Új Ptk. Tanácsadó Testület véleményei

Az „új Polgári Törvénykönyv” elnöki tanácsadó testületet a Kúria elnöke az új törvény hatálybalépését követően hívta életre abból a célból, hogy a jogtudomány és a joggyakorlat résztvevői együttesen kísérhessék figyelemmel a családjogot és társasági jogot is magában foglaló kódex gyakorlati érvényesülését. A testületet dr. Menyhárd Attila, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára vezeti, és havi rendszerességgel ülésezik. Tagjai: dr. Leszkoven László, dr. Faludi Gábor, dr. Lábady Tamás, dr. Fézer Tamás, dr. Nochta Tibor, dr. Szeibert Orsolya, dr. Kemenes István, dr. Goldea Zsuzsanna, dr. Wellmann György, dr. Anka Tibor, dr. Kovács Kázmér, dr. Kőrös András, dr. Döme Attila, dr. Dzsula Marianna, dr. Csűri Éva.

A testület eddigi működése elmélyült szakmai beszélgetéseket hozott, amelyek vélemények megfogalmazását is lehetővé tették. Miután a testület nem a bírósági szervezetrendszer része, véleményei semmilyen kötőerővel nem bírnak. A testület életre hívójaként azonban meggyőződésem, hogy az itt megfogalmazódó gondolatok segítséget nyújthatnak a jogkereső közönségnek e történelmi jelentőségű, új magánjogi kódex alkalmazásának kezdeti lépéseiben.

A joganyagok között szavakra is kereshet, ha azok egy részletét beírja az alábbi mezőbe. Egyszerre több szóra is kereshet [SPACE]-szel elválasztva, ilyenkor a rendszer csak azokat a joganyagokat jeleníti meg, amelyekben pontosan a beírt szövegminta szerepel.

A szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránti perekben a bíróságnak a 14. életévét betöltött gyermeket – közvetlenül vagy szakértő útján – minden esetben meg kell-e hallgatnia? [Ptk. 4:171. § (4) bek.]

A korábban hatályos Csjt 74. §-a előírta, hogy a 14. életévét betöltött gyermek elhelyezéséről döntés csak a „gyermek egyetértésével hozható”, és a bíróság a gyermek véleményéről a szülők erre vonatkozó egyező nyilatkozata útján is tájékozódhatott. Mivel az utóbbi fordulatot az új Ptk. elhagyta, kérdésessé vált, hogy a bíróságnak a döntés előtt a 14. életévét betöltött kiskorú véleményét minden esetben ki kell-e kérnie. A Tanácsadó Testület tagjai által áttekintett jogalkalmazási és jogpolitikai szempontok két irányba mutatnak. A Ptk. megfogalmazza azt a követelményt, hogy a gyermeket a szülők vonják be döntéseikbe. Az az elvárás, hogy a gyermek aktív szereplője legyen az őt érintő döntéseknek, gyermekjogi szempontból szintén a gyermek bevonása mellett szól. Az érvényesítendő releváns szempont az, hogy ne a gyermek feje felett döntsenek erről a kérdésről. A gyermek ugyanakkor szabadon dönt arról, hogy akar-e nyilatkozni.

A Tanácsadó Testület tagjainak körében az a határozott állásfoglalás fogalmazódott meg, hogy a gyermek meghallgatása mellőzhető, ha azokban a kérdésekben, melyekre nézve a gyermek meghallgatása kötelező, a szülők előadása egyező, és az kiterjed arra is, hogy ezekről a gyermeket tájékoztatták és a döntésbe a gyermeket bevonták. Ilyen egyező nyilatkozatot a bíróság az ún. megegyezéses bontóperben is elfogadhat. Ilyenkor szükségtelen lehet a gyermek meghallgatása. Emellett is helyes azonban, ha a bíróság értesíti a gyermeket a nyilatkozattétel lehetőségéről és arról, hogy milyen módon van lehetőség a meghallgatására (bíróság vagy szakértő útján, akár írásban is stb.).
Ha a bíróságnak kétsége támad abban, hogy a közös akaratnyilatkozat önkéntes és befolyásmentes, vagy hogy a gyermek érdekében áll-e az, amiben a szülők meg akarnak állapodni, akkor a gyermek véleményét a szülők egyező nyilatkozata ellenére is ki kell kérni.

A közös szülői felügyelet keretei közötti „váltott elhelyezés” esetében megjelölhető-e mindkét szülő lakása a gyermek lakóhelyeként? [4:21. § (4) bek.]

