1/2016. számú PJE határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

1/2016. Polgári jogegységi határozat
a deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződések tárgyának és törlesztő részleteinek meghatározásával kapcsolatos elvi kérdésekről

A Kúria Polgári Kollégiumának jogegységi tanácsa a kollégiumvezető által – a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 32. § (1) bekezdés a) pontja alapján, a 34. § (1) bekezdésére figyelemmel – indítványozott jogegységi eljárásban meghozta a következő

jogegységi határozatot:

1. A deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződés abban az esetben is megfelel a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 213. § (1) bekezdés a) pontja által előírt követelménynek, ha az írásba foglalt szerződés – ideértve az annak a szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeket is – a kölcsön összegét forintban (lerovó pénznem) határozza meg, feltéve, hogy az így meghatározott kölcsönösszeg devizában (kirovó pénznem) kifejezett egyenértéke pontosan kiszámítható az átszámítás szerződésben rögzített későbbi időpontjában, ennek hiányában a folyósításkor, az akkor irányadó árfolyam figyelembe vételével.

2. A deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződés abban az esetben is megfelel a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontja által előírtaknak, ha az írásba foglalt szerződés – ideértve az annak a szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeket is – kiszámítható módon tartalmazza a törlesztő részletek számát, összegét és a törlesztési időpontokat. A törlesztő részletek összege kiszámíthatónak tekintendő, ha a szerződés rögzíti legalább azokat az adatokat és azt a számítási módot, amelyek alapján a törlesztő részletek összege az átszámítás szerződésben rögzített későbbi időpontjában, ennek hiányában az egyes törlesztő részletek esedékességekor pontosan meghatározható.

3. Ha a deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződés – ideértve az annak a szerződéskötéskor részévé vált általános szerződési feltételeket is – tartalmazza az 1. és a 2. pontban írtakat, a szerződéskötést követően közölt egyoldalú jognyilatkozat (pl. folyósítási értesítő, törlesztési terv, fizetési ütemezés) a pénzügyi intézmény fogyasztónak nyújtott tájékoztatásának minősül, amely nem érinti a szerződés létrejöttét vagy érvényességét.

Indokolás

I.

A Kúria Polgári Kollégiumának vezetője az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárás lefolytatását indítványozta abban az elvi kérdésben, hogy érvényes deviza alapú kölcsönszerződésnek (ideértve a pénzügyi lízingszerződést is) minősül-e az a fogyasztói szerződés, amelyben a forintban folyósítandó kölcsön összege forintban van megjelölve, a szerződés (illetve az annak részét képező általános szerződési feltétel) azonban tartalmazza, hogy a kölcsön devizában nyilvántartott, annak ügyleti kamata és egyéb járulékai később (pl. a folyósításkor) devizában kerülnek meghatározásra, nyilvántartásra és elszámolásra; a kölcsön devizában meghatározott összegét, annak járulékait és az egyes törlesztő részletek számát, összegét és a törlesztési időpontokat pedig a felek megállapodása alapján a szerződés részét képező, a szerződéskötést követően elkészülő külön dokumentum (folyósítási értesítő, törlesztési terv, fizetési ütemezés stb.) tartalmazza.

Az indítvány – amely tartalma szerint érinti a Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pontján túl az e) pontban foglalt érvényességi kellékeket is – indokaként kifejtette, hogy a kérdésben nem alakult ki egységes joggyakorlat, noha a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés konstrukciójával kapcsolatban a Kúria Polgári Kollégiuma a 6/2013. PJE határozatban már állást foglalt. A 6/2013. PJE határozat indokolása ugyan utalt a kölcsön összegének és törlesztő részleteinek meghatározására, a Kúria azonban részletesen nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a jogegységi határozat indokolása III/2. a) pontjában ismertetett deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződési konstrukció alá vonható szerződések mely esetekben felelnek meg a Hpt. 213. § (1) bekezdés a) és e) pontjában támasztott elvárásoknak.

A Hpt. által támasztott követelményeket a Kúria deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyekben ítélkező tanácsai sem értékelték egységesen.

