2/2015. számú KJE határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

KÚRIA

2/2015.KJE.szám

A Kúria öttagú közigazgatási-munkaügyi jogegységi tanácsa a Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának Vezetője által kezdeményezett jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

A Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pontját úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a harmadik országbeli állampolgár a tartózkodási jogosultság megszerzése, meghosszabbítása iránti eljárásban hamis adatot, valótlan tényt közöl, annak objektív jogkövetkezményeit viselnie kell.

A keresőtevékenység célú tartózkodás esetén a megélhetést jogszerű keresőtevékenységből származó, jogszerű (adózott) jövedelemmel lehet igazolni.

A hamis adat vagy valótlan tény közlése az adatszolgáltatás időpontjában valósul meg.

Az idegenrendészeti hatóságnak a közölt adat hamis tartalmáról vagy a tény valótlanságáról meg kell győződnie. A Harm.tv. 18.§ (1) bekezdése az abban foglalt jogkövetkezményt illetően (megtagadás, visszavonás) kógens előírást tartalmaz, a hatóságnak mérlegelési lehetősége nincs.

I n d o k o l á s

I.

A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának Vezetője a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 32.§ (1) bekezdés a) pontja alapján, az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárás lefolytatását kezdeményezte a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 18.§ (1) bekezdés b) pontjának értelmezésére.
Indítványozta, hogy a jogegységi tanács foglaljon állást a 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harm.tv.) 18.§ (1) bekezdés b) pontjában foglalt tényállás megvalósulása esetén arról, hogy
- a jogszabályhely milyen felelősségi alakzatot tartalmaz a kérelmező szempontjából (1.), illetve
- a hatóság számára melyek az eljárási lehetőségek és kötelezettségek (2.), továbbá
- foglaljon állást abban a járulékos kérdésben, hogy a munkáltatóval kapcsolatos adatok későbbi módosítása vagy az adózás körében végzett önrevízió mennyiben érinti a hamis - adatközlés megvalósulását és jogkövetkezményeit(3.),
- döntsön a hamis adat, illetve a valótlan tényközlés jogkövetkezményéről (4.).

A Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pontja hatályos szövege szerint: a tartózkodási engedély kiadását vagy meghosszabbítását - ha e törvény másként nem rendelkezik - meg kell tagadni, illetve a kiadott tartózkodási engedélyt vissza kell vonni, ha a harmadik országbeli állampolgár a tartózkodási jogosultság megszerzése érdekében az eljáró hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt, vagy a tartózkodási cél vonatkozásában az eljáró hatóságot megtévesztette.

Az indítványozó előzményként hivatkozott arra, hogy a Kúria Elvi Közzétételi Tanácsa 2015. január 29-i ülésén a Kfv.III.37.138/2014/7. számú ítélet (a továbbiakban: elvi ítélet) elvi határozatként való közzétételéről döntött. E határozat elvi tartalma szerint az idegenrendészeti eljárásban a hamis adat, valótlan tény közlése akkor lehet a tartózkodási engedély visszavonásának alapja, ha az a tartózkodási engedély megszerzése érdekében történt. Ez akkor állapítható meg, ha az adat hamis voltáról, a tény valótlanságáról a kérelmező tudott, vagy kellő körültekintés mellett tudnia kellett volna. Az elvi ítélet a vizsgált rendelkezést szubjektív felelősségi alakzatként fogja fel, ezért annak vizsgálatába bocsátkozott, hogy a kérelmező (adatszolgáltató) mennyiben tudhatott az adat valótlanságáról.

Az indítványozó szerint megállapítható volt, hogy a Kúria Kfv.II., illetőleg Kfv.III. ítélkező tanácsai azonos ténybeli helyzet mellett a fenti jogszabályi rendelkezést eltérően értelmezték. A Kfv.II. tanács következetesen, míg a Kfv.III. tanács egyes ítéleteiben a hamis adatszolgáltatásért való felelősséget objektív felelősségnek tekintette. Ezek az ítéletek kiemelték, hogy a harmadik országbeli állampolgár (kérelmező/ügyfél) a kérelmére indult eljárásban köteles a kérelme alapjául szolgáló bizonyítékok előterjesztésére. Amennyiben ezen bizonyítékok valótlan adatokat tartalmaznak, az megvalósítja a hamis adatközlést függetlenül a kérelmező tudatától, így a hatóságnak azt nem kell vizsgálnia. Az érintett döntések hangsúlyozták, hogy a kérelmező valamennyi iratot (bizonyítékot) - köztük a megélhetését igazoló okiratot is - a tartózkodási engedély megszerzése érdekében nyújtja be. A megélhetést igazoló okirat akkor valós, ha a jogszerű jövedelmet tartalmazza, mert a nem jogszerű jövedelem megjelölése már hamis adatnak minősül. A jövedelem későbbi, a munkáltató által elvégzett revíziója az idegenrendészeti eljárásban nem értékelhető, mert a kérelmező eredeti nyilatkozatával a hamis adatközlés megvalósult.

