(Kfv.V.35.096/2012/10)
A mérlegelési jogkörben hozott határozat nem azonosítható a tényállás (forgalmi érték) feltárása, megállapítása körébe tartozó az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 70.§-a értelmében elvégzendő bizonyítékértékeléssel. A forgalmi érték megállapítása esetén bizonyítékértékelés történik, mivel a forgalmi értéket a rendelkezésre álló és az Itv. 70.§ (1)-(3) bekezdései szerint figyelembe veendő különféle bizonyítékok értékelésével kell megállapítani, mégpedig úgy, hogy az így meghatározott érték megfeleljen az Itv. 102.§ (1) bekezdés e) pontja szerinti értéknek. Ez utóbbi törvényhely szerint forgalmi érték, az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában árként általában elérhető.
Az a törvényi előírás mely szerint bizonyos adatokat az adóhatóság köteles együttesen figyelembe venni még nem jelenti azt, hogy határozatát mérlegelési jogkörben eljárva hozhatja vagy hozza meg. A Polgári perrendtartásról szóló 1952.évi III. törvény (Pp.) 339/B.§-ában rögzített mérlegelési jogkörben hozott határozatokra vonatkozó felülvizsgálat az olyan közigazgatási érdemi döntésekre vonatkozik, amelyek kapcsán a közigazgatási szervnek nem kötelező, hanem csupán lehetséges – törvényi felhatalmazás alapján, a törvény által meghatározott körben és módon - bármely vagy valamilyen döntés meghozatala, a közigazgatási szervnek választási lehetősége van a tekintetben, hogy miként határozzon. A vagyonszerzési illeték kapcsán az Itv., és más jogszabály sem jogosítja fel az adóhatóságot arra, hogy mérlegelje szab-e ki vagy sem illetéket, ha igen azt milyen érték, illetve illetékkulcs alapján teszi meg. Az adóhatóságnak az illetékalapot, a forgalmi értéket úgy kell meghatároznia, hogy az megfeleljen az Itv.102.§ (1) bekezdés e) pontja szerinti törvényhelynek, és az illeték kulcsokra nézve sincs választási lehetősége, ezeket a törvényi előírásoknak megfelelően kell alkalmaznia. A vagyonszerzési illetékfizetés tárgyában hozott határozatok tehát nem mérlegelési jogkörben hozott határozatok, hanem olyan döntések, amelyekben a forgalmi értéket megalapozottan - tehát az Itv. előzőekben említett törvényhelyeinek megfelelő helyes bizonyítékértékeléssel - kell megállapítani, és ennek alapján az Itv.ben előírt mértékben kell a fizetési kötelezettséget előírni. Az alperes ezért felülvizsgálati kérelmében tévesen hivatkozott a Pp.339/B. §-ában foglaltak megsértésére.
A forgalmi érték megállapítása szakkérdés, amelyhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik. (Pp.177.§).
Az előzőekben kifejtettekből is az következik - az alperes érvelésével ellentétben - hogy az első fokú bíróságnak nem az alperesi mérlegelés felülmérlegelésére, hanem arra a szakkérdésre kellett a bizonyítást lefolytatni, szakértőt kirendelni, hogy mi volt a felperesek illetékkötelezettségének keletkezésekor az ingatlanok Itv.102.§ (1) bekezdés e) pontja szerinti forgalmi értéke.
Az első fokú bíróság a szakértői bizonyítás kapcsán sem követett el eljárási jogszabálysértést, a szakértői bizonyítás megfelel a Pp. 180-183.§-aiban foglaltaknak. A szakértő a beépítetlen telkek esetén a piaci összehasonlító adatokon alapuló értékelést választotta. Amiatt, hogy a felépítményes ingatlanok tekintetében csak egy összehasonlításra alkalmas ingatlan állt a rendelkezésére, a gyakorlatban elfogadott mindhárom értékelési módszer (piaci összehasonlító adatok, hozadéki értékelés, nettópótlási költségalapú) szerinti értékelést is elvégezte, és a három módszer együttesét 40-40-20%-os arány figyelembe vételével határozta meg a végső forgalmi értéket. A szakértő a választott módszer indokoltságáról részletes, helytálló, elfogadható indokokat adott, a szakértői vélemény kapcsán előterjesztett alperesi kifogások alaptalanok. A szakértői véleménnyel a felperesek bizonyították, hogy a keresettel támadott határozatokban megállapított illetékalap (forgalmi érték) megalapozatlan, ennél fogva azt is, hogy a keresettel támadott határozatok jogszabálysértőek.
A rendelkezésre álló iratokból megállapíthatóan sor került a szakértői vélemény kiegészítésére és a szakértő meghallgatására is. Önmagában abból a tényből, hogy az alperes nem ért egyet a szakértői véleményben előadottakkal, még nem következik az, hogy a szakértői vélemény aggálytalan voltának megállapítására, ítélkezés alapjául történő elfogadására jelen ügyben megalapozatlanul, indokolatlanul került volna sor. Kiemeli e körben a Kúria, hogy az alperes – bírói felhívás ellenére – a perben nem kérte újabb szakértő kirendelését és további bizonyítás lefolytatását sem. Az elsőfokú bíróság pedig ítéletében minden alperesi észrevételre, kifogásra részletes, helytálló, szakszerű indokolást adott. Az elsőfokú bíróság ítélete mindezek miatt megfelel a Pp. 206.§ (1) bekezdésében, 221.§ (1) bekezdésében foglaltaknak és a jogvita eldöntésére irányadó anyagi jogi jogszabályi rendelkezések helyes értelmezésén és alkalmazásán alapul.
Budapest,2013.május 3.
A Kúria Sajtótitkársága