PK 192.

Nyomtatóbarát változat

PK 192. szám*
A hagyaték tárgyaival és annak hasznaival való felelősség esetén a marasztaló ítélet rendelkező részében meg kell jelölni azokat a vagyontárgyakat, amelyekből, illetőleg amelyeknek hasznaiból a hagyatéki hitelező - végrehajtás útján - kielégítést kereshet.

Az örökség értéke erejéig való felelősség esetén az ítélet rendelkező részében nem kell megjelölni sem a hagyatéki vagyontárgyakat, sem azok értékét, és arra sem kell utalni, hogy az örökös felelőssége milyen „érték” erejéig áll fenn. Mindez az ítélet indokolására tartozik, s az ítélet rendelkező részében az örököst meghatározott összeg fizetésére kell kötelezni minden korlátozás nélkül, úgy azonban, hogy a marasztalás összege nem haladhatja meg az örökség értékét.

 

A Ptk. 679. §-a (1) bekezdésének első mondata szerint az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel a hitelezőnek (cum viribus felelősség).

Ez annyit jelent, hogy a hagyatéki hitelező elsődleges igénye arra terjed ki, hogy követelését - végrehajtás útján - a hagyatéki vagyontárgyakból és azok hasznaiból elégítse ki. Ennélfogva a hitelezőnek már a követelés érvényesítésekor meg kell jelölnie azokat a vagyontárgyakat, amelyekből, illetőleg amelyeknek hasznaiból kielégítést kíván keresni. Ebből folyik, hogy a kérdéses vagyontárgyakat az ítéletben is meg kell jelölni, egyrészt mert ez a hagyatéki hitelező jogszerű igényének a meghatározásához hozzátartozik, másrészt mert nem lehet a végrehajtási eljárásra utalni annak a - sokszor terjedelmes bizonyítást igénylő - kérdésnek a felderítését, hogy mely vagyontárgyak tartoznak a hagyatékhoz.

Az ítélet rendelkező részében meg kell határozni azt, hogy a hitelező a megjelölt vagyontárgyakból milyen összeg erejéig kereshet kielégítést (Pp. 216. §). Ez az összeg egyenlő azzal, amelyet a bíróság - az ítélet indokolása szerint - a hitelező jogszerű követeléseként megállapított.

Abban az esetben, ha a hagyatékátadó végzés rendelkezésre áll, s ez a hagyatéki vagyontárgyakat tételesen felsorolja, helye lehet annak, hogy az ítélet utaljon a hagyatékátadó végzésre, illetőleg annak azokra a tételeire, amelyek a kielégítés szempontjából figyelembe jönnek. Ebben az esetben azonban a hagyatékátadó végzés - és a szükséghez képest a hagyatéki leltár - egy kiadmányát a periratoknál vissza kell tartani.

Minthogy azonban a hagyatékátadó végzésnek csak alaki jogereje lehet, de anyagi jogereje nincs, az örökös a perben vitathatja a hagyatékátadó végzésben megjelölt vagyontárgyak hagyatéki jellegét, s ugyanígy a hitelező is bizonyíthatja, hogy a hagyatékhoz más vagyontárgyak is tartoznak, mint amelyeket a hagyatékátadó végzés megjelöl.

Mivel az ilyen perben a követelés fennállásán kívül az kerül eldöntésre, hogy a per tárgyává tett vagyontárgy a hitelező kielégítésének alapjául szolgál-e, az ítélet jogereje nem zárja ki, hogy a hitelező újabb pert indítson akkor, ha olyan vagyontárgyat tesz a per tárgyává, amelynek a hagyatékhoz tartozása még elbírálásra nem került.

Az, hogy az örökös a hagyatéki tartozásokért elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és azoknak hasznaival felel, olyan jogosultság, amelynek igénybevétele természetszerűleg nem kötelező. Ennélfogva az örökös kifejezett nyilatkozattal hozzájárulhat ahhoz, hogy a marasztalás ne korlátozódjék csupán a hagyatéki vagyontárgyakra. Ha ilyen hozzájárulás feltehető, célszerű az örököst - kioktatás mellett - e vonatkozásban nyilatkozatra felhívni, s hozzájárulása esetén a követelésért - öröksége erejéig - egyéb vagyontárgyával is felelőssé válik.

Előfordulhat ugyanis, hogy az örökös el akarja kerülni azt, hogy a hagyatéki vagyontárgyakra, illetőleg csupán azokra vezessenek végrehajtást, s ezért hajlandó arra, hogy egyéb vagyonát is a kielégítés alapjává tegye. Ez viszont a hitelező sérelmével nem jár, sőt esetleg reá nézve előnyös, s az ítéleti rendelkezést is egyszerűbbé teszi.

Természetesen a marasztalás ilyen esetben sem terjedhet túl az örökség értékén. Éppen ezért, ha az örökség értéke tekintetében a felek között vita van, az ilyen marasztaláshoz a hitelező hozzájárulása is szükséges.

A Ptk. 679. §-a (1) bekezdésének második mondata szerint amennyiben a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában annyiban az örökös az öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel (pro viribus felelősség).

A "pro viribus" felelősség esetén a marasztaló ítélet rendelkező részében sem a hagyatéki vagyontárgyakat, sem azok értékét megjelölni nem kell, és arra sem kell utalni, hogy a felelősség milyen "érték" erejéig áll fenn. Ilyen esetben ugyanis a tényállás megállapításának tárgya az, hogy az örökös birtokában milyen vagyontárgyak és hasznok nincsenek már még, s ezek értékén belül a rendelkező részben minden korlátozás nélkül meghatározott összeg fizetésére kell őt kötelezni, amelyért ő - akárcsak más esetekben - mindennemű vagyonával felel. Ha a hitelező jogszerű követelése a hiányzó vagyontárgyak és tiszta hasznok értékét eléri, vagy azt meghaladja, a marasztalás összege ezek értékével egyenlő. Ha viszont a hitelező követelése a hiányzó vagyontárgyak és tiszta hasznok értékét nem éri el, a marasztalás összege természetesen a jogszerű követeléssel lesz egyenlő. Ha nyilvánvaló, hogy a hiányzó vagyontárgyak és tiszta hasznok értéke a hitelező követelését eléri vagy azt meghaladja, az örökös marasztalásához a kérdéses érték pontos megállapítása szükségtelen.

Abban a kérdésben, hogy az örökség erejéig való felelősség egyáltalán fennáll-e, figyelemmel kell lenni a Ptk. 679. §-a (2) bekezdésének a rendelkezésére.

 

 

 

* Nem csak a régi, hanem az új Ptk. alkalmazása körében is megfelelően irányadó: vö. 1/2014. PJE határozat 1. pont.