A Kúria a Pfv. I. 21.156/2015/5. számú ítéletében a Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pontjába ütközőnek tekintette a perbeli fogyasztói kölcsönszerződést, mert az a kölcsön fő tárgyát képező devizát pontos, összegszerű megjelöléssel nem tartalmazta, hanem csak forintban jelölte meg a kölcsönvevő hiteligényét úgy, hogy rögzítette: a kölcsön összegének devizában való megállapítása és nyilvántartása a folyósítás napján érvényes, a pénzügyi intézmény által alkalmazott deviza vételi árfolyamon történik, amelyről az adósokat a pénzügyi intézmény a folyósítási értesítő megküldésével később tájékoztatja. Az ítélet szerint azonban a folyósítási értesítő nem tekinthető kétoldalú írásbeli megállapodásnak, ezért a szerződés teljes egészében érvénytelen, mivel a kölcsön tárgyát a szerződésben írásban meg kell határozni. A Kúria ugyanebben a határozatában a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontjának a sérelmét is megállapította arra tekintettel, hogy az adott esetben a szerződő felek között nem jött létre a törlesztő részletek havi összegét tartalmazó kétoldalú írásbeli megállapodás, ugyanis a pontos törlesztő részleteket csak a pénzügyi intézmény által utólag megküldött folyósítási értesítő, illetve törlesztési értesítők tartalmazták, továbbá a folyósítási értesítőben megjelölt devizaösszeg eltért a kölcsönszerződésben megjelölt devizaösszegtől.

Ezzel ellentétesen foglalt állást a Kúria a Gfv. VII. 30.295/2015/2015/5. és a Pfv. VII. 21.372/2015/8. számú ítéletében, amelyek szerint a Hpt. 213. § (1) bekezdés a) és e) pontjában foglalt tartalmi kívánalmaknak több okirat együttes tartalma is megfelelhet. Érvényesnek tekintendő az olyan deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés, amely csak forintban tartalmazza a kölcsön összegét, azonban egyrészt utal arra, hogy a kölcsön devizában nyilvántartott és az ahhoz kapcsolódó kamatok és költségek is devizában kerülnek elszámolásra egy, a szerződésben meghatározott későbbi időpontban, az adott esetekben a folyósításkor; másrészt tartalmazza azt, hogy a kölcsön devizában való megállapítása, valamint az esedékes törlesztő részletek devizában történő meghatározása a szerződés részét képező későbbi dokumentumban (pl. folyósítási értesítő, törlesztési terv stb.) történik.

II.

A legfőbb ügyész a jogegységi indítványra tett észrevételében kifejtette: a 6/2013. PJE határozat indokolásának III/2. a) pontja rögzíti, hogy a deviza alapú kölcsönszerződéseknél (értve ez alatt a deviza alapú lízingszerződéseket is) a kölcsönösszeg meghatározásának egyik tipikus módja az, hogy a kölcsönt a felek forintban határozzák meg ugyan, de a szerződés egyéb rendelkezéseiből következően egyértelmű, hogy a kölcsön devizában kerül megállapításra. Ennek eredményeként az adósnak a szerződés szerinti időpontban meghatározott devizaárfolyam figyelembevételével kell a kölcsönt és járulékait forintban visszafizetnie. A jogegységi határozat megállapítja azt is, hogy nem szükséges a folyósított összeg és a törlesztések összege tételes szerepeltetése a szerződésben, hanem az is elégséges, ha azok kiszámítható módon vannak meghatározva. Álláspontja szerint nincs ez másként akkor sem, ha a több okiratból álló szerződés esetén az átszámított összeg később, a folyósítás, illetve a törlesztés időpontjában válik ismertté.

A több okiratból álló deviza alapú fogyasztói szerződés – amelyben a folyósítandó kölcsön, illetve a lízing összege forintban meghatározott – ugyanis akkor minősül érvényesnek, ha a szerződés rendelkezései alapján kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a felek deviza alapú szerződést kötöttek, szándékuk az ügyleti kamat és egyéb járulékok devizában való meghatározására, nyilvántartására és elszámolására, de forintban történő megfizetésére irányul.

