Gerencsér Judit előadása a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Dátum

A XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 2014. április 24-től április 27-ig került megrendezésre a budapesti Millenárison.

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) minden évben az általa szervezett Könyvtáros Klubban lehetőséget biztosít szakmai szervezetei és szekciói számára szakmai rendezvények és programok megvalósítására.

A Könyvtáros Klubban az MKE Jogi Szekciója, már hagyományossá vált önálló programjára,  2014. április 25-én, pénteken 11.30 - 12.30 között került sor.

2014-ben az MKE Jogi Szekció két meghívott előadója volt:
- Gerencsér Judit, a Kúria Jogi Szakkönyvtára vezetője, a Jogi Szekció titkára
- Dr. Bartalos József, ügyvéd úr

Az MKE Jogi Szekció ebben az évben az igazságszolgáltatás fő témaköre köré csoportosította szakmai előadásait – különös tekintettel a bírósági intézményekre és bírósági könyvtárakra.

Elsőként Gerencsér Judit, a Kúria Jogi Szakkönyvtára vezetője, a Jogi Szekció titkára, „Justicia szolgálatában, avagy a bírósági könyvtári rendszer a 21. században” címmel tartott szakmai bemutatót a megjelent közönség számára. A szakmai előadás segítségével áttekintést adott a bírósági könyvtárak történetéről, főbb intézményeiről, az Országos Bírósági Könyvtári Rendszer főbb jellemzőiről, a bírósági ítélkező munka legfontosabb információforrásairól és a bírósági könyvtárakban fellelhető muzeális kincsekről és dokumentumokról.

A magyar bírósági könyvtári-információs rendszer kialakításának az volt a célja, hogy az ítélkezési munkát segítő, egymással együttműködni képes könyvtári hálózat alakuljon ki, az egymástól elszigetelt, különböző fejlettségi szinten álló könyvtárak helyett. További cél volt, hogy minden bírósági intézmény azonos hozzáférési lehetőséget tudjon nyújtani a hozzá fordulóknak, és ezáltal hozzájáruljon a munkafeltételekben, illetve a bíróságok közötti ellátottsági feltételekben is megmutatkozó eltérések csökkentéséhez.  A rendszer esélyegyenlőséget kíván teremteni valamennyi bírósági felhasználó számára. A bírósági könyvtári rendszer szolgáltatásai révén a bírák, titkárok, fogalmazók és igazságügyi alkalmazottak napi munkáját úgy támogatja, hogy hiteles és ellenőrzött információkat tesz elérhetővé a szolgálati helytől függetlenül.

A kiépült, üzemszerűen működő könyvtári rendszer az információk rendszerezésével és a köztük lévő összefüggések feltárásával „tudásbázissá szervezésével” elsődleges tájékozódási pontként a hatékony igazságszolgáltatás egyik alapvető feltétele.

A rendezvény második felében dr. Bartalos József ügyvéd úr mutatta be a „Bíróságok, igazságügyi paloták régi képeslapokon” című kiadványt. A könyv egy válogatás Dr. Bartalos József ügyvéd úr és Dr. Szombath Tibor bíró úr gyűjteményéből a Milleniumtól 1920-as évekig. „Az olvasó egy olyan kötetet tarthat a kezében, amely a bíróságokat, törvényszékeket, igazságügyi palotákat mutatja be régi képeslapok és korabeli dokumentumok segítségével. A kiadvány megjeleníti a dualizmus idején működő 11 ítélőtáblát, 67 törvényszéket, valamint a járásbíróságok többségét.”

A szakmai program lezárásaként a bírósági intézményeket bemutató kiadványokból összeállított könyvbemutatót tekintethették meg az érdeklődők. Pl. a Kúria évkönyve, a Fővárosi Törvényszék évkönyve, Mozaiktöredékek a Pécsi Ítélőtábla tudományos műhelyéből, Bírósági épületek Magyarországon stb.

Budapest, 2014. május 5.

A Kúria Sajtótitkársága