A 2003. január 30-án benyújtott kérelem alapján indult felszámolási eljárásban, az eljárás lefolytatására másodikként kijelölt megyei bírósághoz nyújtotta be a felszámoló a zárómérleget, mely ellen több hitelező nyújtott be kifogást.
A II.r. hitelező arra hivatkozott, hogy hitelezői igénye a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57.§ (1) bekezdésének b) pontjába már be van sorolva, azonban a felszámolónak azt a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése szerint kellett volna kezelnie, azaz a zálogtárgy értékesítése során befolyt és az értékesítés költségeivel csökkentett vételár 50 %-át kizárólag a zálogjoggal biztosított követelés kielégítésére fordíthatta volna. Kérte a felszámolót arra kötelezni, hogy követelését a zárómérlegben a Cstv. 49/D.§-a szerint tüntesse fel és soron kívül egyenlítse ki.
A felszámoló kérte a kifogás elutasítását. Kiemelte, a Cstv. kérelem benyújtásakor hatályos rendelkezései szerint a privilegizált Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése szerinti kielégítéshez arra lett volna szükség, hogy a zálogjog a felszámolási eljárás megindulásának időpontja előtt legalább egy évvel keletkezzen.
Miután azonban a hitelező javára jelzálogjogot alapító szerződés a felszámolási eljárás megindításához képest egy éven belül keletkezett, ezért a hitelező nem jogosult a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése szerinti kielégítésre.
Az elsőfokú bíróság a kifogásnak helyt adott és kötelezte a felszámolót – egyebek mellett - , hogy a felszámolási zárómérleget 30 napon belül dolgozza át oly módon, hogy a II.r. hitelező zálogjoggal biztosított követelését a Cstv. 49/D.§ szerint állítsa a mérlegbe. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint, mivel az ingatlan jelzálogjog 2002. január 30-án, annak ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével keletkezett, ez éppen egy évvel előzte meg a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem benyújtását.
Az elsőfokú bíróság végzésének meghozatalát követően az illetékes ítélőtábla a felszámolás további lefolytatására egy harmadik megyei bíróságot jelölt ki.
A felszámoló fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzésének nem fellebbezett részét nem érintette, megfellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta és a felszámolót a II.r. hitelező zálogjoggal biztosított követelésének a Cstv. 49/D.§-a szerinti kezelésére és a zárómérlegbe ekként való beállítására kötelező rendelkezést mellőzte.
A végzés indokolása szerint a II.r. hitelező tudott az adós vagyonának értékesítéséről és arról is, hogy a felszámoló nem kezelte a követelését a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdése szerint, mégsem kifogásolta meg azt, s miután a hitelező ezt elmulasztotta, a zárómérleggel szembeni kifogásban erre már nem hivatkozhat (BH 2003.379).
A hitelező felülvizsgálati kérelme alapján eljárt Kúria a jogerős végzést a felülvizsgálattal érintett részében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságnak a II. r. hitelező zálogjoggal biztosított követelésének a Cstv. 49/D.§-a szerinti kezelésére és a zárómérlegben ekként való beállítására kötelező rendelkezését helybenhagyta.
Az eljárás iratai alapján kiegészített tényállás alapul vételével nem értett egyet a másodfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy a hitelező elmulasztotta a kifogás előterjesztési jogát.
A kifogás érdemével kapcsolatban kifejtette, hogy az ügyben érintett ingatlan-jelzálogjogok a bejegyzéssel 2002. január 30-án létrejöttek. Az alkalmazandó Cstv. 6.§ (2) bekezdése alapján megfelelően irányadó Pp. 103.§ (3) bekezdése szerint a hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon jár le, amely számánál fogva a kezdőnapnak megfelel. A Kúria álláspontja szerint a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdésében foglaltak alkalmazhatóságához megkövetelt 1 éves határidő az ingatlan- jelzálogjog tekintetében nem állt fenn, mert január 30-án még nem “járt le” az 1 év, arra csak január 31-én került sor.
Ugyanakkor a hitelező közjegyzői okiratba foglalt vagyont terhelő zálogjoga 2002. január 21-én kelt és 22-én a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által vezetett nyilvántartásba bejegyzésre került a zálogkötelezett mindenkori vagyonára. A Ptk. 266.§ (3) bekezdés b) pontja szerint a vagyont terhelő zálogjoghoz képest a mást megillető jogosult javára bejegyzett ingatlan-jelzálogjog elsőbbséget élvez. A Cstv. és a Ptk. rendelkezéseinek az összevetéséből következően azonban a privilegizált helyzetet biztosító “régi” ingatlan-jelzálogjog hiányában a Cstv. 49/D.§ alapján minősíthető vagyont terhelő “régi” zálogjog előnyösebb kielégítést biztosít a hitelező számára.
Amennyiben tehát az adós ingatlanán olyan jelzálogjog bejegyzés található, amelyre vonatkozóan a Cstv. 49/D.§ (1) bekezdésében írt feltételek megállapíthatók (régi zálogjog), és a jelzálogjoggal biztosított hitelezői követelés kielégítése az értékesítés költségeivel csökkentett vételár 50 %-át nem érte el, a fennmaradó összeg a vagyont terhelő zálogjog jogosultját illeti. Ha nincs ilyen régi zálogjog, de a vagyont terhelő zálogjog megfelel a Cstv. 49/D.§-ban írt feltételeknek, akkor a vagyont terhelő zálogjog jogosultjának a kielégítésére az ott írt rendelkezések szerint kerülhet sor, függetlenül attól, hogy az ingatlanon “új” jelzálogjogok találhatók.
Az eljárás irataiból megállapíthatóan az ingatlanon nincs a hitelezőt megelőző “régi” jelzálog jogosult. Ebből következően tehát, miután a hitelező a felszámolás megindulása előtt nem alakította át a vagyont terhelő zálogjogot egyedi vagyontárgyakat terhelő zálogjoggá, az adós teljes vagyona a kielégítésének alapjául szolgált. A felszámolás kezdő időpontjában az adóssal szemben lejárt követelése kielégítési jogának megnyílta miatt jogszerűen tartott igényt a Cstv. 49/D.§-a alapján arra, hogy az adós vagyonának értékesítéséből befolyt vételár értékesítési költségekkel csökkentett 50 %-át a felszámoló a részére tartalékolja, és kifizesse.
Budapest, 2013. március 5.
A Kúria Sajtótitkársága