Az érvényesség feltétele továbbá, hogy a szerződés egyértelműen tartalmazza, hogy a lerovó pénznemben (azaz forintban) meghatározott kölcsönösszeg milyen módszerrel (azaz mely napon, milyen árfolyamon történő átszámítással) határozható meg a kirovó pénznemben (azaz devizában). Az ezt konkretizáló későbbi tényközlés – beleértve a törlesztő részletek későbbi meghatározását is – a szerződés érvényességét a legfőbb ügyész álláspontja szerint nem érinti.

III.

1. a) A Kúria a deviza alapú fogyasztói hitel-, kölcsön- és lízingszerződések (az 1. pont alkalmazásában a továbbiakban: deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés) konstrukciójával, annak érvényességével kapcsolatban már állást foglalt a 6/2013. PJE határozatban. A PJE határozat indokolásának III/1. pontja szerint a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés alapján a fogyasztó olyan konstrukcióban szerezte meg az idegen pénz időleges használatának a jogát, amelyben a kirovó és a lerovó pénznem egymástól eltér. Vagyis a felek a pénztartozást úgy határozták meg, hogy az adós az esedékességkor annyit fog forintban fizetni (leróni), amennyi megegyezik a szerződésben meghatározott devizanemben, tipikusan svájci frankban, euróban, japán jenben kirótt pénztartozással. E konstrukció volt az, amely a szerződés megkötésekor a magas kamatú forintkölcsönöknél (ahol a kirovó és a lerovó pénznem is forint volt) jóval kedvezőbb kamatfeltételek mellett biztosította a fogyasztó hitelhez jutását. A fogyasztó szándéka kifejezetten arra irányult, hogy forintban jusson kölcsönhöz és tartozását is forintban fizesse vissza, kamatfizetési kötelezettsége ugyanakkor a szerződéskötés idején jellemző forintkölcsönre irányadó kamatnál jelentősen alacsonyabb legyen. Ennek az elvárásnak felelt meg a deviza alapú hitelezés konstrukciója, amelynek jogszabályi alapját a szerződésekre alkalmazandó Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 231. §-a jelentette.

A Kúria a 6/2013. PJE határozat indokolásának III/2. a) pontjában a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződéseket értelmezve úgy foglalt állást, hogy deviza alapú kölcsönszerződéseknél két tipikus módja van a kölcsönösszeg meghatározásának. Az egyik szokásos meghatározási mód az, hogy a felek a szerződésben a kölcsönt devizában határozzák meg, és a szerződés egyéb rendelkezései nem hagynak kétséget afelől, hogy a devizát a szerződésben meghatározott időpontban, a szerződésben meghatározott devizaárfolyamon kell átszámítani forintra. Ezt a forintösszeget folyósítja a pénzügyi intézmény. Az adósnak pedig a kölcsönadott devizának megfelelő, a szerződésben meghatározott devizaárfolyamon átszámított forintösszeget és annak járulékait kell visszafizetnie az egyes törlesztési időpontokban. A másik szokásos meghatározási mód az, hogy a kölcsönt forintban határozzák meg, de a szerződés egyéb rendelkezéseiből következően egyértelmű, hogy a kölcsön devizában kerül megállapításra, nyilvántartásra és elszámolásra a szerződésben meghatározott időpontban, az ott meghatározott devizaárfolyam figyelembe vételével, és ezt az összeget, valamint annak járulékait kell az adósnak forintban visszafizetnie a mindenkor (az egyes törlesztő részletek esedékességekor) irányadó devizaárfolyamon számítva. Egyik meghatározási mód sem sérti a Ptk. 523. §-ában foglaltakat.

1. b) A pénzügyi intézmények által kötött kölcsönszerződések jellemzője, hogy a kölcsönszerződés egyrészt egyedileg megtárgyalt, másrészt egyedileg meg nem tárgyalt részekből áll, továbbá a szerződés részét képezik – a szerződés tételes rendelkezése folytán – az ott megjelölt általános szerződési feltételek (ilyennek minősül a Hpt. 203. §-ában meghatározott üzletszabályzat és hirdetmény is). A kölcsönszerződés akkor felel meg a Hpt. 213. § (1) bekezdésében felsorolt tartalmi követelményeknek, ha a szerződés, illetve az annak részét képező általános szerződési feltételek együttesen tartalmazzák az ott előírtakat. Az általános szerződési feltételek a felek, így a fogyasztó aláírása nélkül is a szerződés részévé válhatnak, megfelelhetnek a Hpt. 210. § (1) bekezdése által előírt alaki követelményeknek.

