A Kúria M.I. tanácsa által tárgyaláson kívül elbírálta az Mfv.I.10.307/2018. számú ügyet.
Közlemények kúriai döntésekről
Tájékoztató a munkavállalói azonnali hatályú felmondás jogszerűsége és jogkövetkezményei tárgyában hozott határozatról
Összefoglaló a munkaerő-kölcsönzésre irányuló egyszerűsített foglalkoztatás tárgyában hozott határozatról
A Kúria Közigazgatási Kollégium határozatot hozott 2019. január 21-én, a Kfv.X.37.814/2018/9. számú ügyben. Az alperes a felperesi szociális szövetkezet kirendeltségén 2017. szeptember 25-én munkaügyi ellenőrzést tartott, amelynek eredményeként a 2018.
A munkáltatói szabályzat közlése megvalósul a szabályzat helyben szokásos és általában ismert módon történő közzétételével, amelyre sor kerülhet a munkáltatónak a munkavállalók által ismert és hozzáférhető belső intranetes felületén
A Kúria tájékoztatója Mfv.II.10.340/2018.-as számú ügyben hozott határozatáról.
A Kúria döntést hozott szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti perben
Tájékoztató a Pfv.II.21.396/2018. számú egyedi ügyről. A per 2014. december 10. napján indult. A felperes keresetében az alperes és közös gyermekük kapcsolattartásának megváltoztatását, majd 2015. június 16.
Céljuttatás -tartalma szerint prémium- megfizetéséről döntött a Kúria
Tájékoztató az Mfv.II.10.480/2018 számú ügyben hozott határozatról.
Nyugdíjasnak minősülő munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése tárgyában döntött a Kúria
Tájékoztató az Mfv.II.10.450/2018. számú ügyben hozott határozatról. A döntés elvi tartalma:
A Kúria Büntető Kollégiuma határozatot hozott kényszerintézkedés alkalmazásának indokoltságát vizsgáló ügyben
Tájékoztató a Kúria Bpkf.I.130/2019. számú jelentős ügyben 2019. február 18-án hozott határozatáról. I.
A Kúria határozatot hozott fiatalkorú elkövetők próbára bocsátása tárgyában folyamatban volt ügyben
Tájékoztató a Kúria Bfv.I.1.482/2018. számú jelentős ügyben, 2019. február 12-én hozott határozatáról. A Btk. 105 § (2) bekezdése értelmében a törvény rendelkezéseit a fiatalkorúakra a XI. Fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, a 116.
A Kúria Büntető Kollégiuma felszámolási eljárás során elkövetett csődbűntett tárgyában hozott határozatot
Tájékoztató a Kúria Bfv.I.996/2018. számú jelentős ügyben, 2019. február 5-én hozott határozatáról
A Kúria határozata büntetés-végrehajtási bírói ügydöntő végzés tárgyában
Tájékoztató a Kúria Bfv.II.1.326/2018. számú jelentős ügyben, 2019. március 5-én hozott határozatáról.