Köf.5.047/2016/2. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A KÚRIA
Önkormányzati Tanácsának
határozata

Az ügy száma: Köf.5047/2016/2.

A tanács tagja: Dr. Kozma György a tanács elnöke; Dr. Balogh Zsolt előadó bíró; Dr. Kalas Tibor bíró

Az indítványozó: Borsod-Abaúj-Zemplém Megyei Kormányhivatal
                           (Miskolc, Városház tér 1.)

Az indítványozó képviselője: dr. Jerebák József jogtanácsos

Az érintett önkormányzat: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
                                         (Miskolc, Városház tér 1.)

Az érintett önkormányzat képviselője: dr. Boholy György ügyvéd
                                                           (Miskolc, 11. számú Ügyvédi Iroda, Corvin u. 5. fsz. 1.) 

Az ügy tárgya: közösségi együttélés szabályainak megsértése

Rendelkező rész

A Kúria Önkormányzati Tanácsa

–     megállapítja, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 35/2013. (X.1.) önkormányzati rendelet 12. § (1) és (2) bekezdése törvénysértő, ezért e rendelkezéseket megsemmisíti.
–     Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 35/2013. (X.1.) önkormányzati rendelet 8. § (1) bekezdés c) pontja, 10. §-a és 12. § (3) bekezdése törvényellenességének megállapítására megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

–     elrendeli határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét;
–     elrendeli, hogy a határozat közzétételére – a Magyar Közlönyben való közzétételt követő nyolc napon belül – az önkormányzati rendelet kihirdetésével azonos módon kerüljön sor.

A határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs.

Indokolás

Az indítvány alapjául szolgáló tényállás

[1] A Borsod-Abaúj-Zemplém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: kormányhivatal) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 132. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően törvényességi felhívással élt, és határidő tűzése mellett kezdeményezte, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) módosítsa, illetve helyezze hatályon kívül Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megszegésének jogkövetkezményeiről szóló 35/2013. (X.1.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) egyes rendelkezéseit. A törvényességi felhívás egyes elemeit az önkormányzat elfogadta, s ennek eredményeként az Ör.-t módosította a 38/2014. (XII.19.) rendeletével. Az önkormányzat ugyanakkor nem minden tekintetben tett eleget a törvényességi felhívásban foglaltaknak, a kormányhivatal szerint az Ör.-ben a módosítást követően is fellelhető az indokolatlan párhuzamos szabályozás, az Alaptörvény 32. cikk (3) bekezdése és a  jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) 3. §-ának sérelme.

[2] Minderre tekintettel a kormányhivatal a Kúriához fordult, s az Alaptörvény 25. cikk (2) bekezdés c) pontjára, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 24. § (1) bekezdés f) pontjára hivatkozva kérte az Ör.  8. § (1) bekezdés c) pontjának, 10. §-ának és 12. §-ának törvényességi vizsgálatát és megsemmisítését.

[3] A Kúria Önkormányzat Tanácsa a Köf.5004/2015/4. számú végzésben az Ör. törvényességi vizsgálatára irányuló eljárást felfüggesztette az Alkotmánybíróság előtt folyamatban lévő 1219/2013. valamint a 716/2014. számú eljárások befejezéséig. A Kúria Önkormányzata Tanácsa ugyanis egy más ügyben [a Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő-testületének a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló 57/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet vizsgálata kapcsán] az Alkotmánybírósághoz fordult, s alkotmányos aggályokat fogalmazott meg az Mötv. 8. § (2) bekezdésének, valamint 143. § (4) bekezdés d) pontjának önkormányzati rendelet megalkotására felhatalmazó rendelkezéseivel kapcsolatban.

[4] Az Alkotmánybíróság a Kúria indítványát a 29/2015. (X. 2.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) elutasította. Az Abh. többek között megállapította, hogy a Mötv. támadott rendelkezései meghatározzák a felhatalmazás címzettjeit és tárgyát, ugyanakkor „(…) a felhatalmazás kereteit (–-) közvetlenül az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése, valamint az azt közvetítő jogszabályok jelölik ki” [Indokolás (39)].

[5] A Kúria az Abh.-t követően a felfüggesztett eljárást folytatta.

