A hitelt érdemlőség, mint szigorított bizonyítási követelmény kizárólag az Art. becslési eljárása során alkalmazható, más esetekben a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint kell eljárni a bizonyítékok értékelése, mérlegelése során- Kfv. I.35.598/2016/13

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Dátum: 
2017. július 17.

[1] A felperes lakossági folyószámláira biztosítási káresemény kifizetése címén különböző összegű utalások érkeztek 2008-2011 években. Az utalásokra 4 magánszemély adott megbízást, a velük szerződéses kapcsolatban álló biztosítóknak a tulajdonukat képező gépjárműveiket ért biztosítási káresemény miatt megállapított kártérítések teljesítése érdekében. A felperes az átutalt összegeket jövedelemként nem vallotta be, azok után személyi jövedelemadót nem fizetett.

[2] Az alperes a felperes terhére személyi jövedelemadó, százalékos egészségügyi hozzájárulás adónemekben 6.432.659 Ft adókülönbözetet állapított meg, mely összegek teljes egészében adóhiánynak minősültek, mindezeken túlmenően 4.824.491 Ft adóbírságot szabott ki, továbbá 2.028.240 Ft késedelmi pótlékot számított fel. Kifejtette, ahhoz, hogy az adózó mentesüljön adófizetési kötelezettsége alól, azt kellett bizonyítania, hogy az összegeket a bevételt juttató személyek részére visszafizette, vagy az ő nevükben és javukra felhasználta. Nem fogadta el a jogosultak pénz visszafizetésére vonatkozó nyilatkozatát, mert nézete szerint a felperessel rokoni vagy egyéb ismertségben álló személyek vallomása nem alkalmas erre, mivel a saját nyilatkozataikon kívül semmilyen, az adóhatóság által ellenőrizhető a fenti állítások valóságtartalmát alátámasztó bizonyítékot nem tudtak bemutatni és az elsőfokú adóhatóság sem tárt fel ilyet.

[3] A felperes keresetében az alperesi határozat megváltoztatását kérte akként, hogy a terhére megállapított adóhiányt és a hozzá kapcsolódó jogkövetkezményeket a bíróság törölje.

[6] Álláspontja szerint az alperes nem tisztázta a tényállást, illetve az általa megállapított tényekből helytelen következtetést vont le, megsértve ezzel az Art. 97. § (4) és (6) bekezdéseit. Hangsúlyozta, hogy a számlájára utalt összegek nem képezték bevételét, ezt bizonyítják az érintettek adóeljárás során tett nyilatkozatai, melyek szerint az átutalt pénzzel elszámolt, azokat visszafizette. A jogosultak szóban és írásban, majd a rendőrségen közokiratba foglaltan megerősítették a fenti vallomásokat.

[4] Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével elutasította a felperes keresetét.
Az adófizetési kötelezettség alóli mentesüléshez a felperesnek kellett hitelt érdemlően bizonyítania, hogy az átutalt összegek nem képezték bevételét, mert azokat a jogosultaknak visszafizette vagy javukra felhasználta, nem esnek adófizetési kötelezettség alá. Ezzel összefüggésben egyrészt az Art. 99. § (2) bekezdésére, valamint az Szja tv. 1. § (4) bekezdésére hivatkozott.

[5] A bíróság elismerte, hogy a jogosultak nyilatkozatukban megerősítették az elszámolást, azonban azt hangsúlyozta, hogy nyilatkozatukon túlmenően egyéb bizonyítékkal az elszámolásra, visszafizetésre nem rendelkeztek.

[6] A perben a vita tárgyát az képezte, hogy az említett nyilatkozatok elegendőek-e ahhoz, hogy a visszafizetések tényét hitelt érdemlően bizonyítsák, így mentesítsék a felperest a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség alól. Nyomatékosította, hogy a hitelességi követelmény teljesüléséhez olyan bizonyítékokra van szükség, amely a feleken kívül állók által ellenőrizhető módon, valódiságukat és valóságtartalmukat meg nem kérdő jelezhetően igazolják az átutalt összeg visszafizetését. A felperes által hivatkozott nyilatkozatok nézete szerint nem alkalmasak ennek bizonyítására, azok kivétel nélkül a jogügylettel érintett személyektől származnak, mindezeken túlmenően nem merült fel olyan objektív bizonyíték, amely megerősítette volna e nyilatkozatok valóságtartalmát. Nem rendelkeznek visszautalást bizonyító banki kivonattal, a gépkocsijavítások megtörténtét igazoló számlákkal, illetve egyéb könyvelési bizonylattal.

[7] A nyilatkozatok megítélésén nem változtat az sem, hogy a jogosultak a rendőrségi eljárásban az ott felvett közokiratnak minősülő jegyzőkönyvben megismételték a pénz visszafizetésére vonatkozó állításukat. A jegyzőkönyv közokirati minősége, illetve az ehhez fűződő valódiság vélelme csak a nyilatkozat megtételének tényére terjed ki, de a nyilatkozat tartalmának valódiságára nem. Másrészt a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban Pp.) 195. § (1) bekezdéséből következően az adóhatósági eljárásban felvett jegyzőkönyv is közokiratnak minősül, így a büntetőeljárás során felvett jegyzőkönyvnek sincs nagyobb bizonyító értéke, mint az adóhatósági eljárásban beszerzettnek A sérült gépkocsik javíttatását a felperes a perben bizonyítani nem tudta, hiszen a szervizekben nem volt írásos nyoma a javításoknak és a meghallgatott tanúk, szerelők sem tudták megerősíteni azokat.

