Új Ptk. Tanácsadó Testület véleményei

Az „új Polgári Törvénykönyv” elnöki tanácsadó testületet a Kúria elnöke az új törvény hatálybalépését követően hívta életre abból a célból, hogy a jogtudomány és a joggyakorlat résztvevői együttesen kísérhessék figyelemmel a családjogot és társasági jogot is magában foglaló kódex gyakorlati érvényesülését. A testületet dr. Menyhárd Attila, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára vezeti, és havi rendszerességgel ülésezik. Tagjai: dr. Leszkoven László, dr. Faludi Gábor, dr. Lábady Tamás, dr. Fézer Tamás, dr. Nochta Tibor, dr. Szeibert Orsolya, dr. Kemenes István, dr. Goldea Zsuzsanna, dr. Wellmann György, dr. Anka Tibor, dr. Kovács Kázmér, dr. Kőrös András, dr. Döme Attila, dr. Dzsula Marianna, dr. Csűri Éva.

A testület eddigi működése elmélyült szakmai beszélgetéseket hozott, amelyek vélemények megfogalmazását is lehetővé tették. Miután a testület nem a bírósági szervezetrendszer része, véleményei semmilyen kötőerővel nem bírnak. A testület életre hívójaként azonban meggyőződésem, hogy az itt megfogalmazódó gondolatok segítséget nyújthatnak a jogkereső közönségnek e történelmi jelentőségű, új magánjogi kódex alkalmazásának kezdeti lépéseiben.

A joganyagok között szavakra is kereshet, ha azok egy részletét beírja az alábbi mezőbe. Egyszerre több szóra is kereshet [SPACE]-szel elválasztva, ilyenkor a rendszer csak azokat a joganyagokat jeleníti meg, amelyekben pontosan a beírt szövegminta szerepel.

A közös szülői felügyelet keretei közötti „váltott elhelyezés” esetében megjelölhető-e mindkét szülő lakása a gyermek lakóhelyeként? [4:21. § (4) bek.]

Közös szülői felügyelet esetén a szülőknek nem kell megegyezniük a kapcsolattartás kérdésében, de a gyermek lakóhelyét meg kell jelölniük. Az állampolgárok lakcímének, tartózkodási helyének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 5. §-ának (2) és (3) bekezdése, valamint annak végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. r. 30. §-a alapján is egyértelmű ez a szülői kötelezettség. A szülőknek ezért rögzíteniük kell, hogy kettejük közül melyikük lakóhelye szolgál a gyermek lakóhelyéül. Ha a váltott gondoskodás kéthetenkénti vagy több havonkénti váltásban valósul meg, akkor gyakorlatilag előfordulhat, hogy a gyermek ténylegesen két helyen lakik, azonban a gyermeknek ilyen esetben is csak egy nyilvántartott lakóhelye lehet. Ez gyermekvédelmi szempontból is lényeges kérdés. A szülők így kötelesek a gyermek lakóhelyének a rögzítésére.

Ha a felek a házasság felbontása vagy a szülői felügyelet rendezése iránti perben közös szülői felügyeletben állapodnak meg, az egyezségük kiterjedhet-e a kapcsolattartás rendezésére? [Ptk. 4:21. § (4) bek., 4:165. §]

A közös szülői felügyelet szabályozásnak az (volt) a célja, hogy a bíróságnak ne kelljen a kapcsolattartást rendeznie. Ez azt feltételezi, hogy a szülők között olyan együttműködési készség van, amely mellett nincs szükség a kapcsolattartás külön rendezésére. A közös szülői felügyelet is csak ilyen helyzetben rendelhető el. A szabályozás nem várja el, hogy a felek emellett a kapcsolattartásban megállapodjanak, de nem is tiltja meg a feleknek, hogy ezt tegyék. A közös szülői felügyelet mellett a kapcsolattartásban való megállapodás így nem jogszabálysértő, még akkor sem, ha a két jogintézmény elvileg kizárja egymást. A feleknek a kapcsolattartás kérdésében kötött egyezsége tehát közös szülői felügyelet mellett is jóváhagyható.

