117. I. Valóságos – időben, térben elkülönülő – anyagi halmazat valósul meg, ha a hosszabb időn át tartó, folyamatos jellegű, egységbe tartozó elkövetési magatartás (a kiskorú veszélyeztetése) mellett egyetlen részcselekménnyel együtt[...]

Nyomtatóbarát változat

I. Valóságos – időben, térben elkülönülő – anyagi halmazat valósul meg, ha a hosszabb időn át tartó, folyamatos jellegű, egységbe tartozó elkövetési magatartás (a kiskorú veszélyeztetése) mellett egyetlen részcselekménnyel együtt történik más bűncselekmény elkövetése (testi sértés, garázdaság). Ilyen esetben a cselekmények nem alaki halmazatban elkövetettnek minősülnek, és megnyílik a másodfellebbezés, így a harmadfokú eljárás lehetősége [Btk. 164. §, 208. §, 339. §; Be. 615. § (2) és (2a) bek.].
II. Amennyiben a bíróság megállapítja, hogy a vádiratban foglalt cselekmény a vádirati minősítéstől eltérően minősülhet, az eltérő minősítésre alapozva hatáskörének hiányát állapítja meg és erre figyelemmel az ügy áttételéről rendelkezik, ezen intézkedéséből nem következik, hogy az ügyészségnek törvényes kötelessége lenne a vádirati tényállásban leírt cselekmény vádirati minősítését a bíróság által megállapított eltérő minősítéshez igazítani, a vádirati tényállás ügyészi minősítését megváltoztatni [Be. 485. §, 495. § (1) bek., 536. §].
III. Amennyiben a másodfokú bíróság akár a 2020. évi LVIII. törvény 211. §-a alapján a veszélyhelyzetre figyelemmel, akár a Be. 598. §-a alapján tanácsülésen hozott ügydöntő határozatot, a határozattal szemben a jogorvoslat az indokolt határozat kézbesítésével nyílik meg, a jogorvoslati határidő az indokolt határozat kézbesítésétől számítandó [2020. évi LVIII. törvény 211. §; Be. 598. §, 615. § (1) bek.]
[1] A törvényszék 2021. március 1. napján kihirdetett ítéletében az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottakat bűnösnek mondta ki testi sértés vétségében, amelyet társtettesként követtek el [Btk. 164. § (1), (2) bek.], garázdaság bűntettében, melyet társtettesként követtek el [Btk. 339. § (1) bek., (2) bek. a) és d) pont], ezért az I. és a II. r. vádlottat mint visszaesőt és a III. r. vádlottat mint visszaesőt halmazati büntetésül 100 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egy napi tétel összegét 1000 forintban állapította meg. Rendelkezett arról, hogy a vádlottak a velük szemben így kiszabott 100 000 forint pénzbüntetést az ítélet jogerőre emelkedését követő minden hónap 10. napjáig 10 hónapon keresztül 10 000 forint összegű részletekben fizethetik meg. Rendelkezett a pénzbüntetés meg nem fizetése esetén azok szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról, a bűnjelekről és a bűnügyi költség megfizetéséről.
[2] Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség a vádlottak terhére, a tényállás részbeni megalapozatlansága és az indokolási kötelezettség nem megfelelő teljesítése miatt, eljárási szabálysértés (a kiskorú veszélyeztetése bűntettéről való rendelkezés elmulasztása), valamint a III. r. vádlott tekintetében téves jogi minősítés miatt, mindhárom vádlott büntetésének súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést. Az I. r. vádlott védője felmentés és másodlagosan a büntetés enyhítése, a II. r. vádlott védője felmentés érdekében fellebbezett. Az I. és a II. r. vádlottak fellebbezést nem terjesztettek elő. A III. r. vádlott és védője tudomásul vették az ítéletet.
[3] A fellebbezések folytán eljáró ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2021. június 7. napján megtartott tanácsülésen meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Az I., a II. és a III. r. vádlott bűnösségét kiskorú veszélyeztetésének bűntettében [Btk. 208. § (1) bek.] is kimondta. Az I., a II. és a III. r. vádlottak terhére megállapított testi épség elleni bűncselekmény minősítését testi sértés bűntettének kísérletére [Btk. 164. § (1), (3) bek.] változtatta. Az I. r. vádlott büntetését 60 nap elzárásra, a II. és a III. r. vádlottak büntetését pedig egyaránt 1 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra súlyosította. Megállapította, hogy a II. és a III. r. vádlottak visszaesők, a szabadságvesztés-büntetésből feltételes szabadságra nem bocsáthatók. A II. és a III. r. vádlottak vonatkozásában a törvényszék korábbi ítélete kapcsán alkalmazott feltételes szabadságot megszüntette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A II. r. vádlott védője által bejelentett fellebbezést elutasította. A másodfokú ítélet ellen az ítélőtábla az ügyészség, a vádlottak és védőik; a II. r. vádlott védője által bejelentett fellebbezés elutasítása ellen pedig az érintett védő részére fellebbezési jogot biztosított.
[4] Az ítélet ellen, annak rendelkező része kézbesítését követően az I., a II. és a III. r. vádlottak fellebbezést nyújtottak be és indítványozták, hogy a Kúria a fellebbezésükkel támadott ítéletet változtassa meg, mentse fel őket a kiskorú veszélyeztetésének bűntette alól, a testi épség elleni cselekmény bűntettnek való minősítése helyett azt vétségként minősítse; a büntetést enyhítse, ennek keretében az I. r. vádlott esetében elzárás helyett egyéb intézkedést alkalmazzon, a II. és a III. r. vádlottak esetében elsődlegesen a kiszabott szabadságvesztés-büntetés helyett legfeljebb pénzbüntetést szabjon ki, másodlagosan a büntetés neme mellett enyhítse az eltúlzottnak tartott szabadságvesztés büntetés tartamát.
[5] A másodfokú ítélet ellen a rendelkező rész kézbesítését követően az I. r. vádlott kirendelt védője elsődlegesen az első és másodfokon eljárt bíróság ellentétes döntése miatt, másodlagosan az
I. r. vádlott bűnösségének kiskorú veszélyeztetése bűntettében való megállapítása miatt és elsősorban az I. r. vádlott felmentése, másodsorban pedig a kiszabott büntetés enyhítése végett jelentett be fellebbezést. Indítványozta, hogy a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét változtassa meg, az I. r. terheltet elsődlegesen mentse fel a kiskorú veszélyeztetésének bűntette alól, másodlagosan pedig az enyhítő körülmények túlsúlyára – ténybeli beismerő vallomására, a jelentős időmúlásra és négy kiskorú gyermek eltartására irányuló kötelezettségére – figyelemmel, azt enyhítse.
[6] A II. r. vádlott kirendelt védője a másodfokú ítélet rendelkező részének kézbesítését követően fellebbezést jelentett be. Fellebbezésében az elsőfokú ítélettel ellentétes döntést, a II. r. vádlott kiskorú veszélyeztetésének bűntettében való bűnösség megállapítását és az ezzel kapcsolatos büntetés kiszabását – annak nemét és mértékét – sérelmezte. Indítványozta, hogy a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét változtassa meg olyan módon, hogy az elsőfokú ítélet rendelkezéseinek megfelelő döntést hoz.
[7] A III. r. vádlott meghatalmazott védője a másodfokú ítélet rendelkező részének kézbesítését követően fellebbezést nyújtott be a másodfokú ítélettel szemben. Fellebbezésében elsődlegesen indítványozta, hogy a Kúria helyezze hatályon kívül az első- és a másodfokú ítéletet és az eljárást szüntesse meg arra figyelemmel, hogy az eljárás törvényes vád hiányában folyt, mert a főügyészség a törvényszék előtti eljárásban is a vád helyett az áttétel ügyében a törvényszék által hozott másodfokú végzésére utalt, ilyen végzés pedig nem született, és csak a vádbeszédében változtatta meg a vádat. Másodlagosan ugyancsak az ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megszüntetését kérte annak alapján, hogy a III. r. vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntettével sem az eredeti vádban, sem a vádbeszédben történt vádmódosításban nem vádolták, a másodfokú ítélet ezért a vádon túlterjeszkedett. Fellebbezéssel élt emellett az eljárási szabálysértések miatt, ideértve, hogy a sértett figyelmeztetése a nyomozás során csak a kihallgatása végeztével történt meg, ezért vallomásának bizonyítékként való értékelése törvénysértő; a nyomozó hatóság több mentő tanút nyilatkoztatott, de valójában tőlük vallomást nem rögzített, csak azt, hogy elfogultak, ezért nem tesznek vallomást; az igazságügyi pszichológus szakértő a tényleges körülményekre nem tudott nyilatkozni, jegyzeteit nem őrizte meg, nem a konkrét ügyre vonatkoznak a megállapításai, hanem általánosak. Másodlagosan, amennyiben az eljárás megszüntetésére irányuló fellebbezés nem vezetne eredményre, indítványozta, hogy a Kúria a III. r. vádlottat mentse fel a kiskorú veszélyeztetésének bűntette alól, mert azt nem követte el, illetve a rendelkezésre álló bizonyítékok nem elegendőek a bűnösség megállapításához; továbbá a testi épség elleni cselekmény bűntettként való minősítése helyett vétségként történő minősítését állapítsa meg; harmadlagosan pedig a büntetés enyhítését, a kiszabott szabadságvesztés-büntetés helyett legfeljebb pénzbüntetés kiszabását kérte, illetve a büntetés neme mellett eltúlzott kiszabott szabadságvesztés-büntetés mértékét és tartamát is kifogásolta. Emellett fellebbezéssel élt az ítélet indokolása ellen, arra figyelemmel, hogy a rendelkező rész kézbesítése miatt az ítélet indokolását nem ismerheti meg, ezzel a fellebbezési jogosultsága lényegesen csorbul.
[16] Az ügyész a másodfokú bíróság ítéletét tudomásul vette.