Az indítvány és az érintett önkormányzat állásfoglalása

[6] Az indítványozó szerint az Ör. ellentétes az Alaptörvény 32. cikk (2)-(3) bekezdésével, XV. cikk (2) bekezdésével, XXIV. cikkével, Jat. 3. §-ával, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a továbbiakban: Sztv.) több rendelkezésével, a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II.26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 14. és 15. §-ával, az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX.6.) BM rendelet (a továbbiakban: Országos Tűzvédelmi Szabályzat) 575/A és 592/A. §-ával, a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.) 1. § (3) bekezdésével, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:5. és 5:13 §-ával.

[7] Az indítványozó előadta, hogy a Jat. 3. §-a tiltja a párhuzamos szabályozást, az Alaptörvény XXIV. cikke a tisztességes ügyintézéshez való jogot deklarálja, amelyek – a 6/1999. (IV.21.) AB határozat szerint – gátját képezik a kiszámíthatatlanság okozta jogsérelmek bekövetkezésének.

[8] Az Ör. 8. § (1) bekezdés c) pontja szerint a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartást követ el, aki közterületen lévő virágot, dísznövényt szed, károsít vagy élő növény részeit engedély nélkül begyűjti. Az indítványozó szerint az Ör.-ben meghatározott magatartás az Sztv. 177. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt tulajdon elleni szabálysértés magatartásnak feleltethető meg, így magasabb jogszabály által rendezett.

[9] Az indítványozó álláspontja, hogy az Ör. 10. §-ának egésze törvénysértő. Az Ör. 10. §-a a többlakásos lakóépületek közösségi együttélési szabályaival összefüggő közösségellenes cselekményeket sorolja fel. Az indítványozó szerint közös bennük, hogy az önkormányzat ezzel átlép a magánjogi viszonyok szabályozásának területére. Az indítványozó az Sztv. 1. §-ában meghatározott szabálysértés fogalmát idézte, amelyből azt a következtetést vonta le, hogy a törvényhozás fenntartja magának a jogot, hogy saját maga állapítsa meg azokat a magatartásokat, melyek társadalmi veszélyességüknél fogva a magánjogi jogviszonyok vonatkozásában jogellenesnek és szankcionálhatónak minősülnek. Az önkormányzatok – az Alaptörvény 32. cikkét is figyelembe véve – a magánjogi szférát érintő magatartási szabályokat nem vonhatják szabályozás alá.

[10] Az indítvány ezt követően az Ör. 10. §-ába foglalt egyes magatartásokat ütközteti magasabb szintű jogszabályokkal, így a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény 26. §-a alapján kifejti, hogy a társasházi házirend megsértése esetén a birtokosnak lehetősége van a Ptk. szerint birtokvédelmet kérni, más esetekben a Sztv.-ben foglalat tényállások (pl. csendháborítás) valósul meg. Állattartás szabályainak a megszegése esetén a Korm. rendelet az irányadó (s nem az Ör. 10. § (11) bekezdése), az Ör. 10. § (4) bekezdésével összefüggésben rámutat, hogy a tűzvédelmi menekülési utak elzárása esetén az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint kell eljárni.

[11] Az indítványozó akként összegez, hogy az Ör. 10. §-a olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek más magasabb szintű jogszabályok már szabályoznak, ezek alapján más szervek hatáskörébe tartozó közigazgatási eljárások folytathatók, amelyek eredményeként szankcionálható a jogsértő magatartás vagy mulasztás.

[12] Az indítványozó végül az Ör. 12. §-ának kérte a törvényességi vizsgálatát. Ez a rendelkezés az életvitelszerű lakhatásra alkalmas ingatlan ismérvévé teszi – többek között – azt, hogy az egy főre eső lakrész érje el a hat négyzetmétert, közigazgatási bírsággal szankcionálja a szabályai megsértését. Az indítványozó ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az Nytv. szabályozza a személyi adat- és lakcímnyilvántartást. Az Nytv.-nek nem célja a lakhatás körülményeit vizsgálni, nem határoz meg semmilyen önálló vagy más jogszabályból eredő lakás- vagy lakóhelyiség fogalmat, hanem az 5. § (2) bekezdése alapján minden olyan helyzetet ilyennek tekint, ahol valaki ténylegesen él. Az Nytv. nem ad felhatalmazást a helyi önkormányzatok számára e tárgykörben szabályozás megalkotására.