Hozható-e olyan ítélet, amely a személyiségi jog megsértése esetén azon az alapon utasítja el a sérelemdíj iránti keresetet, hogy a sérelmet szenvedett felet nem érte hátrány? [Ptk. 2:52.§]

A bíróság sérelemdíjat a személyiségi jogok megsértése esetén ítélhet meg, amennyiben a sérelmet okozó fél a kártérítési felelősség szabályai szerint magát kimenteni nem tudja. A Tanácsadó Testület tagjainak egységes álláspontja szerint olyan joggyakorlat kialakítása és követése lenne indokolt, amely megakadályozza a személyiségi jogok és a jogvédelem inflálódását, továbbá a joggal való visszaélést megvalósító igényérvényesítést. Ez akkor biztosítható, ha a bíróságnak a Ptk. személyiségi jogok védelmét biztosító rendelkezései körében megfelelő tere van a jogértelmezéshez. A Tanácsadó Testület álláspontja szerint nem állapítható meg a magatartás jogsértő jellege, ha abba a sérelmet szenvedett fél beleegyezett, ha azzal az alperes törvényes kötelezettségének tesz eleget, vagy ha a felperes által a magatartás eredményeként elszenvedett érdeksérelem azoknak a kockázatoknak a körébe tartozik, amelyek bekövetkezésével a mindennapi életben - az alperes magatartásától függetlenül is - általában számolni kell. A sérelmet szenvedett fél által megadott hozzájárulás terjedelmét vizsgálva a hozzájáruló nyilatkozat értelmezése során a szűkítő értelmezés indokolt. A jogsértés ténye mellett vizsgálni kell azt is, hogy a személyiségi jog sérelmét a felperes az alperes magatartásával okozati összefüggésben szenvedte-e el, továbbá hogy a jogsértő a kártérítési felelősség szabályai és gyakorlata szerint ki tudja-e magát menteni [Ptk. 2:52.§ (2)].

A bírói gyakorlat eddig nem támogatta jelképes nemvagyoni kártérítés megítélését. A Tanácsadó Testület indokoltnak tartja hasonló gyakorlat követését a sérelemdíj kapcsán is.  A Tanácsadó Testület körében megfogalmazott többségi álláspont szerint személyiségi jogsértés megállapítása, valamint az objektív szankciók megítélése mellett is a bíróság elutasíthatja a sérelemdíj iránti keresetet, ha a sérelmet szenvedett felet nem érte olyan nemvagyoni sérelem, amely sérelemdíj megítélésére adhatna alapot. A Ptk. 2:52. § (1) bekezdés második fordulatának helyes értelmezése szerint a sérelmet szenvedett fél „az őt ért nemvagyoni sérelemért” követelhet sérelemdíjat, azaz a nemvagyoni sérelem bekövetkezése a sérelemdíj megítélésének feltétele. A Ptk. 2:52. § (2) bekezdésének a „jogsértés tényén kívül további hátrány bekövetkeztének bizonyítása nem szükséges” fordulata mentesíti a felperest a hátrány bizonyításának eljárásjogi kötelezettsége alól, de nemvagyoni sérelem hiányában nem teszi lehetővé sérelemdíj követelését. A Tanácsadó Testület tagjai egyetértettek abban, hogy a sérelemdíjra marasztalás lehetőségét biztosító törvényi rendelkezések céljának az a jogalkalmazás felel meg, amely nem marasztal olyan alacsony összegű sérelemdíj megfizetésére, amely nem alkalmas sem a sérelem kompenzálására sem pedig a jogsértéstől visszatartó preventív hatása kifejtésére. 

Személyiségi jogsértés megállapíthatósága esetén az alperesnek kell kimentenie magát a vonatkozó kontraktuális vagy deliktuális felelősségi mérce szerint, valamint neki kell bizonyítania azt is, hogy a jogsértéssel okozati összefüggésben a felperest nem érte olyan súlyú nemvagyoni sérelem, amely sérelemdíj megítélését indokolná. Ez utóbbi következtetésre a bíróság a Pp. 163. § (3) bekezdés alapján is eljuthat, ha arról hivatalból tudomása van vagy az köztudomású ténynek tekintendő. Abban az esetben, ha a személyiségi jogsértést szerződésszegés valósítja meg, a Ptk. 2:52.§ (2) bekezdésében foglalt utaló szabály folytán a sérelmet okozó fél akkor nem köteles sérelemdíj fizetésére, ha a felelősség alól a Ptk. 6:142.§-ában foglalt, a szerződésszegésért való felelősség alóli kimentés feltételeit meghatározó szabályok szerint tudja kimenteni magát. Mivel azonban a sérelemdíj nem kártérítés, a Ptk. 6:143.§.-ában foglalt, a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésének mértékére vonatkozó szabályok a sérelemdíj fizetése iránti kötelezettségre nem alkalmazandók. 
A Ptk. 2:54.§ (5) bek. utolsó mondata alapján a közösség tagja részére sérelemdíjat csak akkor indokolt megítélni, ha megállapítható, hogy a közösséget sértő magatartás következtében őt személyében érte olyan mértékű nemvagyoni sérelem, amely sérelemdíjjal kompenzálható.