[17] A Legfőbb Ügyészség átiratában indítványozta, hogy a Kúria a Be. 621. § (2) bekezdése alapján tanácsülésen a másodfokon eljárt ítélőtábla ítéletét a Be. 623. §-a alapján hagyja helyben valamennyi vádlott vonatkozásában. Emellett indítványozta, hogy a Kúria állapítsa meg a harmadfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget és annak viselésére kötelezze a vádlottakat.
[18] A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint a fellebbezések nem alaposak. Az ítélőtábla határozata a három vádlott tekintetében olyan, az elsőfokú ítélettől eltérő rendelkezést tartalmazott, amely a Be. 615. § (2) bekezdésének c) pontja értelmében megnyitotta a harmadfokú eljárás lehetőségét, mivel a másodfokú bíróság a vádlottak bűnösségét állapította meg kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, szemben az elsőfokú ítélettel.
[19] A Legfőbb Ügyészség kifejtette, hogy a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, valamint a csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette tekintetében a tényállás megalapozottsága nem vizsgálható. Ezeknek a bűncselekményeknek a minősítését a Be. 590. § (5) bekezdésének c) pontja alapján a másodfellebbezés alapossága esetén lehetne felülvizsgálni. Az I. r. vádlott védőjének a garázdaság bűntette kapcsán megállapított tényeket vitató érvei, amelyek a tényállás megalapozottságát kifogásolják, emiatt nem foghatnak helyt.
[20] A Legfőbb Ügyészség szerint az első- és a másodfokú bíróság nem vétett olyan lényeges eljárási szabálysértést, amely miatt az ítéletek hatályon kívül helyezésére kellene indítványt tenni. Álláspontja szerint a vád törvényessége nem sérült, a járási ügyészség hatáskörrel és illetékességgel rendelkezett a vádirat benyújtására az abban foglalt bűncselekmények tekintetében. Miután a járásbíróság úgy ítélte meg, hogy a történeti tényállásban leírt testi sértés alkalmas lehet életveszélyt okozó testi sértés kísérletének megállapítására, áttette az ügyet a törvényszékhez, amely előtt a megyei főügyészség módosította a vádat a testi sértésre vonatkozóan. Nem valósult meg a vádon történő túlterjeszkedés sem. A fellebbviteli főügyészség a másodfokú ügyészi nyilatkozatban arra hivatkozott, hogy az elsőfokú ítéletben leírt, 2018. március 30. napján a kiskorú sérelmére megvalósított tettlegesség a III. r. vádlott tekintetében is alkalmas a kiskorú veszélyeztetésének megállapítására. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság tényállását kiegészítette azzal, hogy az I., a II. és a III. r. vádlottak a kiskorú sértett nevelését, gondozását, felügyeletét közösen látták el az I. r. vádlott meghatározó irányítása mellett, aki napi rendszerességgel szidalmazta és bántalmazta a kiskorú sértettet, amiről a III. r. és a II. r. vádlott tudomással bírt, illetve a gyermek bántalmazásába ők is rendszeresen bekapcsolódtak, obszcén, trágár szidalmazások közepette. A bántalmazások során rendszeres volt a pofon és vesszővel történő ütés is. Mindhárom vádlott agresszíven viselkedett a sértettel szemben. A kiskorú sértett vonatkozásában folyamatos trauma alakult ki az I. és a II. r. vádlott magatartása következtében. Az I. és a II. r. vádlottak súlyosan veszélyeztették nevelési módszerükkel a kiskorú sértett értelmi, erkölcsi és testi fejlődését. A 2018. március 30. napján a kiskorú sértett sérelmére megvalósított bántalmazás a sértettet nagyon megviselte és benne tartós fájdalmat okozott. Az I., a II. és a III. r. vádlottak cselekménye önmagában is alkalmas volt a sértett testi, erkölcsi és érzelmi életének a súlyos veszélyeztetésére. Nem értékelhető a vád hiányaként és a vádon túlterjeszkedésként az, ha a bíróság egy bűncselekmény törvényi tényállását megvalósító elkövetési magatartás kapcsán a tettazonosság keretei között a vádiratban le nem írt tényt is megállapít és a cselekményt ennek figyelembevételével értékeli. A vád nem jelent minden részletre kiterjedő szükségszerű azonosságot a vádban leírt és az ítéletben megállapított történeti tények között annál is inkább, mert a bíróság nincs kötve a vádbeli minősítéshez, és az eltérő minősítés eltérő tényelemek megállapítását is szükségessé teheti az ítéletben (EBH2010.2385., BH2014.136.).
[21] A másodfokú bíróság által kiegészített tényállás a Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint megalapozott, ezért a kiskorú veszélyeztetésének bűntette tekintetében felmentő rendelkezésre csak a bizonyítékok felülmérlegelése tilalmának megsértésével kerülhetne sor. A 2018. március 30. napján elkövetett bántalmazás során a III. r. vádlott olyan magatartást tanúsított, amely nem pusztán testi épség elleni, hanem azzal halmazatban a kiskorú veszélyeztetésének bűntette megállapítására is alkalmas. Nem tekinthető a vádelv sérelmének, ha a bíróság olyan – valóságos alaki halmazat körébe tartozó – bűncselekmény miatt is megállapítja a vádlott bűnösségét, amelyre az ügyész kifejezetten nem tett indítványt (BH2005.5.). A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint a vádirat tartalmazza mindazokat a tényeket, amelyek mindhárom terhelt vonatkozásában alkalmasak a kiskorú veszélyeztetése bűntettének megállapítására.
[22] A nyilvános ülésen a Legfőbb Ügyészség képviselője az indítványában foglaltakat, az I., a II. és a III. r. vádlottak védői pedig a fellebbezésükben foglaltakat változatlanul fenntartották.
[23] A fellebbezések nem alaposak.
[24] A Be. 615. § (1) bekezdése értelmében a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén.
[25] A Be. 615. § (2) bekezdése szerint ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság
a) olyan vádlott bűnösségét állapította meg vagy olyan vádlott kényszergyógykezelését rendelte el, akit az elsőfokú bíróság felmentett vagy vele szemben az eljárást megszüntette,
b) az első fokon elítélt vádlottat felmentette vagy vele szemben a büntetőeljárást megszüntette,
c) a vádlott bűnösségét olyan bűncselekményben állapította meg, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett.
[26] A Be. 615. § (2a) bekezdése kimondja, nem tekinthető ellentétes döntésnek, ha a vádlott egy cselekménye több bűncselekményt valósít meg, és erre figyelemmel a másodfokú eljárásban az elsőfokú bíróság által megállapított minősítés megváltoztatásának lett volna helye.
[27] A Be. 615. § (3) bekezdése szerint a fellebbezés sérelmezheti
a) az ellentétes döntést, illetve
b) kizárólag az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálatból eredő, az 583. § (3) bekezdésében meghatározott rendelkezést vagy indokolást.
[28] A Be. 615. § (5) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletének a (3) bekezdésben meghatározottakon kívüli rendelkezése, illetve része ellen nincs helye fellebbezésnek. Amennyiben a másodfokú bíróság a vádlott bűnösségét olyan bűncselekményben is megállapította, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett, az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntést hozott, úgy ítélete ellen fellebbezésnek van helye. Fellebbezéssel azonban csak az ellentétes döntés, illetve a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezése vagy része támadható, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett. A másodfokú ítélet egyéb rendelkezése, illetve része ellen nincs helye fellebbezésnek (EBH2018.B.27.II.).
[29] Nincs helye harmadfokú felülbírálatnak a másodfokú ítéletben megállapított olyan bűncselekmény kapcsán, amely a vádlott terhére már az elsőfokú bíróság által megállapított bűncselekménnyel alaki halmazatban áll, mivel a másodfokú ítéleti változtatás nem eredményezett a bűnösség kérdésében eltérő döntést, csupán annak a cselekménynek a minősítését érintette, amelyben az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét megállapította (EBH2018.B.27.IV.). Ezt fejezi ki a Be. 615. § (2a) bekezdése, amely szerint nem tekinthető ellentétes döntésnek, ha a vádlott egy cselekménye több bűncselekményt valósít meg, és erre figyelemmel a másodfokú eljárásban az elsőfokú bíróság által megállapított minősítés megváltoztatásának lett volna helye.
[30] Az első- és másodfokú bíróság ítélete alapján megállapítható, hogy az I. és a II. r. vádlott vonatkozásában a másodfokú bíróság a kiskorú veszélyeztetésének bűntette [Btk. 208. § (1) bek.] tekintetében lényegében eltérő döntést hozott, mivel az elsőfokú bíróság ítéletéből megállapíthatóan az I. és a II. r. vádlott bűnösségét az erre irányuló vád ellenére érdemi bizonyítás alapján nem állapította meg, ugyanakkor felmentő rendelkezést téves jogértelmezés miatt az elsőfokú ítélet rendelkező része nem tartalmaz annak ellenére, hogy az I. és a II. r. vádlott bűnösségét a kiskorú veszélyeztetése bűntettében érdemben vizsgálta, és a bűnösség kérdésében olyan álláspontra helyezkedett, amelyet az ítélet rendelkező részében felmentő rendelkezés feltüntetésével meg kellett volna jelenítenie. A másodfokú bíróságnak az I. és a II. r. vádlott vonatkozásában a kiskorú veszélyeztetése bűntettében bűnösséget megállapító rendelkezése ezért helyesen nem a Be. 615. § (2) bekezdés c) pontja, hanem a 615. § (2) bekezdésének a) pontja alapján számít ellentétes döntésnek (olyan vádlottak bűnösségét állapította meg, akit az elsőfokú bíróság felmentett).
[31] Ezzel szemben a III. r. vádlott esetében a kiskorú veszélyeztetése bűntettében [Btk. 208. § (1) bek.] a bűnösség kimondása a Be. 615. § (2) bekezdés c) pontja alapján tekintendő ellentétes döntésnek, mivel a III. r. vádlott bűnösségét olyan bűncselekményben állapította meg, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett.
