagyoni hátrányokat teljeskörűen feltárták-e, azokat kellő súllyal értékelték-e, valamint ennek során figyelemmel voltak-e a kár bekövetkeztekori értékviszonyokra és a hasonló tényállású ügyekben kialakult bírói gyakorlatra (Kúria Pfv.III.20.748/2020/4.). Lényeges ugyanakkor, hogy a más, összehasonlításra alkalmas ügyekben hozott döntéseket nem lehet automatikusan alapul venni, mert az egyéni körülmények és az egészségkárosodásból származó hátrányok különbsége az, ami alapot adhat az eltérő mértékű nem vagyoni kártérítés megállapítására. Emellett a figyelembe vett, az összehasonlítás alapjául szolgáló ítéletek nem bizonyítékok, azok nem megfelelő értékelése nem jelenti a régi Pp. 206. § (1) bekezdésének sérelmét (Kúria Pfv.III.20.279/2018/4.). A nem vagyoni kártérítés összegének meghatározása során tehát a bírói gyakorlat összehasonlításra alkalmas más ügyekben hozott döntését is értékelni kell, de ez nem jelenthet mechanikus, számszerűsíthető összevetésen alapuló vizsgálatot (Kúria Pfv.III.22.392/2016/6.). Ez azt is jelenti, hogy a bírói gyakorlatban formálódó értékszínvonal a kártérítési összeg meghatározásának csak a nagyságrendi behatárolásához ad szempontot. A személyiségi jogsértések és hátrányos következményeik különbözőségei nem teszik lehetővé a kártérítési összegek ennél pontosabb összevetését. Ehhez képest a bírói gyakorlattól eltérő döntés sem sérti a régi Pp. 221. § (1) bekezdését, mert a bíróságnak nem azt kell indokolnia, hogy mennyiben tér el más korábbi döntésektől, hanem azt, hogy az adott ügy egyedi körülményei milyen összeg meghatározását indokolják (Kúria Pfv.III.20.210/2017/4.).
[33] A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben – miként a fellebbezésükben is – alapvetően két okból támadták a nem vagyoni kártérítések megfizetéséről szóló rendelkezést, és kérték e körben az alperesnek a keresettel egyező marasztalását: egyrészt az I–II. rendű felperesek javára megítélt nem vagyoni kártérítések összege közötti indokolatlan különbségtételre hivatkoztak, másrészt valamennyiük esetében sérelmezték a kár bekövetkeztekori értékviszonyok és a hasonló tényállású ügyekben kialakult bírói gyakorlat figyelmen kívül hagyását. A fentiekben ismertetett mérlegelési szempontok közül a nem vagyoni hátrányok teljes körű feltárásának elmaradását, és ehhez kapcsolódóan a bizonyítékmérlegelés hibáját kizárólag a II. rendű felperest megillető nem vagyoni kártérítés tekintetében állították. Az adekvát eljárásjogi jogszabályhelyet, a felülvizsgálati kérelemben is feltüntetett régi Pp. 206. § (1) bekezdését azonban a jogerős ítéletnek ez a rendelkezése sem sérti. Mindkét fokú bíróság helyesen abból indult ki, hogy a szülők számára a gyermekük egészségkárosodottan való megszületése súlyos megrázkódtatást, traumát jelentett, amelynek feldolgozása, a kialakult helyzethez történő alkalmazkodás rendkívüli erőfeszítést kíván tőlük. Ennek megfelelően értékelték azt is, hogy a káresemény a szülők életvitelét és párkapcsolatát számos területen egyforma mértékben érintette. A felülvizsgálati kérelemben előadottakkal szemben annak számbavétele sem maradt el, hogy e megváltozott élethelyzetben teljes egészében a II. rendű felperesre hárul a család egzisztenciális biztonságának megteremtése, és a munkája mellett az I. rendű felperessel együtt részt vesz a III. rendű felperes ellátásában, valamint az ugyancsak megnövekedett háztartási teendők elvégzésében. Ebből következően annak a körülménynek az értékelése is értelemszerűen megtörtént, hogy a II. rendű felperes társas kapcsolatai is