[13] Az indítványozó kifejtette, hogy az Ör. 12. § (1)-(2) bekezdéseinek végrehajtása veszélyezteti az Nytv. 1. § (3) bekezdésben meghatározott szabályozás célját, annak érvényesülését.

[14] Az indítványozó felhívta a figyelmet arra, hogy számos oktatási, szociális és egészségügyi ellátás feltétele a magyarországi lakóhely, az Ör-beli szabályozás társadalmi helyzet alapján történő megkülönböztetésre vezethet, amely ellentétes az Alaptörvény XV. cikkével. Az Ör. 12. §-a továbbá normatív módon határozza meg a tulajdonnal való rendelkezés részleteit, magatartási szabályai a lakhatás és az ingatlannal való rendelkezés módját, azzal, hogy a lakás céljául szolgáló ingatlan négyzetméterben meghivatkozott méretét határozzák meg.

[15] A Kúria Önkormányzati Tanácsa a Bszi. 52. §-a alapján megküldte az indítványt az önkormányzatnak az indítvánnyal kapcsolatos állásfoglalása beszerzése céljából.

A Kúria Önkormányzati Tanácsa döntésének indokolása

[16] A Kúria a döntését az alábbiakkal indokolja.

[17] I. A Kúria megítélése szerint az Ör. 8. § (1) bekezdés c) pontjának törvényellenességét nem lehet megállapítani a párhuzamos szabályozás tilalma és az Sztv. 177. § (1) bekezdésébe ütközés alapján.

[18] Az Sztv. 177. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerint aki
a) ötvenezer forintot meg nem haladó értékre lopást, sikkasztást, jogtalan elsajátítást, orgazdaságot,
b) ötvenezer forintot meg nem haladó kárt okozva csalást, szándékos rongálást,
követ el, úgyszintén, aki e cselekmények elkövetését megkísérli, szabálysértést követ el.

[19] Az Ör. 8. § (1) bekezdés támadott c) pontja az Sztv.-től konkrétabb magatartást határoz meg, amikor a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütközőnek tartja azt, ha valaki „közterületen lévő virágot, dísznövényt szed, károsít vagy élő növény részeit engedély nélkül begyűjti.” Az Sztv.-ben és az Ör.-ben szabályozott magatartások nem fedik le teljesen egymást. Az Ör. 8. § (1) bekezdés c) pontjának szövegéből következően ez a rendelkezés adott esetben szankcionálhat olyan tevékenységet is, ami tulajdoni sérelmet nem igazán okoz. Maga a szabályozási cél sem teljesen azonos: az Sztv.-ben kifejezetten a tulajdon védelme a cél, míg az Ör.-ben a közterületen lévő növények (elsődlegesen a közterületek esztétikai megjelenésének) a védelme.

[20] Megjegyzendő továbbá, hogy a Kúria egy másik döntésében, a Köf.5052/2015/2. számú határozatában nem tartotta törvénysértőnek az abban vizsgált önkormányzati rendelet azon szövegrészét, amely szerint megsérti a közösségi együttélés szabályait az, „aki közterületen lévő növényzetet (fák, cserjék, virágok, gyep) és a zöldterületek egyéb elemeit, tartozékait, felszerelési tárgyait gondatlanul megrongálja, károsítja vagy elpusztítja,”.

[21] Mindezeket is figyelembe véve a Kúria úgy ítélte meg, hogy az Ör. 8. § (1) bekezdés c) pontjába foglalt hasonló magatartásról sem állapítható meg a törvénysértés. Erre tekintettel a Kúria az Ör. 8. § (1) bekezdés c) pontja megsemmisítésére irányuló indítványt a Bszi. 55. § (3) bekezdése alapján elutasította.

