A felperes 2003. november 10-étől állt az alperes alkalmazásában utasbiztonsági ellenőr munkakörben. A RDFSZ-nek, majd két szakszervezet egyesülésével létrejött LESZ alelnöke lett. A felperes 2009. óta az utasbiztonsági ellenőri feladatai alól mentesülve kizárólag függetlenített szakszervezeti tisztségviselőként járt el. 2009. október 20-án a LESZ elnöke bejelentette a munkáltató részére, hogy az 1992. évi XXII. tv. (régi Mt.) 28. §-a alapján 28 főt illet védettség, közöttük a felperest is.Az alperes 2012. július 5-én megkereste a LESZ elnökét, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) hatályba lépése miatt tájékoztassa a munkáltatót, hogy a szakszervezet mely tisztségviselőire kívánja alkalmazni az Mt. 273. § (1) - (3) bekezdésének rendelkezéseit. Az alperes 2012. július 23-án ismét megkereste a LESZ elnökét a munkajogi védelemben részesülő tisztségviselők nevének és a munkaidő-kedvezmény felhasználás tervezett rendjének megküldése érdekében, a határidőt 2012. július 31-ében jelölte meg. A szakszervezet részéről a felhívásra nem érkezett jelzés. A munkáltató 2013. augusztus 23-án kelt felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát az Mt. 64. § (1) bekezdés b) pontjára alapítottan. Eszerint „2013. július 19-én tartott alaptanfolyami képzésen erre irányúló bárminemű munkáltatói felhívás nélkül megjelent, és a képzésen részt vevő munkavállalók irányába a munkáltató működésével kapcsolatos nyilatkozatokat tett. A képzésen részt vevő munkavállalók által tett nyilatkozatokból megállapíthatóan M.Z. munkavállaló nyilatkozatában olyan valótlan tartalmú kijelentéseket tett, illetve valós tényeket hamis színben tüntetett fel a munkáltató működésével összefüggésben, amelyek súlyosan sértik a munkáltató jó hírnevét, gazdasági és szervezeti érdekeit, a munkáltató megítélése tekintetében negatív értékítélet keletkezésének veszélyével jár. Az alperes a felmondásban rögzítette – az Mt. 6. §-ára és a 8. §-ára hivatkozva –, hogy a felperes munkáltató helytelen megítélésére alkalmas módon járt el, továbbá kifejtette, hogy álláspontja szerint a felperest miért nem illeti meg a szakszervezeti tisztségviselők védelme. A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest perköltség fizetésére kötelezte. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A felperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult a felperes perköltség fizetésre kötelezése mellett.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben megalapozott. A Pp. 275. § (2) bekezdés alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A Pp. 272. § (2) bekezdés szerint pedig a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt, hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni – a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett –, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei tehát a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, az erre vonatkozó jogi álláspontját részletesen kifejti, vagyis a jogszabálysértésre való hivatkozását, indokait is ismerteti. Amennyiben a fél a felülvizsgálati kérelmében több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell a fent meghatározott tartalmi követelményekkel. A jogerős ítélet több rendelkezése ellen irányuló felülvizsgálati kérelem esetén annak a törvényben előírt tartalmi kellékeket kérelmenként külön-külön kell tartalmaznia, és ezek hiánytalan meglétét is a Kúria külön-külön vizsgálja [1/2016. (II.15.) PK vélemény 4-6. pont]. A fenti követelménynek nem felel meg, ha a fél a jogi álláspontját nem a szerinte megsértett jogszabályhelyre vetítve adja elő, jogi érvelése megtételekor a megsértett jogszabályhelyet nem jelöli meg, vagy azokat egy helyen egyszerre sorolja fel. Ebből következően a Kúria csak mindezen szempontoknak megfelelő