beszűkültek. A kifogásolt differenciálás oka ugyanakkor részben éppen utóbbi hátrány mértékében megmutatkozó különbség volt: a II. rendű felperestől eltérően az I. rendű felperes a szakmáját nem gyakorolhatja, és semmiféle családon kívüli tevékenységet nem végezhet. Ezen túlmenően a bíróságok helytállóan tulajdonítottak a nem vagyoni kártérítések mértéke közötti megkülönböztetésre okot adó jelentőséget az I. rendű felperesnél kimutatható fokozottabb pszichés megterhelésnek, amelyet az igazságügyi pszichológus szakértő szakvéleménye is alátámasztott. E körben – a felperesek hivatkozásával ellentétben – nem volt jelentősége annak, hogy más, hasonló tényállású ügyben a bíróságok differenciáltak-e a szülők között a nem vagyoni kárigények elbírálása során. A jelen perben eljárt bíróságok az eset összes körülményének, egyedi sajátosságainak figyelembevételével hozták meg döntésüket, és a bizonyítékok okszerű mérlegelésével jutottak arra a következtetésre, hogy adott esetben indokolt az I. és a II. rendű felperes részére járó nem vagyoni kártérítés mértéke tekintetében a közöttük való különbségtétel.
[34] A felperesek egyebekben – a régi Ptk. 355. § (1)–(4) bekezdéseinek megsértésére való hivatkozáson túl – a mérlegelés további, a régi Pp. 206. § (3) bekezdésének alkalmazása során érvényesíthető szempontjai, vagyis a kár bekövetkeztekori értékviszonyok és az azok megjelenítésére alkalmas, az összehasonlítás alapjául szolgálható eseti döntések nem megfelelő értékelését sérelmezték. E vonatkozásban helyesen fejtették ki, hogy az említett értékelés nem szűkíthető le az egészségügyi szolgáltatók elleni kártérítési perekben követett bírói gyakorlatra. A különböző határozatokat az okozott személyiségi jogsértéseknek és azok következményeinek, a károsultaknál jelentkező nem vagyoni hátrányoknak a hasonlósága teszi alkalmassá az összehasonlításra. A bírói mérlegelésnek ez a lépése azonban – a fentiekben bemutatottak szerint – szükségképpen, a jellegéből adódóan csak hozzávetőleges, nagyságrendi behatárolásra ad lehetőséget.
[35] Mindezekhez képest a jogerős ítéletnek az alperest az I–II. és a IV. rendű felperes javára nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelező rendelkezése sem a régi Pp. 206. § (3) bekezdését, sem a – teljes kártérítés elvét rögzítő – régi Ptk. 355. § (4) bekezdését nem sérti. A maradéktalanul feltárt nem vagyoni hátrányok súlyát ugyanis a másodfokú bíróság a megjelölt felperesek esetében megfelelően vette figyelembe, és a nem vagyoni kártérítések mértékét egymáshoz viszonyítottan is helytállóan határozta meg. Helyesen állapította meg továbbá azt, hogy ezek az összegek a hasonló tárgyú ügyekben megítélt nem vagyoni kártérítésekhez és a korabeli értékviszonyokhoz képest túlzott mértékű eltérést nem mutattak. Ezzel ellentétes következtetés levonására a felperesek által az eljárás korábbi szakaszaiban és a felülvizsgálati eljárásban egyaránt hivatkozott eseti döntések sem adhattak okot. Emellett a másodfokú bíróság azzal, hogy – a IV. rendű felperest megillető nem vagyoni kártérítés kivételével az elsőfokú bírósággal azonos – mérlegelésének szempontjairól kellő részletességgel számot adott, a régi Pp. 221. § (1) bekezdése által előírt indokolási kötelezettségét teljesítette. A felülvizsgálati kérelemben előadottakkal szemben a felülbírálat korlátait meghatározó régi Pp. 253. § (3) bekezdését sem sértette, a felperesek fellebbezését ugyanis teljes terjedelmében, az abban foglalt, a nem vagyoni kártérítések összegével kapcsolatos hivatkozásokat is figyelembe véve bírálta el.