Hogyan viszonyul egymáshoz a cselekvőképesség korlátozása iránti kereset elutasítása és a támogatott döntéshozatal bírósági elrendelése iránti intézkedés? [Ptk. 2:19. §, 2:38. §]

A támogatott döntéshozatal és a cselekvőképesség korlátozása a szabályozás szintjén nem kapcsolódik egymáshoz. E jogintézmények célja és funkciója is különbözik egymástól, továbbá a szabályozás sem kapcsolja össze őket. A családi környezet adhat olyan hálót, amely mellett nincs szükség a cselekvőképesség korlátozására. A támogatott döntéshozatal nem a cselekvőképesség korlátozásának alacsonyabb szintje, és nem is előzménye a részleges korlátozásnak, hanem egy attól teljesen külön álló jogintézmény. Ha a bíróság úgy látja, hogy valakit legalább részlegesen gondnokság alá kell helyezni, akkor nem utasíthatja el a keresetet amiatt, hogy inkább támogató kirendelésére lenne szükség. Ha viszont a bíróság lefolytatja a bizonyítást, és azt találja, hogy a gondnokság alá helyezést az érintett családi és társadalmi körülményei nem teszik szükségessé, mert pl. a családtagjaitól kellő támogatásban részesül, a keresetet elutasítja. A bíróságnak így nem azt kell vizsgálnia, hogy hipotetikusan létezhet-e a cselekvőképesség kereset szerinti korlátozásánál kevésbé korlátozó megoldás, hanem hogy ténylegesen megvalósul-e ez.

Ha a felperes a cselekvőképesség részleges korlátozása iránt terjeszt elő keresetet, a keresetlevélben meg kell-e jelölnie azokat az ügycsoportokat, amelyekre a korlátozást kéri? Mennyiben alkalmazhatók a régi Ptk.-ban felsorolt ügycsoportok? [Ptk. 2:19. §, 2:28. §]

A Tanácsadó Testület tagjainak egységes álláspontja az, hogy az ügycsoportok megjelölése, legalább körülírással a kereseti kérelem elvárt tartalma, mert ennek hiányában az alperes nem tudja, hogy mivel szemben kell védekeznie. Az ügycsoportok keresetlevélben való megjelölésének elmaradása esetén hiánypótlási felhívás, majd ennek eredménytelensége esetén a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítása kell, hogy következzen. Ha a felperes általánosan, valamennyi ügycsoportra kéri a korlátozást, a kereseti kérelme nem tekinthető határozottnak.
A bíróság a felperes által előterjesztett kereseti kérelemhez kötve van, kivéve ahol jogszabály külön kimondja, hogy az adott kérdésről a bíróság köteles határozni (pl. választójogból kizárás kérdése). Ugyanakkor nem minősül a kereseti kérelemhez kötöttségtől való eltérésnek, ha a bíró a keresetben megjelölt ügycsoportokhoz képest a korlátozás megjelölését pontosítja.

A Ptk. tudatos megfontolás eredményeként nem rögzít ügycsoportokat; az ügycsoportok meghatározása a bíróság feladata és ebben a jogalkotó a bíróságot nem korlátozza. Az 1959-es Ptk.-ban szerepelő korábbi ügycsoportok alkalmazása nem ellentétes a Ptk. rendelkezéseivel. Az, hogy a Ptk. normaszövegébe nem kerültek be az ügycsoportok, azt mutatja, hogy a jogalkotó célja a bírói kreativitásra való építkezés volt, annak érdekében, hogy a bíróságok új élethelyzetekre is megtalálják a megoldást. Az eddigi bírói gyakorlatban is felmerültek olyan esetek, amikor más ügycsoportot kellett alkotni (például „notórius pereskedők” miatt), és a bírói gyakorlat, igazodva az adott élethelyzethez, bővítette az ügycsoportok körét. A Tanácsadó Testület álláspontja szerint a korábbi ügycsoportok így továbbra is alkalmazhatóak, de szűkíthetők és bővíthetők is. Nincs akadálya például annak, hogy a bíróság a korábban alkalmazott vagyoni nyilatkozatok általános kategóriája helyett úgy szűkítsen, hogy „ingatlanvagyonnal kapcsolatos nyilatkozat” fordulatot alkalmaz. A Ptk. szemléletének ugyanakkor nem felelne meg az a gyakorlat, amely a korábbi ügycsoportokat mérlegelés és egyediesítés nélkül automatikusan alkalmazza továbbra is. A Ptk. szabályai arra adnak lehetőséget, hogy a bíróság egyéniesítve mérlegelje azt, hogy az érintettek (elsősorban mentális zavarral élők) érdekeinek a védelme mennyiben teszi szükségessé az önrendelkezés korlátozását.

Oldalak