felülvizsgálati érvelést vonhatta vizsgálódási körébe. Elsődlegesen a felperes szakszervezeti tisztségviselőkénti védettségét kellett értékelni. A bíróságok ebben a körben helytálló következtetésre jutottak. Az Mth. 14. §-ának (1) bekezdéséből megállapíthatóan az új Mt. hatályba lépésekor a „felmondás védelmi szabályt” fenntartotta mindazon tisztségviselők tekintetében, akik 2012. június 30-án a régi Mt. 28. §-a szerinti védelemben részesültek. Ezen szabály azonban csak 2012. december 31-éig volt hatályban, mivel a rendelkezést a 2012. évi CCXVI. törvény 18. § (2) bekezdése 2013. január 1-jével hatályon kívül helyezte. Az Mt. 273. § (3) és (4) bekezdése értelmében a munkajogi védelem a szakszervezet alapszabály szerinti legfőbb szerve által megjelölt egy tisztségviselőt illet meg, illetve a munkavállalók naptári évre számított átlagos statisztikai létszámához igazodó 1-5 főig terjedően jelölhet meg a szakszervezet védelemben részesülő tisztségviselőt. Ennek értelmében a munkajogi védelem csak azt a szakszervezeti tisztségviselőt illeti, akit a szakszervezet kijelöl. Jelen esetben a LESZ a munkáltató többszöri felhívása ellenére nem közölte, hogy a korábbi 28 fő védelemben részesülő tisztségviselője helyett kik lesznek azok, akiket az új törvényi szabályozás szerint is megillet ez a jog. Téves azon felülvizsgálati érvelés, hogy a szakszervezet 2009-ben írásbeli tájékoztatást adott a védelemben részesülő tisztségviselőkről, így az irányadó volt a jelen per eldöntése szempontjából. Az új törvényi előírások figyelembe vételével – mivel lényeges változást hozott a védelmet illető tisztségviselők számát illetően – ez a tájékoztatás az Mt. 273. § (3) bekezdésére figyelemmel nem lehetett hatályos. A felperes az eljárás során állította, hogy a szakszervezet elnöke a jogviszony megszüntetésekor szóban megfelelően bejelenthette a felperes védettségét, erre azonban a felülvizsgálati kérelem jogszabálysértés megjelölésével nem hivatkozott, így a felülvizsgálati eljárásban nem is volt mód ennek vizsgálatára. A fentiek alapján pedig alaptalanul állította a felperes mind az Alaptörvény Q) cikk (2) és (3) bekezdésének sérelmét, mind pedig az ILO 135. számú egyezmény megsértését. A továbbiakban azt kellett vizsgálni, hogy a felmondásban felhozott indokok alapján jogszerű volt-e a jogviszony megszüntetés. A felperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott az Alaptörvény IX. cikkének (1) bekezdése alapján arra, hogy mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Arra is helyesen utalt, hogy a felperesnek szakszervezeti tisztségviselőként a szakszervezet nevében jogosultsága volt a munkavállalókat a munkaügyi kapcsolatokkal, vagy a munkaviszonnyal összefüggő kérdésekben tájékoztatni [Mt. 272. § (2) bekezdés], és ennek során kritikai megjegyzéseket tenni. Az sem vitatott, hogy a munkavállalói érdekvédelem képviselőjeként tartott toborzóbeszédet, ami különös védelmet élvez. Ugyanakkor következetes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy az alperes jóhírnevét a szakszervezet, illetve annak tisztségviselője sem sértheti (Mt. 8. §, 9. §). Az Mt. 8. § (3) bekezdésében szereplő „jóhírnév” tartalommal való kitöltésénél a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:45. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés ad eligazítást. A Ptk. vonatkozó szabálya szerint a jóhírnév megsértését jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, és e személyt sértő valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel. Valós tény állításával tehát a munkáltató jóhírnevét nem lehet megsérteni. A Ptk-ban szereplő jóhírnév megsértését jelentő magatartásokon kívül a valós tények közlése csak akkor sérti vagy veszélyezteti súlyosan a munkáltató jóhírnevét, amennyiben ezen információ bizalmas kezeléséhez fűződő munkáltatói érdek erősebb, mint a valós tény nyilvánosságra hozatalához fűződő. Mindebből következően az elsőfokú bíróságnak – a megfelelő bizonyítási teher kiosztását követően – a felek bizonyítási indítványainak megfelelően értékelnie kell, hogy valóban megvalósult-e az a felperesi magatartás, amely az alperesnek a munkaviszony megszüntetésében rögzített - jóhírnevének sérelmét okozta. Ebben a körben azt is vizsgálni kell, hogy a felperes részéről vélemény fogalmazódott-e meg, amely nyilvánvalóan befolyásolja a bizonyítási szabályokat. E körben nem elégséges azt vizsgálni, hogy a felperes kijelentéseinek milyen stílusa volt, illetve hogy a jelenlévőkben félelmet keltett-e, hanem azt is, hogy a felmondásban felhozott jóhírnév sérelme egyáltalán az ott elhangzottak alapján megtörténhetett-e. Több jogcímre történő egyidejű hivatkozás esetén a bizonyítási eljárás során nem a kereseti kérelem sorrendjében előadottak határozzák meg a jogellenességi okok vizsgálatát. Előbb a tételes jogszabályba ütközés, majd – amennyiben diszkriminációra hivatkozás is volt – az előbbi alaptalansága esetén az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. tv. (Ebktv.) szerinti bizonyítás lefolytatását követően, az emiatti megalapozatlanság megállapítása után van lehetőség az általános magatartási követelmények, a joggal való visszaélés, az együttműködési kötelezettség, a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelménye megsértése vizsgálatára [5/2017. (XI.28.) KMK vélemény 3. pont]. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére és a joggal való visszaélésre való egyidejű hivatkozás esetén elsődlegesen azt lehet vizsgálni, hogy a hátrányokozás összefüggésben áll-e valamely, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényben felsorolt védett tulajdonsággal. A joggal való visszaélés akkor vizsgálandó, amennyiben ilyen védett tulajdonság nem állapítható meg [4/2017. (XI.28.) KMK vélemény]. Fentiekből következően elsődlegesen tehát vizsgálni kell, hogy a felmondásban foglalt indokokra figyelemmel az alperes intézkedése jogszerű volt. Ennek megléte esetén lehet vizsgálni az egyenlő bánásmód követelményének megtartását, illetve a joggal való visszaélés esetleges megvalósulását. A rendeltetésellenes joggyakorlás és az egyenlő bánásmód megsértésének körében a felülvizsgálati kérelem egyrészt helytállóan utalt a bíróságok részéről a kioktatási kötelezettség elmaradására, illetve nem megfelelő kiosztására, másrészt arra, hogy a másodfokú bíróság e körben ítélet indokolási kötelezettségének sem tett teljes körben eleget (Pp. 221. §). A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak a feleket a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésének megfelelően kell kioktatnia a bizonyítási kötelezettségről. Szükség esetén pontosan el kell határolnia, hogy a felperes mire alapítja a rendeltetésellenes joggyakorlás körében előadott álláspontját, és mit tekint az egyenlő bánásmód megsértésének. Mindez elsődleges jelentőségű figyelemmel arra, hogy a két jogintézmény között eltérőek a bizonyítás, illetve a valószínűsítés szabályai. Amennyiben az egyenlő bánásmód megsértésére hivatkozó munkavállaló valószínűsítette, hogy rendelkezik valamely, az Ebktv. szerinti védett tulajdonsággal, a bíróságnak az egyenlő bánásmód megsértése megtörténtét kell vizsgálnia a felperesre kedvezőbb bizonyítási szabályok szerint, ellenkező esetben az joggal való visszaélésként vizsgálható a jogsértés az általános bizonyítási szabályok alkalmazásánál. Csak mindezen bizonyítási eljárás lefolytatása után lesz a bíróság abban a helyzetben, hogy megalapozott, mindenre kiterjedő döntést hozzon, ezért a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján.
Budapest, 2018. március 6.
A Kúria Sajtótitkársága