[22] II. Az Ör. 10. §-a tizenöt magatartást nevesít, mint amelyek a közösségi együttélés szabályaiba ütköznek. Így például megsérti a közösségi együttélés szabályait aki másoknak zavaró módon zajt, bűzt, füstöt, port, vagy egyéb más zavaró hatást okoz;  hulladékot, göngyöleget nem a saját gyűjtőedényben helyezi el, annak elszállításáról nem gondoskodik; ingatlanának felújításával kapcsolatban keletkezett szennyeződést, hulladékot, törmeléket a közös használatú területekről naponta nem távolítja el; nem éghető, háztartásinak nem tekinthető hulladékot, nagyobb tárgyakat az épület közös használatú helyiségeiben, területein tárol, azok elszállításáról nem gondoskodik; szőnyeget, matracot, takarítási eszközt, vagy más hasonló funkcióval rendelkező tárgyat erkélyen, loggián, ablakon, lépcsőházak függőfolyosóján, korlátjain porol, leseper, kiráz; nyílászárón keresztül folyadékot önt ki, hulladékot, dohánycsikket vagy egyéb tárgyat kidob, stb.

[23] Az indítványozó törvényességi aggálya e szabályokkal kapcsolatban, hogy az önkormányzat a magánjogi viszonyok szabályozásának területére lépett. A Kúria megítélése szerint ez az aggály szoros összefüggésben van a rendeletalkotásra felhatalmazó rendelkezéssel (annak alkotmányosságával). A Mötv. általában tesz lehetővé rendeletalkotást a közösségi együttélés szabályozása tekintetében. A Mötv. 143. § (4) bekezdés d) pontja alapján nem mondható, hogy az, a többlakásos társasházak közösségi együttélési szabályainak megalkotására nem vonatkozik.

[24] A Kúria – ezen ügyben is, az eljárás korábbi felfüggesztése révén – a Mötv. 143. § (4) bekezdés d) pontjában foglalt felhatalmazás alkotmányossági vizsgálatát azért kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál, mert álláspontja az volt, hogy a törvényi felhatalmazás túl tág. A Kúria szerint ugyanis az a felhatalmazó rendelkezés, hogy a helyi önkormányzatok meghatározhatják „továbbá a közösségi együttélés alapvető szabályait, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeit” beazonosíthatatlanná teszi a delegált jogalkotási hatáskör alkotmányossági kereteit, és akadályát képezi az Alaptörvényben szabályozott jogforrási hierarchia hatékony, érdemi bírósági védelmének. Az Alkotmánybíróság a már említett Abh.-ban ezt a kúriai álláspontot nem osztotta, így jelen ügyben az Ör. 10. §-a törvényellenességének megállapítására sincs lehetőség.

[25] Ami az indítványozó által kifejtett egyes aggályokat illeti – nevezetesen, hogy a Ptk. alapján birtokvédelemnek van helye, illetve hogy a Korm. rendelet, vagy az Országos Tűzvédelmi Szabályzat is tartalmaz az adott tárgyban rendelkezéseket – a Kúria arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez a párhozamos szabályozás szükségképpen következik az adott tárgyban rendeletalkotásra történő felhatalmazás jellegéből. E körben a Kúria törvénysértést csak akkor tud megállapítani, ha a támadott önkormányzati szabályok tételesen ellentétben állnak valamely magasabb szintű jogszabállyal. Ilyet azonban az indítványozó az Ör. 10. §-a tekintetében nem valószínűsített.

[26] A fentiekre tekintettel a Kúria az Ör. 10. §-a megsemmisítésére irányuló indítványt a Bszi. 55. § (3) bekezdése alapján elutasította.

[27] III. Az Ör. 12. § (1) bekezdése szerint több százezer forint közigazgatási bírsággal sújtható, aki életvitelszerű lakhatásra nem alkalmas ingatlanban biztosít lakhatási lehetőséget más természetes személy számára. Az Ör. 12. § (2) bekezdése meghatározza, hogy mi minősül életvitelszerű lakhatásra alkalmas ingatlannak. E körben – az Ör. 12. § (2) bekezdés b) pontja szerint – feltétel, hogy az ingatlanban lakó, illetve lakni kívánó személyek száma alapján az egy főre eső lakrész alapterületének mértéke érje el a hat négyzetmétert.

[28] A Kúria több esetben vizsgált már olyan önkormányzati rendeletet, amely az egy főre eső lakrész minimumát meghatározta, vagy úgy, mint a lakcímre való bejelentkezés feltételét, vagy úgy – mint jelen ügyben – az életvitelszerű lakhatás feltételét. Ezzel szemben áll – amit az indítványozó ki is emelt –, hogy az oktatási, szociális és egészségügyi ellátás feltétele nem egyszer a magyarországi lakóhely, így ez az önkormányzati szabályozás társadalmi helyzet alapján történő megkülönböztetésre vezethet.