[32] Az I., a II. és a III. r. vádlottak Btk. 218. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő kiskorú veszélyeztetése bűntettében bűnösnek történő kimondása olyan ellentétes döntés, amellyel szemben fellebbezésnek van helye, megnyitja a harmadfokú eljárás lehetőségét. Ettől eltérően a testi sértés és a garázdaság bűncselekménye vonatkozásában a bűnösség kérdésében eltérő döntés a másodfokú bíróság ítéletében nincs: a társtettesként elkövetett garázdaság bűntette [Btk. 339. § (1) bek., (2) bek. a) és d) pont] cselekmény esetében a bűnösség mellett annak minősítése is változatlan maradt, míg a testi sértés bűncselekményének minősítése társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérletére [Btk. 164. § (1), (3) bek.] történő megváltoztatása kizárólag a minősítést érinti, a bűnösséget nem; ezért e bűncselekmények vonatkozásában a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek nincs helye. Mindezek miatt e cselekmények esetében annak vizsgálata, hogy van-e helye felmentésnek vagy az eljárás megszüntetésének, ennek hiányában a bűncselekmények minősítése törvényes-e, kizárólag csak a (kiskorú veszélyeztetése bűntettében történő bűnösség megállapítása miatti) joghatályos másodfellebbezés esetén van helye, és akkor is kizárólag a jogerősen megállapított ítéleti tényállás alapján, amelynek megalapozottsága e bűncselekmények tekintetében már nem vizsgálható [Be. 615. § (5) bek., 618. § (3) bek. a) pont, 590. § (5) bek.]. A másodfellebbezés következménye, hogy a harmadfokú bíróság az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálja az ítéletet, ide értve a bűnösség megállapítására vonatkozó rendelkezést – ha a terheltet fel kell menteni vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni – továbbá a bűncselekmény minősítését, a kiszabott büntetést, valamint az intézkedést.
[33] A felülbírálat terjedelmét a Be. 618. §-a határozza meg. Ennek (1) bekezdése szerint a harmadfokú bíróság
a) a másodfokú bíróság ítéletének
aa) a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntését
ab) azon rendelkezését, illetve részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálat eredményezett, és
b) az elsőfokú és másodfokú bírósági eljárást
arra tekintet nélkül bírálja felül, hogy ki, milyen okból fellebbezett.
[34] Azaz azt, hogy az eljárt bíróságok az eljárási szabályokat megtartották-e, a másodfokú felülbírálat során fellebbezéstől függetlenül mind az első-, mind a másodfokú eljárás kapcsán vizsgálni kell, egyebekben azonban a felülbírálat csak a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntésre, illetve az ezzel összefüggő rendelkezésekre terjedhet ki.
[35] A Be. 618. § (3) bekezdés a) pontja alapján akkor, ha a harmadfokú bíróság az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálja a másodfokú ítéletet – hivatalból vizsgálja az alábbiak szerint:
[36] 1) az 590. § (5) bekezdés a)–c) pontjában meghatározottakat, azaz
– az elsőfokú bírósági eljárást és ennek során vizsgálja azon eljárási szabályok megtartását, amelyek megsértése feltétlen hatályon kívül helyezést eredményez, így a 607. § (1) bekezdése, valamint a 608. § (1) bekezdése szerinti esetleges eljárási szabálysértéseket,
– a bűnösség megállapítására vonatkozó rendelkezést, azonban csak akkor, ha a terheltet fel kell menteni, vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni,
– és a bűncselekmény minősítésére vonatkozó rendelkezést;
[37] 2) a Be. 615. § (3) bekezdése szerinti, az összefüggő felülbírálatból eredő fellebbezés esetén – ha az a joghátrányon kívüli rendelkezést sérelmezett – felülbírálja az 590. § (5) bekezdés d) pontjában írtakat: vagyis a joghátrányt és
– a bűnösségre vagy a minősítésre vonatkozó rendelkezéseket megváltoztatja
vagy
– a joghátrány törvénysértő.
[38] A Be. 618. § (4) bekezdése viszont teljes mértékben kizárja a fellebbezéssel nem támadott felmentő vagy megszüntető rendelkezés felülbírálatát.
[39] A Be. 619. § (1) bekezdése szerint a harmadfokú bíróság ítéletét arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság a határozatát meghozta, kivéve, ha az a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan.
[40] Az ítélet fellebbezéssel nem érintett részének felülbírálata során azonban a Be. 619. § (4) bekezdés II. fordulata alapján az ítélet megalapozottsága nem vizsgálható, a határozat kizárólag a másodfokú bíróság által alapul vett tényállásra alapítható.
[41] A Be. 619. § (1), (2), illetve (3) bekezdése alapján a harmadfokú bíróság a határozatát akkor alapíthatja a másodfokú ítélet alapját képező tényállásra, ha az további bizonyítás felvétele nélkül is megalapozott, vagy az iratok alapján azzá tehető, illetve a helytelen ténybeli következtetés kiküszöbölhető, ekként a helyes tényállás megállapítható.
[42] A harmadfokú bíróság értelemszerűen azt vizsgálja, hogy a másodfokú bíróság által irányadónak tartott tényállás megalapozott-e. Ez alatt értendő az elsőfokú ítélettel megállapított és a másodfokú bíróság által – módosítás nélkül is – megalapozottnak tartott tényállás, valamint a másodfokú bíróság módosításának helyénvalósága.
[43] A harmadfokú bíróság egyaránt köteles a megalapozatlanság vizsgálatára és kiküszöbölésére.
[44] A megalapozatlanság kiküszöbölésének (a reformációs jogkörnek) azonban eltérő a terjedelme a másodfokú, illetve a harmadfokú eljárásban.
[45] A másodfokú bíróság akár – a törvényi korlátok között felülmérlegeléssel – eltérő tényállást is megállapíthat [Be. 593. § (1) bek. b) és c) pont,
(3) bek.]. A harmadfokú bíróság viszont a tényállást csupán kiegészítheti (az abból hiányzó ténymegállapításokat pótolhatja) és helyesbítheti (a meglévő ténymegállapítást módosíthatja, mellőzheti).
[46] A két terjedelem közti különbség lényege, hogy a kiegészítés, helyesbítés csak a meglévő tényállásba illeszkedő ténymegállapítást eredményezhet, attól eltérőt nem (EBH2018.B.13.).
[47] Az első- és a másodfokú bíróság ítéletéből megállapítható, hogy a III. r. vádlott esetében a kiskorú veszélyeztetése bűntettében [Btk. 208. § (1) bek.] bűnösségének kimondására nem kizárólag az elsőfokú bíróság ítéletében társtettesként elkövetett testi sértés vétségének, illetve társtettesként elkövetett garázdaság bűntettének minősített cselekmény (a 2018. március 30. napján történő bántalmazás) alapján került sor. A másodfokú bíróság ugyanis az elsőfokú bíróság ítéletét részben megalapozatlannak minősítve, a megalapozatlanságot kiküszöbölte, ennek során olyan további tényállási elemeket állapított meg, amelyek a III. r. vádlott esetében a 2018. március 30. napján történő bántalmazástól időben és térben különböznek, attól elváló elkövetési magatartást valósítanak meg. A kiskorú veszélyeztetése bűntettének törvényi egységét a másodfokú bíróság által megállapított tényállás alapján tehát több részcselekménnyel valósította meg a III. r. vádlott, mely részcselekmények közül csupán az egyik, a 2018. március 30. napján a kiskorú sértett sérelmére megvalósított bántalmazás. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság által a III. r. vádlott vonatkozásában megállapított kiskorú veszélyeztetése bűntette miatti bűnösség kimondása nem alaki, hanem anyagi halmazatot eredményezett.
[48] Mindezeket figyelembe véve ezért a jelen ügyben a másodfellebbezés alapjául mind az I., mind a II., mind a III. r. vádlottak tekintetében a kiskorú veszélyeztetése bűntettében történő bűnösség megállapítás – mint ellentétes döntés – szolgál. A garázdaság bűncselekménye és a testi sértés bűncselekménye tekintetében a bűnösséget érintő eltérő, így a másodfellebbezés lehetőségét megnyitó döntés nincs, ezért a másodfokú bíróság döntésének a garázdaság bűntettét változatlan minősítés mellett helybenhagyó, valamint a testi sértés bűntettének eltérő minősítése mellett a bűnösséget továbbra is megállapító rendelkezése ellen másodfellebbezésnek helye nincs; az erre vonatkozó döntést a Kúria a harmadfokú eljárásban kizárólag az ellentétes döntés felülbírálata során lefolytatott, a harmadfokú eljárásban a fentebb kifejtettek keretek között, vagyis kizárólag a másodfokú bíróság által megállapított tényállás alapján, annak megalapozottsága vizsgálata nélkül, és kizárólag a tekintetben bírálja felül, hogy a másodfokú bíróság által megállapított tényállás alapján e bűncselekmények tekintetében a vádlottak felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének van-e helye, illetőleg a másodfokú bíróság által megállapított minősítés törvényes-e.
