Jogegységi csoportok vizsgálják az új Polgári Törvénykönyv bírói gyakorlatát

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2017. március 31.

Folyamatos figyelés, problémafelvetések és a kérdések megvitatása – ezek most a legfontosabb feladatai azoknak a jogegységi csoportoknak, amelyeket Dr. Darák Péter, a Kúria elnöke kezdeményezésére hívtak életre. Erről számolt be Dr. Kovács Zsuzsanna a legfelsőbb bírói fórum Sajtótitkársága által szervezett újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen 2017. március 30-án a Bírói Klubban. A Kúria bírája a csoportfelelősökkel működő jogegységi csoportok munkáját fogja össze. A jogegységi csoportok ugyanis az ország bíráiból a szervezeti keretektől függetlenül kialakított, önkéntes, kizárólag szakmai érdeklődésen alapuló szakmai közösségek.
A Kúria elnöke 2015 novemberében tette közzé felhívását az ország valamennyi bírája részére, a csoportok első ülésüket tavaly tavasszal tartották. 2017 februárjában, a munkában részt vevők pedig másodszor vitatták meg tapasztalataikat. A kutatásban öt csoport vesz részt, amelyek az új Ptk. könyveit ölelik fel. A csoportok munkája legfőképp virtuálisan, egy az Országos Bírósági Hivatal által biztosított informatikai rendszeren keresztül történik. A részt vevő bírák azokat a bírósági ügyeket, ítéletek figyelik, amelyekben az új Polgári Törvénykönyvet alkalmazzák.
Dr. Kovács Zsuzsanna arról számolt be a sajtónak, hogy a munka eredményesen megindult. A Kúria bírája elmondta, hogy néhány területen még hosszabb ideig a régi törvénykönyv rendelkezéseit kell, hogy alkalmazzák, de a családjog területén például már számos ítélet született az új szabályozás szerint.
A jogegységi csoportokban 91 bíró dolgozik, határidőt a munka befejezésére nem jelöltek ki. A szakmai kutatás lényege ugyanis Dr. Kovács Zsuzsanna szerint az ítélkezési terület monitorozása, a felmerülő problémák megvitatása és azokra a válaszok keresése. Későbbiekben azonban a Kúria bírája lát lehetőséget arra, hogy egy-egy jogértelmezési kérdésben az Új Ptk. Tanácsadó Testület véleményét kérjék vagy javasolják a kérdés megvitatását a Kúria Polgári Kollégiuma számára. Nem tartja kizártnak azt sem, hogy akár kollégiumi véleményt is születik majd egyes területekkel kapcsolatban. A jogegységi csoportok azonban nem végeznek hagyományos értelemben vett joggyakorlat elemzést, inkább – ahogy Dr. Kovács Zsuzsanna fogalmazott – elébe mennek a problémáknak, annak, hogy egyes területeken ne alakuljon ki régiónként eltérő joggyakorlat.

Budapest, 2017. március 31.

A Kúria Sajtótitkársága

Megjelent tudósítás:

A tudósítást a forrásban megjelölt szerkesztőség engedélyével tesszük közzé.