Összefoglaló az Mfv.III.10.378/2017/5. számú, társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata tárgyú ügyben hozott határozatról

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2017. október 10.

Az elsőfokú társadalombiztosítási szerv a 2015. december 4-én kelt, a másodfokú szerv által helybenhagyott határozatával a 2011. október 25-én kelt, a felperes részére 2011. október 1-től előrehozott öregségi nyugdíjat megállapító határozatot – saját hatáskörben történt felülvizsgálat eredményeként – visszavonta, mert a felperes az öregségi nyugdíj folyósításának kezdő napján biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban állt. Ezt követően az alperes a 2016. május 10-én kelt határozattal a felperest jogalap nélkül felvett öregségi nyugellátás címén a 2011. október 1. és 2015. április 1. között folyósított 5.250.716 forint visszafizetésére kötelezte. A másodfokú szerv az elsőfokú határozatot – az ellátást visszavonó határozat késedelmes kiadására tekintettel – megváltoztatta és a felperest 4.014.800 forint visszafizetésére kötelezte. A munkaügyi bíróság a másodfokú határozatot részben megváltoztatta, a felperes visszafizetési kötelezettségét 2.160.930 forintra, vagyis a 2011. október 1. és 2013. március 31. kötött kifizetett összegre leszállította, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A bíróság – a felperes és a korábbi foglalkoztatója által aláírt, 2011. október 1-től szóló határozott idejű közszolgálati jogviszony létrehozására irányuló kinevezési okirat alapján – megállapította, hogy a felperes 2011. szeptember 21-én az igénybejelentő lapon valótlanul jelentette ki, hogy 2011. október 1-től nem áll biztosítási jogviszonyban és az ezzel kapcsolatos bejelentési kötelezettségét is elmulasztotta. A bíróság megállapította azt is, hogy az ellátás 90 napon túli visszakövetelésének feltétele (a felperes felróhatósága) a 2013. április 1. és 2015. április 1. között kifizetett összeg vonatkozásában nem áll fenn, mert a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2013. március 28-án téves tájékoztatást adott a felperesnek arról, hogy a nyugellátás megállapítása szempontjából milyen jogviszonyban állhat. A jogerős ítélet ellen a felperes és az alperes is felülvizsgálati kérelemmel élt. A felperes arra hivatkozott, hogy a teljes időszakban úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható, az alperes pedig arra, hogy a felperes részére nem adott téves tartalmú tájékoztatást.