A problémát a Kúria idegenrendészeti joggyakorlat-elemző csoportja szintén vizsgálta, ennek során a hamis adatközlés kapcsán a kérelmező szubjektív tudatának vizsgálata mellett foglalt állást.

A jogszabályi rendelkezés uniós jogi háttere az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38/EK irányelvhez (a továbbiakban: Irányelv) kapcsolható.
Az Irányelv maga is ismeri, illetőleg a tagállamok lehetőségévé tette a tartózkodással kapcsolatos visszaélések és csalások esetében a jog visszavételét. Erre az Irányelv 35. cikke is utal, ugyanakkor a megfogalmazások általános jellege inkább a nemzeti jogalkotások részére biztosít igen tág kereteket. Az Irányelvnek megfelelő módosítást beépítő törvény 37.§-ához fűzött indokolás egyértelmű abban, hogy ezen rendelkezés (Harm.tv. 18.§) a joggal való visszaélés eseteinek visszaszorítását célozza elsősorban azokban a tényállásokban, ahol a kérelmező a hatóság megtévesztésére törekszik.
Az uniós esetjogban a C-202/13. számú McCarthy-ítélet jelölhető meg, mely azonban a tartózkodási kártyák felhasználásával és hamisításával függött össze, és tartalmában az Egyesült Királyság sajátos nemzeti jogát érintette.

Az indítványozó hangsúlyozta, hogy a probléma szempontjából alapkérdés, hogy Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pontja milyen felelősségi alakzatot jelent. Az értelmezés ugyanis egységes abban a kérdésben, hogy a hamis adatszolgáltatás megvalósulása esetén a szankció alkalmazása kötelező.
Az indítványozó kifejtette, hogy a rendelkezés jogértelmezési szempontból „tisztán” objektív felelősségi alakzatként jelenik meg, amelyben vannak határozatlan jogfogalmak is, mint a „hamis adat”, „valótlan tény” azonban mindkét fogalom, tényállási elem az objektív értékéléshez kapcsolódik. A fentiekből az indítványozó azt a következtetést vonta le, hogy az idegenrendészeti eljárásokban különös jelentősége van a kérelmező által szolgáltatott adatok értékelésének.

II.

A Legfőbb Ügyész a jogegységi indítvány érdemében kifejtett álláspontja szerint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 13.§ (2) bekezdés c) pontja értelmében a Ket. fontos háttér szabályként alkalmazandó az idegenrendészeti eljárásban. Ennek folytán figyelembe kell venni, a Ket. 6.§ (2) bekezdését, amely szerint az ügyfél jóhiszeműségét az eljárásban vélelmezni kell, rosszhiszeműségét a hatóságnak kell bizonyítania. A fentiek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az idegenrendészeti eljárásban ahhoz, hogy a kérelmező rosszhiszemű, a hatóság megtévesztésére irányuló magatartása    megalapozottan megállapítható legyen a kérelmező ebbeli szándékának feltárása körében a hatóságnak azt kell bizonyítania, hogy a kérelmező tudott a szolgáltatott adat valótlan tartalmáról.
A Legfőbb Ügyész arra, hogy a Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pontjából mennyiben következik a szubjektív felelősség azt a választ adta, hogy akkor, amikor a jogalkotó a valótlan adatközlést összekapcsolta a tartózkodási engedély megszerzésének céljával, megadta a kulcsot az ilyen irányú nyelvtani alapú jogértelmezéshez. Kifejtette, hogy a jogalkotó kizárólag a rosszhiszemű kérelmezőket kívánja szankcionálni, akik a hatóság megtévesztésével akarnak olyan jogosultságot megszerezni, amelynek jogszabályi feltételeivel nem rendelkeznek.
A Legfőbb Ügyész annak a kérdésnek a vonatkozásában, hogy a tévedésből történt hamis adatközlés sem maradhat jogkövetkezmények nélkül úgy foglalt állást, hogy amennyiben a valós adatok alapján a külföldi nem felel meg a tartózkodási feltételeknek, akkor más jogcímen - a Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés a) pontjára alapítva - kell a kérelmet elutasítani.
Végül a hamis adatszolgáltatás utólagos korrekciójára nézve kifejtette, hogy az nem változtat a kérelmező felelősségén, tekintettel arra, hogy a jogalkalmazó a törvényi előírás folytán a szankció alkalmazásától nem tekinthet el, mivel a mellőzés lehetőségét külön törvényi rendelkezésnek kellene kimondania, de ilyet a Harm.tv. nem tartalmaz.