Közös szülői felügyelet esetén a szülőknek nem kell megegyezniük a kapcsolattartás kérdésében, de a gyermek lakóhelyét meg kell jelölniük. Az állampolgárok lakcímének, tartózkodási helyének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 5. §-ának (2) és (3) bekezdése, valamint annak végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. r. 30. §-a alapján is egyértelmű ez a szülői kötelezettség. A szülőknek ezért rögzíteniük kell, hogy kettejük közül melyikük lakóhelye szolgál a gyermek lakóhelyéül. Ha a váltott gondoskodás kéthetenkénti vagy több havonkénti váltásban valósul meg, akkor gyakorlatilag előfordulhat, hogy a gyermek ténylegesen két helyen lakik, azonban a gyermeknek ilyen esetben is csak egy nyilvántartott lakóhelye lehet. Ez gyermekvédelmi szempontból is lényeges kérdés. A szülők így kötelesek a gyermek lakóhelyének a rögzítésére.

Ha a felek a házasság felbontása vagy a szülői felügyelet rendezése iránti perben közös szülői felügyeletben állapodnak meg, az egyezségük kiterjedhet-e a kapcsolattartás rendezésére? [Ptk. 4:21. § (4) bek., 4:165. §]

A közös szülői felügyelet szabályozásnak az (volt) a célja, hogy a bíróságnak ne kelljen a kapcsolattartást rendeznie. Ez azt feltételezi, hogy a szülők között olyan együttműködési készség van, amely mellett nincs szükség a kapcsolattartás külön rendezésére. A közös szülői felügyelet is csak ilyen helyzetben rendelhető el. A szabályozás nem várja el, hogy a felek emellett a kapcsolattartásban megállapodjanak, de nem is tiltja meg a feleknek, hogy ezt tegyék. A közös szülői felügyelet mellett a kapcsolattartásban való megállapodás így nem jogszabálysértő, még akkor sem, ha a két jogintézmény elvileg kizárja egymást. A feleknek a kapcsolattartás kérdésében kötött egyezsége tehát közös szülői felügyelet mellett is jóváhagyható.

Hozható-e olyan ítélet, amely a személyiségi jog megsértése esetén azon az alapon utasítja el a sérelemdíj iránti keresetet, hogy a sérelmet szenvedett felet nem érte hátrány? [Ptk. 2:52.§]

A bíróság sérelemdíjat a személyiségi jogok megsértése esetén ítélhet meg, amennyiben a sérelmet okozó fél a kártérítési felelősség szabályai szerint magát kimenteni nem tudja. A Tanácsadó Testület tagjainak egységes álláspontja szerint olyan joggyakorlat kialakítása és követése lenne indokolt, amely megakadályozza a személyiségi jogok és a jogvédelem inflálódását, továbbá a joggal való visszaélést megvalósító igényérvényesítést. Ez akkor biztosítható, ha a bíróságnak a Ptk. személyiségi jogok védelmét biztosító rendelkezései körében megfelelő tere van a jogértelmezéshez. A Tanácsadó Testület álláspontja szerint nem állapítható meg a magatartás jogsértő jellege, ha abba a sérelmet szenvedett fél beleegyezett, ha azzal az alperes törvényes kötelezettségének tesz eleget, vagy ha a felperes által a magatartás eredményeként elszenvedett érdeksérelem azoknak a kockázatoknak a körébe tartozik, amelyek bekövetkezésével a mindennapi életben - az alperes magatartásától függetlenül is - általában számolni kell. A sérelmet szenvedett fél által megadott hozzájárulás terjedelmét vizsgálva a hozzájáruló nyilatkozat értelmezése során a szűkítő értelmezés indokolt. A jogsértés ténye mellett vizsgálni kell azt is, hogy a személyiségi jog sérelmét a felperes az alperes magatartásával okozati összefüggésben szenvedte-e el, továbbá hogy a jogsértő a kártérítési felelősség szabályai és gyakorlata szerint ki tudja-e magát menteni [Ptk. 2:52.§ (2)].