[8] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és keresetének teljesítését, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárt bíróság új eljárásra történő kötelezését kérte.
 

[9] Hangsúlyozta, hogy a kártérítési ügyekből eredő átutalásokat az alperes annak ellenére tekintette jövedelemnek a felperesnél, hogy az elszámolást, kifizetést a jogosultak elismerték, illetve a felperes ennek megtörténtét okirati bizonyítékokkal igazolta. Minden egyes károsult tekintetében rendelkezésre áll egy átvételi elismervény, a NAV-nál és a rendőrkapitányságon felvett nyilatkozat, vallomás. Megítélése szerint ezen nyilatkozatok egyenként, de összességükben is bizonyítják, hogy a felperes nem szerzett jövedelmet, így a felülvizsgálni kért ítélet sérti a fent megjelölt jogszabályokat.

[10] A felülvizsgálati kérelemre tekintettel a Kúria az elsőfokú eljárásban a felperessel szemben támasztott bizonyítás jogszerűségét vizsgálta és utalt arra, hogy hogy a felperessel szemben nem becslési eljárás lefolytatására került sor, hanem az adóhatóság a bankszámlára utalt összegeket adóalapnak tekintve adófizetési kötelezettséget állapított meg. Emiatt tévedett az elsőfokú bíróság mikor az Art. 108. § (9),109. § (3) bekezdéseiben szabályozott becslési eljárásra vonatkozó az adóalaptól való eltérés bizonyítására irányadó szabályt alkalmazta.  Ilyen feltételt azonban sem a Polgári perrendtartás, sem pedig az adóeljárásban az Art. a becslési eljárás kivételével a bizonyítékok értékelése kapcsán nem támaszt. A perben nem ez a szigorított bizonyítási helyzet állt fenn.

[11] A Pp. 206. § (1) bekezdése azt rögzíti: A bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. Mérlegelése tehát kiterjed egyrészt az egyes bizonyítékok bizonyító erejének megállapítására, másrészt a bizonyítékok egybevetésére és a maguk összességében való értékelésére. Ennek során figyelembe kell vennie a bizonyítási eszközök között felsorolt okiratokra vonatkozó rendelkezéseket, azt, hogy a Pp. egyes fajtájú okiratoknak milyen bizonyító erőt tulajdonít, vele szemben kit, milyen bizonyítás terhel. (Pp. 195. §) A közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. A közokiratba foglalt nyilatkozatot nem lehet félretenni, értékelését megtagadni a hitelt érdemlőségre mint követelményre hivatkozással.

[12]   A perben eldöntendő kérdés az, hogy a felperes bankszámláján megjelenő összegek az ő jövedelmét képezik vagy sem. A bizonyítás jelenlegi helyzete alapján vannak közokiratok (alperesi eljárásban, nyomozati eljárásban és közjegyzői eljárásban felvettek) melyek azt tanúsítják, hogy ezeket az összegeket a felperes átadta a jogosultaknak, azokkal elszámolt. Ezek a nyilatkozatok azt igazolják, hogy nem a felperes jövedelmét képezik a biztosítótól érkező összegek. Ezzel szemben az alperes és a bíróság nem hivatkozott olyan más bizonyítékra ami azt igazolná, hogy ezek a kifizetések nem történtek meg, csupán a hitelt érdemlőségre hivatkozással vonta kétségbe bizonyító erejét.

[9] Amennyiben a bíróság számára aggályos ezen közokiratok bizonyító ereje, akkor fel kell hívnia azt a felet a további bizonyítás szükségességére, akinek a közjegyzői okiratban foglalt tény megdöntése áll érdekében - jelen esetben - az alperest az ellenbizonyítás lehetőségére. Az ellenbizonyítás lehetséges oly módon, hogy az alperes indítványozza a nyilatkozatot tevők tanúkénti meghallgatását, amely összhangban áll a Pp. 5. § (1) bekezdésében szabályozott közvetlenség alapelvével. Ez megkívánja, hogy a bíróság a bizonyítást a perdöntő bizonyítékok tekintetében maga folytassa le, azaz a jogosultakat tanúként kell meghallgatnia a pénz kifizetése körében. Ha ilyen bizonyítási indítvány előterjesztésre kerül, akkor annak lefolytatását követően kerül az elsőfokú bíróság abba a helyzetbe, hogy a rendelkezésre álló, általa közvetlenül meghallgatott tanúk vallomását, a közokiratban foglalt nyilatkozatokat, egyéb bizonyítékokkal összevesse és összességében értékelve eldöntse, hogy az a pénzösszeg mely a felperes bankszámláján megjelent valóban az ő jövedelme vagy sem. Miután ezt a kérdést a Kúria nem tudja a felülvizsgálati eljárásban annak korlátai miatt tisztázni, ezért vált szükségessé a megismételt elsőfokú eljárás.
[10] A Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a fenti iránymutatás szerinti új eljárásra kötelezte.

Budapest, 2017. július 17.

A Kúria Sajtótitkársága