Gfv. VII.30.496/2017/3. számú határozat

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁS

FELSZÁMOLÁS

Tárgyszavak:

-    jóteljesítési biztosíték megítélése
-    óvadék jogosultjának felszámolása
-    az óvadékot adó igényének megítélése

Gfv.VII.30.496/2017/3.

A határozathozatal dátuma: 2018. április 3.

„Az adott ügyben az már nem volt vitás, hogy a vállalkozási szerződés alapján a megrendelőnél maradt jóteljesítési biztosíték óvadéki jellegű, azt a jogosult az óvadék szabályai alapján használhatja fel és az rPtk. rendelkezéseinek megfelelően kell azzal elszámolni.
Kizárólag abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy amennyiben az óvadék jogosultja kerül felszámolás alá, akkor milyen szabályok szerint kell az óvadékot adó (kötelezett) igényét kezelni.
A Kúria nem ért egyet a másodfokú bírósággal abban, hogy ilyen esetben a Cstv. 38. § (5) bekezdése bármilyen tekintetben alkalmazható lenne. Abban az esetben, ha az óvadékot kapó fél – az óvadék jogosultja – kerül felszámolás alá, a Cstv. 38. § (5) bekezdése nem alkalmazható, ott ugyanis az adós által nyújtott óvadék sorsát rendezi a törvény.
Ha az óvadék jogosultja (az óvadékot kapó) kerül felszámolás alá, az óvadékkal kapcsolatos jogokra és kötelezettségekre nincsen külön rendelkezés a felszámolási eljárásban, minden esetben a polgári jogi szabályokat kell alkalmazni. A vállalkozási szerződés megkötésekor hatályos rPtk. 271. § (3) bekezdése szerint, a jogosult minden esetben köteles a kötelezettel ésszerű időn belül elszámolni, és a követelését és annak járulékait meghaladó fedezetet, illetve – értékesítés esetén – a követelését, annak járulékait és az értékesítéssel kapcsolatos költségeket meghaladó bevételt a kötelezett részére kiadni.
Ebből következően a felszámolás megindulásakor az adósnál levő, más által nyújtott, elkülönített óvadékok tekintetében a felszámolónak meg kell vizsgálnia, hogy az óvadék kötelezettjével szemben az adósnak van-e óvadékkal biztosított követelése, és amennyiben igen, úgy azt – a helytállási határidő lejártát követően – az óvadékkal szemben el kell számolnia ésszerű időn belül, a maradékot pedig ki kell adnia az óvadékot nyújtó részére. Ez tehát nem hitelezői igény, az óvadék nem tartozik az adós vagyonába.
A felek – akár ráutaló magatartással – az rPtk. 270. § (3) bekezdése szerint úgy is megállapodhatnak, hogy a jogosult használhatja az óvadék tárgyát és rendelkezhet vele, azonban köteles legkésőbb az óvadékkal biztosított követelés esedékessé válásáig egyenértékű fedezettel helyettesíteni az óvadék eredeti tárgyát. Ha ennek a kötelezettségének a jogosult nem tesz eleget, és ezért nem adható ki az óvadék kötelezettje számára az elszámolás folytán megmaradt összeg, a kötelezett a követelését a jogosulttal szemben csak külön perben érvényesítheti. A jogosult (adós) felszámolása esetén azonban erre nincs lehetőség, ezért a másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felszámolás kezdő időpontjában meglévő vagyon hiányában csak hitelezői igényként vehető nyilvántartásba az óvadékot nyújtó kötelezett igénye.
Tévesen hivatkozott arra a hitelező, hogy a felszámolónak a felszámolás során keletkezett bevételből kellett volna az óvadék kötelezettje részére az elszámolás után fennmaradt összeget kiadnia. Ha az adósnak elszámolási-visszaadási-kiadási kötelezettsége áll fenn az óvadékot nyújtó kötelezettel szemben, ám a vezető tisztségviselő által átadott vagyontárgyak között ezek nem találhatóak, úgy a vagyontárgyak tulajdonosainak, a jogosultaknak hitelezői igényt kell bejelenteniük az adóssal szemben, és az adós vagyonából kártérítésként tarthatnak igényt az adós vagyonába nem tartozó, de az adós által nem külön kezelt, nem található vagyontárgyak értéke erejéig. A felszámolás kezdő időpontjától az adós vagyonával való gazdálkodásra a Cstv. szabályai vonatkoznak, mely a hitelezők kielégítésének minél magasabb mértékét kívánja biztosítani. Ebből következően a felszámoló helytállóan vette hitelezőként nyilvántartásba a teljes követelés erejéig a kifogást előterjesztőt, mert az adós nem rendelkezett a felszámolás kezdő időpontjában az óvadéknak megfelelő elkülönített összeggel.”