A Kúria megállapította, hogy a tényállásból levont azon következtetés, miszerint a felperesnek a nyugellátás jogalap nélküli felvétele a 2011. október 1. és 2013. március 31. között kifizetett összegek tekintetében felróható, okszerű. A felperes által felhozott tényeknek, körülményeknek (az ellátásra való jogosultsága utólagos felülvizsgálatára az általa kezdeményezett, magasabb összegű nyugellátásra irányuló eljárás eredményeként került sor; 2013-ban a megbízásból származó jövedelmével kapcsolatban állásfoglalást kért a társadalombiztosítási szervtől; a közszolgálati jogviszony létrehozása – a felek tényleges szándéka aszerint – a 2011. október 1-jét követő időpontra irányult; a tényleges munkavégzés kezdete 2011. október 3. napja volt; a kinevezés nyugdíjas munkavállaló határozott idejű foglalkoztatására szólt) a felróhatóság megítélése szempontjából nem volt jelentősége. A munkaügyi bíróság a jogalap nélküli ellátás 90 napon túli visszakövetelésének Tny. 84. § (2) bekezdésében foglalt feltétele alapján helytállóan vizsgálta azt, hogy a felperes az ellátás igénylésekor és a későbbiekben, az ellátás megállapítását követően, annak folyósítása során úgy járt-e el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A Kúria rámutatott arra, hogy a biztosítási jogviszony fennállásától függő társadalombiztosítási ellátást igénylőktől általában elvárható az a gondosság, hogy az igénybejelentéskor tett, a biztosítási jogviszonynak az adott napon történő fenn nem állására vonatkozó nyilatkozatuk valós voltát befolyásoló – akár utóbb bekövetkező – körülményeket figyelemmel kísérjék, és ne tegyenek olyan jognyilatkozatot (írjanak alá olyan tartalmú kinevezést), amely a jogosultság szempontjából lényeges tény megdőlését eredményezi. A 2011. szeptember 30-án kelt, október 1-től szóló kinevezéssel kapcsolatban a felperes részben ténybeli, részben jogban való tévedésére, valamint arra hivatkozott, hogy az ellátás jogalap nélküli voltáról nem volt tudomása, ami a felróhatóságát kizárja. A jogban való tévedésének a felróhatóság megítélése szempontjából nincs jelentősége; a munkaügyi bíróság arról, hogy a felperes a ténybeli tévedését okozó, a kinevezési okirat aláírása során tanúsított magatartása (figyelmetlensége) a felróhatóság megállapítását nem zárta ki, helytállóan foglalt állást. A felperes a perben maga adta elő, hogy bár pontosan tudta, hogy 2011. október 1. napjától nem létesíthet közszolgálati jogviszonyt, nem figyelt arra, hogy a kinevezésre véletlenül október 1-jei dátumot írtak. Az az igénylő, aki az ellátásra való jogosultságát érintő feltételt befolyásoló jognyilatkozat (kinevezési okirat) aláírásakor elmulasztja annak ellenőrzését, hogy az – a tényleges szerződéses akaratán túl – az igénybejelentésben tett nyilatkozatának megfelel-e, nem hivatkozhat alappal arra, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A téves megállapításra és folyósításra a felperes valóságnak meg nem felelő nyilatkozata alapján, a saját – mulasztására visszavezethető – tévedései, az általános gondossági mércének meg nem felelő magatartása következtében került sor; a felróhatóság megítélése szempontjából jó- illetve rosszhiszeműsége (nem állt szándékában a társadalombiztosítási szervet az ellátási feltételt illetően félrevezetni, illetve nem tudott róla, hogy az ellátás megállapítását kizáró ok állt fenn), szintén nem bír jelentőséggel. A Kúria megállapította azt is, hogy a felperes 2013. március 7-én a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságon – az öregségi nyugdíj és a korhatár előtti ellátások melletti kereső tevékenység folytatásával kapcsolatos jogszabályok 2013. január 1-jei változásáról küldött tájékoztató kézhezvételét követően – bejelentést a 2012. január 2-át követő megbízásokról tett és – a megbízási szerződéssel való jövőbeni foglalkoztatásával összefüggésben – az ellátása szüneteltetésének feltételeiről kért további tájékoztatást. A felperes megbízással való foglalkoztatásának nem volt perdöntő jelentősége, az ellátás jogalap nélküli megállapítását és folyósítását ugyanis – a kifejtettek szerint, a felperes felróható magatartásának következtében – mindenek előtt a közszolgálati jogviszony létesítésével – a Tbj. 5. § (1) bekezdés a) pontja alapján – létrejött biztosításra vonatkozó valótlan adatszolgáltatás és annak utólagos, a Tny. 97. § (5) bekezdés szerinti bejelentése elmulasztása eredményezte. Mindezek miatt helytelen az az ítéleti megállapítás, hogy a felperes a nyugellátás megállapítása szempontjából kért és kapott téves  tájékoztatást a társadalombiztosítási szervtől, ami a felróhatóságot kizárja. A hatóság mulasztásban megnyilvánuló jogsértése, az ellátást megállapító határozat visszavonásának késedelme – a Tny. 85. § (2) bekezdése alapján – a visszafizetendő összeg mértékére volt kihatással. A biztosítási jogviszony 2011. október 1-jei fennállását tanúsító 2011. évi NAV adatszolgáltatás az elsőfokú szerhez 2013. március 8. érkezett, amely időponthoz képest az ellátást megállapító határozat visszavonására közel két év és kilenc hónap elteltével került sor.  A Kúria mindezek alapján – a hatóság indokolatlan, jelentős mértékű késedelme értékelésével  – a 2013. április 1. és 2015. április 1. között jogalap nélkül kifizetett ellátást illetően az alperes közrehatását – a határozatban foglalt 40%-tól eltérően, reá nézve terhesebben – 60%-ban, a felperest visszafizetési kötelezettségét pedig – a 2011. október. 1. és 2013. március 31. között folyósított 2.160.930 forint, valamint a 2013. április 1. és 2015. április 1. között folyósított 3.089.586 forint 40%-a, azaz 1.235.835 forint figyelembe vételével – 3.396.765 forintban állapította meg.

Budapest, 2017. október 10.

A Kúria Sajtótitkársága