[49] A harmadfokú eljárást megalapozó ellentétes döntés tekintetében a harmadfokú bíróság határozatát abban az esetben alapozza a másodfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállásra, amennyiben az megalapozott. E körben a Kúria rögzíti, hogy az I. és a II. r. vádlottak esetében a kiskorú veszélyeztetése bűntettében történő bűnösség megállapításának alapja a 2017. szeptember 15. napjától 2018. április 23. napjáig tartó időszak, melyben az elkövetési magatartás több részcselekményből áll, amelynek csak egy részcselekménye a 2018. március 30. napján a kiskorú sértett sérelmére megvalósított bántalmazás. A másodfokú bíróság által az elsőfokú bíróság ítéleti tényállásának részbeni megalapozatlansága kiküszöbölésével megállapított ítéleti tényállás a III. r. vádlott vonatkozásában ugyancsak nem kizárólag a 2018. március 30. napján a kiskorú sértett sérelmére elkövetett bántalmazásban való részvételt, hanem ettől elkülönülve ugyancsak a 2017. szeptember 15. és 2018. április 23. közötti időszakra eső elkövetési magatartásokat is rögzíti. Megállapítható azonban, hogy míg az I. és a II. r. vádlottak esetében ezen ítéleti ténymegállapításoknak vádirati tényállási alapja van, addig a III. r. vádlott esetében a vádirat a 2018. március 30-i bántalmazást leíró tényeken kívül más, a 2017. szeptember 15. és 2018. április 23. közötti időszakban történt olyan cselekvőséget, magatartást vagy mulasztást nem tartalmaz, amely ténybeli alapja lehetne a III. r. vádlott esetében a kiskorú veszélyeztetése bűntettében történő bűnösség megállapításának. A Kúria megjegyzi, hogy abban az esetben, amennyiben a másodfokú bíróság a III. r. vádlott kiskorú veszélyeztetése bűntettében történő bűnösségének megállapítását a 2018. március 30. napján elkövetett bántalmazás tényére alapította volna, az a III. r. vádlott terhére rótt, ugyancsak ezen tényeken alapuló garázdaság és testi sértés bűncselekményeivel alaki halmazatban állna. Ebben az esetben a kizárólagos alaki halmazat kizárná a másodfellebbezés és a harmadfokú eljárás lehetőségét. A másodfokú bíróság azonban azzal, hogy a III. r. vádlott esetében ezen a részcselekményen túl további, attól elkülönülő elkövetési magatartáson alapuló részcselekmények miatt is megállapította a III. r. vádlott kiskorú veszélyeztetése bűntettében való bűnösségét, lényegében a 2018. március 30-án megvalósult cselekmény garázdaság bűntette és testi sértés bűntette melletti értékelése mellett anyagi halmazatban állapította meg a III. r. vádlott bűnösségét a kiskorú veszélyeztetése bűntettében. Ez az anyagi halmazat eredményezte a másodfellebbezés alapjául szolgáló, a Be. 615. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott ellentétes döntést, erre alapozva van helye a III. r. vádlott vonatkozásában harmadfokú eljárásnak.
[50] A kiskorú veszélyeztetésének az elkövetési magatartása rendszerint folyamatos jellegű, ezért a kötelességszegések számára és eltérő jellegére tekintettel is egy rendbeli bűncselekmény valósul meg és a folytatólagosság megállapítására általában nem kerülhet sor (BH1997.263.). A bírói gyakorlat értelmében egyetlen cselekménnyel is megvalósítható a kiskorú veszélyeztetése, amennyiben az egyetlen, rövid időn át hatását kifejtő kötelezettségszegés is súlyosnak minősül. A bűncselekmény azonban csak akkor tényállásszerű, ha az egyrendbeli magatartásban megnyilvánuló súlyos kötelezettségszegés konkrétan veszélyezteti a kiskorú testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését, ugyanakkor a bűncselekmény a veszélyeztetés bekövetkeztével befejezett, a kiskorú testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésének tényleges károsodása bekövetkezése a tényálláshoz nem tartozó következmény. Az elkövető felelőssége megállapítható, ha a kiskorú testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésének veszélyeztetése okozati összefüggésben áll a súlyos kötelességszegéssel. Amennyiben a kiskorú veszélyeztetése több kötelességszegéssel valósul meg, a kötelességszegések számára és eltérő jellegére tekintettel is egyrendbeli bűncselekmény valósul meg és folytatólagosság megállapítására általában nem kerülhet sor (BH1997.263.).
[51] Mindezek alapján valóságos – időben, térben elkülönülő – anyagi halmazat valósul meg, ha a hosszabb időn át tartó, folyamatos jellegű, egységbe tartozó elkövetési magatartás (a kiskorú veszélyeztetése) mellett egyetlen részcselekménnyel együtt történik más bűncselekmény elkövetése (testi sértés, garázdaság). Ilyen esetben a cselekmények nem alaki halmazatban elkövetettnek minősülnek, és megnyílik a másodfellebbezés, így a harmadfokú eljárás lehetősége.
[52] A Kúria a vádirat, az elsőfokú ítélet és a másodfokú ítélet által kiegészített tényállás figyelembevételével megállapította, hogy a másodfokú bíróság ítélete a kiskorú veszélyeztetése bűntette tekintetében az I. és a II. r. vádlottak vonatkozásában megalapozott, így a harmadfokú felülbírálat alapjául szolgálhat, a III. r. vádlott esetében azonban részben megalapozatlan.
[53] A Be. 6. § (1) bekezdése értelmében a bíróság vád alapján ítélkezik.
[54] A Be. 6. § (2) bekezdése kimondja, a bíróságnak a vádról döntenie kell, a vádon túl nem terjeszkedhet.
[55] A Be. 6. § (3) bekezdése értelmében a bíróság csak a megvádolt személy büntetőjogi felelősségéről dönthet, és csak olyan cselekményt bírálhat el, amelyet a vád tartalmaz.
[56] A Be. a bizonyításról szóló Ötödik Rész XXVIII. fejezetében rendelkezik a bizonyítás általános szabályairól. A Be. 163. §-a határozza meg a bizonyítás tárgyát. A Be. 163. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bíróság az ítélkezés során a tényállást a vád keretein belül tisztázza.
[57] Annak ellenére, hogy a Be. az 592. §-ában a megalapozatlansági okok között nem tartalmazza a vádon túlterjeszkedést, az idézett rendelkezések alapján rögzíthető: arra figyelemmel, hogy a bíróságnak az ítélkezés során a tényállást a vád keretein belül kell megállapítania, kijelenthető, hogyha az ítéleti tényállás nincs a vád keretein belül (nem meríti ki vagy túllépi), a tényállás e részében megalapozatlanná válik. Ilyen esetben a tényállás ezen részében a Be. 592. § (2) bekezdés c) pontja alapján iratellenes, mivel ebben a részében a megállapított tényállás ellentétes a bíróság által lefolytatott, a bizonyítást a Be. 163. § (3) bekezdése alapján érintő vádirat, mint ügyirat tartalmával.
[58] A Be. 619. § (3) bekezdése értelmében, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan, és a helyes tényállás az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján megállapítható, vagy a helytelen ténybeli következtetés az elsőfokú, illetve a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján kiküszöbölhető, a harmadfokú bíróság a tényállást hivatalból kiegészíti, illetve helyesbíti.
[59] A járási és nyomozó ügyészség a járásbíróságon az I. és a II. r. vádlottal mint visszaesővel szemben a Btk. 139. § (1) bekezdésébe ütköző, a (2) bekezdés a) és d) pontja szerint minősülő csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt, melyet társtettesként követtek el; a Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt, melyet társtettesként követtek el, valamint a Btk. 208. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség a III. r. vádlottal mint visszaesővel szemben a Btk. 339. § (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdés a) és d) pontja szerint minősülő csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt, melyet társtettesként követett el és a Btk. 164. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés szerint minősülő és büntetendő súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt, melyet bűnsegédként követett el, emelt vádat.
[60] A vádirati tényállás a 2017. szeptember 15. és 2018. április 23. közötti időszakban testi fenyítéssel, szidalmazással, valamint az élelmezéssel kapcsolatos büntetésben megnyilvánuló magatartásokra mint kötelezettségszegésekre alapította az I. és a II. r. vádlottak kiskorú veszélyeztetése bűntettében való felelősségét. A vádirat azon kívül, hogy rögzíti, hogy a III. r. vádlott az I. r. vádlott házastársaként és a II. r. vádlott édesapjaként közös háztartásban élt a kiskorú sértettel, a III. r. vádlott tekintetében sem tevésben, sem mulasztásban megnyilvánuló ilyen magatartást nem nevesít, a vádiratban kifejezetten az I. és a II. r. vádlottat jelöli meg olyan személyként, akik magatartásukkal a kiskorú sértett erkölcsi, testi, értelmi fejlődését veszélyeztették. A vádirati tényállásnak megfelelően az ügyész a III. r. vádlottat nem vádolta meg kiskorú veszélyeztetése bűntettével. A vádirat ugyanakkor tartalmazza a 2018. március 30-án valamennyi vádlott részvételével lezajlott, a kiskorú sértett sérelmére elkövetett bántalmazást, amelyben a III. r. vádlott cselekvőségét a vádirat rögzíti.
[61] Az ügy a járásbíróságról áttételre került a törvényszékre annak következtében, hogy a járásbíróság első fokon véglegessé vált végzésével megállapította, miszerint a 2018. március 30. napján történt bántalmazásban a III. r. vádlott felelősségét is megalapozó cselekmény a vádtól eltérően, a törvényszék hatáskörébe tartozó életveszélyt okozó testi sértés kísérletének is minősülhet. A főügyészség a tényállást kizárólag e tekintetben egészítette ki és módosította a III. r. vádlott vonatkozásában, valamint ennek megfelelően a cselekmény testi épség elleni bűncselekményre vonatkozó minősítését módosította a Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és (8) bekezdés szerint minősülő életveszélyt okozó testi sértés bűntettére. A főügyészség ekkor sem vádolta meg a III. r. vádlottat kiskorú veszélyeztetése bűntettével.
[62] Az elsőfokú bíróság ítéleti tényállását a vád tényállásának keretei között, a III. r. vádlott cselekvősége bántalmazásra vonatkozó részében, szándéka tekintetében állapította meg eltérően.
[63] Az elsőfokú ítélet által megállapított tényállás lényege a következő:
[64] Az I. és a III. r. vádlott közös háztartásban élt fiukkal, a II. r. vádlottal, valamint annak akkori élettársával, akivel az élettársi kapcsolata 2005. évtől 2011. évig tartott. A II. r. vádlott és akkori élettársa kapcsolatából három kiskorú gyermek született, köztük a 2006. február 27. napján született kiskorú sértett. A II. és a III. r. vádlott emberölés bűntettének kísérlete miatt börtönbüntetést töltött, majd 2017. február 15. napján a bíróság feltételes szabadságra bocsátotta őket. A II. r. vádlott szabadulását követően nem folytatta tovább élettársi kapcsolatát korábbi élettársával, hanem a szüleihez költözött és új élettársi kapcsolatot létesített. A II. r. vádlott korábbi élettársa akkori élettársával közösen nevelte a II. r. vádlottól született három gyermekét egy másik ingatlanban.
