Összefoglaló a maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset miatt felmerült rehabilitációs járadék, valamint az ellátás folyósításáig kifizetett összeg megtérítése tárgyában hozott Mfv.III.10.013/2017/4. számú határozatról

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2018. február 13.

Az alperes jogelődje 2010. február 22-én két határozatot hozott a biztosított 2002. július 30-án bekövetkezett, egészségkárosodását eredményező közúti balesete miatt felmerült társadalombiztosítási ellátások megtérítése tárgyában. Az első, a korábbi fizetési meghagyást módosító határozatban a sérült részére 2003. július 31. és 2009. július 31. között folyósított rokkantsági nyugdíj összegének 100%-a helyett az összeg 80%-a megtérítésére kötelezte a felperest; egyben a rokkantsági nyugdíj vonatkozásában fennálló megtérítési kötelezettségét 2009. augusztus 1-jétől megszüntette. A másik fizetésre kötelező határozatban a nyugdíjbiztosítási igazgatóság a maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset miatt 2009. augusztus 1. és 2010. február 28. között felmerült rehabilitációs járadék 80%-a megtérítésére, valamint 2010. március 1-től az ellátás folyósításáig kifizetett összeg, 80%-a megtérítésére kötelezte a felperest. A kármegosztás arányát 80-20%-ban határozta meg, az arányszám meghatározásánál a felperes terhére vette figyelembe, hogy a kár (az ellátások megállapítása és folyósítása) a felperes jogellenes magatartásának hiányában nem következett volna be, ezért ezt a körülményt a kárfelelősség mértékének megállapításakor „súlyozottabban”, a felperesre terhesebben 75%-ban vette számításba.
A felperes keresetében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. CXL. törvény (Ket.) 1. § (1) bekezdése, 2. § (3) bekezdése, 50. § (6) bekezdése és a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 88. § megsértése miatt, a megtérítési kötelezettsége 20%-ban való csökkentését, másodlagosan a határozatok hatályon kívül helyezését kérte arra hivatkozva, hogy az alperesnek a Tny. 88. § szerinti felelősségéről a biztonsági öv sérült általi használata elmulasztása és a sérült már korábban is fennállt sorsszerű megbetegedései értékelésével kellett volna döntenie. Az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság által elrendelt megismételt eljárásban a felperes keresetét elutasította a Ket. 1. § (1) bekezdés, 2. § (3) bekezdés, 50. § (6) bekezdés, a Tny. 88. § (1)-(2) bekezdés, 89. § (1) bekezdés, a Ptk. 339. § (1) bekezdés, 340. § (1) bekezdés, 345. § (1)-(2) bekezdés és 346. § (1) bekezdés alkalmazásával. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a társadalombiztosítási határozatokra is kiterjedően megváltoztatta a felperes megtérítési kötelezettségét – valamennyi összegszerű fizetési kötelezettséget meghatározó rendelkezés esetében – 20%-ban állapította meg. A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel. A Kúria megállapította, hogy a másodfokú bíróság tévesen helyezkedett arra az álláspontra, hogy az alperes a természetes kórokú megbetegedések értékeléséhez szükséges tényállást – megszegve a Ket. bizonyítékértékelést szabályozó rendelkezését is – nem tárta fel és emiatt a felperes keresete szerinti kármegosztást kell alkalmazni. A Tny. 88. §-a rendelkezések nem teszik lehetővé a felelősség alóli mentesülést a balesetet kiváltó magatartás és az eredményhez hozzájáruló egyéb tényezők elkülönítésével. Az eljárt bíróságok helytállóan foglaltak állást arról, hogy a kármegosztási arány helyes meghatározásának vizsgálata, az ahhoz szükséges tények megállapítása szakkérdések megválaszolását igényli, a bizonyítási teherről azonban téves tájékoztatást adtak és a bizonyítatlanság jogkövetkezményei levonásáról is jogszabálysértően döntöttek. Az alperes helytállóan hivatkozott felülvizsgálati kérelmében arra, hogy őt a perben bizonyítási kötelezettség nem terhelte, ugyanakkor a felperes is helytállóan kifogásolta fellebbezésében, hogy a bizonyítatlanság jogkövetkezményeit az elsőfokú bíróság – bizonyítási teherről történt téves tájékoztatás alapján – nem róhatta a terhére. A perben a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperes volt köteles bizonyítani, hogy az alperes a megtérítési kötelezettsége mértékét jogszabálysértően határozta meg 80%-ban. A sérült természetes kórokú megbetegedéseit kártérítést csökkentő, a kármegosztás arányát befolyásoló tényezőként figyelembe venni nem lehetett, a sérült közreható magatartásával (a biztonsági övhasználat elmulasztásával) összefüggésbe hozható egészségkárosodások aránya azonban a sérült részére megállapított és kifizetett ellátásokért fennálló megtérítési kötelezettsége mértékét befolyásolja. A rendelkezésre álló bizonyítékokból nem állapítható meg, hogy a rokkantsági nyugdíjra, majd a rehabilitációs járadékra alapot adó munkaképesség-csökkenés, illetve egészségkárosodás megállapításában milyen részben és arányban volt szerepe a biztonsági övhasználattal elkerülhető és azzal el nem kerülhető sérüléseknek, az azok miatt kialakult megbetegedéseknek. Ezen – szakértői bizonyítás elrendelését igénylő – szakkérdések megválaszolása nélkül pedig nem dönthető el az sem, hogy az alperes a kármegosztás arányát helyesen határozta-e meg. A fél részére a bizonyítási teherről adott téves bírói tájékoztatás, illetve a bizonyítási teher téves telepítése olyan lényeges eljárási szabálysértés, amely az ügy érdemi elbírálására kihatással van, mivel elzárja a feleket attól, hogy perbeli jogaikat megfelelően gyakorolják és mulasztásaik jogkövetkezményeit felismerjék [Pp. 3. § (3) bekezdés]. A Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

Budapest, 2018. február 13.

A Kúria Sajtótitkársága