III.

A migráció (népvándorlás) egyidős az emberiséggel, a lakóhely változtatás igénye éppen a megélhetés biztosítása okán a leggyakoribb. A külföldinek azonban - feltéve, hogy a befogadó országba a beilleszkedés céljával érkezik - minden időben számolnia kellett a célország befogadási hajlamát kifejező jogszabályi előírásokkal. Ezek az ország szuverenitását szem előtt tartva kifejezik a többségi társadalom védelmét éppúgy, mint a külföldi iránti toleranciát.
A magyar jogalkotás az idegenrendészeti szabályok terén meglévő jelentős honi előzmények mellett az uniós csatlakozásból adódó kötelezettségeknek is megfelel. A szabályozási terület több okból különleges, így a közigazgatási jogviszony egyik alanyát jelentő ügyféli kör is eltérő. Az idegenrendészet, illetőleg a menekültügy területén megjelenő ügyfél jogállását tekintve több különböző típust testesít meg. Éppen ezért hangsúlyozni kell, hogy a jelen jogegységi határozattal érintett ügyfelek abba a kategóriába tartoznak, akik Magyarországra ún. harmadik országból, a hatóság által megfelelően tájékoztatva, legálisan, a magyar jogszabályokat magukra nézve kötelezőként elismerve, az önkéntes jogkövetés hallgatólagos ígéretével, az itt tartózkodás, beilleszkedés céljával lépnek be.
A fentieket figyelembe véve a jogalkotó az idegenrendészeti hatósági eljárásra, mint közigazgatási eljárásra vonatkozó elsődleges eljárási szabályokat a Harm.tv.-ben fogalmazta meg, melyeket ez a törvény önállóan határozhat meg a Ket. 13.§ (2) bekezdés c) pontja alapján. Ebbe a körbe tartozik az ügyfél/kérelmező által szolgáltatott adat értékelésére vonatkozó szabály, amelyet a Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pontja tartalmaz.

A jogszabályhely megalkotásának előzménye annyiban valóban az Irányelv, hogy ez az uniós jogszabály irányította a hazai jogalkotás figyelmét a csalások és egyéb visszaélések elszaporodására. Az Irányelv 35. cikke lehetővé teszi, hogy a tagállamok - a személyek szabad mozgását szabályozó közösségi jog tárgyi hatálya alá tartozó területeken - a visszaélések és csalások elleni küzdelem érdekében hathatós és szükséges intézkedéseket hozzanak, azaz a joggal való visszaélés vagy csalás, például érdekházasság esetében megtagadják, megszüntessék vagy visszavonják az Irányelv által juttatott bármely jogot. Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy az ilyen intézkedéseknek arányosnak kell lenniük, és összhangban kell állniuk a 30. és 31. cikkben megállapított eljárási biztosítékokkal (értesítési, tájékoztatási kötelezettség, jogorvoslati jog). A Harm.tv.-t a jogalkotó módosította, kiegészítve - a tartózkodási cél vonatkozásában - a 18.§ (1) bekezdés b) pontját. A módosító törvény 37.§-ához tartozó indokolás szerint:
„A törvény joggal való visszaélés eseteinek visszaszorítását célozza, és a jelenlegi szabályozást pontosítja. Jogalkalmazási tapasztalatok szerint nagy számban fordul elő, hogy a harmadik országbeli állampolgárok a tartózkodási engedélyt olyan célokból kérik, melyek könnyebben igazolhatóak, azonban a tényleges beutazási céljuk nem egyezik meg a kérelemben jelzett céllal, hanem a schengeni térségbe történő könnyebb bejutás reményében az eljáró hatóság megtévesztésére törekednek. Ezen visszaélés szankcionálása indokolt.”
A jogegységi döntés éppen arra kíván választ adni, hogy ezt a rendelkezést miként kell értelmezni. Ebben az összefüggésben amellett, hogy a Ket. másodlagos jellege egyértelmű, nem lehet kiindulni a Ket. az ügyfél jóhiszeműségét feltételező alapelvéből akkor, amikor az Irányelvet és annak nyomán az elsődleges szabályt a rosszhiszemű ügyféli magatartás indokolta.