1. c) A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: DH1 tv.) 3. §-a – figyelemmel a 2/2014. PJE határozat rendelkező részének 3. pontjára, valamint az ahhoz fűzött indokolásra – megdönthetetlen törvényi vélelmet állított fel a különnemű devizaárfolyamok egyedileg meg nem tárgyalt, illetve általános szerződési feltételkénti kikötése és alkalmazása tisztességtelensége mellett, kimondva azok semmisségét. A törvény 3. § (2) bekezdése pedig úgy rendelkezett, hogy a semmisségük folytán „kihulló rendelkezések” helyébe mind a folyósítás, mind a törlesztés tekintetében a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) hivatalos deviza árfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezés lép a 3. § (3) bekezdésében meghatározott kivételekkel.

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (a továbbiakban: DH2 tv.) 3. §-a – a törvény 6. §-ában meghatározott fogyasztói kölcsönszerződések vonatkozásában az ott meghatározott elszámolási fordulónappal – előírta a pénzügyi intézmény elszámolási kötelezettségét a különnemű deviza árfolyamok tisztességtelen alkalmazása miatt keletkezett fogyasztói túlfizetések tekintetében.

A DH1 tv. megdönthető törvényi vélelmet is felállított azzal, hogy a 4. §-ában – a 2/2014. PJE határozat rendelkező részének 2. pontjára, valamint az ahhoz fűzött indokolásra figyelemmel – az egyoldalú kamat-, költség- és díjemelést lehetővé tevő egyedileg meg nem tárgyalt, illetve általános szerződési feltételeket, az azokat meghatározó, illetve alkalmazó pénzügyi intézmények tisztességtelenség vélelmét megdöntő eredményes perlésétől függően tisztességtelennek minősítette. Ha ugyanis a pénzügyi intézmény a DH1 tv. 8. § (1) bekezdése szerinti határidőben nem kezdeményezte a vélelem megdöntésére irányuló speciális polgári peres eljárás lefolytatását, vagy az ez iránti keresetét a bíróság jogerősen elutasította vagy a pert megszüntette, a tisztességtelenség törvényi vélelme beállt. A tisztességtelen kikötésekhez érvénytelenségük folytán nem fűződhet a felek által célzott joghatás, ez következik az érvénytelenség fogalmából és lényegéből. A tisztességtelen egyoldalú kamat-, költség- és díjemelést lehetővé tevő egyedileg meg nem tárgyalt, illetve általános szerződési feltételeket ezért úgy kell tekinteni, mintha azok nem is váltak volna a szerződés részévé, a szerződés ezek nélkül változatlan tartalommal köti a feleket. A tisztességtelen kikötés ellenére a fogyasztó által történt teljesítéseket a javára a DH2 tv. 4. és 6. §-a alapján a pénzügyi intézmény túlfizetésként volt köteles elszámolni. A DH2 tv. 5. § (7) bekezdése értelmében az elszámolás részét képező új törlesztő részletek megállapítása a tisztességtelen egyoldalú kamat-, költség- és díjemelés nélküli szerződési tartalommal történik.

A DH1 és DH2 tv. ismertetett rendelkezései alapján megállapítható, hogy a jogalkotó – utólag – kiküszöbölte és orvosolta a folyósított kölcsön, illetve a meghatározott törlesztő részletek összegében jelentkező tisztességtelen különnemű deviza árfolyamokat és a tisztességtelen egyoldalú kamat-, költség- és díjemelést lehetővé tevő, egyedileg meg nem tárgyalt, illetve általános szerződési feltételeket. Ezzel a jogalkotó nem csak a múltra, hanem a jövőre nézve, a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekre is irányadóan rendezte az alkalmazandó deviza átszámítási árfolyamot, valamint a kamatok, a költségek és a díjak mértékét. Mivel pedig ezek meghatározása törvényen alapul, e feltételek szükségképpen tisztességes általános, illetve egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételt jelentenek és szerződéses tartalmat eredményeznek [Ptk. 209. § (6) bekezdés], továbbá jogszabályba ütközőnek sem minősülhetnek. Ezért az egyes, konkrét deviza alapú fogyasztási és lakossági kölcsönszerződések érvényességi feltételeként megkívánt Hpt.-beli kötelezettségeket – így a kölcsönszerződés tárgyának [Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pont], a törlesztő részletek számának, összegének és törlesztési időpontjainak a meghatározására vonatkozó kötelezettséget is [Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pont] – e jogszabályi rendelkezések tükrében lehet csak értékelni.

Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: forintosítási törvény) – a 12. §-ában foglalt kivétellel – eredetileg a hatálya alá tartozó, még fennálló deviza alapú szerződések, illetve a megszűnt szerződésekből még fennmaradó tartozások meghatározott fordulónappal történő jövőbeli forintra váltásáról rendelkezett. A forintosításra a DH1 tv. és a DH2 tv. szerinti részleges érvénytelenséget eredményező okokkal kapcsolatos önkéntes banki elszámolásokra és az annak részét képezően megállapított új törlesztő részletekre figyelemmel, a jövőre nézve került sor. Mindebből pedig az következik, hogy az érintett szerződések kölcsönösszegének és törlesztő részleteinek devizában való nyilvántartására csak a forintosítási fordulónapig volt lehetőség, figyelemmel a DH1 és DH2 tv. értelmében a szerződések tartalmában az elszámolási fordulónappal bekövetkezett egyéb, fentebb ismertetett korrekciókra is.

1. d) A deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés 6/2013. PJE határozatban kifejtett és az előzőekben ismertetett konstrukciója a teljesítés – ideértve mind a folyósítást, mind a törlesztést – körében szükségessé teszi a kirovó pénznemben meghatározott összeg lerovó pénznemre, illetve a lerovó pénznemben kifejezett összegek kirovó pénznemben kifejezett összegre történő átszámítását. A Ptk. 231. § (2) bekezdése értelmében a lerovó pénznemtől eltérő pénznemben meghatározott tartozást a fizetés helyén és idején érvényben levő árfolyam alapulvételével kell átszámítani. Ez a szabály diszpozitív, amelytől a felek az egyedi kölcsönszerződésben, illetve a Ptk. 205/B. §-a szerint a szerződéskötéskor annak részévé vált általános szerződési feltételek eltérhetnek, feltéve, hogy nincs más olyan ágazati szabály, amely a felek szerződési szabadságának korlátját képezné. Ilyen ágazati szabálynak tekinthető a banki, illetve az MNB deviza-középárfolyamtól való eltérést tiltó Hpt. 200/A. §-a, valamint a DH1 tv. 3. § (1) bekezdése értelmében megdönthetetlen törvényi vélelem folytán tisztességtelennek minősülő különnemű árfolyamok alkalmazását kikötő egyedileg meg nem tárgyalt, illetve általános szerződési feltétel. Minderre tekintettel a felek szerződési szabadsága arra terjedt ki, hogy az egységesen banki, illetve MNB deviza-középárfolyamon átszámítandó devizanemet megválasszák, és az átszámítás referencia időpontját a Ptk. 231. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően – vagyis a folyósítás és a törlesztések napjától különböző időpontban – határozzák meg.

2. A 6/2013. PJE határozat indokolásának III/2. a) pontja rögzíti: „Nem maga a szerződéses konstrukció, hanem a konkrét megkötött fogyasztási (2005. január 1-jétől a fogyasztási-, lakossági) kölcsönszerződés ütközik jogszabályba, ha nem felel meg a Hpt. 213. § (1) bekezdés a)-g) pontjai szerinti feltételeknek”. A 6/2013. PJE határozat és az azt kiegészítő 2/2014. PJE határozat hatálya a deviza alapú fogyasztói kölcsön-, hitel- és pénzügyi lízingszerződésekre terjed ki, míg a jelen jogegységi határozat a továbbiakban kizárólag a Hpt. 213. §-ának hatálya alá tartozó fogyasztási és lakossági kölcsönszerződések érvényességével foglalkozik, mert a Hpt. 213. §-a a pénzügyi lízingszerződésekre nem vonatkozik. A kölcsönszerződés fogalma alatt ezt követően kizárólag a Hpt. 213. §-ának hatálya alá tartozó szerződések, illetve a Ptk. 205/B. §-a szerint a szerződéskötéskor annak részévé vált általános szerződési feltételek (a továbbiakban együtt: szerződés) értendők.