[65] A kiskorú sértett édesapjával, a II. r. vádlottal rendszeresen találkozott. A gyermek ragaszkodott az édesapjához, ezért az édesanyja önként lemondott a gyermekről, majd a kormányhivatal járási gyámhivatala 2017. szeptember 1. napján kelt és 2017. szeptember 22. napján jogerős határozattal a kiskorú sértett számára elrendelte az anyai nagyszülő, az I. r. vádlott általi családba fogadását és részére az I. r. vádlottat gyámul rendelte ki, egyúttal megállapította, hogy a II. r. vádlott cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll, ezért a szülői felügyeleti joga szünetel. A II. r. vádlott nem szenved elmebetegségben, elbutultságban, tudatzavarban; személyiségzavara sem betegség szintű és ilyen állapotban volt a cselekmény időszakában is. Enyhe mentális fejletlensége nem képvisel beszámítási képességet érintő tényezőt.
[66] 2017. szeptember 15. napjától a kiskorú sértett nagyszüleivel, az I. és a III. r. vádlottal, valamint édesapjával, a II. r. vádlottal nagyszülei ingatlanában élt 2018. április 23. napjáig. A gyermek kiváló egészségi és testi állapotnak örvendett. A kiskorú sértett a helyi általános iskola tanulója volt, rendszeresen verekedett, osztálytársait bántalmazta, az órákon nem figyelt, ezáltal zavarta az oktatás rendjét és a társai tanulását.
[67] Az I. r. vádlott mint gyámja nevelte a gyermeket, figyelemmel kísérte iskola tanulmányait, gondoskodott az iskolai felszereléséről, biztosította a gyermek iskolai étkeztetését. Otthon szintén kizárólag ő látta el a gyermek nevelését, felügyeletét. A III. r. vádlott mint nagypapa a gyermek nevelésébe nem avatkozott bele, míg a II. r. vádlott a hét minden napján Ny.-en dolgozott, csak pénteken járt haza.
[68] A kiskorú sértett rosszalkodása esetén büntetésként az I. és a II. r. vádlottak sértő, megalázó, durva, erőszakos módon bántak a kiskorú sértettel olyan módon, hogy folyamatosan trágár szavakkal és kifejezésekkel illették, valamint veréssel fenyegették. Az I. és a II. r. vádlottak a sértett rosszalkodása, csíntevése és egyéb kisebb fegyelmezetlenségei miatt bántalmazták oly módon, hogy az ingatlanuk udvarán, illetve a házuk előtt az utcán tenyérrel, kis erővel arcul ütötték, illetőleg az I. r. vádlott több alkalommal, kis erővel, vékony vesszővel a hátára ütött. Büntetésként az is előfordult havonta két-három alkalommal, hogy az I. r. vádlott nem adott vagy csak ételmaradékot adott enni a kiskorú sértettnek.
[69] Az elsőfokú bíróság ítélete a vádiratban foglalt tényállással szemben azt állapította meg, hogy az I. és a II. r. vádlottaknak a kiskorú sértettel szembeni büntetésként kifejtett magatartása a sértett erkölcsi, testi, értelmi fejlődését nem veszélyeztette.
[70] A tényállás ettől elkülönülő cselekményként állapította meg, hogy az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak 2018. március 30. napján 11 óra körüli időben az Ny., S. utca 19. szám alatti ház udvarában tartózkodtak. Az I. r. vádlott szóváltásba keveredett a 12 éves kiskorú sértettel egy kutya elszökése, valamint az iskolából érkező rendszeres panaszok miatt. Ezért hazafelé menet az utcán a gyermeket megveréssel fenyegette. Hazaérve a kiskorú sértett az I. r. vádlott engedélye nélkül el akart menni a közelben lévő halastóra. A fentiek miatt az I., a II. és a III. r. vádlott hangosan veszekedni, kiabálni kezdett a kiskorú sértettel. Ezt követően a kiskorú sértett, majd a II. r. vádlott kimentek a lakóház elé az utcára, és a II. r. vádlott a pulóverénél fogva a kiskorú sértettet a feje magasságáig emelte, majd onnan a földre ejtette, és a földön fekvő kiskorú sértettet több alkalommal, kis erővel a hátán megrúgta. Ezt követően az I. és a III. r. vádlott is kiment az utcára, és az I. r. vádlott a sértettet a kezében lévő 33 gramm tömegű, 90–95 cm hosszú, 1 cm átmérőjű fagallyal több alkalommal, kis-közepes erővel, testszerte megütötte. Ezután a III. r. vádlott a kezébe vett egy 695 gramm tömegű, 148 cm összhosszúságú, 3 cm átmérőjű hengeres fanyélből és 25×4×3,5 cm-es rozsdás állagú, fémhegyből álló szerszámot és azzal fenyegetően hadonászni kezdett a tőle 2–2,5 méter távolságra lévő kiskorú sértett hasa és annak forgása miatt a háta irányába azért, hogy a sértettet megfélemlítse. Közben az I. és a II. r. vádlottaknak – a vádlott-társait bátorítva és a sértettet félemlítve – a következőket kiabálta: „öljítek meg a buzi kurva anyját”. A kiskorú sértett attól való félelmében, hogy a III. r. vádlott megsebesíti, valamint, hogy az I. és a II. r. vádlottak tovább bántalmazzák, elszaladt a helyszínről. A II. r. vádlott a kiskorú sértett után szaladt, majd egy utcakereszteződésben utolérte, és a kiskorú sértettet egy 19 gramm tömegű, 70–72 cm hosszú, 1 cm átmérőjű fagallyal több alkalommal, kis-közepes erővel a hátán és a fején megütötte. Eközben a kiskorú sértett sírt és segítségért kiabált, míg az utcán tartózkodó I. és III. r. vádlottak trágár szavakat kiabáltak a sértett után. Ezt hallva, a kiskorú sértett édesanyja saját lakóhelyéről az utcára kiment és felszólította volt élettársát, a II. r. vádlottat, hogy ne üsse a sértettet, különben értesíti a rendőrséget. Ezt meghallva, a II. r. vádlott felhagyott cselekményével, és visszaindult az S. utca irányába. A kiskorú sértett a 2018. március 30. napján történt bántalmazás következtében a jobb szemöldök halántéktájék 1 rendbeli, a nyak jobb oldalának legalább 2 rendbeli, a nyak bal oldalának legalább 1 rendbeli, a jobb lapockatáj legalább 1 rendbeli és a jobb comb külső szélének legalább 1 rendbeli zúzódását és bőr alatti bevérzését szenvedte el. Nevezett sérüléseinek gyógytartama külön-külön és összességében is 8 napon belüli, a tényleges gyógytartam 5 nap. Az I., a II. és a III. r. vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőben riadalmat, megbotránkozást keltsen.
[71] A fenti bűncselekmény elkövetését követően a rendőrkapitányság 2018. április 23. napján kelt határozatával rendelkezett a kiskorú sértett befogadó otthonba történő, ideiglenes hatályú elhelyezéséről. A kormányhivatal járási hivatala 2018. június 29. napján kelt határozatával a kiskorú sértett családba fogadását megszüntette, az I. r. vádlottat a gyámi tisztség alól felmentette, és megállapította, hogy az édesanyja szülői felügyeleti joga feléledt. Továbbá megállapította, hogy a II. r. vádlott cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt áll, ezért szülői felügyeleti joga továbbra is szünetel.
[72] Az elsőfokú ítéleti tényállásból annak ellenére megállapítható, hogy az I. és a II. r. vádlottak büntetőjogi felelősségének kérdését a kiskorú veszélyeztetése bűntette vádja tekintetében érdemben vizsgálta, és büntetőjogi felelősségüket nem állapította meg, hogy ítéletében elmulasztott rendelkezni az I. és a II. r. vádlottak ezen bűncselekmény miatti vád alól történő felmentéséről. Az elsőfokú bíróság ugyancsak a vád keretei között maradva, a 2018. március 30. napján történt cselekményben a III. r. vádlott cselekvőségét akként rögzítette, hogy az alapján a vád minősítésében foglaltaktól eltérően bűnösségét a Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és (2) bekezdése szerinti testi sértés vétségében állapította meg.
[73] Az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatalát követően a vád módosítására törvényes lehetőség nem volt, a fellebbviteli főügyészség másodfokú eljárásban ennek keretei között maradva indítványozta, hogy a másodfokú bíróság állapítsa meg: a III. r. vádlott terhére rótt, a 2018. március 30. napján megvalósított bántalmazás tekintetében megállapított tényállás alkalmas az ő vonatkozásában is kiskorú veszélyeztetése bűntettében való felelőssége megállapítására, és ezért a másodfokú bíróság a III. r. vádlottat is mondja ki bűnösnek a Btk. 208. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő kiskorú veszélyeztetése bűntettében.