1. Az indítványozónak a felelősségi alakzatra vonatkozó kérdésére a jogegységi tanács a jogszabályhely vizsgálata során azt a megállapítást tette, hogy az - a mérlegelésre és a tudatállapot tartalmára való utalás hiánya, a jogkövetkezmény jellege folytán - egyértelműen objektív alakzatként értelmezhető.
A vizsgált jogszabályhely objektív jellegét erősíti, hogy a tartózkodási engedély iránti kérelem folytán megindult eljárásban a kérelmezőnek a saját, általa nyilvánvalóan ismert személyi körülményeiről, (kivel él, milyen családi kapcsolatban, hány embert tart el, hol dolgozik, mennyit keres, hol lakik, stb.) kell adatot szolgáltatnia. E kérdésekre egyértelmű válaszok adhatók, a releváns körülményekre vonatkozó válaszok alapvetően befolyásolják a kérelem elbírálását, a valótlan állítás, a megtévesztés pedig joggal való visszaélést eredményez.
Ennek folytán az ilyen adatszolgáltatási kötelezettséghez fűzött jogkövetkezmény objektív jellegének kimondása - a szabályozással védendő jogi tárgyra is tekintettel - nem aránytalan.
Az objektív jogkövetkezmény végső soron azt eredményezi, hogy a kérelmezőtől a saját ügyében olyan körültekintő eljárást kíván meg a jogalkotó, amely kizárja részéről a hamis adatközlést. Eszerint a kérelmező felelőssége - a kérelmére indult eljárásban, a személyi körülményeit érintő adatszolgáltatások és tényközlések tekintetében - a tudatállapotától függetlenül fennáll. Ezt az eljárásjogi helyzetet értelmezte felelősségi alakzatként az indítványozó.

A Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pontja úgy értelmezendő, hogy a jogalkotó határozott eljárási következményt helyezett kilátásba, ha a hamis adatközlés a tartózkodási engedély megszerzése céljából történt. A Harm.tv. rendelkezik más eljárásokról is, amelyek során szintén sor kerülhet adatközlésre, mint például a külföldi egyes bejelentési kötelezettsége, az úti okmánnyal való ellátása, vagy éppen a vele szemben kezdeményezett rendészeti eljárások alkalmával, ekkor a jogszabály nem szankcionálja a hamis adatközlést.

Nem vezethető le - miként erre az indítványozó is helyesen utalt - az uniós esetjogban felmerült egyetlen, a C-202/13. számú McCarthy-ítéletből az előnyszerzésre irányuló tudatos szándék vizsgálatának kívánalma, mint szükségszerű döntési elem.
Az uniós ítélet vonatkozásában ki kell emelni, hogy szemben a tartózkodási kártyák hamisításával a jelen jogegységi döntés arról foglal állást, hogy személyes adatokat kell a kérelmezőnek szolgáltatnia, amelynek valóságtartalmáért felel. [Harm.tv. 13.§ (1) bekezdés]