A bírói gyakorlat eddig nem támogatta jelképes nemvagyoni kártérítés megítélését. A Tanácsadó Testület indokoltnak tartja hasonló gyakorlat követését a sérelemdíj kapcsán is.  A Tanácsadó Testület körében megfogalmazott többségi álláspont szerint személyiségi jogsértés megállapítása, valamint az objektív szankciók megítélése mellett is a bíróság elutasíthatja a sérelemdíj iránti keresetet, ha a sérelmet szenvedett felet nem érte olyan nemvagyoni sérelem, amely sérelemdíj megítélésére adhatna alapot. A Ptk. 2:52. § (1) bekezdés második fordulatának helyes értelmezése szerint a sérelmet szenvedett fél „az őt ért nemvagyoni sérelemért” követelhet sérelemdíjat, azaz a nemvagyoni sérelem bekövetkezése a sérelemdíj megítélésének feltétele. A Ptk. 2:52. § (2) bekezdésének a „jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges” fordulata mentesíti a felperest a hátrány bizonyításának eljárásjogi kötelezettsége alól, de nemvagyoni sérelem hiányában nem teszi lehetővé sérelemdíj követelését. A Tanácsadó Testület tagjai egyetértettek abban, hogy a sérelemdíjra marasztalás lehetőségét biztosító törvényi rendelkezések céljának az a jogalkalmazás felel meg, amely nem marasztal olyan alacsony összegű sérelemdíj megfizetésére, amely nem alkalmas sem a sérelem kompenzálására sem pedig a jogsértéstől visszatartó preventív hatása kifejtésére. 

Személyiségi jogsértés megállapíthatósága esetén az alperesnek kell kimentenie magát a vonatkozó kontraktuális vagy deliktuális felelősségi mérce szerint, valamint neki kell bizonyítania azt is, hogy a jogsértéssel okozati összefüggésben a felperest nem érte olyan súlyú nemvagyoni sérelem, amely sérelemdíj megítélését indokolná. Ez utóbbi következtetésre a bíróság a Pp. 163. § (3) bekezdés alapján is eljuthat, ha arról hivatalból tudomása van vagy az köztudomású ténynek tekintendő. Abban az esetben, ha a személyiségi jogsértést szerződésszegés valósítja meg, a Ptk. 2:52.§ (2) bekezdésében foglalt utaló szabály folytán a sérelmet okozó fél akkor nem köteles sérelemdíj fizetésére, ha a felelősség alól a Ptk. 6:142.§-ában foglalt, a szerződésszegésért való felelősség alóli kimentés feltételeit meghatározó szabályok szerint tudja kimenteni magát. Mivel azonban a sérelemdíj nem kártérítés, a Ptk. 6:143.§.-ában foglalt, a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésének mértékére vonatkozó szabályok a sérelemdíj fizetése iránti kötelezettségre nem alkalmazandók. 
A Ptk. 2:54.§ (5) bek. utolsó mondata alapján a közösség tagja részére sérelemdíjat csak akkor indokolt megítélni, ha megállapítható, hogy a közösséget sértő magatartás következtében őt személyében érte olyan mértékű nemvagyoni sérelem, amely sérelemdíjjal kompenzálható.

Hogyan viszonyul egymáshoz a cselekvőképesség korlátozása iránti kereset elutasítása és a támogatott döntéshozatal bírósági elrendelése iránti intézkedés? [Ptk. 2:19. §, 2:38. §]

A támogatott döntéshozatal és a cselekvőképesség korlátozása a szabályozás szintjén nem kapcsolódik egymáshoz. E jogintézmények célja és funkciója is különbözik egymástól, továbbá a szabályozás sem kapcsolja össze őket. A családi környezet adhat olyan hálót, amely mellett nincs szükség a cselekvőképesség korlátozására. A támogatott döntéshozatal nem a cselekvőképesség korlátozásának alacsonyabb szintje, és nem is előzménye a részleges korlátozásnak, hanem egy attól teljesen külön álló jogintézmény. Ha a bíróság úgy látja, hogy valakit legalább részlegesen gondnokság alá kell helyezni, akkor nem utasíthatja el a keresetet amiatt, hogy inkább támogató kirendelésére lenne szükség. Ha viszont a bíróság lefolytatja a bizonyítást, és azt találja, hogy a gondnokság alá helyezést az érintett családi és társadalmi körülményei nem teszik szükségessé, mert pl. a családtagjaitól kellő támogatásban részesül, a keresetet elutasítja. A bíróságnak így nem azt kell vizsgálnia, hogy hipotetikusan létezhet-e a cselekvőképesség kereset szerinti korlátozásánál kevésbé korlátozó megoldás, hanem hogy ténylegesen megvalósul-e ez.

Oldalak