[74] A másodfokú bíróság ítélete szerint a törvényszék által megállapított tényállás részben megalapozatlan a Be. 592. § (2) bekezdés a) pontja szerinti hiányosság, a c) pontja szerinti iratellenesség és a d) pontban írt helytelen ténybeli következtetés miatt. A tényállás megalapozottsága részben abból ered, hogy az egyes vádlottakra elkülönítve nem tartalmazza a szerepüket és a megállapítható cselekvőségüket, a kiskorú sértett nevelésével összefüggésben nem tartalmazza a nevelési, felügyeleti, gondozási kötelezettségszegésekkel összefüggésben a sértettnél bekövetkezett eredményt, holott a tettazonosságon belül a bizonyítási anyag erre alkalmas lenne. A másodfokú bíróság a Be. 593. § (1) bekezdés c) pontja alapján a részbeni megalapozatlanságot részben eltérő tényállás megállapításával küszöbölte ki arra figyelemmel, hogy a helyes tényállás az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma és ténybeli következtetés útján megállapítható volt. Ez alapján a tényállásban rögzítette, hogy a közös háztartásban élő I., II. és III. r. vádlott a kiskorú sértett nevelését, gondozását, felügyeletét közösen látta el az I. r. vádlott meghatározó irányítása mellett. Az I. r. vádlott napi rendszerességgel szidalmazta és bántalmazta a kiskorú sértettet, amiről a III. r. vádlott és a II. r. vádlott tudomással bírt, illetve a gyermek bántalmazásába ők is rendszeresen bekapcsolódtak obszcén, trágár szidalmazások közepette. A kiskorú sértettel szembeni agresszív fellépés még a szomszédok, a külvilág számára is nyilvánvalóan érzékelhető volt, abban a vádlottak egymást nem fogták vissza. A bántalmazások során rendszeres volt a pofon és a vesszővel történő ütés is. Mindhárom vádlott agresszíven viselkedett a sértettel szemben. A sértett a vádlottak nevelési módszerének hatására rendszeresen sírt, reszketett és külső szemlélők számára is felismerhetően félt (másodfokú ítélet [22]).
[75] A tényállást kiegészítette azzal is, hogy a kiskorú sértett vonatkozásában folyamatos trauma alakult ki az I. és a II. r. vádlott magatartása következtében. Az I. és a II. r. vádlott súlyosan veszélyeztették nevelési módszerükkel a kiskorú sértett értelmi, erkölcsi és testi fejlődését (másodfokú ítélet [23]).
[76] Emellett az ítéleti tényállást azzal is kiegészítette, hogy a 2018. március 30. napján a kiskorú sértett sérelmére megvalósított bántalmazás a sértettet nagyon megviselte, az benne tartós fájdalmat okozott. Az I., a II. és a III. r. vádlott cselekménye önmagában is alkalmas volt a sértett testi, erkölcsi és érzelmi életének a súlyos veszélyeztetésére (másodfokú ítélet [24]).
[77] A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában tartalmilag ugyancsak a tényállást érintő olyan megállapítást tett, mely szerint az I., a II. és a III. r. vádlott a 2018. március 30. napján történt esettől függetlenül, attól térben, időben elválva, időben elhúzódva is megvalósították a bűncselekményt (másodfokú ítélet [54]).
[78] A másodfokú bíróság ítéletében rögzítette továbbá, hogy a megállapított tényállásból nemcsak az róható a II. és a III. r. vádlott terhére, hogy nem jelentették fel az I. r. vádlottat vagy egymást a kiskorú sérelmére megvalósított, súlyosan kötelességszegő cselekmények során, hanem a bűnösség megállapításának alapja, hogy egyik vádlott sem tett semmit az I. r., de a II. vagy a III. r. terhelt részéről történő káros hatások kiküszöbölésére. Egyszerűen a saját cselekvőségükön túl kellő alap nélkül nem vettek tudomást a kiskorú sérelmére, közös háztartásban történtekről (másodfokú ítélet [60]).
[79] A másodfokú bíróság emellett olyan ténymegállapítást is tett, mely szerint az I., a II. és a III. r. vádlott tényállásban rögzített magatartása 2017 szeptemberétől 2018. március 30. napjáig maradéktalanul megvalósította a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét a kiskorú sértett sérelmére (másodfokú ítélet [75]).
[80] A Kúria álláspontja szerint a másodfokú bíróság által pontosított, illetve kiegészített, részben eltérő tényállás az I. és a II. r. vádlottak vonatkozásában, az ő cselekvőségük és annak eredménye kapcsán megalapozott, így az a harmadfokú eljárásban irányadó volt. Ugyancsak megalapozott a másodfokú bíróság által kiegészített, illetve helyesbített tényállás a III. r. vádlott vonatkozásában a 2018. március 30. napján elkövetett bántalmazás tekintetében, ugyanakkor ítélete éppen a III. r. vádlott cselekvőségével kapcsolatosan az ezen túlmenő részében, a 2017. szeptember 15. és 2018. április 23. közötti időszakra a folyamatos bántalmazások, szidalmazások, valamint ennek megakadályozása és jelentésének elmulasztása tekintetében az általa megállapított tényállásrészekkel vált részben megalapozatlanná, mivel a fentebb kifejtettekre tekintettel a vádon túlterjeszkedése folytán olyan tényeket rögzített, amelyek a vád keretein kívül esnek.
[81] A vád tárgyává tett cselekmények történeti tényállásának leírása határozza meg a vád kereteit (BH2006.281.).
[82] A vádirat az I. és a II. r. vádlott esetében egyértelműen tartalmazza azoknak a magatartásoknak a leírását, amelyek a kiskorú veszélyeztetésére vonatkoznak, és ezt az ügyész minősítette is. Az elsőfokú bíróság megindokolta, hogy miért nem állapított meg bűnösséget, viszont elmulasztott felmentő rendelkezést hozni. Az ügyészség büntetőjogi igényét egyértelműsítette a főügyészség végindítványa, amelyben egyértelművé tette, hogy a tényállásban változatlan azon magatartások leírása, amelyek a kiskorú veszélyeztetésére vonatkoznak, másrészt pedig, hogy e bűncselekményben az I. és a II. r. vádlott bűnösségének megállapítását kívánja. Emiatt egyértelműen megállapítható, hogy a III. r. vádlott bűnösségének megállapítása az egyetlen, a 2018. március 30. napján elkövetett bántalmazással megvalósuló testi sértés és garázdaság bűncselekményével alaki halmazatban álló részcselekmény kivételével olyan tényekre alapított, amelyek a vád tényállásában nem szerepelnek. E tekintetben a másodfokú bíróság a vádon túlterjeszkedett, amikor a III. r. vádlott esetében olyan elkövetési magatartást megjelenítő tényeket állapított meg, amelyeknek ténybeli alapja a vádirati tényállásból hiányzik.
[83] A kiskorú veszélyeztetése bűntettének megítélésénél a törvényi tényállás megszövegezéséből következően csak a súlyos kötelességszegés tényállásszerű. Azaz, a törvény a kisebb mulasztásokhoz, nevelési hibákhoz nem kíván büntetőjogi következményeket fűzni. Általában véve az olyan kirívó kötelességszegést lehet súlyosnak venni, amely arra mutat, hogy az elkövető a kiskorú nevelése stb. terén az általános társadalmi felfogás szerint minimálisan elvárható követelményeket sem teljesítette. Súlyos kötelességszegés pl., ha a szülő a gyermeke megfelelő élelmezéséről és ruházatáról rendszeresen nem gondoskodik; ha a gyermekét rendszeresen vagy súlyosan bántalmazza; ha folyamatosan olyan hatást gyakorol a kiskorúra, illetve olyan körülmények hatásának teszi ki, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják a fejlődését (erkölcstelen magatartást tanúsít a kiskorú jelenlétében) (Kúria Bfv.I.2.171/2003/6. számú döntés).
[84] A Kúria ezért a részbeni megalapozatlanságot a Be. 619. § (3) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok alapján kiküszöbölte.
[89] A harmadfokú bíróság által helyesbített tényállás a III. r. vádlott tekintetében is megalapozott, ez a megalapozott tényállás képezte a felülbírálat alapját a kiskorú veszélyeztetése bűntette vonatkozásában.
[90] A Kúria megállapította, hogy a vádlottak és védőik által benyújtott másodfellebbezések határidőben érkeztek, arra jogosulttól származtak és a fentebb kifejtettek miatt az ellentétes döntést érintő részükben joghatályosak, ezért a fellebbezéseket nem kellett elutasítani.
[91] Megállapította továbbá, hogy a másodfokú bíróság ügydöntő határozatát a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 211. §-ában foglalt törvényes feltételek fennállása mellett bírálta el tanácsülésen 2021. június 2. napján. A másodfokú bíróságnak a Be. 599. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel arra, hogy az 598. §-ban foglalt feltételek hiányában tanácsülés nem volt tartható – nyilvános ülést kellett volna tartania, ugyanakkor a 2020. évi LVIII. törvény 211. § (2) bekezdése alapján helye volt az ügy tanácsülésen való elbírálásának, mert jelen ügyben a vádlott, a védő, az ügyész nyilvános ülés kitűzését nem indítványozta.
[92] A másodfokú bíróság az ügy elbírálása során nem vétett a Be. 607. § (1) bekezdésében és 608. § (1) bekezdésében foglalt hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést, ezért a másodfokú bíróság határozatát nem kellett hatályon kívül helyezni.
[93] A Kúria vizsgálta az elsőfokú bíróság eljárását is, hogy az vétett-e olyan eljárási szabálysértést, amelyre figyelemmel a Be. 607. § (1) bekezdése vagy 608. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság határozatát az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedően is hatályon kívül kell helyezni, azonban ilyen szabálysértést nem állapított meg.
[94] A III. r. vádlott védője másodfellebbezésében vitatta a vád törvényességét.
[95] A Be. 607. § (1) bekezdése szerint a Be. 567. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott esetekben az elsőfokú bíróság ítéletét – a másodfokú bíróság ítéletére is kiterjedően – hatályon kívül kell helyezni és az eljárást meg kell szüntetni.
[96] A Be. 567. § (2) bekezdés c) pontja értelmében a bíróság nem ügydöntő végzésével az eljárást megszünteti, ha a vádat nem az arra jogosult emelte.
[97] A Be. 421. § (1) bekezdése szerint az ügyészség a vádiratnak a bírósághoz való benyújtásával emel vádat.
[98] A Be. 6. § (1) bekezdése értelmében a bíróság vád alapján ítélkezik.
[99] A Be. 25. § (1) bekezdése szerint az ügyészség a közvádló.