Az Irányelv a visszaélések kiküszöbölése érdekében fogalmazódott meg, a visszaélések elhárításának módját pedig a tagállami szabályozásnak engedte át. A tagállami szabályozásnak ezért biztosítania kell, hogy hamis állításokkal, a hatóság megtévesztésével a csalárd módon eljáró kérelmező ne juthasson előnyhöz, adott esetben tartózkodási engedélyhez, a hatóságnak legyen eszköze ezek kiszűrésére, megakadályozására.
A tudatállapot vizsgálatát szükségesnek tartó álláspont szerint csak akkor valósul meg a tartózkodási engedély megszerzése céljából a hamis adatközlés, ha annak valótlanságáról az adatszolgáltató tudott. Utóbbi bizonyítása pedig a hatóságra hárul. Ennek az értelmezésnek a logikájából az következik, hogy amennyiben az engedélyezési eljárásban a kérelmező a saját magára vonatkozó adatközlés során valótlanságot állít, csak akkor esik a Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pont hatálya alá, ha a hatóság az előnyszerzésre irányuló tudatos szándékát rábizonyítja. A jogegységi tanács álláspontja szerint azonban a jogértelmezés során nem hagyható figyelmen kívül, hogy ezen álláspont elfogadása esetén a hatóság szinte lehetetlen bizonyításra kényszerülne (lásd részletesen a 2. pontban).
A fenti értelmezés továbbá nem felel meg a jogegységi eljárás tárgyát képező jogszabály szövegének, amely világossá teszi, hogy a tartózkodási „cél”-on a kérelmező beutazási/tartózkodási jogcímét érti, míg „a tartózkodási jogosultság megszerzése érdekében” fordulat a tartózkodási feltételekre utal, amelyek teljesítése az adatközléssel hozható a hatóság tudomására.
A jogegységi eljárás alapját képező döntéseket vizsgálva megállapítható, hogy a kérelmező valamennyi iratot - így különösen a tartózkodás alapfeltételéül szolgáló, a megélhetést igazoló iratot - a tartózkodási engedélye megszerzése érdekében nyújtja be, mivel az önként vagy hatósági hiánypótlásra előterjesztett bizonyítékok a kérelem elbírálása szempontjából releváns kérdésekre adnak választ, ezért azok tartalmától a hatóságnak nincs módja eltekinteni.

2. Az idegenrendészeti hatóság természetesen köteles tisztázni a tényállást a Ket. 50.§-a szerint, így ellenőriznie kell a tartózkodási feltételek tényleges teljesülését, továbbá azt, hogy van-e köztük valótlan adat, és a Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pontjában foglaltak megállapítása során minősíteniük kell a közölt adatot abból a szempontból, hogy a tartózkodási engedély megszerzése érdekében került-e közlésre vagy sem. Ugyanakkor nem vizsgálható az adatközlő tudatállapota. A tartózkodási engedélyezési eljárás kérelemre induló eljárás, a tudatállapot vizsgálata olyan eljárási cselekmények elvégzését kívánná meg, amelyek a jogszabály szövegéből nem vezethetők le, sőt ellentétesek a kérelemre indult eljárás jellegével. A szubjektív közrehatás kiderítése olyan alapos „nyomozás” elvégzését kívánná, amelyre a hatóságnak nincs hatásköre. Az ilyen „nyomozás” az idegenrendészeti eljárás kereteit messzemenően meghaladná és merőben ellentétes azzal a jogalkotói elvárással, miszerint a harmadik országbeli állampolgárra az idegenrendészeti jogszabályok értelemszerűen fokozott eljárási kötelezettséget rónak, melynek következménye objektív.
Az ügyfél ellenbizonyításra jogosult. A legtöbb esetben ugyanis a kérelmező a személyes körülményeiről (családi állapot és jogállás, megélhetés, lakhatás, stb.) szolgáltat adatot, amely esetben elő sem állhat azzal, hogy nem tudott vagy tudhatott annak hamis voltáról, annyira nyilvánvaló a kérelmező ismerete, és valótlan adat közlése esetén a csalás szándéka (például az általa bejelentett munkahelyen nem végez munkát ott még sosem járt; a hatósággal közölt lakcímen sem a bejelentéskor, sem az ellenőrzéskor nem lakott;). Hangsúlyozandó, hogy a hamis adatközlést bármely az engedélyezés feltételéhez kapcsolódó adat/tény vonatkozásában, de kizárólag pozitív tényközlés útján lehet elkövetni.
A jogegységi kezdeményezésre okot adó esetekben az előbbiekhez képest árnyaltabb a helyzet. A munkáltató, mint harmadik személy közrehatása okán lehetőség kínálkozna a kérelmező számára a mentesülésre. E körülmény vizsgálata során nem lehet eltekinteni attól, hogy a kérelmező és a munkáltató magatartását, a különböző hatóságokhoz eljuttatott eltérő adatszolgáltatást jól felfogott érdek vezérli. A munkaszerződésben feltüntetett magasabb összeg a megélhetés biztosítottsága szempontjából a kérelmezőnek kedvezőbb, míg a munkáltatói adóhatósági bevallásban szereplő jóval alacsonyabb összeg csökkenti a fizetendő köztartozást, ami a munkáltató érdeke. A tudatállapot vizsgálata két olyan személy nyilatkozatának beszerzését igényelné, akik mindketten érdekeltek az objektív jogkövetkezmény elhárításában, illetőleg a hatóság megtévesztésében. E magatartás idegenrendészeti következményeinek elmaradása azt is eredményezheti, hogy a munkáltató „zsebbe” fizet. Ezzel költségvetési bevétel kiesés, a szürke vagy fekete gazdaság erősödhet, így a tartózkodási engedély kiadására, meghosszabbítására a hatóság megtévesztésével és nem a megélhetést valóban biztosító jövedelem alapján kerülhet sor, amely szintén a fekete gazdaság térnyerését, bűncselekmények elkövetésének veszélyét hordozza.
Ugyanakkor az eljárás egészének és mozzanatainak vizsgálata a jogorvoslat során (fellebbezési, vagy bírósági felülvizsgálati eljárásban) teret enged annak megállapítására, hogy tisztességes volt-e az ügyintézés vagy sem. Nincs elzárva az ügyfél annak bizonyításától sem, hogy a hatóság által hamisnak minősített adat valós, vagy a hamisnak bizonyult adatot nem a tartózkodási engedély megszerzése érdekében szolgáltatta, illetőleg a hamis okirat kapcsán bizonyítható, hogy valós adatot tartalmaz, míg a hamis adatról megállapítható, hogy nyilvánvaló tévedés vagy elírás eredménye. Ez azonban nem a tudatállapot vizsgálatát jelenti, és a bizonyítás a kérelmezőt terheli. Az ügyféli kör és annak fentiekben elemzett viszonya az általa szolgáltatott adatokhoz tehát megnyugtató válasz arra a kérdésre, hogy az objektív jogkövetkezmény nem túlzó, hanem „kellően arányos intézkedés a csalások visszaszorítására”.

