GK 35.

Nyomtatóbarát változat

GK 35. szám*
Ha a gazdálkodó szervezetek a több évre szóló mezőgazdasági termékértékesítési szerződésükben az árban nem állapodtak meg, és utóbb az egyes évekre (időszakokra) vonatkozó ellenszolgáltatásra nézve közöttük vita keletkezik, az ár meghatározását bármelyik fél a bíróságtól kérheti.

 

Az 1977. évi IV. törvénnyel módosított Ptk. 422. §-a (2) és (3) bekezdése szerint a mezőgazdasági termékértékesítési szerződést több évre is meg lehet kötni. Az ilyen szerződésben a felek közös kockázatviselést is vállalhatnak a termelésre, feldolgozásra és értékesítésre, egyben megállapodhatnak a tevékenység során elért nyereség megosztásában is. A 422. § (2) bekezdése azt is kimondja, hogy a több évre szóló szerződésben a felek az árban nem kötelesek megállapodni.

Arra az esetre, ha a szerződést közös kockázatviselésre kötik, vagy a felek nyereségmegosztásban állapodnak meg, a mezőgazdasági termékértékesítési szerződésről szóló 14/1978. (III. 1.) MT rendelet (R.) 21. és 22. §-a részletesebb szabályozást ad.

Nem tartalmaz azonban rendelkezést a R. arra az esetre, hogy ha a felek a több évre szóló mezőgazdasági termékértékesítési szerződést a közös kockázatviselés vállalása, illetőleg a nyereség megosztására is kiterjedő megállapodás nélkül kötötték, az évenként, illetőleg időszakosan (szezonálisan) irányadó árat, az ellenszolgáltatást azonban sem összegszerűen, sem annak utólagos megállapítására alkalmas számítási mód előírásával [R. 4. § (4) bek.] nem határozták meg.

Ha a felek a többéves szerződésben az esetenként (időszakonként) irányadó ellenszolgáltatásban nem állapodtak meg, utóbb - a kereslet-kínálat változásával is összefüggően - az ellenszolgáltatásban gyakran nem is tudnak megegyezni. Ennek olyan következménye is van, hogy elmarad az esedékes teljesítés, vagy ha történik is szállítás, az ellenszolgáltatást a termelő a saját álláspontja szerint kialakított egységáron számlázza, amit a megrendelő nem hajlandó megfizetni.

A többéves mezőgazdasági termékértékesítési szerződés ellenére tehát - szemben ennek a jogintézménynek gazdaságpolitikai céljával - az időszakos teljesítéssel kapcsolatban az előbbi okból mutatkozó nehézségek, akadályok a tervszerű ellátás megzavarásához vagy a termék minőségének romlásához vezethetnek.

Nem egységes a bírói gyakorlat abban, hogy az árvitában eljárhat-e a bíróság, mivel a szerződéskötési kötelezettség a mezőgazdasági termékértékesítéssel kapcsolatban nem áll fenn, a felek pedig nem kötöttek olyan megállapodást, hogy a bíróság döntését magukra nézve kötelezőnek ismerik el (alávetés).

A bírósági eljárás lehetőségének megteremtése összhangban áll a gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződései létrejöttének fokozott elősegítését célzó törekvéssel, valamint a több évre szóló mezőgazdasági termékértékesítési szerződés gazdaság- és jogpolitikai céljával.

A kérdés megoldásánál abból kell kiindulni, hogy a Ptk. 422. §-a (2) bekezdésének ismertetett és a termék árára vonatkozó rendelkezéséből következik: a több évre szóló mezőgazdasági termékértékesítési szerződés a felek álmegállapodása hiányában is létrejön, vagyis ilyen esetben a bíróság nem a szerződés létrehozása tárgyában dönt, hanem csupán a már létrejött szerződésnek a hiányzó kellékét határozza meg. Erre pedig a Ptk. 206. §-ának (4) bekezdése a bíróságnak lehetőséget biztosít.

A konkrét teljesítésre irányadó vételár tehát ilyen módon mindenkor meghatározható. Ez természetesen bármelyik szerződő fél kérelmére megtörténhet, mivel a bíróság döntésének nem előfeltétele a másik fél alávetési nyilatkozata.

 

 

* Csak a régi Ptk. alapján elbírálható ügyekben alkalmazható: vö. 1/2014. PJE határozat V. 1. b) pont.