Média

Fazakas Sándor: A jog és az erkölcs is egy igazságosabb világ megvalósítását célozza

Szakmai párbeszéd indult az erkölcs és a jog viszonyáról – hangsúlyozta a Debreceni Református Hittudományi Egyetem egyetemi tanára az InfoRádióban. Dr. Fazakas Sándor a Paragrafus című jogi szakműsorban 2020.

A koronavírus járvány a bíróságoktól is azt igényli, hogy rugalmas ügyintézési módot alakítsanak ki – interjú a Kúria veszélyhelyzet idejére vonatkozó három polgári kollégiumi véleményéről

A Kúria Polgári Kollégiuma három kollégiumi véleményt (számuk: 1/2020, 2/2020, 3/2020) tett közzé a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő eljárásjogi szabályok alkalmazásáról.

Hatásköri vita az Európai Unióban? – A német alkotmánybíróság döntése és hatása a bírósági gyakorlatra

A német Szövetségi Alkotmánybíróság és az európai integráció címmel jelent meg dr. Osztovits András, a Kúria Polgári Kollégiuma bírájának jogi-szakmai véleménycikke 2020. május 15-én a Magyar Nemzetben. Az írás a német alkotmánybíróság legutóbbi ítéletét és annak következményeit elemzi.

A közigazgatási bíráskodás egy újabb állomásához érkezett a Kúria

Dr. Stefancsik Márta, a Kúria Közigazgatási Kollégiumának szóvivője adott interjút az InfoRádió Paragrafus című jogi szakműsorának 2020. május 7-én.

Folyamatos az ügyek elbírálása a közigazgatási ítélkezésben – interjú a Kúria veszélyhelyzet idejére vonatkozó kollégiumi véleményéről

A Kúria Közigazgatási Kollégiuma kollégiumi véleményt fogadott el a veszélyhelyzeti eljárási szabályok egységes értelmezéséről a közigazgatási perekben. Az iránymutatás lényegét és indokolását ismertette a Kúria Közigazgatási Kollégiumának szóvivője az InfoRádióban 2020. április 30-án.

Kónya István: A Kúria felkészült az esetleg felmerülő jogértelmezési problémák megválaszolására

A Büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a jogalkotás felismerte annak szükségszerűségét, hogy ahol a társadalom fokozott veszélyeztetettségével kell számolni, ott a büntetőjogi oltalmat is erősíteni indokolt – mondta az

Kónya István: Nincs jelentős időveszteség a folyamatban lévő ügyek intézésénél a Kúrián

A Kúria a különleges jogrendben is teljeskörűen ellátja feladatait, a kollégiumok változatlanul teljesítik ítélkezési és jogegységi feladatait – mondta a Kúria elnökhelyettese az InfoRádió Paragrafus című jogi szakműsorában. Dr.

A perújítások eredménytelensége bizonyította az ítélkezés megalapozottságát - a perújítást vizsgálta a Kúria büntetőjogi ítélkezésben

Dr. Csák Zsolt, a Kúria Büntető Kollégiumának tanácselnöke adott interjút az Inforádió Paragrafus című műsorának 2020. március 19-én.

Darák Péter: Wlassics Gyula, a Királyi Közigazgatási Bíróság első elnöke

Megjelent dr. Darák Péter, a Kúria elnökének a Wlassics Gyula Emlékkonferencián, 2019. decemberében elhangzott előadásának átirata. Az írás a Jogtudományi Közlöny 2020. februári számában jelent meg.

Dr. Vaskuti András: A büntetések egyre elkerülhetetlenebbé és gyorsabbá váltak

A Kúria Büntető Kollégiumának bírájával készített interjút a Pesti Hírlap. Dr. Vaskuti András elmondta, hogy a magyar büntetéskiszabási gyakorlat jelentősen nem tér el az európai átlagtól.