3. Az idegenrendészeti hatóság pontos hiánypótlási felhívás után, az általa lefolytatott eljárásban a részére a kérelmező által szolgáltatott adatok alapján állapítja meg a tényállást, azok valóságtartalmát ellenőrzi. Az adatszolgáltatás, a tényközlés időpontja az, amikor a tényről a kérelmező tájékoztatja a hatóságot, az adatot a hatóság tudomására hozza, és az azt alátámasztó dokumentumokat a rendelkezésre bocsájtja. A Harm.tv. 13.§ (1) bekezdése határozza meg azokat a körülményeket, amelyek igazolása esetén a harmadik országbeli állampolgár Magyarország területén három hónapot meghaladóan tartózkodhat.
E feltételrendszerhez igazodik a keresőtevékenység folytatása célú tartózkodás, amely úgy valósul meg, hogy a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásra irányuló jogviszony alapján, ellenérték fejében, más részére, illetve irányítása alatt tényleges munkát végez [Harm.tv. 20.§ (1) bekezdés a) pontja]. A 114/2007.(V.24.) Korm.r. (a továbbiakban: Vhr.) 29.§ (5) bekezdése alapján a harmadik országbeli állampolgár a három hónapot meghaladó tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel akkor rendelkezik, ha ő maga vagy részére családtagja a rendelkezésére álló jogszerűen megszerzett jövedelemből, illetve vagyonból megélhetése, lakhatása, kiutazása, valamint szükség esetén egészségügyi ellátása költségeit biztosítani tudja. A keresőtevékenység célú tartózkodás esetében jellemzően a munkavégzés válik a megélhetés alapjává, mely –többek között a kérelmező által Magyarország területén folytatni kívánt, vagy folytatott jogszerű keresőtevékenységből származó jövedelemmel igazolható [Vhr. 29.§ (6) bekezdés g) pontja].
A fenti jogszabályhelyek együttes értelmezése egyfelől azt jelenti, hogy a harmadik országbeli állampolgár a magyar jogi előírások betartásával létesít munkaviszonyt, érvényes munkavállalási engedéllyel és munkaszerződéssel rendelkezik, mely alapján ténylegesen munkát végez. Egyidejűleg azt is jelenti, hogy a jogszerű munkavégzés számára jövedelem szerzését eredményezi, amelynek jogszerűsége ugyancsak feltétel. Az idézett jogszabályi rendelkezés a jogszerű munkavégzés mellett tehát egyszersmind a jogszerű jövedelem megszerzését is előírja, a kettő együttesen igazolja a megélhetés biztosítottságát. A jogalkotó - miközben megköveteli a jogszerű kereső tevékenységet - nem mond le a jövedelem jogszerűségéről. A jogszerű jövedelem az a jövedelem, amely után a közterheket megfizették, amelynek mértékéről nem más, mint az adóhatóság rendelkezik megbízható információval.
A fentiek alapján (a jogszerű jövedelem értelmezése folytán) az idegenrendészeti hatóság okkal tájékozódott az adóhatóságnál és fogadta el az adóhatóság által visszaigazolt jövedelmet jogszerű jövedelemként, e közlést valós adatként szemben a kérelmező munkaszerződésében közölt jóval magasabb összeggel. Így téves az a feltételezés, hogy a munkaszerződésben megjelölt összeg a valós, és az adóhatósággal közölt és ennek alapján az adóhatóság által igazolt jövedelem tekinthető hamis adatnak.