[29] Az Ör. 12. § (1) bekezdése értelmében „A közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartást követ el és természetes személy esetében kettő-százezer forintig, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetében nyolcszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható az ingatlan tulajdonosa, bérlője, az ingatlan felett más jogcímen rendelkezni jogosult, ha életvitelszerű lakhatásra nem alkalmas ingatlanban biztosít lakhatási lehetőséget más természetes személy számára.”

[30] Az Abh. értelmében a közösségi együttélés helyi szabályozásának kereteit közvetlenül az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése, valamint az azt közvetítő jogszabályok jelölik ki [39]. Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése az alapjogok korlátozására irányadó alkotmányi tételt fogalmazza meg, az Ör. 12. § (1) bekezdése tekintetében az indítványozó által felvetett tulajdonsérelem vonatkozásában a közvetítő jogszabály a Ptk. A Ptk. 5:13. § (2) bekezdése szerint a tulajdonost megilleti különösen a birtoklás, a használat, a hasznosítás, a hasznok szedésének és a rendelkezés joga.

[31] Az Ör. 12. § (1) bekezdése – ahogy a kormányhivatal indítványozó is utal rá – a tulajdonnal való rendelkezés korlátját fogalmazza meg akkor, amikor szankciót alkalmaz az ingatlan tulajdonosa, bérlője, az ingatlan felett más jogcímen rendelkezni jogosult irányába, ha lakhatási lehetőséget biztosít más természetes személy számára. A tulajdon közérdekű korlátozhatóságát tekintve az mondható, hogy az Ör. 12. § (1) bekezdésében foglalt a tulajdonnal való rendelkezés korlátozása (önmagában a lakhatási lehetőség biztosításának szankcionálása) mögött nem mutatható fel legitim cél. Bár az Ör. 12. § (1) bekezdése nem minden, csak az életvitelszerű lakhatásra nem alkalmas ingatlanban történő lakhatás biztosítását szankcionálja, azonban ez, a rendelkezési jog korlátozása szempontjából nem releváns: amennyiben az ingatlan nem alkalmas az életvitelszerű lakhatásra (pl. életveszélyes) a jogrendszer más szankciói lépnek be, amelyek értelemszerűen kiállják a tulajdonkorlátozás próbáját (pl. az emberi élet védelme érdekében).

[32] Az Ör. 12. § (1) bekezdésben meghatározott „életvitelszerű lakhatásra” alkalmas ingatlan fogalmát az Ör. 12. § (2) bekezdése határozza meg. E szerint: „Életvitelszerű lakhatásra alkalmas az az ingatlan:
a) mely megfelel a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény [a továbbiakban: Ltv.] 91/A. § 6. pontjában meghatározott feltételeknek,
b) amelyben az ingatlanban lakó, illetve lakni kívánó személyek száma alapján az egy főre eső lakrész alapterületének mértéke eléri a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 105. § (2) bekezdésében is meghatározott hat négyzetmétert.”

[33] Az Ltv. 91/A. § 6. pontja a szükséglakás fogalmát határozza meg az Ltv. alkalmazásban. A szükséglakás törvényi fogalma a lakásbérlet esetében, és a közösségi együttélés szabályainak önkormányzati megfogalmazása egymással semmilyen összefüggést nem mutat, az Ltv. 91/A. § 6. pontjának az Ör.-be történő felvétele (ráadásul az Ör. nemcsak a lakásbérletre, hanem a saját tulajdonú ingatlanra is vonatkozik) jogbizonytalanságot eredményez. A Jat. 3. §-ába foglalt párhuzamos szabályozás tilalma a Jat. 2. § (1) bekezdése szerinti szabályozási egyértelműség jogbiztonsági követelménye által okoz törvénysértést.