[36] Az elsőfokú bíróság a III. rendű felperes esetében is hiánytalanul rögzítette azokat a hátrányokat, amelyeket a nem vagyoni kártérítés mértékének megállapításakor értékelni kellett. A III. rendű felperest a születése óta fennálló súlyos egészségkárosodása teljes egészében megfosztja az önálló életvitel lehetőségétől. A mind a négy végtagjára kiterjedő mozgáskorlátozottsága, a látáskárosodása és az epilepsziája önmagukban is rendkívül jelentős, az egész életére kiható hátrányoknak tekinthetők. Mindezek figyelembevétele mellett, a kár bekövetkeztekori értékviszonyokra és az azokat tükröző eseti döntésekre tekintettel a felperesek a felülvizsgálati kérelmükben megalapozottan hivatkoztak arra, hogy a jogerős ítélet alapján az alperes által a III. rendű felperes részére fizetendő nem vagyoni kártérítés nem nyújt megfelelő ellentételezést. Emiatt a régi Ptk. 355. § (4) bekezdésének sérelmére figyelemmel a Kúria e nem vagyoni kártérítés összegét 22 000 000 forintban határozta meg azzal, hogy az alperes ezen összeg után az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított késedelmi kamat fizetésére köteles.
[37] A felülvizsgálati kérelemmel érintett egyetlen, járadékként érvényesített vagyoni kártérítési igény, az I–II. rendű felperesek által megtéríteni kért ápolás és gondozás többletköltsége a megnevezésének megfelelően azokra a többletkiadásokra terjedt ki, amelyek a III. rendű felperesnél az egészséges ikertestvére, a IV. rendű felperes esetében szükséges ápolási és gondozási tevékenységekkel járó kiadásokhoz képest felmerültek és a jövőben felmerülnek. A kereset szakaszosan behatárolt, életkoronkénti bontásban tartalmazta az egyes tevékenységek, az azokhoz tartozó időráfordítások és a különbözetként jelentkező időszükségletek feltüntetését. A felperesek azok alapulvételével, a mindenkori minimálbér szerinti óradíjjal számolva, az emelt összegű családi pótlék és a GYES levonásával határozták meg az általuk követelt lejárt és folyamatos járadék mértékét. A másodfokú bíróság a szóban forgó többletfeladatok indokoltságát – az I–II. rendű felperesek személyes előadása és az általános élettapasztalat mellett – az orvosszakértői vélemény és a tanúvallomások által is igazoltnak tartotta. Ezzel szemben a tevékenységek időszükségletének meghatározását szükségszerűen becslésen alapulónak tekintette, és azok bizonyítására a felperesek kimutatásait nem tartotta alkalmasnak. Az alperes által az említett jogcímen fizetendő járadék összegét ezért mérlegeléssel, ugyan az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltaknál nagyobb, de a keresetben megjelöltnél kisebb összegben határozta meg. A jogerős ítéletnek ez a rendelkezése a következő indokok miatt jogszabálysértő.
[38] Az elsőfokú bíróság a perben kirendelt szakértői intézmény által kijelölt igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye kiegészítésének elrendelésekor a szakértő feladataként határozta meg a keresetben megjelölt ápolási és gondozási tevékenységek indokoltságának megállapítását, valamint annak megválaszolását, hogy a III. rendű felperes az egészségi állapota miatt a nap 24 órájában folyamatos felügyeletre szorult, illetve szorul-e. A szakértő a felperesek által feltüntetett ápolási és gondozási szükségletet orvosszakértőileg elfogadhatónak tartotta, megállapította a felsorolt tevékenységek addigi és a jövőbeni indokoltságát, valamint azt, hogy a III. rendű felperes az egészségi állapotára tekintettel a nap 24 órájában felügyeletre szorul. A szakvéleménnyel kapcsolatos aggályossági ok fennállására a bíróságok egyike sem utalt, és a másodfokú bíróság azt – a fentiek szerint – az ellentételezendő többletfeladatok szükségességének bizonyítására alkalmasnak találta. Habár a szakértő a folyamatos felügyelet indokoltságát is megállapította, a másodfokú bíróság a szakvéleményt e részében figyelmen kívül hagyta, és az időráfordítás mértékét mérlegeléssel határozta meg.