Itt kell megjegyezni, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja.tv.) szerint a magánszemély bevallási kötelezettségét a (2) bekezdés szerint önadózással [11.§ (1)-(2) bekezdései], vagy munkáltatói adómegállapítás [14.§] révén teljesíti. Az Szja.tv. 14.§ (1)-(2) bekezdései és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 27.§ (1)-(4) bekezdései szólnak a munkáltatói adómegállapítás szabályairól, rögzítve a kötelezettségek teljesítése körében való együttműködést, mely a munkavállalói tudomást erősítik. Az Art. 27.§ (2) bekezdése értelmében a munkáltatói adómegállapítás az ellenőrzés és jogkövetkezmények szempontjából a magánszemély bevallásának minősül. Ily módon a munkáltató által készített adóbevallásért is fennáll a munkavállaló felelőssége.
A kérelmező tartózkodási engedély megszerzése érdekében csatolja munkaszerződését - és nem mást pl.: munkáltatói igazolást -, amely meghatározott összegű fizetésre jogosítaná. A hatóság ennek teljesülését ellenőrzi a csatolt munkaszerződés és az adóhatósági bejelentések összevetésével.
Az a körülmény, hogy a munkáltató utólag, a kérelmező hamis adatközlését követően korrigálja az Art. 49.§ szerint önellenőrzéssel az adóhatóság felé a kérelmező munkaviszonyból származó jövedelmének összegét, nem változtat azon a tényen, hogy a kérelmező a tartózkodási engedély megszerzése érdekében hamis adatot, valótlan tényt közölt, tekintettel arra, hogy a tényközlés időpontja az adatszolgáltatással egyszer és mindenkorra rögzült. Ami az önrevíziót illeti hangsúlyozni kell hogy, arra egy adóhatósági eljárásban került sor, amely esetben a jogalkotó a bevallást készítő számára lehetővé tette az önrevíziót, azaz az adózó az adóhatósági jogviszonyban lehetőséget kap arra, hogy a téves vagy hiányos bevallás következményei alól mentesüljön. Ez a lehetőség azonban az idegenrendészeti eljárásban nem mentesít a jogkövetkezmények alól. A hamis adatközlés ténye szempontjából sem a munkáltató, sem a kérelmező utólagos önrevíziója nem releváns, tekintettel arra, hogy a tényközlés a munkaszerződés csatolásával megvalósult. A Harm.tv. ezzel ellentétes megengedő rendelkezést nem tartalmaz és a jogszabályi környezetből sem vonható le ilyen következtetés.

4. A hamis adatszolgáltatás, tényközlés jogkövetkezménye tekintetében a jogalkotó kétséget kizáró (kógens) módon úgy rendelkezett, hogy amennyiben a tartózkodási engedély megszerzése céljából közölt adat valótlansága megállapítható, a hatóság köteles a szigorú jogkövetkezményeket alkalmazni. A kérelmezőnek a hamis adatközlés következményeit annak ellenére viselnie kell, hogy a későbbiekben - esetleg a másodfokú eljárás alatt - a tartózkodás feltételeit megteremtette, tekintettel arra, hogy az idegenrendészeti hatóságnak nemcsak a tartózkodási feltételek meglétét, hanem a kizáró okok fennállását egyaránt vizsgálnia kell. A Harm.tv. 18.§ (1) bekezdés b) pontja kógens törvényi rendelkezés, a hatóság e tekintetben nem mérlegelhet.

Budapest, 2015. június 30.

Dr. Darák Péter s.k.
a jogegységi tanács elnöke

Dr. Rothermel Erika s.k
előadó bíró

Dr. Buzinkay Zoltán s.k.
bíró

Dr. Fekete Ildikó s.k.
bíró

Dr. Sperka Kálmán s.k.
bíró