[100] Az ügyészség hatáskörét és illetékességét a Be. 29. § (1) bekezdése értelmében az ott meghatározott kivételekkel annak a bíróságnak a hatásköre és illetékessége határozza meg, amely mellett működik.
[101] A járási és nyomozó ügyészség által benyújtott vádirat elbírálására a Be. 12. § (1) bekezdés a) pontjára és 19. §-ára figyelemmel a járásbíróságnak volt hatásköre, a Be. 21. § (1) bekezdése értelmében pedig a járásbíróságnak volt illetékessége.
[102] A járási és nyomozó ügyészség vádirata minderre figyelemmel az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottakkal szemben a vádiratban megjelölt tényállásban foglalt cselekmények vonatkozásában arra jogosulttól származó volt, mivel az ügyész mint általános közvádló, közvádra üldözendő cselekmény miatt a vádirat benyújtásával vádat emelt.
[103] A Be. 495. § (1) bekezdése értelmében, ha megalapozottan feltehető, hogy
a) a vád tárgyává tett cselekmény a vádirati minősítéshez képest más bűncselekmény, vagy további bűncselekmény megállapítására lehet alkalmas, illetve
b) a vádirati minősítés szerinti bűncselekmény súlyosabban vagy enyhébben minősülhet, a bíróság a végzésével megállapítja, hogy a vád tárgyává tett cselekmény a vádtól eltérően hogyan minősülhet.
[104] Az első fokon eljáró járásbíróságnak a Be. 485. §-a és 536. §-a alapján a tárgyalás megkezdése után is kötelessége volt az, hogy a hatáskörének hiányát a vádtól eltérő minősítés lehetőségére figyelemmel megállapítsa, és az ügy áttételéről rendelkezzen. Ha a bíróság megállapítja, hogy a vádiratban foglalt cselekmény a vádirati minősítéstől eltérően minősülhet, az eltérő minősítésre alapozva hatáskörének hiányát állapítja meg és erre figyelemmel az ügy áttételéről rendelkezik, az nem vonja maga után azt, hogy az ügyészségnek törvényes kötelessége lenne a vádirati tényállásban leírt cselekmény vádirati minősítését a bíróság által megállapított eltérő minősítéshez igazítani, a vádirati tényállás ügyészi minősítését megváltoztatni. A bíróságot a vád elbírálásában a vádirati tényállás köti (azt köteles kimeríteni és azt nem lépheti túl), a vádiratban írt cselekmény ügyészi minősítése nem, a bíróság önállóan dönt a büntetőjogi felelősség elbírálása körében a cselekmény Büntető Törvénykönyv szerinti minősítéséről. Ebből eredően sem a vádlói jogosultságot, sem a vád törvényességét nem érinti az, ha egyébiránt a közvádlói jogosultsággal rendelkező ügyészség a közvádra üldözendő ügyben benyújtott olyan vádirat esetében, amelynek tekintetében az eljárást a vádirat hiányosságainak megállapítása miatt nem kell megszüntetni, utóbb a bíróság akár hatásköri, akár illetékességi okból az ügy áttételről rendelkezik. A hatáskört és illetékességet megalapozó körülmények ugyanis objektívek, azokat az ügyészi indítvány csak megállapítja, nem pedig létrehozza. Amennyiben a vádirati történeti tényállásban leírt cselekmény olyan bűncselekmény történeti tényállásának megállapítására alkalmas, amely a Büntető Törvénykönyvben foglalt minősítésre figyelemmel más bíróság hatáskörébe tartozik, azt a hatáskörrel rendelkező bíróságnak kell elbírálnia, a hatásköri okból történő áttétel azonban a vád törvényességét nem érinti.
[105] A főügyészség a törvényszék előtti eljárásban az általa helyesnek tartott, a testi épséget sértő cselekmény vonatkozásában a tényállást érintő módosításokat és ehhez kapcsolódóan ezen cselekmény általa helyesnek tartott minősítését megjelölte, ezzel kapcsolatosan a vád keretei és a másodfokú bíróság erre vonatkozó megállapításai tekintetében álláspontját a Kúria a másodfokú ítélet megalapozatlanságának körében korábban jelen végzésében kifejtette.
[106] A Kúria a III. r. vádlott védőjének fellebbezésében foglaltakra figyelemmel azt is megállapítja, hogy nem sérült a vádlottak és a védők fellebbezési jogosultsága amiatt, hogy az ítélőtábla először csak a másodfokú ítélet rendelkező részét kézbesítette részükre. Megállapítható, hogy az ítélőtábla másodfokú ítéletének indokolt kiadmányát valamennyi fellebbezésre jogosult részére kézbesítette, a teljes határozatból a másodfokú döntés indokolása is megismerhető, így az ellen fellebbezés nyújtható be.
[107] A Kúria a fellebbezés esetleges későbbi kiterjesztésének tilalmával kapcsolatosan elvi éllel állapítja meg azt, hogy amennyiben a másodfokú bíróság akár a 2020. évi LVIII. törvény 211. §-a alapján a veszélyhelyzetre figyelemmel, akár a Be. 598. §-a alapján tanácsülésen hozott ügydöntő határozatot, a határozattal szemben a jogorvoslat az indokolt határozat kézbesítésével nyílik meg; a jogorvoslati határidő az indokolt határozat kézbesítésétől számítandó. Jelen ügyben az ügydöntő határozat rendelkező részének kézbesítését követően bejelentett fellebbezések ugyan joghatályosak, hiszen a másodfokú bíróság döntésének megismerését követően, azzal szemben kerültek benyújtásra; ugyanakkor arra figyelemmel, hogy a fellebbezési jogosultság gyakorlásának teljes körű lehetősége az indokolt másodfokú határozat megismerésétől kezdődik – amelyet a tanácsülésre figyelemmel, kizárólag a kézbesítését követően történhet meg – van lehetőség teljes körűen gyakorolni, ezért ilyen esetben a fellebbezés kiterjesztésének tilalma értelemszerűen nem vonatkozik a jogorvoslati határidőben benyújtott fellebbezésekre. Mindezek alapján megállapítható, hogy az arra jogosultak fellebbezési joga – figyelemmel arra is, hogy az ítélőtábla másodfokú határozatának rendelkező részében a jogorvoslati jogról kioktatást adott – teljeskörűen gyakorolható volt.
[108] A Kúria ezt követően vizsgálta a másodfellebbezéssel érintett ellentétes döntés eredményeként az I., a II. és a III. r. vádlottak bűnösségének megállapítását a Btk. 208. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő kiskorú veszélyeztetésében.
[109] A Kúria megállapítja, hogy az I. és a II. r. vádlott esetében a másodfokú bíróság által megállapított, az elsőfokú bíróság ítéletének részleges megalapozatlanságát e tekintetben kiküszöbölő tényállás – mint harmadfokú eljárásban irányadó tényállás – alapján helyesen állapította meg az I. és a II. r. vádlott bűnösségét a kiskorú veszélyeztetése bűntettében, és annak minősítése is törvényes. A Kúria egyetértett az ítélőtáblával a tekintetben, hogy mind a hosszabb időszakon keresztül, bántalmazással, szidalmazással, illetve részleges élelem megvonással megvalósított büntetéssel elkövetett részcselekmények, mind pedig a 2018. március 30. napján a vádlottak által szándékegységben megvalósított bűncselekmény önmagában a szülői felügyeleti jogból eredő kötelezettség olyan súlyos megszegése, amely a kiskorú sértett testi, erkölcsi és érzelmi fejlődését súlyosan és közvetlenül veszélyeztette.
[110] A Kúria a harmadfokú eljárásban a III. r. vádlott esetében a 2018. március 30. napján történő bántalmazástól elkülönülő elkövetési magatartással kapcsolatos tényállásrészek mellőzésével kiküszöbölt megalapozatlanság után megállapított tényállás alapján helyes következtetés vonható le a III. r. vádlott bűnösségére a kiskorú veszélyeztetése bűntettében, és annak minősítése is törvényes.
[111] A másodfokú bíróság ítéletének a 2018. március 30. napján történő bántalmazással kapcsolatosan megállapított része a III. r. vádlott tekintetében is megalapozott. Az ítélőtábla erre figyelemmel helyesen vont le következtetést arra nézve, hogy ebben az esetben a III. r. vádlott által az I. és a II. r. vádlottakkal társtettességben megvalósított, garázdaság és testi épség elleni cselekmény körülményei alapján megállapítható, hogy a bántalmazás, amelyet a szülői felügyeletet ténylegesen gyakorló személyek (ilyennek tekinthető a kiskorú sértett szülői felügyeletét ellátó I. r. vádlottal közös háztartásban élő III. r. vádlott is) az ebből eredő kötelezettségüket – amely kiterjedt a kiskorú ellátásán, gondozásán kívül a szeretetteljes, érzelmileg támogató családi légkör biztosítására, a társadalmi normáknak megfelelő, azok tiszteletét bemutató és tiszteletére nevelő magatartásban megnyilvánuló erkölcsi szükségleteinek biztosítására, valamint a bántalmazás okozta testi és lelki sérülésektől történő megóvására – olyan súlyosan megszegték, hogy ez önmagában alkalmas volt arra, hogy a kiskorú sértett testi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését közvetlenül és súlyosan veszélyeztesse. A kiskorú sértettet nagyszülei és édesapja szándékegységben, a létszám- és testi fölényből eredő rémületkeltő módon, az élet kioltására alkalmas eszközzel tanúsított fenyegetéssel, az apa által végrehajtott megalázó és kitartó bántalmazással és szidalmazással megvalósított fizikai és lelki bántalmazás a kiskorú sértettnél olyan tartós, lelki fájdalmat okozott, amely a sértettet nagyon megviselte.