[39] Ezzel szemben rámutat a Kúria, hogy nem csupán az egészségkárosodott gyermek ápolásával és gondozásával kapcsolatos többletfeladatok indokoltsága, de e tevékenységek időszükséglete is olyan körülménynek minősül, amelynek megállapításához a régi Pp. 177. § (1) bekezdése által a szakértő alkalmazásának egyik feltételeként előírt különleges szakértelemre van szükség. Ugyanakkor az, hogy az erre tekintettel járadékigényt érvényesítő hozzátartozó az általa megjelölt fenti tevékenységeket valóban elvégzi-e, s ha igen, milyen időtartamban, már olyan ténynek tekinthető, amely a perben egyéb módon bizonyítandó. Ezzel együtt, mivel a gyermek személye körüli teendők időszükséglete teljes pontossággal nem határolható be, a szükséges humánerő-ráfordítás értékének a meghatározása végeredményben a régi Pp. 206. § (3) bekezdésén alapuló mérlegeléssel történhet (Kúria Pfv.III.20.210/2017/4.). E döntés sem lehet azonban önkényes, és meg kell felelnie a régi Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti mérlegeléssel szemben támasztott követelményeknek.
[40] Az adott esetben az aggálymentes szakvélemény a keresetben feltüntetett ápolási és gondozási többletfeladatok indokoltsága mellett azok állított időszükségletét is alátámasztotta, az I–II. rendű felperesek pedig az általuk részletezett tevékenységek elvégzését tanúvallomásokkal bizonyították. Kiemelendő továbbá, hogy a járadékszámítás alapjául szolgáló kimutatásukban az I–II. rendű felperesek mellőzték a III. rendű felperes által intézményben (kórházban, óvodában és iskolában) töltött időszakok figyelembevételét, és az így feltüntetett időráfordítás mértéke a gyermek körüli egyéb, a további kereseti követeléseknél felsorolt teendők időigényével együtt sem tekinthető eltúlzottnak. Mivel pedig a számítás során a minimálbér alkalmazását és az előzőekben megjelölt társadalombiztosítási juttatások levonását a másodfokú bíróság is helytállónak tartotta, ezért a járadék mértékének a keresettől eltérő meghatározását ez sem indokolhatta. Mindezek miatt a jogerős ítéletnek az ápolási és gondozási többletköltség megfizetéséről szóló rendelkezése a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályhelyek közül a régi Pp. 177. § (1) bekezdését, valamint 206. § (1) és (3) bekezdését is sérti.
[44] A Kúria a kifejtettekre figyelemmel, a régi Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését részben – a másodfokú perköltség viselésére is kiterjedően – hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, az alperes által a III. rendű felperes részére fizetendő nem vagyoni kártérítés összegét – az elsőfokú bíróság ítéletében írt késedelmi kamatfizetési kötelezettség változatlan hagyása mellett – 22 000 000 forintra felemelte; az alperes által az I–II. rendű felperesek mint egyetemleges jogosultak részére fizetendő lejárt járadék összegét 35 003 541 forintra felemelte azzal, hogy az alperes ebből az összegből 2017. augusztus 15-től a kifizetés napjáig 7 667 681 forint helyett 22 343 682 forint után köteles megfizetni az elsőfokú bíróság által megállapított mértékű késedelmi kamatot; az alperes által az I–II. rendű felperesek mint egyetemleges jogosultak részére 2020. október 1-jétől fizetendő havi járadék összegét 418 930 forintra felemelte.

(Kúria Pfv.III.20.566/2021/5.)