Tájékoztató a Kúria Knk.37.504/2013/2. számú ügyben hozott határozatáról (aktív eutanázia megengedhetőségére vonatkozó országos népi kezdeményezés)

Dátum

Az Országos Választási Bizottság a 79/2013. (VII.9.) számú határozatával hitelesítette azt az aláírás gyűjtő ív mintapéldányát, amely népi kezdeményezésre az alábbi kérdést kívánta bocsátani:
„„Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedő felnőtt korúak orvosi segítséggel vethessenek véget az életüknek?”

A Kúria megállapította, hogy a fenti kérdést hitelesítő OVB határozat törvénysértő, ezért az OVB határozatot megsemmisítette és az OVB.-t új eljárásra utasította.

A Kúria határozatának indokolásában rámutatott, hogy a feltenni kívánt kérdés nem arra irányul, amelyet az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény (Nsztv.) 1. § (1) bekezdése a népi kezdeményezés céljaként meghatároz – nevezetesen, hogy az Országgyűlés az adott kérdést tűzze napirendjére és tárgyalja meg – hanem megfogalmazásából eredően azt a látszatot kelti, hogy a választópolgárok az aláírásukkal népszavazást kezdeményeznek, azt sugallja, hogy az adott kérdést a választópolgárok fogják az Országgyűlésre kötelező módon eldönteni. Az OVB határozatban hitelesített kérdésből nem következik, hogy ebben az esetben az Országgyűlés által megtárgyalandó kérdésről van szó, a választópolgárok számára nem derül ki egyértelműen, hogy miről is döntenek. A népi kezdeményezésre feltett kérdés ezáltal alkalmas arra, hogy a választópolgárokat - adott esetben - félrevezesse. A választópolgárok számára megtévesztő kérdés az Nsztv. 17. §-ába ütközik. Ezért a Kúria az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát hitelesítő OVB határozatot megsemmisítette.

Budapest, 2013. szeptember 12.

A Kúria Sajtótitkársága