[112] A Kúria teljes mértékben egyetért az ítélőtáblának a kiskorú veszélyeztetése bűntettének a Btk. 208. § (1) bekezdésében foglalt és aszerint minősülő alakzatával kapcsolatos indokolásával. Az ítélőtábla helyesen mutatott rá, hogy a törvény rendelkezése, valamint az állandó bírói gyakorlat értelmében a kiskorú veszélyeztetésének elkövetője lehet a szülői felügyeleti jogot ténylegesen gyakorló szülővel és a kiskorúval közös háztartásban élő házastársa, valamint jelen esetben a szülői felügyeleti joggal ugyan nem rendelkező, de a szülői felügyeleti joggal rendelkező édesanyjával, az I. r. vádlottal közös háztartásban élő édesapja is. A nevelőszülő házastársát is terheli a nevelőszülőre bízott és velük közös háztartásban élő kiskorúak nevelésének, felügyeletének és gondozásának kötelezettsége. Az együtt élő házastársak, élettársak, nevelőszülők e kötelezettsége oszthatatlan (BH2008.177.).
[113] A Kúria egyetért azzal a megállapítással is, hogy a kiskorú veszélyeztetésének bűntette ugyan rendszerint folyamatos, elhúzódó, több cselekmény alapján állapítható meg, ugyanakkor azonban kirívó kötelezettségszegés esetén egyetlen cselekmény is megvalósíthatja, amennyiben az a szülői felügyeleti jogból eredő feladatból fakadó kötelezettség olyan súlyos megszegését jelenti, amelynek következtében a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődésének közvetlen veszélye fennáll. Az, hogy a kiskorú testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődése nem sérül, nem akadálya a bűncselekmény megállapításának, mivel annak megvalósulásához elegendő ennek közvetlen veszélye. Az ítélőtábla helyesen hivatkozik a bírói gyakorlatot megjelenítő határozatokra, azokat a Kúria nem ismétli meg.
[114] A Kúria ugyancsak egyetért a cselekmény egységnek történő értékelésével az I. és a II. r. vádlott vonatkozásában. Ha az elkövetési magatartás folyamatos jellegű, a kötelességszegések számára és eltérő jellegére tekintettel is egyrendbeli bűncselekmény valósul meg, és a folytatólagosság megállapítására nem kerülhet sor, a cselekmény természetes egység (BH1997.263.).
[115] A kiskorú veszélyeztetése bűncselekményének törvényi tényállásában szereplő nevelési kötelezettségek főbb tartalmát – legalábbis a családi viszonyok területén – a családjog szabályai adják; ezeknek a megszegése (önmagában) büntetőjogi értelemben is kötelességszegésnek tekintendő. Az elkövetési magatartás törvényi megszövegezése szerint azonban csak a súlyos kötelességszegés lehet az, ami büntetőjogi következményekkel is járhat. Általában véve az olyan kirívó kötelességszegést lehet „súlyosnak” tekinteni, amely még az általános társadalmi felfogás szerint elvárható minimális követelményeknek sem felel meg (Kúria Bfv.I.739/2006/5. számú határozat).
[116] Általában véve súlyosnak az olyan kirívó kötelességszegést lehet tekinteni, amikor az elkövető a kiskorú felügyelete, nevelése, gondozása során az általános társadalmi felfogás szerint minimálisan elvárható követelményeket sem teljesíti (Kúria Bfv.I.1.077/2016/5. számú határozat).
[117] A III. r. vádlott védője hivatkozott a BH2011.184. számon közzétett döntésre, mely szerint életveszélyt okozó testi sértés bűntettével halmazatban nem állapítható meg a kiskorú veszélyeztetésének bűntette, ha a terhelt nevelésére, felügyeletére és gondozására bízott kiskorút életveszélyes sérülést, valamint maradandó fogyatékosságot eredményezően tettlegesen bántalmazza, majd az ennek következtében láthatóan rosszul lévő sértetthez nem hív segítséget. A védő érvelése szerint a III. r. vádlottnak azon magatartása, hogy a kiskorú sértettet bántalmazta, a bántalmazással egyidejűleg a testi épséget sértő cselekmény mellett az azt veszélyeztető cselekményt, a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét nem valósíthatja meg, az alaki halmazat ezért csak látszólagos.
[118] A Kúria ezzel kapcsolatban rámutat arra, hogy a hivatkozott jogeset jelen ügytől eltér. A terhelt a hivatkozott ügyben kizárólag a kiskorú sértett testi épségét, egészségét veszélyeztette, amellett, hogy ezen túlmenően sérülést is okozott. A hivatkozott határozatban a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a testi sértés bűncselekménye mellett a terhelt maradéktalanul megvalósította a (korábbi, az 1978. évi IV. törvény szerinti) Btk. 195. § (1) bekezdésében meghatározott, kiskorú veszélyeztetése bűntettének tényállási elemeit is. Bűnösségének megállapítására ez utóbbi bűncselekményben mégis a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor. A cselekményegység (alaki vagy másként eszmei halmazat) keretébe tartozó cselekmény minősítése során a Legfelsőbb Bíróság abból indult ki, hogy a többszörös tényállásszerűség önmagában soha nem elegendő a valódi halmazat megállapításához. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a bűncselekmény valamennyi ismérve valamennyi bűncselekmény tekintetében maradéktalanul megállapítható. A Kúria ezzel egyetért. A hivatkozott jogesetben ugyanakkor az egyetlen védett jogi tárgyként ugyanannak a személynek a testi épségéhez és egészségéhez fűződő társadalmi érdeket állapította meg, és ennek kapcsán vont le következtetést arra nézve, hogy az ezt sértő cselekménybe az ugyanazon elkövetési magatartással, ugyanezen védett jogi tárgyat csak veszélyeztető cselekmény (a kiskorú veszélyeztetésének bűntette) beleolvad. A Legfelsőbb Bíróság a hivatkozott határozatában kimondta: alapvető büntetőjogi elv, hogy amennyiben az elkövető az egységes magatartásával ugyanazt a jogi tárgyat enyhébben és súlyosabban is sérti, akkor a büntetőjogi felelőssége kizárólag a súlyosabb jogtárgysértés szerint állapítható meg. Ehhez igazodóan ugyancsak alapvető büntetőjogi elv, hogy sértő szándék mellett a veszélyeztető szándék a minősítés körében figyelmen kívül marad. Másként fogalmazva, többszörös jogtárgysértés (materiális jogellenesség, illetve társadalomra veszélyesség) hiányában valódi halmazat megállapítása kizárt. A Kúria ezzel egyetért, ugyanakkor megállapítja, hogy jelen ügyben a sértő és veszélyeztető cselekmény nem ugyanazt a védett jogtárgyat sérti. Kétségtelen tény, hogy a vádlottak, így a III. r. vádlott bántalmazó cselekménye összhatásában a kiskorú sértett testi épségét sértette és egyben veszélyeztette is. A szülői felügyeleti jogból eredő kötelezettséggel terhelt vádlottak azonban ezzel a magatartásukkal – figyelemmel arra, hogy az általuk nevelt unokájukat, illetve fiukat súlyosan fenyegető, megrémisztő módon, szándékegységben bántalmazták, élet kioltásra alkalmas eszközzel fenyegették és ezt a magatartásukat mindaddig folytatták, amíg a sértett édesanyjához nem tudott menekülni – a megállapított tényállás alapján a kiskorú sértettnek nem csak a testi épségét, hanem érzelmi és erkölcsi fejlődését is veszélyeztette. Az eltérő jogtárgyak sértése, a többszörös jogtárgysértés mellett valódi anyagi halmazat megállapításának van helye.
[119] A Kúria megállapította, hogy a Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő testi sértés bűntettének kísérlete, valamint a Btk. 339. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) és d) pontja szerint minősülő garázdaság bűntette (mely bűncselekményeket az I., a II. és a III. r. vádlottak az első- és másodfokú ítélet szerint társtettesként követtek el) vonatkozásában a bűnösség megállapítására a másodfokú bíróság által megállapított, egyébként az elsőfokú bíróság tényállásától el nem térő tényállása – melynek megalapozottságát a Kúria a fentebb kifejtettek alapján nem vizsgálta – alapján helyesen került sor, a vádlottak felmentésére és az eljárás megszüntetésére a megállapított tényállás alapján nem kerülhet sor, a cselekmények minősítése is törvényes.
[120] A Kúria a büntetés kiszabása körében a másodfokú bíróság által kifejtettekkel a II. és a III. r. vádlottak esetében maradéktalanul egyetért. Az I. r. vádlott vonatkozásában azonban éppen az ítélőtábla által kifejtett büntetéskiszabási elvekre figyelemmel, különös tekintettel arra, hogy a megállapított tényállás alapján az I. r. vádlott volt az, aki a szülői felügyeleti jogokat családjogi alapon gyakorolta, valamint a kiskorú sértett nevelésében, az azzal kapcsolatos módszerek alkalmazásában meghatározó szerepet játszott, a büntetés céljának elérésére indokolt lett volna a II. és a III. r. vádlott büntetéséhez közelítő szabadságvesztés-büntetés kiszabása. Erre azonban súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezés hiányában a harmadfokú bíróságnak nem volt lehetősége.
[121] A Kúria a másodfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezéseit törvényesnek találta.
[122] A büntetés kiszabására irányadó körülményeket az eljárt bíróságok felsorolták, azzal a Kúria egyetért. Annak ellenére, hogy a III. r. terhelt esetében a hosszabb időszakban elkövetésre vonatkozó megállapítást mellőzte a Kúria, az enyhítésre nem talált lehetőséget, mert a terhelt előéletére, a feltételes szabadság hatálya alatti elkövetésre, arra a kirívó kötelességszegésre, amelyet az unokájával szemben megvalósított, nem indokolt, hogy esetében erre figyelemmel enyhébb rendelkezést alkalmazzon, amely egyébként a helyesen értékelt súlyosító és enyhítő körülményekre tekintettel az I. és a II. r. vádlott tekintetében szóba sem kerülhetett.
[123] Mindezek alapján a Kúria a Be. 620. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen eljárva, a másodfokú bíróság ítéletét a Be. 623. §-a alapján helybenhagyta.

(Kúria Bhar.I.1.059/2021/9.)