A fogyasztó fogalmát 2008. szeptember 1-jéig a Hpt. nem határozta meg, tételes rendelkezése szerint ugyanakkor a fogyasztási, illetőleg a lakossági kölcsönt csak természetes személy vehette fel a Hpt. 2. számú mellékletének III. 5. és III. 13. pontjában tételesen meghatározott célokra. Amennyiben a természetes személy a kölcsönt nem az ott meghatározott célra vette fel, bár a szerződés fogyasztói szerződés, az nem minősül fogyasztási, lakossági kölcsönnek, így a Hpt. 213. §-ában írtak nem vonatkoznak a kölcsönszerződésre.

3. A jelen jogegységi határozat indokolásának III/1. a) pontjában a 6/2013. PJE határozatban foglaltakra utalással ismertetett deviza alapú kölcsönszerződési konstrukcióból adódik, hogy ha a felek a III/2. pont szerinti szerződésükben a kölcsön összegének kiszámításához a szerződéskötés napjától eltérő napon (tipikusan a folyósítás napján vagy az azt megelőző napon) irányadó átszámítási árfolyam alkalmazását írták elő, akkor a kölcsön összegét a szerződésben csak az egyik pénznemben (vagy devizában vagy forintban) tudták rögzíteni.

A kölcsönösszeg a szerződéskötés napján a másik pénznemben ilyen feltételek mellett nem határozható meg, hiszen a szerződéskötést követően irányadó, jövőben határozottá váló átszámítási árfolyamot a szerződéskötéskor egyik fél sem ismeri, a kölcsönösszeg azonban az adott átszámítási referencia időpont bekövetkezésekor objektíve ismertté, egyben kiszámíthatóvá és ellenőrizhetővé válik. Amennyiben a kölcsönösszeget a szerződéskötés napján mindkét pénznemben megadják, a két összeg közül az egyik mindenképpen csak tájékoztató jellegű; attól függően, hogy az adott szerződés hogyan szól, a devizaösszeget vagy a forintösszeget tekinti-e kiindulópontjának: a kölcsönvevő hiteligényét a pénzügyi intézmény forintban vagy devizában rögzítette-e.

IV.

1. A Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pontja szerinti követelmény – figyelemmel a jelen jogegységi határozat indokolásának III/1. c) és d) pontjában foglaltakra – akkor teljesül, ha a III/2. pont szerinti szerződés legalább a kirovó pénznem megjelölését (pl. svájci frank, euró, japán jen) tartalmazza. A szerződésnek ugyanakkor nem érvényességi kelléke, hogy – akár naptárszerű megjelöléssel, akár más, egyértelmű meghatározással (pl. a folyósítást megelőző napon) – megadja az irányadó átszámítási időpontot. Ez utóbbi ugyanis – a felek eltérő rendelkezésének hiányában – ipso iure a folyósítás napjában rögzül a Ptk. 231. § (2) bekezdésében írtakra tekintettel. Az irányadó deviza átszámítási árfolyamot a jelen jogegységi határozat indokolásának III/1. c) pontjában ismertetettek szerint utóbb a jogalkotó rendezte, ezért ennek elmaradása miatt a szerződés érvénytelensége már nem állapítható meg. A Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pontjából nem vezethető le, hogy a szerződéskötés napján irányadó árfolyamon kiszámított tájékoztató jellegű kölcsönösszeg kirovó pénznemben történő megadása a szerződés érvényességi kelléke lenne.