[34] A 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet a gyermekvédelemről szól. A 105. § a nevelőszülői rendszerbe illesztve a nevelőszülő feladatairól rendelkezik. Az Ör. 12. § (2) bekezdés b) pontjában hivatkozott szabály szerint: „A gondozott gyermek elhelyezésére száraz, világos, jól fűthető lakás alkalmas. Biztosítani kell a nevelőszülők és a gyermekek külön szobában való elhelyezését, ahol a gyermekek személyes élettere legalább 6 m2 legyen. A lakásnak a mindennapi életvitelhez szükséges bútorokkal, berendezési tárgyakkal, eszközökkel felszereltnek kell lennie. Nem érheti a gondozott gyermeket hátrány a családban nevelkedő más gyermek elhelyezéséhez és ellátásához viszonyítva.” Az Ör. e szabályrendszerből csak a 6 m2 emeli ki. A Kúria megítélése szerint ebben az esetben is ugyan az a törvénysértés áll fenn, mint az Ör. 12. § (2) bekezdés a) pontja esetén, nevezetesen a hivatkozott magasabb szintű jogszabály semmilyen összefüggésben nem áll az Ör. szabályozási tárgyával. Az Ör. 12. § (2) bekezdés b) pontja értelemszerűen nem csak a nevelőszülői jogviszonyra, és nem csak a gyermekekre vonatkozik, a 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet Ör.-ben történő szerepeltetése a jogbiztonságot sérti.

[35] Mindezeken túl az az önkormányzati szabályozás, amely a közösségi együttélés szabályainak megsértését állapítja meg akkor, ha valakire nem jut 6 m2 élettér – ahogy az indítvány is fogalmaz – az a társadalmi helyzet alapján történő megkülönböztetésre vezet (de sérti az esélyegyenlőség elvét is a szociális, oktatási lehetőségekhez való hozzáférés magyarországi lakóhelyhez kötöttsége alapján). Az önkormányzatoknak is figyelembe kell venni az Alaptörvény XV. cikk (4) bekezdését, amely szerint Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti.

[36] A fentiek alapján a Kúria megállapította, hogy az Ör. 12. (1)-(2) bekezdése ellentétben áll a Jat. felhívott rendelkezéseivel, ezért azokat a Bszi. 55. § (2) bekezdés a) pontja alapján megsemmisítette.

[37] Az Ör. 12. § (3) bekezdése valójában az „önkényes lakásfoglalás” egy formájához fűz szankciót, amikor kimondja, hogy „A közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartást követ el és természetes személy esetében kettő-százezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható az, aki az ingatlan tulajdonosa, bérlője, az ingatlan felett más jogcímen rendelkezni jogosult hozzájárulása nélkül életvitelszerű tartózkodás céljából lép, arra nem alkalmas ingatlan birtokába.”

[38] A Kúria megítélése szerint ebben az esetben sem a tulajdonhoz való jog sérelmét, sem a társadalmi helyzet szerinti megkülönböztetést nem lehet megállapítani. Az Ör. 12. § (3) bekezdése egy jogellenes magatartáshoz – a lakásfoglalás egy formájához – fűz szankciót, amely ugyan a Ptk. szerinti birtokvédelem körében is értékelhető, de ez a szabályozási kör – ahogy például az Ör. 8. § (1) bekezdés c) pontjában a közterületen lévő virágok károsítása – a Mötv. 143. § (4) bekezdés d) pontjában foglalt felhatalmazás által lehetővé tett szabályozás keretei között marad.

[39] A fentiekre tekintettel a Kúria az Ör. 12. § (3) bekezdése törvényellenességét nem állapította meg, a megsemmisítésére irányuló indítványt a Bszi. 55. § (3) bekezdése alapján elutasította.

A döntés elvi tartalma:

[40] Törvénysértő és az Alaptörvénnyel is ellentétes az az önkormányzati szabályozás, amely a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartásnak minősíti annak lakhatását, akire nem jut 6 m2 lakrész.

Alkalmazott jogszabályok

[41] Alaptörvény XIII. cikk XV. cikk;
2010. évi CXXX. törvény 2. § (1) bekezdés, 3. §;
2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (4) bekezdés d) pont;

Záró rész

[42] A Magyar Közlönyben és az önkormányzati rendelettel azonos módon való közzététel elrendelésére a Bszi. 55. § (2) bekezdés b) és c) pontja alapján került sor.

[43] A döntés elleni jogorvoslatot a Bszi. 49. §-a zárja ki.

Budapest, 2017. január 31.

Dr. Kozma György sk. a tanács elnöke;
Dr. Balogh Zsolt sk. előadó bíró,
Dr. Kalas Tibor sk. bíró