Tájékoztatás a Kúria Kfv. V. 35.505/2016/7. számú ítéletéről, amelyben állást foglalt a súlyosítási tilalomról és egyéb eljárási jogszabályok megsértésére vonatkozó érvelésekről

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2017. április 21.

A Kúria az ügyben hatályában fenntartotta a másodfokú jogerős adóhatósági határozat ellen előterjesztett keresetet elutasító jogerős ítéletet.

Az adózó (felperes) által előterjesztett felülvizsgálati kérelem kapcsán a következőkre mutatott rá:
A felülvizsgálati eljárásban, rendkívüli jogorvoslati jellege miatt, csak a bírói jogalkalmazással összefüggésben keletkezett jogsérelmek orvosolhatók, a közigazgatási hatóság eljárására kereset szerint visszavezethető – bírói ítélettel már elbírált – jogsértések nem reparálhatók.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a bírósági eljárás kapcsán nem hivatkozott a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. § (1) bekezdésének, 206. § (1) bekezdésének, 221. § (1) bekezdésének megsértésére, ezért a jogerős ítélet tényállását a Kúria a felülvizsgálati eljárás során irányadónak tekintette. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy egyébként sem kerülhet sor jogszabálysértés megállapítására akkor, ha a fél álláspontja valamely bizonyíték bizonyító ereje tekintetében nem azonos a bíróságéval, mivel ez nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok felülmérlegelésére irányul, amire a rendkívüli jogorvoslati eljárásban - a Pp. 275.§- a értelmében - nem kerülhet sor.

A felperes érvelésével ellentétben az adóhatóság nem sértette meg a súlyosítási tilalomra vonatkozó rendelkezést. Az iratokból ugyanis az állapítható meg, hogy az adóhatóság a felperes által megjelölt időszakra egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzést végzett, ami hatósági eljárás megindítása nélkül, az erről készült jegyzőkönyv kézbesítésével fejeződött be. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 142. § (1) bekezdésébe foglalt súlyosítási tilalomra vonatkozó rendelkezést az Art. 87. § (1) és (2) bekezdéseivel, 104. §-ával, 105. §-val és 118. §-ával egybevetve kell értelmezni, és figyelemmel kell lenni a különböző típusú ellenőrzések céljának, rendeltetésének biztosítása érdekében megfogalmazott részletszabályokra is.

Az adóztatás során a törvények és más jogszabályok az adóbevallási és fizetési kötelezettség teljesítése mellett, amelyek a fő adókötelezettségeknek minősülnek, előírnak részkötelezettségeket (pl.: a bizonylat kiállítása, megőrzése, a könyvvezetés, a bejelentkezés, a bejelentés, az adatszolgáltatás, a bankszámlanyitás, stb.) is, amelyek teljesítése nélkül az adózó valóságos gazdasági tevékenységéről nem lehet adekvát képet kapni, illetőleg amelyek szükségesek a főkötelezettségek korrekt teljesítéséhez. Emiatt kiemelkedő adóztatási, illetőleg ellenőrzési érdekek fűződnek ahhoz, hogy az adózók ezeket az ún. adminisztrációs kötelezettségeket folyamatosan, határidőben és maradéktalanul teljesítsék. Az Art. ezért alkalmazza önálló ellenőrzési fajtaként az ún. egyes adókötelezettségek ellenőrzését, amelynek elsődleges célja, hogy az adózókat az egyes adókötelezettségek betartására rászorítsa. Az egyes adókötelezettségek ellenőrzése feltárhat olyan hiányosságokat is, amelyek megkérdőjelezhetik az egyes adónemekben teljesített adóbevallások helyességét és valóságosságát. Az Art. ezért teszi lehetővé, hogy az egyes adókötelezettségek ellenőrzése során nyert tapasztalatok alapján az adóhatóság elrendelhesse egy-egy adóbevallási időszakra a megbízólevélben konkrétan megjelölt adónemek utólagos ellenőrzését is.

Az egyes adókötelezettségek ellenőrzésére irányuló ellenőrzés – az előzőekben rögzítettek miatt, ellentétben a bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzéssel - nem teremt ellenőrzéssel lezárt időszakot [Art. 87.§ (2) bekezdése]. Az egyes adókötelezettségek ellenőrzésére irányuló ellenőrzés a jegyzőkönyv átadásával, vagy postára adásának napjával zárul [Art. 104.§ (1) bekezdése], és befejezéséről – ellentétben az utólagos, az ismételt, az állami garancia beváltására és a feltételes adómegállapítás alapjául szolgáló tényállás megvalósulásának megállapítására vonatkozó ellenőrzésekkel - nem kell határozatot hozni. Az Art. 105.§-a szerinti szabályozás értelmében továbbá az egyes adókötelezettség teljesítésére irányuló ellenőrzést követően a hatósági eljárást csak akkor kell megindítani, ha az adóhatóság valamilyen kötelezettség teljesítését írja elő vagy jogkövetkezményt állapít meg, de ilyenre a felperes által megjelölt ellenőrzés kapcsán nem került sor. Tekintettel tehát arra, hogy a felperesnél végzett egyes adókötelezettségek ellenőrzésére irányuló ellenőrzés eredményeként nem született a jelen perrel érintett adók alapját, összegét és ezzel kapcsolatban jogkövetkezményeket megállapító jegyzőkönyv, illetve határozat, nincs olyan jogerős adóhatósági határozatba foglalt megállapítás, illetve döntés, amit „ítélt dolognak” kellene tekinteni, és felvethetné a súlyosítási tilalom megállapíthatóságát.

A keresettel támadott adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezésére csak az ügy érdemi eldöntésére is kiható, lényeges eljárási jogszabálysértés esetén kerülhet sor. Az elsőfokú bíróság pedig iratszerűen és helytállóan mutatott rá arra, hogy az adóhatóság által biztosított olasz nyelven beszélő ügyintéző helyett más személy közreműködése - éppen a felperessel egyező érdekeire és álláspontjára tekintettel – nem okozhatott érdeksérelmet a felperesnek. A felperes egyébként az alapeljárás során és a felülvizsgálati kérelmében sem jelölt meg olyan konkrét adatot, amely az általa állított – tolmácsolással összefüggő – érdeksérelmet igazolhatta volna. Az elsőfokú bíróság ezért az ítéletébe foglalt iratszerű tényállás alapján jogszerűen állapította meg, hogy az alperes eljárása során nem követett el az ügy érdemi eldöntésére is kiható lényeges, bírósági eljárásban nem orvosolható eljárási jogszabálysértést.

Budapest, 2017. április 21.

A Kúria Sajtótitkársága