2. A III/2. pont szerinti deviza alapú kölcsönszerződés abban az esetben is megfelel a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontjában írtaknak, ha:

a) Rögzíti a törlesztő részletek számát, azok pontos száma, vagy a futamidő és a törlesztés gyakorisága megadásával.

b) Meghatározza a törlesztő részletek összegét a számítás módja és az ehhez szükséges adatok  egyértelmű megadásával. A törlesztő részletek összege akkor tekinthető kiszámíthatónak, ha az az átszámítás szerződésben rögzített későbbi időpontjában (pl. a törlesztést megelőző második munkanapon), ennek hiányában az egyes törlesztő részletek esedékességekor pontosan meghatározható. Nem érvényességi kelléke ugyanakkor a szerződésnek, hogy tételesen tartalmazza a törlesztő részletek összegét akár a kirovó, akár a lerovó pénznemben, mint ahogy az sem, hogy rögzítse az irányadó átszámítási időpontot. Az irányadó átszámítási időpont ugyanis – a felek eltérő rendelkezése hiányában – ipso iure a törlesztés(ek) napjában rögzül a Ptk. 231. § (2) bekezdésében írtakra tekintettel.

Ha a költségek, a díjak vagy azok egy része a szerződésben nincs egyértelműen meghatározva, emiatt a szerződés érvénytelensége nem állapítható meg. Ebből csupán az következik, hogy a pénzügyi intézmény e költségeket és díjakat, illetve azok meghatározott részét a törlesztő részlet összegében jogszerűen nem számíthatja fel.

c) Tartalmazza a törlesztési időpontokat, vagyis az egyes törlesztő részletek esedékességét, akár annak naptárszerű megjelölésével, akár annak más, egyértelmű meghatározásával (pl. míg az első törlesztő részlet a folyósítást követő napon esedékes, addig a további törlesztő részletek havonta, az első törlesztés napjának megfelelő naptári napon esedékesek; kiszámítható a törlesztő részletek esedékessége akkor is, ha a szerződés azt tartalmazza, hogy az adós minden hónap 5. munkanapján köteles teljesíteni).

A jelen jogegységi határozat indokolásának III/1. c) pontjában ismertetett jogszabályok a deviza alapú kölcsönszerződések különnemű árfolyamai, továbbá egyoldalú kamat-, költség-, és díjemelései tisztességtelenségét mind a múltra, mind a jövőre nézve kiküszöbölték. Az irányadó deviza átszámítási árfolyamot a jogalkotó rendezte, ezért arra vonatkozóan a felek külön szerződéses rendelkezése nem szükséges, ennek elmaradása miatt a szerződés érvénytelensége nem állapítható meg.

A hivatkozott jogszabályok a pénzügyi intézmények kötelezettségévé tették, hogy az elszámolási fordulónappal a jövőre nézve állapítsák meg az új törlesztő részleteket.

3. Ha a III/2. pont szerinti kölcsönszerződés legalább a IV/1. és a IV/2. pontban részletezetteket tartalmazza, a pénzügyi intézmény szerződéskötést követő értesítője mint egyoldalú jognyilatkozat – függetlenül annak elnevezésétől (pl. folyósítási értesítő, törlesztési terv, fizetési ütemezés) – a teljesítést elősegítő tájékoztatásnak tekintendő. Ez a tájékoztatás nem minősül joghatás kiváltását célzó egyoldalú akaratnyilatkozatnak, tehát nem értékelhető sem a szerződés létrejöttét, sem annak módosítását vagy megszüntetését eredményező alakító jogként. Ezért az értesítő elküldésének elmaradása vagy annak a szerződésben írtakkal ellentétes tartalma a szerződés létrejöttét, érvényességét nem érinti.

Ha azonban a szerződésnek van az értesítő jogi minősítését érintő rendelkezése, az értesítő jogi jellege és hatása a szerződés egyéb rendelkezései, az eset összes körülményei figyelembe vételével ítélhető meg.

V.

A kifejtett indokok alapján a jogegységi tanács a Bszi. 24. § (1) bekezdés c) pontja, 25. §-a, valamint 40. § (1) és (2) bekezdései alapján, a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítása [Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdés] érdekében, a rendelkező részben foglaltak szerint határozott és határozatát a Bszi. 42. § (1) bekezdése alapján a Magyar Közlönyben, a központi honlapon és a Kúria honlapján közzéteszi.

Budapest, 2016. június 6.

Dr. Orosz Árpád s.k.
a jogegységi tanács elnöke

Dr. Harter Mária s.k.
előadó bíró

Dr. Vezekényi Ursula s.k.
előadó bíró

Dr. Bartal Géza s.k.
bíró

Dr. Kollár Márta s.k.
bíró