Sajtóközlemények, hírek

Az elmúlt egy évben kinevezett bírókat, bírósági titkárokat és fogalmazókat köszöntött a Kúria elnöke

Az értelmiségi bíró eszméjéről, szerepköréről, feladatairól, valamint az összetartó bírói közösség fontosságáról beszélt dr. Darák Péter 2017. december 8-án, Budapesten.

2017. december 19.

Díjazták a bírósági fotópályázat nyerteseit – A Kúria elnökének különdíjasa: Szőnyi István

Szőnyi István: Kúria lépcsőház című alkotása nyerte a legfőbb bírói fórum elnökének különdíját az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által negyedik alkalommal kiírt fotópályázaton. A „Fókuszban a bíróság” pályázóinak 2017. december 12-én nyújtották át az elismeréseket.

2017. december 13.

2017. a Felkészülés éve

Sajtótájékoztató keretében értékelte a Kúria elnöke, elnökhelyettese és a kollégiumok vezetői a legfőbb bírói fórum 2017. második félévének ítélkezési és a joggyakorlat egységesítésére irányuló tevékenységét 2017. december 12-én, Budapesten, a Múzeum Kávéházban.
 

2017. december 12.

Jóváhagyta az Országgyűlés a Kúria 2016-os beszámolóját

A képviselők 145 igen szavazattal, 24 tartózkodás mellett fogadták el a vonatkozó határozatot 2017.

2017. december 12.

6 éves a korrupció elleni összefogás Magyarországon

Jelentős lépéseket tett a Kúria a 2017-es évben is az integritás fejlesztése és a korrupciós kockázatok kiszűrése érdekében. A legfőbb bírói fórum több állami szervvel közösen 2017. november 11-én vett részt azon az éves tanácskozáson, amelyen a 2011.

2017. december 11.

Darák Péter: a munkaügyi bírák hozzájárultak Magyarország munkaügyi kultúrájának emelkedéséhez

Nagyszabású munkaügyi konferenciát rendezett a Munkaügyi Bírák Országos Egyesülete a szervezet 20 évvel ezelőtti alapításának alkalmából. A 2017.

2017. december 7.

Három nagy érdeklődéssel várt kollégiumi véleményt fogadott el a Kúria

A Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiuma 2017. november 28-án megtartott ülésén három kollégiumi véleményt alkotott.

2017. december 5.

Szellemi tulajdonnal kapcsolatos ügyek: nagy érdeklődés a magyar bírói gyakorlat iránt

Az Európai Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) Fellebbezési Tanácsának tagjai látogattak el a Kúriára 2017. november 30-án.

2017. december 5.

Az európai fejlődés egyik záloga a bíróságok közötti nemzetközi párbeszéd

A Kúria és az Alkotmánybíróság bírái, valamint németországi bírók, jogtudósok tanácskoztak a Kúrián 2017. december 1-én Budapesten.

2017. december 1.

Az Alkotmánybíróság és a Kúria közleménye

Sulyok Tamás: eljött az idő az Alaptörvény első átfogó értékelésére

2017. november 29.

Oldalak