Tájékoztató a Pfv.V.20.753/2017/4. számú egyedi ügyben, közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésből fakadó követeléssel szembeni beszámítás kizártságáról

Dátum

Az I. rendű felperes és az alperes közbeszerzési eljárás alapján egy iskolaépület felújítása és bővítése tárgyában kötöttek vállalkozási szerződéseket.

Az I. rendű felperes keresetében a szerződésekből eredő vállalkozói díj- és kártérítési igényei tekintetében kérte az alperes marasztalását, aki a perben beszámítási kifogást és viszontkeresetet is előterjesztett. Az I. rendű felperes a perindítás után a kereseti követeléseit a II. rendű felperesre engedményezte.

A másodfokú bíróság – az elsőfokú ítéletet részben megváltoztató – jogerős ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság az alperes beszámítási kifogásának a szerződéskötéskor hatályban volt, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) 306/A. § (2) bekezdése miatt nem adhatott volna helyt. E törvényhely szerint az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be. Ehhez képest a beszámítási kifogást már az I. rendű felperes vitatta, és perbeli jogutódjaként a II. rendű felperes sem ismerte el a beszámítani kívánt követeléseket.

Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria a jogerős ítéletet felülvizsgálattal támadott részében hatályában fenntartotta. Rámutatott arra, hogy a bíróságok a bizonyítékok helyes és okszerű mérlegelésével állapították meg a tényállást. A Kbt. 306/A. § (2) bekezdésének megsértésére alapított felülvizsgálati támadás kapcsán kiemelte, hogy a másodfokú bíróság a hivatkozott törvényhely helyes alkalmazásával mellőzte az alperes által kért beszámítást. Mivel a II. rendű felperes a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésekből fakadó követelések engedményezésével a régi jogosult, az I. rendű felperes helyébe lépett, ezért a kereseti követeléssel szemben – a beszámítás említett törvényi korlátozására tekintettel – csak a II. rendű felperes által elismert követelés lett volna beszámítható.

Budapest, 2018. március 22.

A Kúria Sajtótitkársága